2011. február 28., hétfő

Hány embernek kell még meghalnia?

Hello kedves olvasó!
A címben szereplő kérdést egy ma reggel történt baleset ihlette. Történt, hogy ma reggel Budapesten, a Soroksári úton, a  (gyalogosvédelemmel el nem látott) villamosmegállóban várakozó utasok közé csapódott egy furgon, amit aztán legvégül csak egy közlekedési jelzőtábla oszlopa fogott meg. (Nem pedig az elgázolt emberi testek, mert azok erre -mint tudjuk- alkalmatlanok.) A jármű huszonöt éves sofőrje, a híradások szerint elaludt a volán mögött, amikor (amiért) a baleset bekövetkezett. A hír hallatán a címben szereplő kérdésen túl, sok további súlyos kérdés merült fel még bennem, de vegyük talán őket sorjában.
Mint ahogy azt már te is észrevehetted kedves olvasóm, általában igyekszem az adott kérdés mögé (is) látni. Teszem ezt úgy, hogy nem csak meghallgatom a hírt, vagy megnézem a híradást a televízióban, hanem átgondolom, amit hallok és amit látok, valamint felkészülök a kérdés kapcsán. (Mert ugye illik felkészülni, ha meg akarsz érteni valamit.)
Bevezetésként annyit (és ez igen fontos információ), hogy míg 1999-ben, ötszázkilencven fő veszítette az életét a közutakon mint gyalogos, addig 2010-ben "csupán" száznegyvennégy ember halt meg úgy, hogy elgázolták. (Többnyire a gyalogátkelő helyen történő átkelés közben.) Ez igen nagy fegyvertény a hatóságok kezében, hiszen (ha a százalékos arányokat tekintjük, ez komoly eredmény lehet), de! Én nagyon nem  hinném, hogy annak, aki "csupán" (és szándékos a szóismétlés) az életét veszítette el, annak ez bármilyen vigasz lehet. Ahogy sovány vigasz a később a bíróságon az igazukat kereső gyászoló rokonoknak, barátoknak is, hiszen az ő hozzátartozójuk, szerettük azért mégiscsak meghalt, statisztika ide, vagy oda..
Igaz is. Ha már itt tartunk: - bíróság! Ha tudod, akkor nem árulok el nagy titkot, ha nem akkor itt az ideje, hogy meglepődj. A Magyar Köztársaság Bíróságainak gyakorlatában (általában az egyszerű megítélésű, ám mégis egy másik ember halálával járó esetekben) nagyon ritkán szabnak ki letöltendő szabadságvesztést. Az ügyekben általában egy, másfél év börtönbüntetés várható, két, vagy több évre felfüggesztve, továbbá egy kis eltiltás a vezetéstől. (Ez a minimum és általában a maximum is egyben.) 
Ezért igaz a mai magyar (közlekedési és egyéb) valóságra, hogy az egyre inkább hasonlít egy abszurd videojátékra, ahol ugyanúgy el kell ugranod a feléd száguldó kocsik előtt, mint egy PS3 monitorán, azért egy kis különbség azért van. Ez pedig nem más, mint az, hogy ez a játék csak egy életet ad és nincs több lehetőséged megismételni a pályát.
SZÁZNEGYVENNÉGY ember! Felnőttek! Idősek, fiatalok, férfiak és nők! Fiúk és lányok, vagyis gyermekek! Száznegyvennégy ember, akik -gondolom- nagyon nem így képzelték el azt a napot még reggel, amikor a zoknijukat húzták, vagy a reggelit majszolták félálomban a televízió előtt. Azt a zoknit, amit délután vagy este már az igazságügyi orvosszakértő húzott le róluk, mert ők már nem tudták. Mert tudod, akit felboncolnak, az az esetek nagy többségében többnyire már nem képes erre magától! Mármint, hogy lehúzza a reggel felvett zoknit.
Így hát új megközelítésben, de felteszem mégis a bevezetőmben elhangzó kérdést. Hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy megváltozzék a mai magyar (de inkább balkáni), abszolút felelőtlen, nemtőrődöm és laza közlekedési morál? Hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy a bíróságok tisztességes, komoly  visszatartó erővel bíró, igazi ítéleteket hozzanak? Hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy a hatóságok felismerjék, a gyorshajtás, az ittas járművezetés, az elsőbbség meg nem adása, a szabálytalan sávváltás, tehát a kiemelt baleseti okok azok, amelyekért súlyos szankció jár, nem pedig az, hogy van-e láthatósági mellényem, izzókészletem, vagy mondjuk parkolójegyem? Büntetni kell az enyhébb szabálysértéseket is, de talán ne mindjárt harmincezerrel. Hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy a mára teljesen lerongyolódott BKV vezetése átlássa, hogy az elmúlt néhány évben a végkielégítésekre költött súlyos százmilliókból esetleg még a villamosmegállók gyalogosvédelmére is futotta volna? Még talán az összesre is?
Az a baj, hogy a változásoknak a fejekben kellene legelőször bekövetkeznie és ez nem biztos, hogy menni fog egyik napról a másikra. A keleti filozófusok azt hirdetik, hogy az egyénnek először önmagával kell rendben lennie. Azt hirdetik, hogy amikor már te magad mindent megtettél, hogy jobbíts a sorsodon, ám a sorsod valahol még mindig hibádzik, nos csak akkor kezd másokban, vagy a vezetőidben keresni a felelősséget. Tehát (ahogy mi mondanánk) a saját házunk előtt sepregessünk először. Nagy fegyelemre vall, és ez belőlünk (egyelőre még) erősen hiányzik.
Amikor majd mindenki igyekszik defenzíven vezetni és nem a rendőr lesz a hibás, ha mégis megbüntet (tudod a tanár a görény, ha egyest ad és nem én vagyok hülye, hogy nem készültem), amikor majd az elalvó sofőr autóját felfogja a villamosmegálló gyalogosvédelme, amikor majd egy ilyen esetért súlyos éveket kaphatunk börtönben, amikor majd a két gyermeket is megölő ír gázolót ki sem engedik az országból a büntetése letöltésének végéig, amikor majd nem lehet kisétálni a bíróságok épületéből az ítélet meghozatalakor, és nem alszanak el a sofőrök vezetés közben, nos akkor majd talán nagyobb biztonsággal közlekedhetünk úgy gépkocsival, mint gyalog.
De azt hiszem, hogy már ez édeskevés annak a három embernek a hatból, akik ma este nem mehetnek haza. És soha többé sem mehetnek haza! Lehettek volna a szüleink, a testvéreink, a gyermekeink is. Remélem segíthettem.

2011. február 25., péntek

2041 fő

Hello kedves olvasó(im)!

Tisztelettel jelentem, hogy a mai nappal átléptétek a lélektani kétezres számot! E pillanatban (2011. február 25-én, 18:25-kor) a THE JASZAIC című blogba bejegyzett írások olvasóinak száma (az igazi elindulástól számított két és fél hónap alatt) kettőezer-negyvenegy főre nőtt, kettőezer-negyvenegy főt számlál!
A konzekvenciákat természetesen levonom, így nem is maradt más hátra, hogy a blog történetében a második legrövidebb bejegyzésem útján köszönetet mondjak nektek kedves olvasóim! 
Köszönöm az érdeklődést, azt, hogy az írásokat az ismert közösségi oldalakon megosztjátok, like-oljátok, megjegyzéseket fűztök hozzá, vagyis olvassátok! 
Tudom, hogy ez a gyors siker nem egyedül az én érdemem, hiszen teljesen mindegy, hogy mit firkálsz, ha az nem tart számot érdeklődésre, ha nem olvassák, így ez a gyors fejlődés közös érdemünk. Az is biztos, hogy nem kell a számok bűvkörében élnünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk, de ez esetben ez nem lehet teljesen igaz, mert itt csak a blog saját statisztikai rendszere alapján mérhető az olvasottság, így most (kénytelenül) erre hagyatkozom.

Mégegyszer köszönöm és ígérem, hogy a blog úgy küllemében, mint tartalmában igyekszik majd hozni a megszokott minőséget a jövőben is.

2011. február 24., csütörtök

Mit kell tennnük megunt kutyánkal?

