16. NAPIJÓ

2011. március 31. Csütörtök

Hazaérni végre egy meglehetősen nehéz nap után.

15. NAPIJÓ

2011. március 30. Szerda (Na még egy mára:)

Chat-elni a nagyobbik gyermekemmel, aki csak úgy véletlenül észrevette, hogy fenn vagyok a hálón.

14. NAPIJÓ

2011. március 30. Szerda

Ma délután autóval úgy közlekedni, hogy már nemcsak a fűtést kellett kikapcsolnod, (amire kora reggel azért még -lássuk be- szükséged volt) de már félig az ablakot leengedhetted.

13. NAPIJÓ

2011. március 29. Kedd

Amikor a nap hirtelen tele lesz egy nagy csomó új kihívással és meg is tudsz felelni nekik.

Negyvenéves nyugger

Hello kedves olvasó!

Van egy nagy csomó fórum, ahol mindenféle hozzáértő (vagy csak a témához hozzászólni kevés tudással felvértezett, vagy rosszindulatú, vagy éppen jó pontokat gyűjtő politikus, vagy csak egyszerűen irigy) ember alkot véleményt, a rendvédelmi szerveknél dolgozók korengedményes nyugdíjazásáról.

Elöljáróban el kell mondanom: - tudom, hogy igen sok szakma még több művelője is elvárná a kormánytól, hogy elengedje őket hamarabb és van jó néhány szakma, ahol csakugyan megléphetné a jogalkotó ezt a gesztust. 
Ilyen az orvosé, a mentősé (lett légyen az mentőorvos, mentőtiszt, mentőápoló, vagy mentő-gépkocsivezető), ahogy ilyen szakma még például az autóbusz vezetőé is, bár ott van némi kedvezmény a tengelyen töltött idő függvényében, de nem az sem a legtöbb. E felsorolás nyilván a teljesség igénye nélkül készült, hiszen sok terület van, ahol akár kedvezhetnének is az ott dolgozóknak.

Ám, a tisztánlátás okán itt (e blogbejegyzésben) azt is meg kell említenem, hogy huszonöt év szolgálati idő után a hivatásos színészt és hivatásos táncost ugyanúgy megilleti e kedvezmény, mint a tűzoltót, a rendőrt, a pénzügyőrt, vagy a hivatásos katonát. És ide tartozik az a hivatásos is, akik mondjuk huszonöt évig az adott fegyveres, vagy rendvédelmi szerv zenekarában játszott. Mondjuk hegedűn.

Szóval egyetértek azokkal, akik látnak némi aránytalanságot, csak az bánt, hogy a adott szakmák beható ismerete, vagy a fenti tények említése nélkül forrong, lázong, és "mocskosrendőrözik" most mindenki, akinek szája van.

Nekem van egy használható javaslatom, de azt csak a post végén fejteném ki bővebben, ha megengeded ezt a minimális írói szabadságot most nekem, kedves olvasó. Azonban, hogy átszellemülhess, rákészülhess a javaslatomra, előtte gyorsan elmesélnék egy rövid történetet. Komoly csattanóval.

Úgy két évvel ezelőtt, egy kellemes napos délutánon, az egyik ritka, olyan szabadnapom egyikén, amikor az idő nem feleslegesen telt otthon egyedül, hanem a feleségem sem dolgozott, nos egy DVD film megnézésébe kezdtünk éppen bele, amikor megcsörrent a telefonom.

Egy kollégám, hívott, idézem: "Csaba! Ha egy Istent ismersz, akkor most kijössz velem erre a helyszínre! (Itt persze az engem nem ismerőknek gyorsan meg kell jegyeznem, hogy abban az időben az egyik északi város rendőrségének bűnügyi helyszínelőjeként dolgoztam, ami nyilván fontos információ lehet a sztori megértéséhez.)

Kérdezem is a kollégát (aki mai napig jó barátom), hogy: "Mi az? Talán nem tudod összeszámolni az eltűnt tyúkokat?" Mire ő azt válaszolta (akkor kezdő helyszínelőként), hogy egy rendkívüli haláleset szemléjét kell végrehajtania, és még nem volt része ilyesmiben.

Ok! A DVD-nek nyilván annyi, szedelőzködtem és pár percen belül a rendőrségen voltam, hogy a kollégával együtt kimenjünk a helyszínre, ami meg is történt gyorsan.

Maga a helyszín egy közeli község temetője volt, (helységneveket, neveket, vagy egyéb, azonosításra alkalmas információt persze még ma sem közölhetek és nem is akarok), ahol az áldozatra úgy dőlt rá az egyik sírkő, hogy az ott helyben meg is ölte. 
Az egyenruhás kollégák ekkor már persze ott voltak, és adatokat, információkat gyűjtöttek, valamint a helyszínt biztosították. Tették a dolgukat. Amikor azonban megérkeztek a pisztolyos, civil ruhás, gumikesztyűs, fényképezőgépekkel, videokamerákkal, meg mindenféle (nem hétköznapi) rendőri eszközökkel felszerelt faszik, (akik ugye mi voltunk), nos akkor a még sokat tapasztalt, a rendőrségen sok éve szolgáló egyenruhás kollégák is hátrább húzódtak a helyszíntől. Legalább tíz-tizenöt méterre, mert tapasztalatból tudták, hogy ami most következik, az nem emberi szemnek való.

Ugyanis a helyszíni szemle nem csak néhány fotó, meg egy jegyzőkönyv elkészítéséből áll, különösen nem a halottszemle! (Ami ugye külön fizikai, pszichikai felkészülést igénylő, a normál helyszíni szemlétől igen sokban különböző tevékenység.) 
Ha egy olyan embernek akarnám leírni ezt a munkát, aki még életében nem látott ilyet (és reménykedem, hogy hazánk "mocskosrendőröző", de amúgy békés polgárai soha nem fognak ilyet életükben egyszer sem látni) amit ilyenkor derék helyszínelőink végeznek, nos az minimum kegyeletsértő, gyomorforgató, és undorító feladatok sokasága. De erre, teljes mélységében nem fogok kitérni, csak néhány részletet emelek majd ki, hogy a békés polgár is megértse.

Nagy vonalakban vázolva, rögzíteni kell a helyszín általános állapotát (helyét, elhelyezkedését, megközelíthetőségét stb...), majd -e logikát követve- a közvetlen helyszínre érve következhet a holttest állapotának általános, majd részletes rögzítése. (Mármint elektronikus és írott formákban és adathordozókra.) Ilyenkor, miután mindent lefényképeztünk és leírtunk, nos ilyenkor következik a szemle dinamikus része (mert ugye eddig volt a statikus és ezekkel nagy titkokat nem árulok el, mert e tevékenységet tanítják és a tankönyvekben is így van nagyjából leírva.)

