Nemrég telefonon beszélgettem a várandós
ám igen jókedvű feleségecskémmel.
(A mai napban ezidáig ez volt a legjobb dolog, ami történhetett velem.)
2011. augusztus 30., kedd
166. NAPIJÓ
2011. augusztus 28. Vasárnap
Egy, a Jászságban divatos kifejezéssel élve:
-a vasárnapi pőcsikézés.
(Nem tudod mi az? Utazz el oda és kérdezd meg őket.)
164. NAPIJÓ
2011. augusztus 26. Péntek
Amikor picit leereszthetsz az egész hétből.
-Ez nekem mindig jó(l megy).-
163. NAPIJÓ
2011. augusztus 25. Csütörtök
Tegnap nem változott
(nem emelkedett)
az üzemanyagok ára.
(Ez sem rossz.)
2011. augusztus 28., vasárnap
2011. augusztus 23., kedd
161. NAPIJÓ
2011. augusztus 23. Kedd
Tegnap sikerült végre megállapítanom,
hogy szerencsére az országnak van elég pénze.
(Ráadásul tulajdonképpen mindig is volt,
csak általában épp az elosztással van a baj.)
Lásd: http://jaszaic.blogspot.com/2011/08/kezdjunk-el-egyutt-szamolni.html
Lásd: http://jaszaic.blogspot.com/2011/08/kezdjunk-el-egyutt-szamolni.html
2011. augusztus 22., hétfő
KEZDJÜNK EL EGYÜTT SZÁMOLNI!
Hello kedves olvasó!
Nekem inkább az amúgy nagynevű, és az észt két kézzel szóró Soros György-féle spekulánsok kezei által generált, dübörgő gazdasági válság szoros hálójának kellős közepében vergődő kicsiny hazánk (szememben) még kisebb kormányának pénzkezelési szokásai szúrtak szemet.
Ott van mindjárt az a csodálatos tűzijáték. (Manapság nem is egy, hanem három állami helyszínen). Budapest az ugye érthető. Baját nem nagyon tudom hová tenni, bár ott van a halászlé. Mondjuk. Debrecen pedig szinte teljesen egyértelmű. (Mert ugye van ott virágkarnevál, keleti kapu, Kósa Lajos, meg ilyenek.) Mindezt potom háromszázhatvan-millióért. Mi az? Bagó nem? Főleg, ha azt vesszük, hogy ezt a pénzt, néhány perc alatt szó szerint a levegőbe pufogtattuk el, mint valami frázist, vagy teszem azt dakota közmondást.
Aztán -ne menjünk túl messzire- mert ugyanezen az estén végre először láthattuk a Parlament épületét az új fényköntösében. Csodálatos látvány volt, de tényleg. Kerek ötszázmillió Forintért készült el! De legalább időben, nem?
Ám (lehet, hogy) ennek ellensúlyozására -hogy tényleg az ominózus épület közelében maradhassunk- ma bejelentették, hogy az egyébként több mint száz éves múlttal rendelkező Köztársasági Őrezredet megszüntetik. Az azonos jellegű, ám különböző rendőri szervek által párhuzamos végzett tevékenységek felszámolására, a rendőrség költséghatékonyabb működésére.
Csak azt felejtették a bejelentésben elmondani, hogy a korábban tökéletesen működő rendszert a TEK (Terrorelhárító Központ) megalkotásával (melynek vezetője korábban a Fidesz biztonsági igazgatója volt), ők maguk hoztak létre anomáliákat, és nem a TEK kerül beáldozásra, hanem egy patinás múltú szolgálat, melyet először feldaraboltak, majd most beolvasztanak a Készenléti Rendőrségbe. (Tisztára úgy, ahogyan bármely globális cég tette ezt bármely hazai nagyvállalattal a privatizáció során. Ismerős nem?) És azt mondtam már, hogy mindez majd egymilliárd Forintba fog kerülni? Még nem? Hát akkor most mondom: -mindez majd egymilliárd Forintba fog fájni az adófizetőknek.
Aztán ott van a mai legfrissebb: -végre tető alá került az a korábban már emlegetett gépjármű-közbeszerzés, melyben a plebejus kormány Skoda gépkocsikat vásárolt, feladatai ellátásához. Szép, takarékos lépés. Végre vége a Lexus-os, Audi-s szocialista rongyrázásnak! És azt mondtam már, hogy ezek a kocsik államtitkári szintig járnak, hogy Skoda Superb luxusautók és hogy hatszázmillió Forintba kerültek? Nem? Akkor most mondom. Ráadásul, ahogy hallom, a miniszter uraknak nem nagyon akaródzik átülni az Audikból, Lexusokból a Skodákba. Mint valami rossz gyerekek nem?