Hello kedves olvasó!
FRB
Aki ismer tudja, aki pedig nem annak most elmondom: - hát nem vagyok egy nagy kutyabarát. Bár ez így talán nem is teljesen igaz, hiszen úgy általában szeretem a kutyákat és azt is tudom, hogy az állattartás nagy felelősség, ugyanakkor egy rendkívül hálás, csodálatos dolog is, hiszen egy életet tartasz a kezedben és (leginkább) csak tőled függ(!) ezen élet sorsa. Sok ismerősömnek van kutyája, nagyon jó barátaimnak házi macskájuk, nyuluk van, nekünk pedig ott van, a mindennapi törődést szintén erősen igénylő Gomez, a törpenyúl. Kutyám, ismétlem nincs.
Mr GOMEZ
Nincs, mert kicsiny gyermekkorom egyik meghatározó élménye volt, amikor nagymamámnak segítve, a boltból hazajövet, a mama táskáival hamarabb értem a lakásába, mint ő. Miután a kulcsait átadta nekem, én gyanútlanul léptem oda be, ám mamám kutyája annyira nem engem várt, hogy első megilletődésében mindjárt megtámadott és a hasamba többször beleharapott. Nos ezen esemény óta (bár nem vagyok postás), nem ápolok túl jó kapcsolatot a kutyákkal úgy általában, ami szerintem érthető.
De visszatérve a bevezetőben elhangzottakhoz, ha jól kezeled a dolgot, nos akkor a (törvény betűje szerint) a kedvtelésből tartott állatod meghálálja a törődést. Szóval nekem nincs kutyám, mert már azt sem tartom normális dolognak, hogy valaki (leszámítva mondjuk a kisebb mozgásigényű kutyákat, mint mondjuk a francia bulldog) mondjuk egy társasházi lakásban tart például nagytestű, sok törődést, mozgást, fegyelmező gyakorlatot és sok egyebet igénylő kutyát úgy, hogy reggel elmegy dolgozni, aztán este esetleg leviszi a szerencsétlent szarni. 
Kidobva
Az ilyen állat aztán szörnyen slampos lesz, mert nem elég az, hogy a legtöbbje szörnyen elhízik és így ún.: lakótelepi kockakutyává alakul, hanem lelkében megtört, beteg, és ami teljesen biztos: - agresszív állattá válik, akit aztán már végképp nem tud majd kezelni a nem túl lelkiismeretes gazdája. Ehhez jöhet még a jó helyen tartott, de elhanyagolt, vagy megöregedett, esetleg hirtelen megbetegedett és ezért szükségtelenné (haszontalanná) vált kutya. Mit lehet kezdeni vele?
A kérdésre adható válasz számomra teljesen egyértelmű. Attól teljesen függetlenül, hogy saját kutyám nincs, én azt gondolom, hogy öreg kutyánkat tartsuk haláláig a legjobb kondícióban. Orvosi felügyelettel, gyógyszerekkel, kielégítő étkezéssel, a mozgásigény kielégítésével, szeretettel és törődéssel, mert ezt érdemli. Mert ezt a felelősséget vállaltuk, amikor azt a kis szőrgombócot, alig hat hetesen magunkhoz vettük. Ha megbetegszik, vigyük azonnal orvoshoz és adjuk meg neki a lehető legjobb kezelést, mert ez az a felelősség, amiről ezen írás elején beszéltem, mert ez az a felelősség, amivel tartozunk kutyánknak (és mindennemű más állatainknak)! Ugyanis a kutyák (és mindennemű más állataink) nem tudják, hogy mi az az orvos, hogy mi az a betegség, vagy, hogy miért fáj, ami fáj. Így aztán önállóan például az orvoshoz elmenni sem képesek. Gondolom és mondom mindezt úgy, hogy annyira azért nem szeretnék kutyát. De itt az ideje, hogy rátérjek a lényegre.
Miért is ragadtam tollat? A szokásos híréhségemet kielégítve nézem a híradót ma este (dátum fent). Mondjuk csak úgy fél füllel, mert akkor is éppen a netet bújtam, amikor felkaptam a fejemet egy hírre. Állatmentők nyilatkozatából értesültem arról, hogy egy lelketlen ember (és szerintem igen finoman fogalmaztam), a megvakult(!) német juhász kutyáját egy tompa tárggyal, vélhetőleg kalapáccsal többször erősen fejbevágta, majd beledobta egy dögkútba. 2011-ben, Magyarországon! Félelmetes! Ott azonban ez a szerencsétlen állat magához tért, és sírva, nyüszítve fejezte ki a kialakult helyzet fölötti nemtetszését, amit meg is értek. Az ezt észlelők bejelentése alapján aztán az állatmentők kiszedték, ellátták és magukhoz vették a hét-nyolc éves kutyust, akit be is mutatott a televízió. Leszámítva, hogy láthatóan vak (és nyilván a korábbi tartása, valamint az említett körülmények miatt kissé csapzott) volt az a szerencsétlen kutya, szóval mindezt leszámítva egészen szép, és az őt ért trauma ellenére nyugodt német juhász volt.
Bántanád? Én biztosan nem. 
Tehát kibírta, elviselte, túlélte mindazt, ami vele történt! És ahhoz képest, hogy nem saját magát ütötte kalapáccsal meg, majd nem saját magát dobta eszméletlenül egy dögkútba, nos ahhoz képest az emberek segítségét kérte, és lojális maradt "legjobb barátjához", az emberhez,  akivel ellentétben nem forral bosszút, nem fal fel minden útjába eső három éves kisfiút, nem harapja le az állatmentők karját, amikor azok segítő kezet nyújtanak felé, nem öli le az orvost, aki ellátja, és nem akarja kiirtani sem az emberiséget, sem pedig azt a rohadt szemétládát, aki korábban a gazdájának vallotta magát! Szerintem egyszerűen csak nyugalmat, békét, egy kevés boldogságot egy kis szeretetet és némi élelmet és vizet szeretne, na meg azt, hogy ha már nem lát, legalább a feje ne fájna ennyire. 
Általában elvagyok a kutyákkal. A gyermekkoromban átélt traumát felnőtt fejjel átgondolva kissé másképpen látom most, mint akkor az esetet. Olyan soha nem lesz, hogy ne féljek a kutyáktól, de megtanultam kezelni ezt a félelmet, mert muszáj volt a melóm miatt. És ezek ellenére állítom, hogy bár nagyon nagy a csábítás, azt most mégsem írom le, hogy mi mindent tennék és milyen sorrendben a kutya volt gazdájával! Szerintem ezt te is sejtheted. Nos mit kell tennünk megunt kutyánkkal? Ilyet biztosan nem. (És egyáltalán! Mi az, hogy megunom és eldobom? Ilyen nincs!) Remélem segíthettem.

2011. február 22., kedd

ADOLF HITLER (Egy kiállítás margójára)

Hello kedves olvasó!
Mint általában mindenki, úgy én is igyekszem a munkám végeztével, a családi és baráti kapcsolataim ápolgatása közben egy kevés időt arra is fordítani, hogy átfussak a napi bel-és külföldi híreken. Erre mindjárt ott van a kereskedelmi, a közszolgálati televíziók rengeteg hírműsora ugyanúgy, mint az internet napilap formátumban megjelenő portáljainak böngészése.
Tekintettel arra, hogy a belföldi híradások (az elképzelhető összes fórumon) manapság szinte kizárólag a rosszat öntik ránk, mint a gyermekgyilkosság, a svájci frank, a rendőrre támadó bűnözők, az influenza és az ő halálos áldozatai, hogy csak néhány kulcsszóval jelöljem mindennapjainkat, így néha igyekszem elbújni ezek elől a hírek elől a színesek közé. (Mint színház, film, kiállítások, vagy úgy általában a  kultúra.)
Ám a kultúra megnyilvánulásai sem oly egyszerűek mostanában. Ha csak a Nemzeti Színházunkat igazgató Alföldi Róbert úr rendezői kreálmányait említem, sokakban máris felszalad a pumpa. Mellékesen megjegyzem, ez talán nem véletlen, mert a János vitéz női főhősét prostiként kiállítani nem akármi. (Én annak idején nem ilyen értelmezést tanultam, de lehet, hogy én vagyok kissé maradi.)
De térjünk a lényegre! Szintén kulturális hír, hogy a  Berlinben található Deutsches Historiches Museum (Német Történeti Múzeum) nem mást tűzött a zászlajára, mint hogy a német népet (és én úgy gondolom az egész világ összes filozófusát és jóérzésű emberét) hatvanhat éve foglalkoztató kérdést boncolgassa, miszerint milyen is volt a viszony a jó öreg  führer és az ő népe között?
A kiállítás jelenleg is nyitva tart, és a nyolc teremben bemutatott tárgyakon keresztül próbál eljutni a megfejtésig, a híradások szerint nem túl nagy sikerrel. A Hitler und die Deutscen - Volksgemeintschaft und Verbrechen, vagyis "Hitler és a németek - Népközösség és bűntett" című kiállítás a történelmi események vizsgálatával próbálja megállapítani a német nép szerepét az NSDAP (Nemzetszocialista Német Munkáspárt) megalakulásától a Harmadik Birodalom összeomlásáig.
Érdekes kísérlet egy olyan nép részéről, akik a huszonegyedik század németjeiként talán már nem is nagyon értik a múltbéli eseményeket, ahogy -valljuk be őszintén- a mi gyermekeinkben is egyre inkább puszta történelem leckévé degradálódott a téma. 
Mondom ezt azért, mert az én kedves, ám rég halott apai nagymamám emlékezetében még élesen élt a II. Világháború összes őt érintő borzalma. Sokszor mesélt a hatvani vasútállomás bombázásáról, vagy az éppen soros menekülésről. (A front alakulásával mindig el kellett menekülniük az aktuális ellenség -lett légyen az német, vagy orosz- elől, mert szerinte egyik sem volt jobb, pedig sem zsidók, sem kommunisták nem voltunk.) Igen. Az ő emlékezetében még élesen élt ez a sok negatív élmény, hiszen az egyik ilyen téli, "mátrai séta" alkalmával halt meg a legkisebb fiúgyermeke, az akkor még csecsemő Lacika, aki ma valószínűleg az egyik idős nagybátyám lenne, de sajnos még a kisfiúkort sem élhette meg.
Nyilván szinte minden magyar család emlék-archívumában létezik egy-két ilyen információ, s ha ezen archívumokból is lehetne kiállítást rendezni, akkor megtölthetnénk vele további nyolc, tizenhat, tíz-vagy száz-ezer olyan kiállítótermet, amilyenekben most a fent említett, immáron százhúsz-ezer fő által látogatott Hitler kiállítás zajlik.
A hírek szerint az emléktárgyaktól, szobrokon, egyenruhákon, a Hitler számára, német kisgyermekek által írt (néha Miki egeres) képeslapokon át (éles kontrasztot állítva), a haláltáborokban viselt foszlott rabruhákon keresztül, a fogvatartottak által írt levelekig, sokféle tárgy látható. 
A kiállításra belépőt három nagy Hitler portré fogadja, időnként elhalványuló fényben. A képek mögött azonban, amikor azok kivilágítása megszűnik, a nácik diadalmas napjait, majd rémtetteit ábrázoló fotókollázs válik láthatóvá. Vizuális következetesség a szándék kifejezésére? Lehet. A rengeteg bemutatott fotón jól látható a führer egyre növekvő rajongótábora és népszerűsége. A képek láttán még a gondolkodó embernek is el kell ismernie, a volt náci propaganda-gépezet hatékonyságát, hatásosságát, az általuk végzett agymosás erejét, hiszen ennyi pénz-, majd közember nem állhatott önszántából egy ilyen ember, egy ilyen eszme mögé.
A kor német hétköznapjainak bemutatása állt a legközelebb a kurátori szándékhoz. Egy naplóbejegyzés tanulsága szerint hiába volt az NSDAP minden igyekezete, a nagy tömeggyűlésekre csak a jobb anyagi helyzetűek tudtak elmenni. Egy 1935-ös törvény szerint, csak olyan személyek köthettek házasságot, akik nem rendelkeztek örökletes betegséggel. Az árja fajt és alfajait(!), egy külön erre a célra készült tábla segítségével oktatták az általános iskolás gyermekek számára. 
A kiállításról szóló híradások tanulsága szerint azonban az  átlagember és a nácik viszonyára a tárlatokon nem sok minden utal, pedig mindez, erről kellene hogy szóljon. 
Érdekes kiállítás? Egy furcsa történelmi időszak furcsa tárgyainak gyűjtőhelye? Egy letűnt (és sajnos egyre kevésbé ismert) korszak karizmatikus vezetőjének furcsa elképzeléseiről szóló, az emberek kíváncsiságát mégis és éppen ezért felébresztő látványosság? Lehet. De nem volna szabad, hogy a kezdeményezés csak erről szóljon, vagy, hogy a nézők tudatában csak ennyi maradjon meg. 
Mert az Adolf Hitler által hatvanhat éve, sok millió embernek közvetlenül, vagy közvetve okozott trauma bizonyára még mai is élesen él sokak emlékezetében, akik voltak olyan szerencsések, hogy túlélték mindezt és (szegény nagymamámmal ellentétben) esetleg még ma is élnek. Remélem segíthettem.