A szemle dinamikus szakaszában ezután, helyszínelő kollégámmal (a helyszínt biztosítók, parancsnokok, tanuk stb..) szeme láttára a kezeinél és a lábainál megfogva, kiemeltük, majd egy előre odakészített fóliára fektettük a hullát, akit (vagy amit, ezt mindenki döntse el maga) alapos vizsgálatnak vetettünk ezután alá. 
Ezt persze nem lehet másképpen, minthogy a viselt ruházatot is egyenként számba véve és vizsgálva, levetkőztettem a holttestet, majd minden egyes sérülést újravizsgálva (a bőr folytonossági hiányával járó sebeket még betapintással -a seb mélységének megbecsülése céljából- azokba kézzel belenyúlva és azt fotózva) rögzítettük a fenti módszerekkel. 

A holttest fején több kiterjedt, mély, a koponyacsont súlyos sérülésével is  járó seb volt (a mentősök ezt úgy szokták megfogalmazni, hogy az élettel összeegyeztethetetlen sérülés), komoly duzzanatok a szemek alatt és sok apró, korábbi zúzódás test szerte (mely sebek nyilván semmilyen módon nem veszélyeztették egyébként az áldozat életfunkcióit és nem az eset során keletkeztek, mert e sérülések a mindennapos élet velejárói), de nekünk azokat is számba kellett vennünk nyilván.

Ahhoz, hogy ezeket észrevedd, mint ahogy feljebb írtam, nyilván a ruházatától meg kell, hogy foszd a holttestet és pakolásznod forgatnod kell ide oda, hogy mindenét lásd, fotózd. A fejsérülések meg olyanok (főleg, ha a fej felé lejt a talaj), hogy azokból sok esetben akár több liter vér is ki tud folyni, miközben ide-oda cibálod azt a szerencsétlent. És a sok vérnek már komoly szaga is van. Szó szerint vérszaga. Na mindegy.

Az ember persze ilyenkor megtesz mindent, hogy a lehető legrészletesebben rögzíthesse a tényeket, hogy semmi ne kerülje el a figyelmét, hogy jó -mit jó- tökéletes munkát végezzen! És az teljesen mindegy, hogy egy órával korábban otthon voltál és semmi közöd nem volt a helyszínhez, az teljesen mindegy, hogy tulajdonképpen egy ember halála adta az apropót a munkádhoz, az teljesen mindegy, hogy szemkontaktusba kerülsz a munkád során az áldozat édesanyjával, aki a közelben hol csendben sírdogál, hol őrjöng (attól függ, hogy éppen mit csinálsz a rokonával). De neked (kicsit éld bele magad kedves olvasó) mindettől el kell vonatkoztatnod, és csakugyan csak a feladatra koncentrálhatsz, nehogy bármilyen hibát véts. És a helyszínelőknek ez jobbára megy is, mert nagy baj lenne, ha nem menne.

De hazudnék, ha azt állítanám, hogy mindez nem hagyott, nem hagy nyomot azokban az emberekben, akik ezt a munkát, nagy pontossággal, precízen, minden részletre kiterjedően végzik nap, nap után. Évről évre. (Mert hulla az jut minden napra is akár.) 

Ezt a helyszínt én, vagy három nappal később raktam össze. Ugyanis az a minimum, hogy még napokig töröd magad, hogy minden ok volt-e a helyszínen, minden emberit megtettél-e, (mert én így végeztem a munkámat) és miközben várod a szakmai feletteseid visszajelzését, elkezdesz az apró részleteken is gondolkodni. 

Na innentől kezd a dolog érdekessé válni! Nekem ugyanis például két momentum jutott az eszembe. 

Az egyik az volt, hogy a szemle befejezéséhez közel, amikor már csak apró részletek tisztázása volt hátra, és úgy ítéltem meg, hogy már nem igazán kellek oda, megkértem a helyszínen lévő egyenruhás kollégáimat, hogy vigyenek haza. Az úton hazafelé a társaság egyik baleset-helyszínelője megjegyezte, hogy minden tisztelete az enyém, mert ezt ő, úgy nem tudta volna végigcsinálni. (Pedig a saját szakmájából adódóan láthatott már ő is ezt-azt.)

A másik pedig az a pillanat, amikor a vászon cipőt és zoknit viselő halott lábáról éppen ezeket a ruhadarabokat vettem le. A lábszáránál fogtam meg az ekkor a hátán fekvő hulla lábát. Hátulról a lábszára alá nyúlva és óvatosan megfogva, hogy lehúzhassam róla a vászoncipőcskét, meg a zoknit. 

És, hogy miért írtam cipőcskét? Csupán azért, mert a holttest korábban egy alig hétéves, szőke fiúcskához tartozott. Egy kicsi gyermekhez, akinek csak ennyit adott az ég és azért kellett meghalnia, mert meg akarta puszilni a sírkövön elhelyezett édesapja fényképét, aki az eset előtt nem sokkal halt meg és aznap készült el a síremléke. Hozzáteszem: - bizonyára nem túl jól, mert miközben a gyermek megpróbált fellépni oda, ahol a fotót látta, aközben dőlt rá a sír, ami úgy törte össze a kissrác fejét, mint egy dinnyét.

Szóval a szemle után pár nappal az eseten agyalva jutott az eszembe (vagy jöttem rá, mert így helyesebb), hogy a cipők és a zoknik levételekor olyan óvatosan fogtam meg a fiú lábait, mintha még fájhatna neki bármi, vagy mint amikor a saját fiaim lábát fogtam az óvodában, hogy átöltöztessem őket. Mert ott ugye ezt így kell. 

És -látod kedves olvasó- bármilyen ridegen és vérprofin hajtasz végre bármilyen feladatot, nem tudsz elvonatkoztatni. Tudat alatt biztosan nem és erre csak napok, hetek múlva jössz rá. És soha, egyetlen munkád egyetlen ici-pici részletét sem felejted el, amíg élsz. Beleég a tudatodba és csak a saját halálod törli majd ki azt onnan. Ez azért elég kemény nem?

Így aztán, amikor bárki "mocskosrendőrözik", meg ugatja a nyugellátásomat, mint a kutya a holdat, akkor elárulhatom, nekem nincs semmilyen lelkiismeret-furdalásom a társadalommal szemben. Azzal a társadalommal szemben, akit azért ennyire nem zavar a színész, a táncos nyugdíjba vonulása, vagy azok a tömegek, akik születésüktől sok-sok generáció óta  nyugdíjasok, csak azt segélynek hívják, amit anélkül kap, hogy bármit letett volna az asztalra. Velem szemben, aki (és ez nem az én véleményem), több, mint két évtizeden át, a fent leírtakhoz hasonló feladatok csont nélküli ellátásával kiemelkedően jót teljesítettem a szakmámban. 