Szóval osztottam, szoroztam és arra a következtetésre jutottam, hogy a tisztelt kormány, csak az elmúlt héten kétmilliárd-négyszázhatvanmillió Forintot költött el néhány apróságra. És ez az az összeg, amiről tudunk. Nem gondolom, hanem tudom, hogy a jéghegy csúcsa, ami ugye a jéghegynek az az icipici része, ami látszik.
Egy dakota közmondás szerint annak nem sok ötezer Forint, aki hetente költ adó-milliárdokat. Egy másik dakota közmondás szerint pedig rövidesen mindannyian éhen fogunk dögleni, ha ez így megy tovább. Remélem segíthettem.
No csapjunk bele megint. A hét végén kicsit osztottam, szoroztam és meglepő eredményeket hozott a számfejtés. Nem, nem, ezúttal nem a családi költségvetés sarokszámait határoztam meg (ahogy tesszük azt a kis feleségemmel hónapról-hónapra), bár egy postot az is megérne, ahogy a kicsit több, mint tíz éves Fiat Bravonk -lelki szemeim előtt- kezd egyre inkább egy Bentley-re hasonlítani, már ami (a valahogy folyamatosan növekvő) árát illeti a jelen svájci frank árfolyamok tükrében, de ezt most hagyjuk mert fel találom idegesíteni magam, örüljek, hogy van kocsink. Ugyebár.
Nekem inkább az amúgy nagynevű, és az észt két kézzel szóró Soros György-féle spekulánsok kezei által generált, dübörgő gazdasági válság szoros hálójának kellős közepében vergődő kicsiny hazánk (szememben) még kisebb kormányának pénzkezelési szokásai szúrtak szemet.
Itt a cikk elején fel is teszem neked a kérdést kedves olvasó: -mennyit ér neked mondjuk ötezer Forint? Számít valamit? Vagy egyezer? Hülye kérdés tudom, hát persze, hogy számít. Gondolom, a hónap vége felé egy kicsit jobban is mint kellene?! Szar, amikor a cipő már szorít (már, ha van még cipő az ember lábán) és tudom, hogy a svájci frank alapú hitelek, a magas energia-és élelmiszerárak, aktuálisan a tanévkezdés csak dob minderre egy-egy lapáttal, az átlagosnak tekinthető magyar családoknál.
A társadalom viszont szintén a család szintjén kezdődik, ám amikor a családok zsebei üresek (és manapság többnyire üresek), akkor megfogalmazódik az emberben pár (dühös és egyre dühösebb) kérdés. Mert ugye, ha a nagyobbik többség (már az állam szintjén is elismerten) csóró, akkor a nagy kormányzati sírást-rívást, visszafelé mutogatást naponta hallva és látva, nem érdekes, hogy erre meg arra mégis van pénz?
Ott van mindjárt az a csodálatos tűzijáték. (Manapság nem is egy, hanem három állami helyszínen). Budapest az ugye érthető. Baját nem nagyon tudom hová tenni, bár ott van a halászlé. Mondjuk. Debrecen pedig szinte teljesen egyértelmű. (Mert ugye van ott virágkarnevál, keleti kapu, Kósa Lajos, meg ilyenek.) Mindezt potom háromszázhatvan-millióért. Mi az? Bagó nem? Főleg, ha azt vesszük, hogy ezt a pénzt, néhány perc alatt szó szerint a levegőbe pufogtattuk el, mint valami frázist, vagy teszem azt dakota közmondást.Aztán -ne menjünk túl messzire- mert ugyanezen az estén végre először láthattuk a Parlament épületét az új fényköntösében. Csodálatos látvány volt, de tényleg. Kerek ötszázmillió Forintért készült el! De legalább időben, nem?