2011. február 21., hétfő

Az államadósság

Hello kedves olvasó!
Az alant következő sorokat, a mai napon kaptam e-mail-ben egy nagyon kedves, számomra hiteles barátomtól (az egyik legjobb barátomtól) és annyira megdöbbentem ezeken a számadatokon, hogy úgy gondoltam, itt, e fórumon is megosztom, hogy te is elolvashasd. 
Semmit nem kívánok hozzáfűzni és nem is kívánom kommentálni, csupán szerkesztem és (az uszító, vagy jelentéktelen részletek nélkül) közlöm. Íme:

"Az államadósságról

Olvasd el és add tovabb!!! (mindenki számára fontos továbbított levél)

Az ECHO tv Analízis c. műsorában Bogár László és Lóránt Károly közgazdászok elmondták, hogy bizonyos ......"          ".........körök   -  hogyan működtetik a pénzpumpát, amit a Fidesznek sem lesz szabad megpiszkálni.  (A Fidesz teljes mértékben a multinacionális banktőke markában van.)
Ezért örül a nemzetközi pénzvilág a 2/3-os többségnek, mert így simán mehet majd minden tovább, pontosan úgy, mint eddig. Tegnap kaptam ehhez a riporthoz egy számítást. Be is illesztem, hogy lássátok, miről is van szó, és mit művelnek Sorosék velünk - illetve ehhez hasonlóan, természetesen más országokkal is.  Szigorúan bizalmas anyagok, és az adatokat erősen őrzik a nyilvánosság elől. A mi célunk viszont az, hogy minél több ember tudja meg. Ha egyetért velünk, segítse munkánkat, azzal, hogy terjeszti anyagainkat. Nem csoda, ha az adatok megdöbbentőnek tűnnek, és még megdöbbentőbb, hogy egyetlen magyar politikus sem beszél(het) róluk.  Olvasson tehát Ön is a sorok között!

 Íme két hír, amit az emberek 99,9%-a el sem olvas, meg sem ért.

1. hír: Az ország államháztartási és külső finanszírozási helyzete látványosan javult.  A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlege átfogó összehasonlító elemzést állított össze a magyar és a lengyel költségvetési helyzetről. A ház számításai szerint a magyar államháztartás strukturális elsődleges egyenlege az idén (2010) a hazai össztermék (GDP) 5,3 százalékának megfelelő többletet mutat majd: 

2. hír: Röntgen alatt Magyarország - elégedett Brüsszel az eredménnyel, Magyarország tartja a gazdasági program megvalósításának irányát, javul külső pénzügyi helyzete,  állapította meg az Európai Bizottság, hétfőn közzétett, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együttműködésben készített helyzetértékelésében. 
Az elfogadott 2010-es költségvetés összhangban van a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycéllal és jelentős tartalékok vannak benne. Tényadat: A vártnál kevesebb, 918,6 milliárd forint lett a 2009-es államháztartási hiány, azaz a GDP 3,6 százaléka.  Akkor most nézzük meg, mit is jelent ez MAGYARUL !!!

1.  A magyar államháztartás 2009 és 2010 között stagnál, azaz nem változik. (Most tekintsünk el a pár tízed százalékos csökkenéstől, vagy esetleges emelkedéstől.)

2. a fenti tényadatból így könnyen kiszámítható, hogy a magyar költségvetés 1%-a az 255 milliárd forinttal egyenlő. (Sima aránypár:  Ha 918,6 milliárd 3,6%, akkor 1% hány milliárd? Tehát 1% = 255 milliárd forint)

3. Idén, 2010-ben 5,3% lesz az államháztartás elsődleges többlete. Azaz 5,3-szer 255 milliárd, vagyis 1352 milliárd forint. Ez az elsődleges egyenleg. Vagyis 2010-ben ennyi pluszt termel MAGYARORSZÁG!!! 1352millárd forintot !!!

4. A 2. hír szerint mégis - tartható lesz a 3,8%-os hiány !!! Ezek szerint 3,8-szer 255 milliárd, azaz 969 milliárd forint lesz a hiány.

5. Kérdés: Hová tűnt az 1352 milliárd többlet és miből keletkezett a 969 milliárdos hiány. Ez ugyanis összesen 2321 milliárd forint, azaz 11,6 milliárd dollár. Hová lesz ez a pénz? 
Kapaszkodjon meg!  Ez a pénz a KAMAT - amit mi magyarok (magyar állam), 2010-ben fizetünk a hitelezőinknek! 2321 milliárd forint, azaz 11,6 milliárd dollár ! Hogy érzékeltessük mennyi pénz ez, néhány példa:  az öt darab teljes egészében felépített 4-es METRO,vagy    13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., és 21. havi nyugdíj, vagy a teljes, jelenleg már meglévő magyar autópályák felépítésének összköltsége, vagy mintegy 50-szer annyi pénz, mint amennyit az eltörölt vagyonadóból várt a kormány, vagy
 - 150 darab Grippen vadászgép, vagy
 - 2321 darab Combino villamos, vagy
 - 46 420 Zuschlag ügy során ellopott pénz, vagy
 - minden magyarnak - a csecsemőtől az aggastyánig - 232 000 forint.

 Ennyit fizetünk tehát a bankoknak csak kamatra 2010-ben. (Törlesztés nélkül !!!) Mit tehetünk?

Először is el kell érni, hogy ez közbeszéd tárgya legyen hazánkban, mert azoknak a kezében van a teljes hivatalos és pártmédia, akik a kamatokat szedik tőlünk, akik kollaborálnak a multinacionális pénzvilággal. Így soha, sehol nem hangoznak el ezek a számok. Az a politikus, aki netán beszélne róla, holnaptól a süllyesztőben találná magát.(Nem mintha mentegetni akarnánk, de az ehhez képest aprócsak morzsának számító Zuschlág-ügyről bezzeg hónapokon át harsogott minden média Na ez az igazi paraszt-vakítás!
Lássunk tisztán, kik is ezek a befektetők? Kik szedik a kamatokat? David Rockefeller, Nicholas Rockefeller, Soros György, és még néhány hozzájuk hasonló. Vegyük észre, hogy a nemzetközi pénzvilág urait semmi más nem érdekli, mint a haszon és a hatalom! Számukra az országok és az emberek nem többek, mint eszközök, az alantas céljaik megvalósításában.

A Világbank, az IMF, a különféle bankcsoportok és az Európai Únió nem barátja sem a magyar embernek, sem más országok polgárainak. Ez ellen lázadoznak most a görögök és ezért írták ki hatalmas betűkkel az Akropoliszra a négy bajbajutott ország kezdőbetűjéből képzett szót ( Portugal, Iceland, Greece, Spain)  hogy PIGS, magyarul disznók. Igen, valóban szemét DISZNÓK uralják a világot - disznó módon, mint a közismert regényben.
 Ha tenni szeretne valamit, legalább annyit tegyen meg, hogy küldje  tovább ezt a levelet, minél több, gondolkozásra még képes ismerősének. A tudás ugyanis hatalom, és a tájékozatlan tömegeknek jelenleg semmiféle hatalom, semmilyen eszköz nincs a kezükben, amivel megvédhetnék magukat, a mérhetetlen kiszolgáltatottsággal szemben...

2011. február 20., vasárnap

Hamburger adó

Hello kedves olvasó!