Ám az a rendszer, ami többet ad, ha elmegyek, mint, ha maradnék, az a rendszer, amelyik nem fizeti meg a saját biztonságát, és a biztonság zálogaként a szakmai tudást és lojalitást, az a rendszer, amelyik rendszeresen bűnbakként veti a "mocskosrendőrözők" elé a saját rendőrségét,  és eteti a fentieket, nos az a rendszer kiszórt, kivetett saját magából, így semmiféle lelkiismeret furdalásom nincs.

De hadd jöjjön a javaslat. Csodálkozom, hogy ezidáig a szakmai nagyoknak ez még nem jutott az eszébe. Van ugye a tűzoltóság, a rendőrség, a pénzügyőrök, és a katonák. Ezen szerveken belül van sok-sok terület. 

Én azt gondolom, hogy úgy lenne (a társadalom szempontjából is) igazságos, ha különválasztaná a készülő új jogszabály a végrehajtókat (az utcán járőrözőt, a vonuló tűzoltót, a pénzügyőrség mélységi járőrét, a határrendészt, a háborús övezetben szolgáló katonát, a rendőrség kommandósait, és hát mondjuk a  helyszínelőket stb..., stb...) azoktól, akik irodákban tesznek-vesznek, vagy mondjuk parancsnokoskodnak (érzed  tréfás szóösszetételt?) tábornoki fizetésért a szuper rendőrpalotában és másutt, más vezetői posztokon. Így az új törvény szerint mindenki eldöntheti, hogy szétmegy az utcán, de huszonöt év után befejezheti, vagy karriert csinál hatvanéves koráig. Mert aki kinn szolgál, az tényleg megérdemli. Ugye érted már, hogy mire gondolok? És így talán az is tisztább, hogy miért olyan jó a 12. NAPIJÓ? Remélem segíthettem.

12. NAPIJÓ

2011. március 28. Hétfő

Spontán összefutni, majd ezután közel egy órát beszélgetni a kisebbik fiacskámmal.

(Aki a beszélgetés végén ráadásul megköszöni neked, hogy egy csomó új dolgot tudott meg rólad. Az apjáról. És még csak most lesz kilenc.)

11. NAPIJÓ

2011. március 27. Vasárnap

Élvezni a családtagjaid szeretetét.

(Csak úgy. Minden érdek nélkül.)

10. NAPIJÓ

2011. március 26.

Mátrafüreden, a Benevár étteremben betolni egy nagyon kellemes vacsorát, nagyon kellemes társaságban.

(A feleségemmel és a sógornőmmel, spontán ötlet alapján.)

9. NAPIJÓ

2011. március 25. Péntek

A megfázásban meg az a jó, hogy hamarosan el fog múlni.

(Betegen a számítógép előtt ülve ebben reménykedni.)

Készíts saját villanyszámlát (hátha az jobb lesz)

Hello kedves olvasó!

Szokatlan módon, ma (úgy látszik nagyon kreatív vagyok) két írással is jelentkezem. Még csak most készült el a VV4 Hadsereg (Svejkek és más antikatonák) című írásom, de ismét tollat kellett ragadnom, mert a VV4-en túl is van élet, ez pedig nem más, mint a való világ.

Az a való világ, ahol számlákat kapsz, ahol -ha nem fizetsz-, rövid úton elveszik mindenedet, és nem rablók, vagy haramiák. Legalább is nem a szó igazi értelmében vett bűnözők. E bevezetés után persze illik most már a lényegre is rátérni. 

Kaptam egy levelet. Méghozzá egy e-mail-t, egy jó barátomtól és annyira elgondolkodtató volt, a fanyar humorral megírt levél, hogy úgy döntöttem: - ezt mos azonnal leközlöm, megosztom veled is kedves olvasó. (Az eredeti levelet persze megszerkesztettem, mielőtt megjelenítettem a blogban, hogy formát adhassak a levél tartalmának.) Mert a szavakban van a lényeg, kérlek olvasd figyelmesen:

".....A zsemle ára

Ma már semmi szükség nincsen se villanyórára, se gázórára! Hogy miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt a célt szolgálták, hogy a Fogyasztó és a Szolgáltató egymás közötti korrekten elszámoljon és a Fogyasztó annyi díjat fizessen, amennyi villanyt, vagy gázt a mérőóra szerint elhasznált. Ennek azonban ma már semmi jelentősége nincsen, mert bármit mutat a mérőóra, a Szolgáltató olyan összegű számlát állít ki, amilyet akar!

Hogy miért? Mert nincsen ember, aki ellenőrizni tudná, hogy a számlán szereplő összeg megfelel-e a tényleges fogyasztásnak. 

Hogy Miért? Mert a számlán szereplő, fizetendő díj és a mérőóra által mutatott elhasznált mennyiség, és annak egy egységnyi díja köszönőviszonyban sincs egymással. 

Egy normálisan működő államban, tisztességes gazdasági rendszerben, egyértelműen meg van határozva, hogy egy kilowatt áram, vagy egy m³ gáz mennyibe kerül; a mérőóra által mutatott mennyiséget be lehet szorozni az egységárral, és máris megvan az eredmény, hogy mennyit kell fizetni! Nálunk nem így van, mert ez nem normális gazdaság, ország, és nem működik tisztességes államrendszer!

  

Vegyünk egy villanyszámlát, hogy igazunk van-e? Nézzük meg miből áll össze a számla végösszegét jelentő, fizetendő 6.758,- Ft díj:

24h áramdíj tömb I. 110 kWh 20,38.-Ft/kWh 2242.-Ft.

24h áramdíj tömb II. 45 kWh 21,68.-Ft/kWh   976.-Ft.

Összesen tehát:                                                     3218.-Ft.

Idáig rendben is lennénk, hiszen a fentiek szerint a 40 napos időszakra 155 kWh fogyasztás után 20,38 és 21,68 Ft-os egységáron (az már rejtély, hogy miért van a két különböző egységár, de ez még belefér ) 3.218,- Ft áramdíj fizetendő. Azonban ezzel nincs vége, mert a számla folytatódik, úgy mint:

Szénipari szerkezetátalakítási támogatás:               31.-Ft.

Kedvezményes árú villamos energia szolgáltatás:  19.-Ft.

Összesen:                                                                      50.-Ft.

Átviteli-rendszerirányítási díj:        98.-Ft.

Rendszerszintű szolgáltatási díj:      66.-Ft.