Hogy érdekes felvetés? Nem, nem, nem, ezen már valószínűleg régen túl vagyunk. A dolgok jelen állása szerint kormányunk márciustól bevezeti a gyorséttermek legismertebb termékének nevéről elhíresült adónemet is (bár valószínűleg a legkevésbé lesz köze közvetlenül a hamburgerhez), így nemhogy csökkenne az adók száma, hanem egy újjal ismét bővül. Szerencsére!
Szerencsére, mert szinte már vártam, hogy ez bekövetkezzék. Na persze ez így önmagában nem is igaz, hiszen senki nem szereti, ha pont egy újabb bőrt húznak le róla, de bizonyosan nem kell senkinek közgazgazdasági szakon végeznie az egyetemen, hogy kiszámolja: - a tizenhat százalékos, egykulcsos (mellékesen -néhány ember számára- roppant igazságos) adórendszer bevezetése némi bevételkiesést okozott, így azt valamiből pótolnia kell a kormánynak, az amúgy sok sebből vérző költségvetésben. 
És ha már itt tartunk. Megér egy megjegyzést (sőt megérne egy teljesen új bejegyzést is) az új adórendszer. Aki nem keres valami sokat, az valahogy (már megint) rosszabbul járt. Szerinted ez fair? Az én álláspontom szerint nem. Aki a közszférában dolgozik, annak kompenzálják ugyan a bérét, de aki a versenyágazatban, annak rendesen elengedte a kezét a mi hős kormányunk, így azok számára, akik a rendszer  legalján tartózkodnak, mint a minimálbérből élő beosztott alkalmazottak, nos azok számára még vékonyabb lett a boríték.
Pedig mondjuk a mirelit késztermékeket, gyorséttermi ételeket, magasabb só, zsír, vagy cukortartalmú élelmiszereket és italokat többnyire nem azok fogyasztják, akik csúcsfizetéseikből a hosszú hétvégéiket, a külön erre specializálódott wellness-szállodák szobáiban, medencéiben, szaunáiban, edzőtermeiben és az egészségre kihegyezett konyhákkal bíró éttermeikben töltik.
Félreértés ne essék! Senkitől sem sajnálom a jövedelmét. Aki tanult, aki szakirányú diplomákkal rendelkezik és még nyelveket is beszél, aki mobilizálható, aki ezen képességeivel karriert futott be egy-egy területen és -ezért- (de csakis ezért) megengedheti magának mindezt, attól egyetlen másodpercig sem sajnálom a luxust, amiben él. De valljuk be, ez sajnos nem adatott meg mindenkinek. Sőt! A többségnek, azoknak akik mindezen javakat ki-és megtermelik, bizony nem. 
A bérrabszolgaság fogalma biztosan nem ismeretlen előtted. Nagyjából van egy nem túl jó állásod, ám előtte semmilyen nem volt. A globális munkáltató biztosítja az alapvető jogaidat, és ad annyi fizetést, amiből épp-hogy megélsz. Ezért aztán foggal-körömmel ragaszkodsz majd ehhez az álláshoz és bármit elvárhat tőled a munkáltatód, te megteszed, csakhogy a melód (nyugdíj-és társadalom biztosításod, egészségbiztosításod, fizetésed, lakásod és ezek által például a családod) megmaradjon. Ugye ismerős?  
Nos valószínűleg ők azok, akik, hogy mindenre jusson, olcsóbb élelmiszereket vásárolnak. Ők azok, akik úgy rohannak, hogy néha tényleg csak egy hamburgerre jut idő, miközben a főállásból a mellékállásba sietnek. Ők azok, akik (persze igencsak egészségtelenül étkezve) a hasukon spórolnak, hogy befizethessék mondjuk a gyerek óvodai étkezését.
Ezek után azonban, és most Csiba Gábort, a BAZ megyei Kórház főigazgatóját, az ötletgazdát idézem: - "így akik ezekkel élnek, kötelességük lesz plusz költséggel hozzájárulni az ezek fogyasztásából származó betegségeik gyógyításának többlet kiadásaihoz." -  az én olvasatomban az ötlet nagyon enyhén szólva is erősen cinikusnak tűnik.
A vég kezdete
Vadász Iván a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének (MAOE) alelnöke szerint az állami kiadások jelenlegi 50%-os mértékét kellene 40%-ra csökkenteni és máris előkerülne pl.: az a 100 milliárdos hiányösszeg is, ami a mai egészségügyi kiadások szükséges mértékét fedezné.  Az IMF és a Világbank közben, akik a semmiből hoznak létre pénzeket úgy, hogy azok soha nem léteztek, mert eleve adósságként jöttek létre, és melyeket kihelyezve igába szoríthatják a világ bármely országát, jót röhögnek rajtunk, vagyis az adott kis ország vezetőin, akik kétségbeesve találgatóznak, ötletelnek, hogy a saját kis pénzügyi egyensúlyukat fenntarthassák.
Sok a zsebbpénz! Adót neki!
Bankadó, hamburgeradó és hát biztosan van még a tarsolyban néhány csodafegyver. Kíváncsian várom, hogy mikor válnak már végre igazi adóalannyá mondjuk a házinyulak, akik jövedelemre tesznek szert azáltal, hogy a gazdájuk megeteti őket. Hívjuk mondjuk szénaadónak? Nem rossz név. Esetleg megadóztathatnánk a halottakat, amikor koporsóba kerülnek, vagy amikor elkészül a síremlékük, mert ezekkel jelentős ingatlanvagyonra tettek szert. Vicces, de nem a legjobb ötlet, mert az utolsó jogi ismereteim szerint a fogantatástól számított harmadik hónaptól a halálunkig vagyunk jogképesek és nem tovább. (Így halálunkkal az adóalanyiságunk is megszűnik.) Igaz e törvény (ahogy az Alkotmány is) bármikor megváltoztatható manapság. 
De van ennél kézenfekvőbb elképzelésem is: - ha már úgy is adóalanyok a gyermekek (mert a tanszertámogatás az ő "vagyonukat" gyarapítja, így adószámra van szükségük) miért ne adóztathatnánk meg (az ÁFA-n túl) a gyermekjátékokra költött lóvét, vagy gyermekruhát, vagy a gyermekek számára vásárolt gyógyszereket? Netalán vessünk ki különadót a gyermekeiket óvodába járató szülőkre, mert dolgoznak, így megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy óvodába járassák a gyermekeiket. Esetleg, a borravaló mintájára adóztassuk meg zsebbpénzt is!? Zsebpénzadó, pompás! Na milyen elnevezés lenne? Vagy legyen inkább a gyermekek fekete jövedelmének visszaszorítására indított kampányban kivetett különadó? Az sem rossz. Remélem segíthettem.

2011. február 16., szerda

Outlaw

Hello kedves olvasó!
Sokáig hezitáltam, hogy megjelenjek-e egy olyan írással, amely -mint azt a cím is sugallja- a törvényen kívüli emberekről, vagy úgy általában a törvényen-kívüliségről szól. Persze kellőképpen elfogultan, hiszen már tudhatod (mivel egy korábbi írásomban már vallottam erről), volt az életemnek egy (viszonylag hosszú) szakasza, amelyben -tól, -ig hivatásos rendőr voltam. 
De ki az, aki nem elfogult mindennel és mindenkivel szemben, ami, vagy aki ismeretlenül is ártani akar neki. Bízom benne, hogy a nagyobbik többség soha nem szavazna az anarchiára (ami maga a káosz és ahol tulajdonképpen mindent szabad), a renddel szemben. Ahol biztonságban élhetnek az emberek, ahol nem kell félned, hogy egy délutános műszakból hazatérve szétverik a fejed mondjuk azért, hogy elvegyenek tőled néhány forintot, vagy egy szaros mobiltelefont.
Ráadásul most még szembe kellene állnom azzal az átlagvéleménnyel is, mely szerint a rendőrök nem csinálnak sok mindent, mert a járőrök csak kocsikáznak, míg a nyomozók meg nem nyomoznak ki semmit. Sokszor hallottam ezeket a mondatokat és első kézből tudom cáfolni ezt a véleményt, ám ez az írás most nem erről szól. Szóljon inkább azokról, akik -és ezt tényleg el kell hinned- rengeteg munkát adnak a ma rendőreinek.
Outlaw. Törvényen kívüli. Angol szóösszetétel, de talán a legjobb megfogalmazás arra, amiről írni szeretnék. Tulajdonképpen arról, hogy mit jelent ma e kifejezés azoknak, akik rendelkeznek annyi intelligenciával, hogy ismerjék a szóösszetétel jelentését, de annyival már nem, hogy felismerjék, ez nem vonatkozik, nem vonatkozhat rájuk. 
R. Sándor gyanúsított
Persze a jobb megértés érdekében nyilván egy nagyon rövid történelmi áttekintést is megérdemel e fogalom. Törvényen kívüli emberek mindig is léteztek. Sokan közülük valóban azok voltak, magukat tették azzá, mint a magyar tanyavilág Rózsa Sándora, a méltán híres (esetleg hírhedt) betyár, vagy a különböző (szimpatikus és romantikus) legendákat gerjesztő személyiség, Robin Hood, aki (története szerint) csak a szegényeket sarcoló gazdagoktól lopott, hogy aztán szétossza azok között, akiktől az elnyomók elvették a javaikat.