Elosztói forgalmi díj:                       1341.-Ft.

Elosztói veszteség díj:                       648.-Ft.

Menetrend kiegyensúlyozási díj:       78.-Ft.

Összesen:                                          2222.-Ft.

Még nincs vége, de egy villanyszámlában ez a "menetrend kiegyensúlyozási díj", figyelemreméltó kreativitásra vall, ezért érdemes egy kicsit megpihenni. Aztán ott van még továbbá:

Elosztói alapdíj:    150.-Ft.

Összesen:             2372.-Ft.

Na már most, ha az áramdíjhoz (3.218,- Ft) hozzáadjuk ezt a többit (2.372,- Ft), akkor 5.590,- Ft jön ki, amihez még a      20 % ÁFA jön + 50 Ft AHK ( rejtély, hogy ez meg micsoda???? ) és máris megkapjuk a villanyszámla: 6.758,- Ft-os végösszegét!

Ha valaki meg tudja mondani, hogy az áramdíjon túl megjelölt őrületek, összesen 2.372,-Ft, miért kerülnek Lajos bácsi és Ilonka néni villanyszámlájába felszámításra, az akkor azt is mondja meg, hogy;

- ezek az ilyen-olyan díjak miért éppen annyi összegűek;

- és miért nem alacsonyabbak;

- vagy magasabbak;

- továbbá, ki és mikor állapította meg pl.: a "menetrend kiegyensúlyozási díj" 0,5000 HUF/kWh egységárát,

- és végül: - ennek mi a fene köze van az elfogyasztott villanyáramhoz????

Ha még egyszer megnézzük a számlát, akkor láthatjuk, hogy a tényleges áramfogyasztás után mindössze;

3.218,- Ft-ot

kellene fizetni, de ezt feltornázták a fogyasztók számára teljességgel ELLENŐRIZHETETLEN plusz költségekkel;

 6 758 Ft-ra!

A gázszámlával hasonló a helyzet, de ott az átejtés talán még bonyolultabb. Persze a számla itt sem az elfogyasztott gázmennyiség és az egységár szorzata, hanem korrekciós tényezőt, fűtőértéket (MJ/m³),elszámolt hőmennyiséget is számítanak és a számla összege az egységár és az elszámolt hőmennyiség szorzata, amiben a fűtőérték (MJ/m³) és az elszámolt hőmennyiség (MJ) adja a két ismeretlenes egyenletet, és őrzi meg a számla összegének titkát.

Miért van ez így? Hol van a fogyasztóvédelem? Mikor lesz már ennek vége?

A villanyszámla analógiájára elképzeltem, hogyan is festene egy zsemle számlája a Szolgáltató büféjében:

Péksütemény 1 db:                                      8,50.-Ft.

Búza vetési-aratási összetevő:                     2,32.-Ft.

Búza kelési bizonytalansági faktor:              1,88.-Ft.

Búza feldolgozási (háztáji) veszteség:          0,66.-Ft.

Búza sikér díj:                                                  1,30.-Ft.

Kukorica bánatpénz:                                      0,72.-Ft.

Vízbázis fejlesztési hozzájárulás:                  0,20.-Ft.

Pékség újrafestés, rovarirtás:                       0,52.-Ft.

Gömbölyítési jutalék (művészeti felár):       0,78.-Ft.

Szolárium (régebben színkezelési) pótdíj:    1,70.-Ft.

Sütőlapát korszerűsítési alap:                        0,88.-Ft.

Azonosítás:                                                        0,34.-Ft.

Kifli szolidaritási együttható:                          2,40.-Ft.

PTU.KAH.ZZ:                                                   1,90.-Ft.

Összesen:                                                      27,00.-Ft.

Ezekhez a multikhoz egyre inkább igazodik és hasonul a víz- és csatorna szolgáltatások díja. Nem a számlájukkal, hanem a hozzáállásukkal. Bármilyen probléma, vagy vita keletkezik a szolgáltató és közöttünk első és nyomatékos kijelentésük; -Ha nem fizetsz, kikapcsoljuk a szolgáltatást, vagy leszereljük a mérő órát!

Tehát jogorvoslati lehetőségünk is csak a vitatott számlák kifizetése után lehetséges, ha továbbra is szeretnénk villany mellett olvasni, gázzal főzni és vizet inni, stb.... Jó lenne ténylegesen, ha ezen monopóliumoknak, szolgáltatóknak megpiszkálnák a működését és megtiltanák, hogy a fogyasztókkal szemben azt a fenyegetési lehetőséget, hogy vitatott helyzetekben a: "HA NEM FIZETSZ, LESZERELJÜK" végre az állam:

erőfölénnyel és joggal való visszaélésnek minősítené!

Nem csak azokról van szó, akik nem fizetik - a fentiek szerint, amúgy teljesen alaptalan, "feturbózott" módon kiállított számlájukat, - hanem azokról az esetekről beszélünk, amikor a multik, vagy a hatalmi pozícióból szolgáltató cégek téves, vagy rossz számlákat állítanak ki. Történjen ez az általa kezelt mérőeszköz hibájából, vagy számlázási hibából. Ugyanis ezekben az esetekben nagyon gyorsan kicserélik a mérőket és másfél, két hónap múlva mikor megjön a számla csak akkor fedezhető fel a "túlszámlázás" már nem tehetünk semmit, mert a leszerelt mérőket ezek a szolgáltatók nagyon gyorsan szétszedik, vagy átszerelik, így a fogyasztót meggátolják annak lehetőségétől, hogy bizonyítsa a mérő hibáját!

Elgondolkodtató: -mikor egy cégvezetés alap gondolata és mondata a következő: 

  

HA NEM FIZETSZ LESZERELJÜK, KIKAPCSOLJUK!

Meddig engedjük zsarolni magunkat a multiktól, monopóliumoktól? Mikor lesz az, hogy ők ténylegesen a Fogyasztókat kiszolgáló szolgáltatók lesznek nem pedig kizsákmányolók!

Ha egyetértesz ezekkel a gondolatokkal akkor küldd tovább,..." (oszd meg az ismert közösségi oldalakon), hogy minél többen elolvassák!..." Eddig az idézett levél. Remélem segíthettem.

VV4 Hadsereg (Avagy Svejkek és más antikatonák)

Hello kedves olvasó!

Ha valóban meg szeretnéd pillantani a luxusbörtön lakóinak igazi énjét, akkor most érdemes nézned ezt a csodálatos reality-t. Kicsit valóban hasonlít egy katonai kiképzésre, bár annál lényegesen finomabb, lebutított változatban lehet részük a szereplőknek.