A kor megítélése szerint törvényen kívülivé vált és ezért kegyvesztett lett a köpönyegforgatás atyja Jospeh Fouché is, Bonaparte Napoleon legtöbbször visszatérő rendőrminisztere. Akkor törvényen kívüli volt, ma leginkább egy vitatott személyiség. 
Outlaw. A monarchia szerint
Ahogy szintén törvényen kívülivé vált az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot leverő osztrák-orosz erők szerint a szabadságharc tizenhárom aradi vértanúja is. Csakhogy a kegyvesztettség ez esetben a politikusok, tisztek és tábornokok kivégzését is jelentette egyben. Akkor törvényen kívüliek voltak, ma hősök.
Voltak aztán olyanok is, akiket (saját állításaikkal ellentétben) nem saját történelmi koruk és nem a népük tett törvényen kívülivé, hanem hihetetlen megalomániás álmaikkal vegyülő őrült zsarnokságuk. Ilyen ember volt  Joszif Viszarionovics Sztálin, vagy például Adolf Hitler, a teljesség igénye nélkül említve néhányat közülük, akik szintén a saját maguk alkotta szabályok szerint éltek. 
A klán
(Ezzel csak az volt a baj, hogy ugyanezen szabályokat később ráerőltették összesen néhány százmillió emberre, ide értve azokat is, akik, mivel nem adták be a derekukat, meghaltak.) Aztán ott vannak a törvényen kívüli csoportok, mint a Ku Klux Klan, melynek létrejötte nem egy amerikai vívmány, hanem a tiszta fajgyűlölet, úgyhogy nem áll messze az adolf hitleri ideáktól, vagy az olyan (amerikai, japán) vallási szekták, akik téves istenhitükben sok esetben gyilkosságra, vagy tömeges öngyilkosságra sarkallják híveiket. És hát ugye a terroristák, akik (mindenféle szedett-vetett hitük szerint) mostanság tényleg azt csinálnak, amit akarnak.
Bandaháború Cichagoban
Ezzel azonban már meg is érkeztünk napjainkhoz és az eredeti mondanivalómhoz. Az Amerikai Egyesült  Államok területén működő, drogcsempészetből, gyilkosságokból, betörésekből, kábítószer-terjesztésből, zsarolásokból (valamint az elképzelhető összes bűncselekmény elkövetéséből) élő bandák igazán törvényen kívüli életmódja megdöbbentő.
Arra a társaságra ugyanis, ahol az a belépő, hogy meg kell ölni egy másik bandához tartozó embert, vagy bárkit, aki éppen arra jár, nem nagyon lehet elmondani, hogy a törvény betűi szerint él. A húsz-harminc éve folyamatosan zajló bandaháborúk ki-és átterjedtek sok-sok amerikai városra, amerikai börtönre, vagy éppen Mexikóra (ahol manapság úgy hullik a drogdíler, meg a rendőr, mint ősszel a Mátrában a falevél) és manapság (miután a globalizáció és a szabad piac ezt is elhozta nekünk) az egész világra, beleértve Európát is. Az outlaw így ma már tulajdonképpen egy összefoglaló szó, melynek említésekor az embernek legelőször ezek a bandák és az általuk folytatott tevékenység jut az eszébe.     
De nem kell sem az időben, sem pedig a térben nagyon messzire mennünk, ahhoz, hogy példát találjunk minderre. A magyarországi bűnözés szintén ipari méreteket kezd ölteni és a bűncselekményeket végrehajtó személyek, vagy szervezetek tagjai számára, úgy tűnik teljesen mindegy, hogy mi a célpont. Manapság ugyanúgy előfordul az, hogy AK 47-es gépkarabéllyal támadnak páncélozott pénzszállító autóra, mint az, hogy védtelen, nagyon idős személyeket csoportosan, éjszaka, pusztakézzel vernek agyon néhány forintért,  ahogy tették azt nemrégiben a rapper nagyszüleivel, vagy az Isten háta mögötti faluban azzal az idős nénivel, aki mert szólni, mert szórakozásból kikapcsolták a villanyóráját. 
Érdekes pólófelirat
Jó srác lehet
Outlaw. Régen a westernfilmek, később motoros bandákról készült játékfilmek ontották a kifejezésből áradó erőt és romantikát. Ma legfeljebb a bandaháborúkról készült éles dokumentumfilmek reális (és ezért sokkoló) ábrázolásmódja tanítja a nézővel e szó mai jelentését. 


Így amikor a most futó "kedvenc" reality műsoromban (VV4) látom a szabály-és jogkövető, sokszor takarítgató, a szintén a műsorban pompázó húgát mindenkitől és minden körülmények között védő és oltalmazó, egyik csendes főszereplőjének bal karján e szót igen nagy méretű betűkkel feltetoválva, akkor nem tudom eldönteni, hogy ez a gyerek tényleg ennyire hülye, vagy csak egyszerűen mindenki mást (bennünket) néz hülyének. Gondolom nem a tizenhárom aradi vértanú járt a fejében, amikor felvarratta. Remélem segíthettem.

2011. február 14., hétfő

VV4 megint!

Hello kedves olvasó!


Nem lenne baj
Most már senki le nem mossa rólam, hogy VVfun vagyok. Mi tagadás nézem rendesen, ám (szerintem sokan) osztják azt véleményemet, hogy minimum érdekes. Érdekes, mert olyan töménységben dől e televízió műsorból néha a szenny és az ostobaság (sokszor egyszerre) hogy az már-már hihetetlen. 
A feleségem szokta mondani, hogy olyan vagyok, mint egy idős bácsika, aki megvitatja a televízió készülékkel azt, amit éppen lát. Hát ez csakugyan így van, mert néha olyan mértékben háborodom fel a mérhetetlen gusztustalanságon, vagy butaságon, hogy a véleményemnek azonnal hangot is adok. Ilyenkor persze a feleségem röhög (és valljuk be férfiasan: - igaza van) mert az még számomra is teljesen nyilvánvaló, hogy a reality szereplői és/vagy készítői, valószínűleg nem hallják, amit mondok.
A meglehetősen mocskos szájú Évike
Én ettől függetlenül elmondom a magamét, de, hogy mégis hallja valaki, hát leírom, hogy mi az, ami bánt, amikor ilyen műsort látok. (Most persze megjegyezheted, hogy minek nézem, hiszen jogom van elkapcsolni, átkapcsolni, vagy kikapcsolni a tv-t, de éppen ezért hadd jegyezzem meg pont itt: - 1., nehezen lehet kritizálni valamit, amit egyébként nem néz meg az ember fia, - 2., amúgy meg átkapcsolhatok én, ha mindenütt megy a NekedValó, BeleValó, SzarnakValó és hasonló című, az alapműhöz kapcsolódó háttérműsorok.)
De vágjunk bele! 
Egy ostoba fiatalember
A hétvégén (szerencsére nem közvetlen forrásból értesültem, mert még nem tart ott a műsor, hogy otthon maradjak miatta, ha éppen jobb programom is akad), vagyis szombaton volt a párbaj. Ebben (ha valaki nem tudná) egy, a játékosok által kiválasztott szereplő küzd meg a nézők kegyeiért egy másik játékossal, akit viszont ő maga hív ki. Ilyenkor van egy "roppant jó" élő stúdió-adás, ahol a két szereplő elmondhatja a magáét, a műsorvezetők által feltett kérdések alapján, valamint mindkét személyről kis videókat mutatnak be, ahol jó, vagy kevésbé jó oldalukat mutatják. 
Nyolc általánossal sztár lehetsz
Eközben persze zuhognak az SMS-ek az RTL szerverére, csörgetve sok jó magyar forintot ugyanazon csatorna kasszájába. Ezek után, a beküldött üzenetek száma alapján, százalékos arány dönt a szavazás lezárásakor annak eredményéről és értelemszerűen a magasabb százalékot megszerző versenyző jut vissza a villába.
Eddig ez meglehetősen egyszerű, ám ami a háttérben (vagy olykor az élő adásban) zajlik, az egyszerűen elképesztő! De nevezzük nevén a gyereket. Olivér a kihívó, aki a benntartózkodásának idején mindvégig taktikai játékot játszott és látszólag esélyes volt a fődíjra is akár, csúnyán eltaktikázta magát, illetve durván kikészült a párbaj előtti kb.: három napban, így rondán elvérzett Bécivel szemben, aki viszont az összefoglalókban a csendes, jólelkű, szerény, de határozott fiút játszotta, ellentétben a valódi énjével. (Amiről egy korábbi, szintén e műsorral kapcsolatosan megszületett írásomban már értekeztem.)
A párbajhősök
Én értem, hogy mindenki a maga pogácsáját sütögeti ott benn, de felmerült bennem néhány kérdés az egésszel kapcsolatosan. Valóban megérdemli a nyertes a nettó 50.000.000.-Ft értékű fődíjat? Valóban ekkora dolog kamerák előtt, bezárva létezni? Valóban ilyen érzelmi viharokkal jár, ha összezársz tíz-egynéhány embert egy időre?
Szinte biztos vagyok benne, hogy nem! De a recept azért adott. Végy néhány teljesen ismeretlen, egymással (és néha saját magával is) szögesen ellentétes személyiségű, nem túl gazdag, viszonylag fiatal, különböző nemű, korú, a korábbi életében nem minden helyzetben sikeres embert. Zárd be őket egy helyre.  Vonj meg tőlük időnként ezt-azt és adj nekik időnként kellő mennyiségű alkoholt. Ez már majdnem elegendő ahhoz, hogy magas nézettséget érj el a műsorral. De! Ha mindez kevésnek bizonyul, akkor viszont adj bele mindent! (És ez alatt a lehető legkomolyabban értem, hogy MINDENT!)
Vagyis a személyiségeket ismerve, döntéseiddel, a büntetésekkel és kedvezményekkel, (amelyek sokszor személyre szólóak, illetve néha csoportosak) manipuláld őket a végletekig! Ekkor, de csak ekkor viszont készülj fel, hogy a leglehetetlenebb reakciókat fogod kiváltani azokból az emberekből, aki, amikor bementek oda, még embereknek voltak nevezhetőek. Üvöltenek, majd. Lerészegednek és olyan mocskos szájjal kelnek ki magukból, hogy a saját édesanyjuk sem fog ráismerni szeretett gyermekükre. A csendes fiatalemberek nagyképű bunkóvá, a csicskáik nagyszájú, agresszív állatokká, a lányok retkesszájú ribancokká változnak majd, akik önmagukból kifordulva esnek egymásnak, vagy a riportszoba ajtajának, hogy azt feltörve az ott lévő kamerától követeljenek még alkoholt. (Nem mintha nem lenne elég kamera, az épület egész területén.) Mint egy pszichológiai kísérlet. (Nem vagyok egy összeesküvés-elmélet gyártó, de lehet, hogy ez tényleg az is.)
Őt sem az eszéért szeretik, de
akkor végképp nem tudom, hogy miért?
Szóval. Szombaton, Olivér csúfos veresége után természetesen a Béci nevű kísérleti alany ment vissza a luxusbörtönbe, kimondhatatlan örömet okozva ezzel a belső körének. Olivér elvesztése, a saját rajongói körében viszont nagy traumát okozott. Tényleg úgy siratták, mintha meghalt volna, miközben csak hazament, láthatóan sokkal jobb körülmények közé, mint amiben a villában része volt, vagy mint amilyenből sok más szereplő a villába érkezett. Vagyis igazából ugyan nem nyert, de legalább életének elkövetkező részében normális emberként élhet. Így aztán Béci csapata most a fellegekben jár, míg Olivér csapata szétesni látszik. Ahhoz képest, hogy az egészet csupán egyetlen ember nyerheti meg, nem rossz, ahogy ott benn csapatokat alkotnak. Hihetetlen ostobaság, bár nyilván komoly ellentéteket fog ez még szülni, a műsorkészítők szándékának megfelelően. 
Lehetséges nyertes?
Az komoly
csavar lenne. 
És ez a hihetetlen ostobaság az, ami a műsor nézőinek nagyobbik részét szerintem meg sem érinti, hiszen egész egyszerűen nem értik, vagy, ha pontosabban akarnék fogalmazni, fel sem fogják parányi agyaikkal mindazt, ami a képernyőkön zajlik. Ők csupán olyan (néha elég egyszerű) embereket látnak, akiket maguk közül valónak éreznek, akikkel azonosulni lehet és akik megvalósítják majd saját kis titkos vágyaikat is azzal, hogy képernyőn vannak, vagy azzal, hogy éppen megnyernek egy ilyen "játékot". Mert ez a sztárság, ez a celebség az, amire sok-sok ember (fiatal és idős) vágyik.