Azért merem ezt állítani, mert nekem még volt szerencsém részt venni ilyesmiben, nem is egyszer, ugyanis a drága kiképzőink először bennünket képeztek ki, majd később az enyém (miénk) lehetett e hálátlan feladat. (Mármint mások kiképzése.) Igaz, itt nem láttam olyat, hogy teljes menetfelszerelésben, mondjuk végrehajtanak egy huszonnégy kilométeres menetgyakorlatot, de erre a hely szűke miatt nyilván nem is kerülhet sor.  

Ezért aztán nyilván olyat sem fogok látni, hogy az egyik, vagy másik résztvevő vért önt ki a bakancsából (ahogy tettem annak idején én), vagy, mondjuk olyat, hogy lövészgödröt ásnak egy olyan löszös, homokos területen, ahol a gyakorlat előtt nagyjából kettőszáz évvel szőlőültetvények voltak, mely szőlő tőkéi ma is ott vannak a föld alatt. (És azt nagyon nehéz egy szál gyalogsági ásóval szétcsapkodni fekve úgy, hogy közben  még a felszerelésére és valódi fegyverére is vigyáznia kell a valódi katonának. Na mindegy.)

Az azonban bizonyos, hogy "kiképzők" (két kőkeménynek látszó -bár nyilvánvaló katonai előképzettséggel rendelkező- fickó) törekszenek a szereplők személyiségének, egyéniségének megtörésére, nem kevés sikerrel. (Ami egyébként -helyesen- része, egy újoncokból álló katonai egység pszichológiai átalakításának, a csapatszellem, a társ iránti felelősségérzet  kialakításának.)

Persze, nagy valószínűséggel nem is az a célja az úgynevezett military hétnek, hogy komoly katonákat faragjon a szereplőkből, pusztán ízelítőt ad számukra egy másik zárt csoport, a hadsereg életéből. 

Azt viszont a műsor jelenleg nagyon jól szemlélteti, hogy kiből mit hoz ki egy ilyen jellegű pszichikai nyomás, mely párosul a műsor alapvetéseivel, vagyis azzal, hogy vadidegeneket, kamerák kereszttüzében, több hónapja összezárva tartanak. Hol jobban, hol rosszabbul. Most éppen rosszabbul.

Egyre nehezebb
feladat lehet

A képlet egyszerű. A lakók egyenruhát öltöttek, azonos rendfokozatúak, és beosztásúak, a feladataikat (kúszás, mászás, memóriagyakorlatok, hideg vizes fürdő, alaki gyakorlat, éjszakai őrség, fegyverhasználat stb....) egyenrangúként kell ellátniuk, miközben a két "kiképző" igyekszik sűrűn megalázni őket.

Először úgy tűnt beletörik a bicskájuk a feladatba, de hideg, nyers viselkedésükkel gyorsan felülkerekedtek még a legmakacsabb villalakó ellenállásán is.

A csavar nem is ebben van. A szerkesztők (és a villa pszichológusai) kidolgoztak egy rendszert, melyben a legjobban teljesítőt a nap végén "őrvezetővé" léptetik elő. És ez bizony a parancs adásának, az esetleges büntetés kiszabásának, a másik szívatásának lehetőségével jár. És itt jön elő a (nem intelligens) emberekből az igazi állat.

Ugyanis a jó katonai vezető, a magasabb szakmai, katonai képességei alapján járó elismerésként adott magasabb rendfokozat lehetőségével él, és nem visszaél. A jó parancsnok következetes fegyelmet tart (ami egyébként az egység érdeke, ugyanis az egység túlélését szolgálja adott esetben), és nem az elöljárói hatalmával visszaélve kerget embereket kiszámíthatatlan helyzetekbe, vagy teremt értelmetlen élethelyzeteket, amelyekből (főleg egy igazi harc során) nincs kiút.

Na de! Most, a VV4 katonai baromsága során aztán bemutatkoztak a lakók, de rendesen.  Béci áhítozik az elismerésre, a  magasabb rendfokozatra és ezért meg is tesz minden emberit. (Ma este aztán ő lett a parancsnok, de az még nem derült ki, hogy milyen főnök válik belőle.)

Első alkalommal Gigi kisasszony kapott "csillagot", ám arról fogalma sem volt, hogy mit kezdjen a helyzettel, így nagyon nem is törődött azzal, hogy ő a parancsnok.

Másnap azonban Alekosz úr lépett elő. Ez a férfi saját bevallása szerint volt katona, de úgy látom, hogy ő csak a hadsereg árnyoldalait tapasztalhatta meg, (mármint, hogy szívathatták rendesen) mert amint egy kis hatalomhoz jutott, szinte azonnal hatalmaskodni kezdett a társai felett. Ez a faszi nagyjából azt  is sejtheti, hogy odakinn népszerű, mert ez (is) a fejébe szállt kissé.

Sok emberrel beszéltem és teljesen hihetetlen a számomra, hogy sokan be is dőltek ennek az affektáló mű-nyelvészprofesszornak. Affektál, idegen szavakat használ, hangzatos kijelentéseket tesz, miközben egyfolytában különböző szerepeket próbál játszani, ám egyre kevesebb hitellel a játékában. Ma például (miután minden társa számára előadta, hogy ő milyen profi katona volt) egy szaros anatómiai alakot (civil kifejezéssel: céltáblát, amely majdnem embernagyságú) sem volt képes eltalálni, néhány méterről. (Természetesen -Alekosz szerint- a fegyver hibája miatt.)

Ugyanis mindent megmagyaráz, minden élethelyzetben igyekszik élni az utolsó szó jogával, ám egyre kevesebb sikerrel. Ilyenkor azonban manapság már nem nevetgél (vörös fejjel), hanem igyekszik visszavágni a vitapartnerének (de nem észérveknek látszó szavakkal), hanem fenyegetőzik. Parancsnokként (vezetőként), lakótársai felett hatalmaskodva szerintem még unszimpatikusabbá vált. 

Még eddig mindig úgy volt, hogy a legesélyesebbnek tűnő játékos, az nem nyerte meg a játékot és ez nyilván most is így lesz. Esik szét az említett fiú és ez szerintem azért jó, mert ha már 50.000.000.-Ft a tét, akkor azt ne nyerhesse meg egy ilyen idióta. (Bár igazi alternatívát nem nyújt a többi játékos sem.)

És egy megjegyzés a végére: - Béci, (a másik esélyes játékos) aki "őrvezetővé" vált a nap végére, parancsnokként azt a feladatot kapta, hogy az egyik játékostársa által felállított őrség tagjait megváltoztathatta. Miután Alekosz az őrség tagja volt, őt, saját magával váltotta le. 

Alekosz mester ezt úgy élte meg, hogy a Béci nevű játékosban felcsillan néha az intelligencia szikrája, miközben Béci úgy kommentálta az esetet (és ezt a villában egymás tudta nélkül tehetik meg), hogy megítélése szerint a  kiképzés megmutatta: - Alekosz olyan gyenge mint egy lány, de mert most meg van fázva, talán még annál is gyengébb, ezért váltotta le őt. (És helyezte persze saját magát a nem túl hálás posztra.) 

Szóval az, aki sok-sok szóval, intelligensnek tűnő kifejezésmóddal, finoman de mégis minden néző által érthető módon lehülyézi a másikat (lásd: - Alekosz gyerek), az maga annyira hülye, hogy azt sem veszi észre, ha csúnyán megalázzák azzal, hogy látszólag kedveznek neki. És a stáb gondolom végig abban reménykedik, hogy a nézők ezt nem veszik észre. Bár azzal, hogy már most televízió műsort terveznek az Alekosz nevű szereplőnek, azzal nagyjából azt sugallják -már most-, hogy nem ez a fiú nyeri meg a VV4 elnevezésű játékot. Hát ilyen (hülyének néz mindenkit) a Való Világ. Remélem segíthettem.

8. NAPIJÓ

2011. március 24. Csütörtök

A saját magad számára kirótt táv teljesítése után, a kerékpároddal megfordulni, és csak gurulni, gurulni (Mátrafüred felől, a 24-es mellett, a kerékpárúton lefelé), míg a városba nem érsz.

Kellemes napsütésben igazi ajándék az élettől a felfelé vezető út után a lefelé vezető.

7. NAPIJÓ

2011. március 23. Szerda

Végignézni egy gyönyörű tűzvörös naplemenetét, ahol a Nap a távozása után azért még rózsaszínűre festi az ég alját.

(Pár perce fotóztam. Valahogy így:)

6. NAPIJÓ

2011. március 22. Kedd

Egy kávéval a kezedben kiülni a szikrázó napsütésben egy padra, és lehunyt szemmel élvezni mindezt úgy, hogy egy pillanatig tényleg nem csinálsz semmit.

Lázár János news (politikai elemzés sok-szemszögből)

Hello kedves olvasó!

Sem plagizálni, sem idegen tollakkal ékeskedni, sem pedig más szavaival élni nem kívánok, így a forrás pontos megjelölésével szeretnék most idézni valakit, aki -bár a ....húzzunk bele..... jelmondatot nem kifejezetten tőle hallottuk először- most aztán belehúzott rendesen. 

Forrásom nem más, mint Hódmezővásárhely polgármestere és egyben a FIDESZ frakcióvezetője, maga Lázár János úr. Most pedig, ha lehet, akkor egyszerűen csak idézném őt. (Utána közösen kielemezzük az elhangzottakat. Mint egy irodalom órán jó?) 

Figyelem, követezzék az idézet:

" ...... én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen, abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem. ....."

Aztán idézném még egy kicsit a frakcióvezető-polgármester urat. Íme:

" ....... Ha egyszeri kétkezű munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. (...) Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének [a közgyűlésben], akiknek semmijük nincs ........." 

Miért is? Hát egy demokráciában nem mindenki választó és választható is egyben? Vagy, ha valaki szegényebb, mint a környezete (például a közgyűlésben), akkor már nem is alkalmas arra, hogy képviselje a polgártársait egy ilyen grémiumban? 
Vagy ne adj Úristen az Országgyűlésben? Ki érti ezt konkrétan? Mer' én nem. De igencsak elkanyarodtam -a második idézet miatt- eredeti témámtól, történetesen a Lázár úr mondanivalójának elemzésétől. Na akkor végezzük el közösen ezt a feladatot.

Először is hadd kezdjem a 2008-ban elhangzottakkal. Lázár úr előadásában elég egyértelmű üzenet rejlik. 
Ha csóró vagy -és csóró lehetsz akármilyen (mondjuk tőled kívül álló) okokból is, bár ez azt hiszem Lázár urat nem nagyon érdekli- akkor te kedves olvasó, az égvilágon senki sem vagy. Vagyis hát igazából egy senki vagy, akinek semmit sem ér az élete.

Ez -az elhangzottakról alkotott- vélemény (mármint az enyém) amely szerintem teljesen független a Lázár János úr tegnapi sajtótájékoztatóján előadott védekezésétől, mely szerint a nyilvánosságra került felvétel vágott, szerkesztett és erősen manipulált. Meg, hogy nem az elesettekről, a nincstelenekről beszélt. Akkor kikről könyörgöm?

Én, az utca egyszerű embere pontosan úgy értettem a Lázár úr által elmondottakat, ahogyan azokat elmondta. Az én számomra az " ....  akinek nincs semmije, az annyit is ér.  ....." szavak azt jelentik, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér. 

Aztán lehet ezt a mondatot manipulálni, lehet vizsgálódni -ahogy hallom akár magának Orbán Viktor úrnak is- hogy honnan, hogyan kerültek elő, vagy kik által ezek a felvételek, lehet ezt a néhány mondatot úgy vágni, ahogy akarják, nekem akkor is csak ezt jelenti. 

Kósa Lajos úr szerint -aki történetesen egyébként a FIDESZ alelnöke és Debrecen  polgármestere is egyben- vizsgálat lesz, és a felvétel manipulatív, és a szavak ki vannak ragadva a szövegkörnyezetből! Bla, bla bla!

Nem kell nagyon messzire mennünk. Anélkül, hogy dicsérném érte, 2006. őszének hajnalán valaki (vagy valakik) Gyurcsány Ferenc úr korábban Öszödön elhangzott beszédéből is idéztek -az elektronikus és az írott sajtó (érdekes módon) egyszerre történő közreműködésével- néhány nem igazán szalonképes kijelentést arról, hogy hogyan működött a politikai elit akkortájt.  (Igazi politikai bukta!)

És mi lett belőle? Hát néhány idióta felgyújtotta az MTV összes Skodáját, Baló György éppen ott parkoló Fordját, és még jónéhány gépkocsit, a vízágyút, a rendőrautókat, gyorsan frissen szanaszét tört húszegynéhány rendőrt, és tűzre vetette magát a székházat is, hogy aztán még hónapokig gyújtogasson itt-ott, törjön-zúzzon Budapest belvárosában, tankkal randalírozzon.  Hát forradalomnak éppen nem nevezném azt, ami akkor történt.

Aztán a rendőrbácsik a csúnya puskáikkal kilőttek pár szemet, letartóztattak néhány száz embert, közülük sokakat még bántalmaztak is, vagyis senkinek nem volt jó! Illetve voltak olyanok, akiknek kifejezetten használt ez a polgárháború jellegű, ám inkább már-már anarchiába hajló állapot, de őket nem bántanám (nem bánthatom), mert ma kormányon vannak.