Sajnos összességében nagyon sok embernek rossz képet ad ez a műsor. Azt sugallja (sok más műsorral egyetemben), hogy viszonylag kis-, vagy éppenséggel nulla teljesítménnyel is lehetsz sztár, lehetsz gazdag és ismert ember, lehetsz valaki. Sok százezer, vagy millió szürke egér közt az egyetlen fehér egér. Remélem segíthettem.

2011. február 12., szombat

The end of internet

Hello kedves olvasó!

Az általad e pillanatban olvasott bejegyzésem a világ legrövidebb blogbejegyzése lesz: - ha akarsz kacagni egyet, akkor navigálj a:  http://whistler.uw.hu/meri/lastpage.htm oldalra. Óriási. (Csak egy poén, de nekem nagyon tetszett.)

2011. február 11., péntek

Good night left side (És ebben nincs semmi humor)

Hello kedves olvasó!

Először is elnézést kell kérnem mindenkitől, miután meglehetősen régen publikáltam bármit a blogon, ám szó nincs írói válságról. Történt, hogy az én kicsi feleségemet elővette az influenza, de nem csak úgy, hanem kihagyva lázat, torokfájást és orrfújást meg köhögést, egész egyszerűen megtámadta az idegrendszerét, mellyel súlyos, nagyon súlyos tüneteket okozott (nagyon komoly szédülést, ún.: szemtekerezgést, -nem hülyéskedek ez egy igazi orvosi kifejezés- és persze minden mást is ami ezzel jár.) Elhiheted, nagyon nem volt jól szegénykém, én pedig (a munka mellett és időnként helyett) igyekeztem (több-kevesebb sikerrel) helytállni mellette. A nehezén most már talán túl vagyunk, így ismét tollat ragadhattam.
Na szóval. A Való Világ lakóival ellentétben azért áradt az információ minden irányból ránk ezen a héten is, az biztos, így volt ami elgondolkodtatott annyira, hogy elmondjam róla a véleményemet. Az első ilyen dolog, az maga a cím: Good night left side. Ezzel a felirattal láttam ma meg egy elég szélsőségesnek tűnő fekete-fehér matricát, az egyik lakótelepi társasház bejáratára ragasztva. A matrica kör alakú volt, benne egy bokszolóállásban, rúgásra emelet lábbal álló alak, vele szemben pedig, félig a földön, a hátán fekve egy másik, a mellén ötágú csillaggal. A felirat pedig a harcolók köré írva volt látható. Jó éjt baloldal. Nagyjából így lehet lefordítani a mondatot. A feljebb szemléltetett rajz alapján pedig nyilván nem a lefekvés előtti jókívánságról lehet konkrétan szó, legalább is úgy sejtem. De van-e manapság bal oldal? Létezik-e egy olyan baloldali erő (e két szó egymás mellé írva már önmagában is nonszensz mostanában), amely elmondhatja magáról, hogy megfelelő fékje, kontrollja ma a hatalmon lévőknek? De tudod mit? Meg is válaszolom a kérdést: - szerintem nincs. Nincs, mert az előző nyolc évben olyan dolgok történtek velük (így azután nyilván velünk, mindannyiunkkal is), amely dolgokat nehéz úgy szavakba önteni, hogy azokat a "nyomdafesték" is elbírja.
Én, aki nagyon sokáig bal oldali érzületű és beállítottságú ember voltam (és ez a véleményem -szerencsére- jól megfért a különböző politikai nézetű barátaim véleményével is) én aztán tényleg elég nagyot csalódtam. Igaz, soha nem voltam vak, mindig láttam a hibákat, sokszor értettem egyet olyan emberekkel, akiknél semmilyen formában nem jött be a bal oldal, akár jó, akár rossz döntéseket hoztak éppen.
Most már kissé másképpen látom a dolgokat, de (és most jön a csavar), valahogy nem lettem jobb oldali az elmúlt hetekben, hónapokban. Meg is mondom, hogy miért: - a FIDESZ-KDNP elsöprő választási sikerének eufóriája már régen elszállt. Helyette itt maradt az új nyugdíjtörvény, a médiatörvény, ugyanúgy maradt az álláshalmozás az állami szférában, a kétmillió fölötti állami alkalmazotti fizetés, az S8-as Audi, mint szolgálati autó, a szóvivő miniszterelnöknél magasabb fizetése, a hatalom erős centralizálása, romló közbiztonság, kapkodás, magyarázkodás és még sorolhatnám.
Persze, ha kellőképpen jól tájékozott vagy, akkor tudhatod, hogy Lázár úr ma visszaadta a kocsit, hogy Szíjártó úr lemondott a fizetéséből egymillió forintról, ám Dr. Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi kormánybiztos kétmillió forintos adótartozása még most is fennáll. Így hiába történt még néhány apró változás, ezek nem nagyon tudják feledtetni velem azt, hogy FIDESZ-KDNP a választás hajrájában pont az ilyen ügyeket fikázta a legjobban, a bal oldal viselkedésében. 
Igaz,azt is nehezen feledem, ahogy (mostanában szinte minden nap) különböző MSZP górék, meg szóvivők, meg arctalan, ismeretlen képviselők most pontosan úgy viselkednek, ahogy a FIDESZ tagjai viselkedtek a választások előtti nyolc évben. Meg nem értett zseniként, megmondóként, mindenhez értőként, durcás kisgyerekként. Pedig nem kellene nagyon megsértődniük úgy semmin sem. Vagy talán meg kellene kérdezni Zuschlag Jánost, Hagyó Miklóst, Tátrai Miklóst (MNV Rt. Vez.), Horváthné Fekszi Márta volt külügyi államtitkárt, vagy Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet, hogy van-e oka szégyenkeznie az MSZP-nek, vagy nincs. (És azt gondolom, hogy a felsorolás nem igazán teljes és még nincs is vége az elszámoltatásoknak. Ami azért nem olyan nagy baj.)
Sajnos azt kell látnom, hogy  lassan az egész korábbi kormány le van tartóztatva. Büntetőeljárások tömkelegei zajlanak különböző szakaszokban a volt nagyságok ellen, és komolyan kíváncsian várom, hogy mikor jutnak el a legnagyobbakhoz. Így aztán, amikor mostanában az MSZP durcáskodik, az a legenyhébben szólva is hiteltelen és tényleg nem értem, hogy amikor Orbán Viktor országértékelőt tart, akkor Gyurcsány Ferenc is meg kívánja tartani a saját országértékelőjét. Szerintem nem kellene olyan nagyon erőltetni ezt most. 
De visszatérve a jobb oldalra. Mert hát hiszen ez a jobb oldal, benne van a nevében. Így mindenkinek, aki tud olvasni, tudnia kell ezt. Tény, hogy nagyon kényelmesen tudták szapulni az ellenlábasaikat ellenzékből, most viszont keményen dolgozni kell a sikerért. Már ha várható ilyen, mert én, a polgár, nem nagyon érzem, hogy egy fokkal is jobb lenne. Az üzemanyagok, az energia árai legalább negyven, az élelmiszerek árai harminc százalékkal emelkedtek az elmúlt háromnegyed évben. A svájci frank, az euro szárnyal a forinthoz képest. Beköszönt a tavasz és valószínűleg emberek százai veszítik majd el lakásaikat emiatt. Szerinted jobb egy picit is? Szerintem egyelőre nem annyira, miközben ezerrel rohanunk egy  nagyon komoly diktatúra felé.
Mostanában már olyan emberek is panaszkodnak, akik eddig a legkomolyabb Orbánfun-ok voltak. Panaszkodnak a rendszerre, amelyet maguknak teremtettek.
Így elgondolkodtam ezen és arra a következtetésre jutottam, hogy nincs jobb oldal, hiszen ellenzékben a FIDESZ-KDNP ezerszer volt szociálisan érzékenyebb az akkor kormányzó bal oldalnál. (Na persze ezt a szociális érzékenységet, például akkor, amikor egyetlen tollvonással elvették nagyjából hárommillió ember megtakarításait, mostanra teljesen elfelejtették) És nincs bal oldal sem, hiszen az MSZP emblematikus figurája akkoriban az a Gyurcsány Ferenc volt, aki egy-egy május elsején úgy volt képes könnyek közt a munkások nehéz reggeleiről beszédet tartani, hogy közben kilencven-százmillió forint éves osztalékot vett fel a cégeitől és kérdésre simán bevállalta, hogy felesége és családja napi kb.: 250.000.-Ft.-ból él.
Végül aztán arra a következtetésre jutottam, hogy sem bal, sem pedig jobb oldal nem létezhet, pusztán kormányzó és ellenzéki pártok vannak. Helyzetüket a mindenkori választási eredmények határozzák meg, és a hatalom birtoklásának első napján elfelejtenek minden ígéretet, minden szót, ami a kampányukban elhangzott. Gépkocsikat vásárolnak, a családtagjaiknak intéznek zsíros kormányzati állásokat, vállalkozókat juttatnak zsíros állami megrendelésekhez, miközben szétsarcolják a népet, és alacsony szinten, megkötve tartják a rendőrséget, aki egyébként kinyomozhatná turpisságaikat.
Az egyik ilyen oldal a hatalomtól részegül meg, a másik a hatalom elvesztése okozta depressziótól és persze mindkét oldal erősen paranoiás. Így tehát nincsen igazi alternatíva, bár a FIDESZ-KDNP még bizonyíthat. Csak reménykedem, hogy négy év múlva nem Szíjártót vezetgetik majd bilincsben, meg vezetőszáron. Good night two side. Remélem segíthettem.

2011. február 4., péntek

ValóVilág 4 Komolyan hálás egy téma, néhány jó fotóval!

Hello kedves olvasó!

Nos, nem szaporítom a szót holmi bevezetéssel, mely szerint ki nézi és ki nem ezt a műsort, hiszen ez is csak egy olyan időtöltés, mint Győzikét nézni. Bevallottan csupán tíz százalék nézi, de kilencvenöt százaléknak van véleménye a műsorról.
(Egyébként pedig egy korábbi írásomban, amelyben először írtam az akkor induló reality-ről, már kifejtettem a véleményemet bővebben erről a televíziós műfajról. Lásd: Való(hányás)Világ 4)
Na de hadd térjek a lényegre: A műfaj hozza a szokásos formáját, ám ebben az évfolyamban úgy látszik kicsit kevesebb a szex. Talán éppen ezért viszont bővelkedhetünk egyéni tragédiákban gazdagon, illetve a kollektív elhülyülés is jól megy az egyre fogyatkozó csapatnak. Úgy indultak, hogy a műsoron kívül bekerült lányt igen hamar kiutálták és akkor még nagy volt az egyezség. Nem sokkal később az egyik lány fizikai erőszakra ragadtatta magát, így őt kizárták és még akkor is együtt sajnálkoztak az emberek, de aztán kezdett jól látható vonal kialakulni a játékosok között, hogy azután nagyon gyorsan kettészakadjon a brigád, két, különálló, ám egymással masszívan ellenségeskedő csapattá. (Közben persze volt, azt hiszem két kiszavazó-show is, ahol nyilván újabb két fő alulmaradásával apadt a társaság létszáma.)
Veszteségek itt is, ott is. Az egyik társaságot most nagyjából öt fő alkotja, míg a másikat három, ketten pedig hezitálnak, ám az öt fős csapat sem teljesen összetartó, mivel közülük az egyik lány utálja ezt az ellenségeskedést, de szeretne valahová tartozni, így még nem adta fel a tagságát.
Ebből az egészből nekem leginkább az tűnik ki, illetve, ha pontosan akarok fogalmazni: - az zavar, hogy a játékot tulajdonképpen csupán egyetlen egy ember nyerheti meg, így nem nagyon értem ezt a két társaságot. Ostobaság lenne azt hinni, hogy bármelyik csapat bármelyik tagja majd félreáll és félreteszi jól felfogott egyéni érdekeit, amikor eljön az ő ideje. Bizony harcolni fog az érdekeiért, ha kell, akár a sajátjai ellen is. Így aztán, nézői rajongás ide, lelkesedő SMS-ek oda, én úgy gondolom, hogy a villában mindenki igen jó leckét ad a külvilágnak képmutatásból, hazugságból, köpönyegforgatásból.
Való világ? Bizonyos értelemben az, hiszen a nap huszonnégy órájában összezárt (jelenleg) tíz fő élete ezerszer gyorsabb, mint itt kinn a miénk. Barátságok jönnek létre, vagy szakadnak szét szinte órák alatt. Ez így történik a Való Világ villáján kívül is, de ehhez néha évek kellenek, hiszen a való élet alanyaival nem történik minden percben olyan esemény, amely meghatározná a következő éveit, de a luxusbörtönben minden szónak, betűnek, még a gesztikulációnak is súlya lehet (ahogy mondjuk az igazi börtönökben is). 
Nyomon követem időnkét a statisztikákat, így tudom, hogy a nézettség általában az egeket veri, ezért gondolom azt, hogy az esténként a televízió előtt ülő közel kétmillió ember egyike te is lehetsz kedves olvasóm. 
Ezért kérlek, hogy amikor az egyébként kedves és szabálykövető Béci arcába nézel, majd jusson eszedbe az néhány komolyabb rendőrségi ügy is, amibe röpke élete során eddig belekeveredett. Ám, ha Gigi (Béci tesója) a kedvenced, azért vedd majd figyelembe, hogy szavazol-e egy olyan lányra, akinek korábban a televíziós karriert a vérpornóban történő szereplés jelentette. Nyilván a két hű barátot, a cinikus Alekoszt és a szarkavarásban igen jártas Olit, leginkább az általános iskola sikeres befejezése hozta össze. Másra már nem nagyon tellett az idejükből, mert várta őket a nagybetűs (felnőtt) élet, ahol az iskolai példát követve ezidáig nem csináltak még sok hasznos dolgot. A régóta médiakarrierre vágyó Évike -saját bevallása szerint- Havas Henrikkel nem akart közösen dohányozni (vagy pipázni, ha így jobban érthető) és ő sem a súlyos adóforintok termeléséről híres. Szandika, a kis cserfes lovaglólány (aki inkább potyog a lóról, mint megüli) gogo-táncosként kereste ezidáig a kenyerét, ami nem baj Sanyi, a szolgája szerint. Jerzy (Gigi szerelme, remélem jól írtam a nevét), a lengyel fiú (lengyel-magyar jó barát) chip & dale táncos lett a felnőtt élete kezdetén, ami még most is tart. Anikó számomra talány. Talán modell? Nem tudom. Gombi, egy másik nagy kérdőjel, ugyanis néhány szülői telefon juttatta be a műsorba, ahol már legalább másfél hónapja sírdogál, amiért bent van.
Bár általában a "Jól vagyok!" örök mondanivalót tartalmazó sláger refrénjét dúdolja kitartóan, amitől kicsit ellentmondásos a személyisége. És végül, de nem utolsó sorban említsük meg Dr. Lázár Lászlót (Laci), aki azt hiszem a kriminalisztika doktora és katonás fegyelemmel viseli a megpróbáltatásokat. (Remélem nem hagytam ki senkit.) 
Mit tagadjam? Nagy csapat, az egyszer biztos. A fenti keverék forráspontig hevíti a villalét mindennapjait, és általában naponta, kétnaponta robban is a cucc. Hol kisebbet, hol nagyobbat szól, de mindig hatásos, így van mit néznie a parasztnak. 
Az ORTT utódszerve az NMHH (milyen érdekes) ezidáig túl sok kivetni valót nem talált a műsorban, de már az ókori vezérek is jól taktikáztak, amikor a Panem et circenses (azaz kenyeret és cirkuszt -a népnek- elvét) vallva lakatták jól a népet szarral. Remélem segíthettem. 