Ezzel persze nem szeretnék én semmit sem sugallni, csak az bánt, hogy nem egyforma a mérce. Bánt, hogy amikor az egyik vezető beosztású politikus hülyeségeket beszél, akkor felgyújtjuk Pestet és Budát, amikor meg a másik szájából hallunk vérlázító szavakat, akkor hirtelen mindenki manipulációról, meg felelősségre vonásról kezd el nyekeregni. Ez így nem fair. 

Jó persze tudom, hogy a politikai hatalom bebetonozásának, sok-sok új hatóság létrehozásának, vagy az alkotmányozásnak a kellős közepén, egy alakuló királyságban sem idő , sem pedig energia nincs az udvarmester minden szavára figyelni, így az néha-néha elszólhatja magát. 

Az MSZP-nek meg volt ideje az elmúlt években megtanulni, hogy hogyan kell a kormánypárt minden lépését figyelve kihasználni a hibákat, hiszen az előző nyolc évben a FIDESZ mást sem tett. Az a FIDESZ, aki ma napról-napra követ el a szocialistákéhoz megszólalásig hasonló szarvashibákat. (Az MSZP pedig jó tanuló, nyilván azonnal sajtónyilvánosságot, vagyis teret ad az ilyen Lázár Jánosi megszólalásoknak.)

Tisztelt Lázár János úr! 
Vegyük mindketten ezt egy választópolgár nyílt levelének. Most Önhöz szólok! Szerintem a bocsánatkérés önmagában igen kevés akkor, amikor olyan embereket bánt meg a szavaival, akik szerte az országban Önre, az Ön pártjára szavaztak. Mert azt kötve hiszem, hogy az ország kétharmada csupa milliomosból állna, sőt! Úgy gondolom, hogy az ország nagyobbik többsége ugyanolyan szegény ember, mint a (szocialistákra szavazó) kisebbik része. 

Tehát az Ön, az Önök választói azok, akiknek az élete, Ön szerint semmit sem ér! Én (ahogy az olvasóim jelentős része) egyszerű, hétköznapi ember vagyok. Ja, és ahogy sokan az országban, választópolgár. A választópolgárok pedig olyan emberek, akiknek a mindennapját nem a politikai manipulációk, a csúsztatások, a hazugságok, a magyarázkodások töltik ki. Olyan emberek, akik általában nem kifogástalan öltönyt viselve szállnak ki a Németországban vásárolt Audikból. (Melyet -félre ne értsen- nem sajnálok Öntől csak megemlítem, hogy általában nincs ilyenjük az embereknek, de -szerintem- ettől még nem senkik.) 
Olyan emberek, akik az adójukat befizetve járulnak hozzá ahhoz, hogy Ön -persze mindannyiunk üdvére- gond nélkül végezhesse a munkáját. 
Olyan emberek, akiknek bizony sokszor kell a fogason lógó kabátok zsebéből összeszedegetni az aprót a hó végén kenyérre és lehet, hogy nem tehetnek arról, hogy ilyen helyzetbe kerültek, hogy most így élnek. 

Úgyhogy tisztelt uram, uraim, álljanak bárhol a mai magyar politikai palettán, (a dolognak ez a része engem nem nagyon érdekel), de nem bánnám, ha végre azon szorgoskodnának, hogy hazánk jusson előbbre, nem pedig Önök! Jó lenne, ha az a gőg, melyet most sugároznak önmagukból, nos az a gőg valahogy a háttérbe szorulna, mert Önök nem egy uralkodó család tagjai, s országunk nem egy monarchia. Ezzel szemben Önök választott (és éppen ezért) visszahívható képviselők! 

A cinizmus pedig csak azoknak fegyver a kezében, akik jó időben és jó helyen cinikusak, így jó lenne, ha letörölné az arcáról azt a félmosolyt, ami e post olvasása közben ült ki az arcára. Én, a kisember (azért a szegénységnek is van előnye) lehetek cinikus, hisz nincs veszteni valóm. De Ön semmiképpen sem, hiszen a polcra nem magától jutott, hanem mi (tudja, a nép) ültettük fel oda! Ahol aztán nem az a dolga, hogy a többieket, (értsd: - a frakciót, a beosztottait, többi pártot) vagy éppen a választóit rugdossa, hanem az, hogy előre vigye Magyarország ügyét! Remélem (ezúttal Önnek is) segíthettem.

5. NAPIJÓ

2011. március 21. Hétfő

A város kellős közepén, a mai nap, kora délután madárcsicsergést hallgatni.

4. NAPIJÓ

2011. március 20. Vasárnap

Életemben először örülni a VV4 sikerének! 

(Vagyis a VV4 által a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány számára összegyűjtött 177.000.000.-Ft-nak!)

3. NAPIJÓ

2011. március 19. Szombat

Meleg, illatos, ropogós zsömlék a szombat reggeli reggelidhez.

2. NAPIJÓ

2011. március 18. Péntek

Úgy ébredni reggel, hogy a téged ébresztő feleséged máris megnevettet.

1. NAPIJÓ

2011. március 17. Csütörtök

A munkából hazafelé menet zöldhullámot kifogni.

NAPIJÓ

Hello kedves olvasó!

A napokban elindítottam, itt, ebben a blogban egy új oldalt, a fenti címmel. Az oldal elindításának célja nem volt más, minthogy megörökítsek egy-egy mondatban egy olyan, az adott napon lezajlott történést, ami esetleg még kellemes is volt a számomra. 

Ám nekem az oldal megjelenése nem tetszett, abba különálló bejegyzéseket nem lehetett rögzíteni. Az oldal napi szerkesztésekor az oldal rendszeresen szétesett, az ott elhelyezett képek nem voltak megjeleníthetőek stb....

Mivel nem vagyok egy komoly informatikai szakmai adathalmozó, vagyis nem informatikus vagyok, hanem író, ezért nemes egyszerűséggel megszüntettem az oldalt. Ám, miután maga az ötlet viszont nem volt rossz, ezért a NAPIJÓ, a mai naptól egy új rovata lesz e blognak oly módon, hogy új bejegyzésként fog feltűnni a blogoldalon. 

A megelőző három nap bejegyzései nem veszhetnek el, ezért úgy döntöttem, hogy azokat ismét megszerkesztve, ezen (mindent) megmagyarázó bejegyzéssel együtt ismét felteszem a világhálóra. Mert az ötlet jó. Remélem (ezzel is) segíthettem.

Japán

Hello kedves olvasó!