2011. február 1., kedd

A test és a lélek

Hello kedves olvasó!
Igazából nem akartam ma este "tollat ragadni", mert kellően fárasztó napom volt (és komoly alváslemaradásban szenvedek, viszont általában este-éjszaka öntöm formába a gondolataimat), de amikor nemrég hazafelé autóztam, elgondolkodtam -úgy általában- az autóvezetés, a csúszós utak, a balesetek és az emberi test viszonylagos összefüggésein.
Nemrégen, egy ismeretterjesztő televíziós műsorban, amely az idegrendszerről szólt, képletesen mutatták be (nagyon jó animációval) egy helikopterpilóta testének működését. A férfi az Egyesült Államok Partiőrségének pilótájaként napi rendszerességgel (és így nyilván nagy rutinnal) szállt fel és mentette meg sok-sok ember életét azzal, hogy a járművét a bajba jutottak fölé irányította, és a legzordabb körülmények között is egy helyben tartotta, a mentés idején. Persze nekem, a nézőnek (és abszolút laikusnak) elmagyarázták, hogy ez a lehető legnehezebb feladat egy helikopterpilóta életében, és közben bemutatták, hogy a több tonnás légi jármű irányítását hogyan végzi egyszerre tudatosan és tudat alatt a pilóta. 
Ilyen tudat alatti tevékenység volt többek között az is, amikor a nagy viharban, fejét (és néha a felső testét is) ide oda forgatva, a személyzet többi tagjával és a légi irányítással folyamatosan kommunikálva arra már nem nagyon jutott ideje, hogy a helikoptert is irányítsa, de nem volt semmi gond, mert tanult képességeivel és reflexeivel, tomboló szélben, a test idegrendszerének önálló (automatikus) utasításai alapján mozdult a botkormány tartó kéz, és a pedálokat mozgató láb, (igen jól olvastad: - bizony a helikopterben vannak pedálok is, bár más céllal mint egy kocsiban) így a jármű attól függetlenül lebegett egy pont felett, hogy mit tett tudatosan, vagy tudat alatt annak irányítója.
Pontosan ilyen az autóvezetés is, hiszen az autó különálló részeit egyszerre kell kezelni ahhoz, hogy a kocsi a kívánt sebességgel és irányba haladjon, vagy időben álljon meg, ha arra van szükség. Eközben te, aki az autót vezeted, beszélgethetsz a melletted ülővel, rádiót hallgathatsz, telefonálhatsz (persze csak kihangosítón keresztül), vagy éppenséggel gyönyörködhetsz a táj szépségében és (jobb esetben) mindezekre még emlékezni is fogsz, mert az idegrendszered önálló működése, ha általában nem is írja fölül a tudatos cselekedeteidet, azért besegít itt-ott, ha kell. 
Így tesz például (a vezetés során sokszor előforduló) vészhelyzet észlelésekor is. A szemed látja a rendellenes helyzetet és ezt a képet az agyba továbbítja. Az agyad (a benned lévő tudás és tapasztalatok, tehát az ismereteid mennyiségének megfelelően) kiszámítja és megállapítja a helyzet elhárításához szükséges mozdulatok sorát és sebességét, majd e sorrendben utasítja a végtagjaid izomzatát a mozdulatok végrehajtására. Mindeközben adrenalint juttat a sejtjeidbe, hogy a szükséges reakcióidő ez által is lerövidüljön és "harcolj, vagy menekülj" utasítást ad, annak megfelelően, hogy a helyzet mit kíván. Ekkor hirtelen kormánymozdulatot teszel, fékezel és effélék, hogy aztán elkerülj -a pozitív reakcióid nélkül- egyértelműen bekövetkező autóbalesetet. Az agyad jó válaszokat adott és te nem sérültél meg. Egyszerű összefüggés, a tudatod és a tudatalattid megvéd. Biztosan jártál már te is így.
Mindazonáltal a test működésének egy apró szelete ez csupán, mégis mennyire csodálatos dolog. Agyunk minden eseményt, amely az életünk során velünk történt (így minden kimondott, vagy hallott szót, minden látott dolgot, vagyis tulajdonképpen minden másodpercet) eltárol. Egyes vélemények szerint, az egész életünkben még így is csupán tíz százalékát használjuk el a memóriakapacitásunknak, tehát vélhetőleg sokkal többre is képesek vagyunk, lehetnénk.
Sejtjeink a jó működés érdekében állandóan megújulnak, így a csontozatunk és szerveink átlagosan hét évente teljesen kicserélődnek. A fentiekből így simán következik, hogy az emberi test egy összetett, a lehető legfinomabban összeállított és beállított, nagyon bonyolult gép, amely egyetlen célra hivatott, hogy jól működjön. Hogy idővel mégis meghalunk? (Biztosan benned is felmerült most ez a kérdés.) Nos, igen, az ízületek megkopnak, látásunk megrövidül, a rövidtávú memóriánk (még átlagos esetben is) idős korra erősen leépül, a testrészeink és szerveink elhasználódnak és ez a folyamat pontosan addig tart, amíg a belső szervek szép lassan, a szolgálatot egymás után felmondva olyan mértékben használódnak el és állnak le, hogy a keringésünk összeomlik, a légzésünk leáll, vagyis meghalunk. Mindannyian.
De maghalunk-e valójában? Nagyon sok vallás, nagyon sok néphit különböző válaszokat ad e kérdésre, abban azonban nagyjából mind egyetért, hogy a létezik test és létezik a lélek is, melyek  csupán itt, e földi létben egyesülnek. Rövid időre. 
Abba (az idő rövidsége miatt) nem igen akarok belemenni, hogy mely vallások, mely módokon oldják meg e kérdést. Miután én magam felekezet nélküli vagyok (ugyanis a szüleim egy korábbi rendszerben -bár a párt tagjai nem voltak- nem tartották fontosnak, hogy megkereszteljenek, vagy bármely más vallás hívőjévé tegyenek) nem is járok sokat (semmilyen) templomba, pusztán az épületek szépsége iránti kíváncsiság vonz, vagy társadalmi események küldenek ilyen helyekre.
Nem is gondolom azt, hogy Isten (a római katolikus vallás Istene) lenne az én Istenem, de látod a mások vallása iránti tiszteletből (és mert így helyes) mégis nagybetűvel írtam le a szót, mert egyébként meg hiszek egy magasabb intelligenciában, és hiszek abban is, hogy a lelkünk (amely most például írásra késztet) az bennünk él. Mert e magasabb intelligencia, aki megalkotta azt a bonyolult gépet, amelynek egyetlen célja van, hogy jól működjön, mi-végre tette mindezt? 
Érdekes kérdés, hiszen nem hihetjük azt, hogy a puszta fajfenntartás volt a cél. Ennek így semmi értelme. Ezért arra a következtetésre jutottam(egyébként már nem most, hanem sok-sok évvel ezelőtt), hogy az az összehangoltan mégis nagyon finoman működő, összetett szerkezet, amely a mi testünk, nem jöhetett más céllal létre, minthogy befogadja, megörvendeztesse, jól tartsa a lelkünket. Mert igazán nem az a test vagyunk, amit te is látsz, ha a tükörbe nézel, vagy, ha jönnek szembe veled az utcán mások, hanem az a lélek, ami ott lakik benned, bennem, mindannyiunkban.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az (és ez a legújabb kori nyugati orvostudomány mai álláspontjával is egybecseng) hogy minden szervi bajnak valamilyen lelki probléma az alapja, és a súlyos lelki problémák először pszichikai, majd fizikai megbetegedésekhez vezetnek. (Nem is csoda, hogy ma Magyarországon oly magas a különböző daganatos, vagy szív-és érrendszeri megbetegedésben -viszonylag korán- elhunytak száma.) Beteg egy népség vagyunk manapság.
És így akár át is köthetek a lényegre. Tudom, hogy te is tele vagy problémákkal. Tudom, hogy a csekkek száma és a rajtuk szereplő összegek már önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy ne érzed jól magad, ahogy tudom az is, hogy egyikünk családi, mások anyagi, míg megint mások mondjuk különböző munkahelyi problémákkal küszködnek és arról már nem is beszélek, amikor mindez egyszerre van jelen az ember életében. De amikor a problémák elhatalmasodása kapcsán egy korábbi gondolatmenetemben azt írtam, hogy vigyázz, mert felemésztheted magad, akkor ezt komolyan is gondoltam.
Ha csak búslakodsz, és a sebeidet nyalogatod, akkor előbb, vagy utóbb szegény lelkednek (akkor már tőled függetlenül) majd csúnyán elege lesz ebből és megbetegszik. Tegyük fel, hogy szerencsére nem vagy hajlamos az öngyilkosságra. Semmi gond, a lelked ettől még kikívánkozik abból a helyzetből amibe te hoztad, így esetleg jól megbetegít, hogy lerövidítse földi tartózkodásodat, tartózkodását. Ám ez nemhogy cél, de még irány sem lehet. 
Ha az általában meglévő gondjaid ellenére jól vagy, az erős jellemre vall, olyanra, aki magától megbirkózik a problémáival. Olyanra, aki előre veszi a gondot és a hibát, hogy minél előbb megoldja, kijavítsa azt. 
Ám, ha nem vagy jól, akkor, miután elolvastad ezt az írást, állj föl a monitor elől, menj a tükörhöz és az arcodon lévő szemeid segítségével nézz magadba. Ne az arcot nézd, hanem azt, aki belül te vagy és gondolj egy olyan pillanatra, amikor a lehető legjobban érezted magad. Az teljesen mindegy, hogy két hete történt, vagy húsz évvel ezelőtt, mert ugyanúgy emlékszel rá mint a rosszra, és biztos vagyok benne, hogy sok ilyen jó időszaknak szeretnél még a részese lenni. 
Mert tested, az a bonyolult gép, (akiről csupán azt gondolod, hogy te vagy) csak azért jött létre, hogy te (aki e testben élsz) jól érezd magad. Nekem is sok idő kellett hozzá, hogy erre rájöjjek, de rájöttem és ez a lényeg. Remélem segíthettem.