A cím alapján nyilván szinte azonnal megítélheted miről is lesz szó, de lehet, hogy tévedni fogsz, mert abban a hírdömpingben, amiben a modern technológiák segítségével részünk lehet, nem volna semmi értelme egy olyan hírt megosztani veled, amiről minden pillanatban újabb és újabb információkkal rendelkezel te magad is.

Éppen ezért jelen írásom inkább azokról az érzésekről és gondolatokról akar szólni, melyeket maga az esemény generált bennem. 

Mivel egy elég vizuális típus vagyok, ezért én akkor, amikor a Japánban történ súlyos természeti katasztrófáról, majd annak elsődleges és másodlagos következményeiről szóló első jelentések befutottak, rögtön azt képzeltem el, hogy mit élhettek át az emberek. A televízió képernyőjére tapadva figyeltem, ahogy a mozgó épületekben élő, dolgozó sok-sok japán ember igen fegyelmezett reagál először a történésekre. 

Ehhez persze tudni kel, hogy Japánban viszonylag megszokott dolog a földrengés. Legalább is a kisebbek. Na de erre aztán még ők sem voltak felkészülve. Amikor a föld mozogni kezdett, az egyik videón jól látható volt, hogy az iroda egyik kissé érzékenyebb munkatársa megpróbált felpattanni az íróasztalától (egy fiatal hölgy), ám a főnöke (vagy legalább is gondolom, hogy a főnöke) erősen gesztikulálva -és nyilván hangos szóval- visszaparancsolta a lányt a helyére, aki ezután szó nélkül engedelmeskedett! 

Egy másik felvételen (valami üzletben) a szürke köpenybe bújtatott dolgozók nem a menekülésen törték a fejüket, hanem a polcokon lévő árukat igyekeztek a helyükön tartani, kézzel lábbal. (Nagyon még az sem számított, hogy a plafon már félig leszakadt.)

Aztán egy harmadik bejátszásban azt lehetett látni, ahogy Tokióban a felhőkarcolók úgy lengenek ki (némelyik több tíz métert), mintha nádból, vagy más más képlékeny, természetes anyagból lennének. 

Mondom, ott mindez viszonylag megszokott dolog. Olyannyira, hogy az említett épületek egyike sem dőlt össze, vagy rongálódott meg jelentősen. Olyannyira, hogy az átlag japán lakás szekrényei a lakások plafonjához vannak egy-egy széthajtható rúddal szorítózva,  préselve, hogy ne dőlhessenek el egy földrengés esetén.

Mindezek ellenére, ez a mostani földrengés valószínűleg most alapjaiban változtatta meg a japánok elképzeléseit az ilyen jellegű katasztrófákról. A hatalmas földrengést követ szökőár egész városokat mosott le a föld színéről. Eddig hatezer-kettőszáz azonosított áldozatról számoltak be a híradások és legalább tízezer ember eltűnését regisztrálták. Volt olyan tengerparti szakasz, ahol a mentőegységek egyszerre kétezer ember holttestét találták meg. Eddig soha nem halott japán városok nevét tanuljuk meg, hogy csak Fukusimát vagy Szundai-t említsem. 

Az egyik magyar kereskedelmi televízió akkor helyszínen tartózkodó tudósítója bemutatott egy családi házat, amely szinte egyedül állt egy olyan pusztaságban, amely korábban Szundai kertvárosa volt. Az épületben lakó ötfős család sorsát mesélte el. 

Az épület (és a család is) túlélték a földrengést. A japán hadsereg szinte azonnal megjelent és néhány kivétellel mindenkit evakuált a területről, de a bemutatott épületben lakó család maradni akart. A két szülőt és három gyermeküket saját házukban ölte meg a földrengést követő szökőár. Csak az épület maradt meg. És persze biztosan sok száz ilyen történet válik majd ismertté az idő múlásával.

Mint a post elején említettem, vizuális típus vagyok és -szerintem- az empatikus képességeimmel sincs gond. Amikor a felvételeket láttam, elképzeltem azt az iszonyú félelmet és kétségbeesést, amit az egyébként igen fegyelmezett japánok érezhettek. 

Később aztán a túlélők tanácstalansága, a sugárzástól való félelem, a hozzátartozók, családtagok, rokonok barátok, az élet munkájával felépített otthon elvesztésének fájdalma volt az az érzés, amelyet megpróbáltam átélni, persze nyilván sikertelenül, hiszen ahhoz ott kellene laknom, ahhoz japánnak kellett volna születnem, ami ugye nem így történt. Én azt gondolom, hogy most a japán emberek érzéseit mi csak sejthetjük, de igazán megismerni, átérezni nem fogjuk soha. 

Gondolj csak bele! Ma Japánban az egyik legnépszerűbb ember nem más, mint a kormányszóvivő, aki a katasztrófa bekövetkezése óta nemigen alhatott túl sokat, mert folyamatosan a képernyőkön látható, amint magyaráz, tájékoztat, vagyis segít. Az átlag japán polgár önként és dalolva jelentkezik a sugárzásmérő állomásokon, nehogy valaki másnak baja essék, ha ő fertőzött is.

A nyilatkozó átlag japán polgár az egekig magasztalja azokat a tűzoltókat, akik a most Fukusimában dolgozó ötven társukat segítik ki, további százötvenen, és teljesen önkéntes alapon. Azokról a tűzoltókról van szó, akik átvették a reaktorok hűtését a katonai helikopterektől, mert a helikopteres hűtés nem volt elég hatékony. 

Önként indultak a biztos halálba egész Japánért, és az egész világért, ha úgy vesszük. Gondolj csak bele! Az átlag japán polgár nem a saját bajával van elfoglalva, hanem segíteni próbál mindenki máson a környezetében, miközben nem kér segítséget, kormánya nem hazudozik a kialakult helyzetről és a polgár fegyelmezetten hajtja végre a hatóságok utasításait, mert tudja, hogy az intézkedések nem ellene, hanem érte vannak. 

Egy nyolcvan körüli japán férfit a háza helyén álló romos, üres telken szólított meg a televízió riportere. Az öreg elmondta, hogy korábban ott állt a háza. Ott élte le az életét a feleségével, ott nevelte fel a fiait. A felesége már régen halott, a fiai most haltak meg a családjaikkal együtt a ház eltűnt, mintha soha nem is állt volna ott. 

Amikor nincs éppen túl jó napod, és kicsit nyavalyognál, vagy ha amúgy is általában pesszimista vagy, akkor most gondolj kicsit bele. Mondjuk az öreg helyzetébe. Én így látom ezt a helyzetet. A rossz állapot, a szegénység, de még a tragédia is relatív fogalmak. Remélem segíthettem.