Ám (lehet, hogy) ennek ellensúlyozására -hogy tényleg az ominózus épület közelében maradhassunk- ma bejelentették, hogy az egyébként több mint száz éves múlttal rendelkező Köztársasági Őrezredet megszüntetik. Az azonos jellegű, ám különböző rendőri szervek által párhuzamos végzett tevékenységek felszámolására, a rendőrség költséghatékonyabb működésére.Csak azt felejtették a bejelentésben elmondani, hogy a korábban tökéletesen működő rendszert a TEK (Terrorelhárító Központ) megalkotásával (melynek vezetője korábban a Fidesz biztonsági igazgatója volt), ők maguk hoztak létre anomáliákat, és nem a TEK kerül beáldozásra, hanem egy patinás múltú szolgálat, melyet először feldaraboltak, majd most beolvasztanak a Készenléti Rendőrségbe. (Tisztára úgy, ahogyan bármely globális cég tette ezt bármely hazai nagyvállalattal a privatizáció során. Ismerős nem?) És azt mondtam már, hogy mindez majd egymilliárd Forintba fog kerülni? Még nem? Hát akkor most mondom: -mindez majd egymilliárd Forintba fog fájni az adófizetőknek.
Aztán ott van a mai legfrissebb: -végre tető alá került az a korábban már emlegetett gépjármű-közbeszerzés, melyben a plebejus kormány Skoda gépkocsikat vásárolt, feladatai ellátásához. Szép, takarékos lépés. Végre vége a Lexus-os, Audi-s szocialista rongyrázásnak! És azt mondtam már, hogy ezek a kocsik államtitkári szintig járnak, hogy Skoda Superb luxusautók és hogy hatszázmillió Forintba kerültek? Nem? Akkor most mondom. Ráadásul, ahogy hallom, a miniszter uraknak nem nagyon akaródzik átülni az Audikból, Lexusokból a Skodákba. Mint valami rossz gyerekek nem? Szóval osztottam, szoroztam és arra a következtetésre jutottam, hogy a tisztelt kormány, csak az elmúlt héten kétmilliárd-négyszázhatvanmillió Forintot költött el néhány apróságra. És ez az az összeg, amiről tudunk. Nem gondolom, hanem tudom, hogy a jéghegy csúcsa, ami ugye a jéghegynek az az icipici része, ami látszik.
Egy dakota közmondás szerint annak nem sok ötezer Forint, aki hetente költ adó-milliárdokat. Egy másik dakota közmondás szerint pedig rövidesen mindannyian éhen fogunk dögleni, ha ez így megy tovább. Remélem segíthettem.
160. NAPIJÓ
2011. augusztus 22. Hétfő
Már megint?!
(Mármint hétfő. De ebben meg az a jó,
hogy most például van időm "alkotni".
Így hát a mai NAPIJÓ: )
Az alkotás, az írás öröme.
159. NAPIJÓ
2011. augusztus 21. Vasárnap
Az, hogy az én kedvese(i)m jól van(nak).
(És azt hiszem ezt sem kell magyaráznom.)
158. NAPIJÓ
2011. augusztus 20. Szombat
Az államalapítás, a kenyér és Szent István ünnepére ébredni.
(Egy másik Magyarországon.)
2011. augusztus 20., szombat
ANDERS BEHRING BREIVIK
Hello kedves olvasó!
Biztosan te magad is sokat hallottál erről a norvég fiatalemberről. Az általa közel egy hónapja végrehajtott tettek (nem nagyon tudom más szóval illetni azt, amiket csinált ez az állat) nemcsak Norvégiát, hanem az egész világot megrázták. Az önmagát marxista-vadászként aposztrofáló önjelölt hős az oslói kormánynegyed felrobbantásának előkészítését követően, halálos nyugalommal autózott ki az utoyai komphoz, majd magát és fegyvereit a szigetre "behajózva", másfél órás öldöklésbe kezdett a szigeten fesztiválozó csaknem hétszáz fiatal (tizenéves gyermekek) körében, miközben a bomba is felrobbant a kormányépületek közelében hagyott autóban. Mindezt rendőregyenruhában, így nyerve el a fiatalok bizalmát, akiket (gondolom a nagyobb hatékonyság kedvéért) először maga köré gyűjtött, majd így kezdett el lőni mindenkire.
Pestiesen szólva: - nem semmi. Ám én nem magáról a bűncselekmény-sorozatról akarok írni, hiszen azt, mindenféle média megtette mindenféle formában. Engem inkább maga a személy aggaszt, az gondolkodtatott el. Valahogy nem tudom felfogni, hogy hogy a büdös picsába tehet ilyet bárki? Csak néhány szó erről az állatról, és a fejében keringő "gondolatokról":
Anders Behring Breivik, a "marxistavadász" nagyjából 2002-ben indította el a saját keresztes hadjáratát az iszlám, a szocializmus(?) és a médiák ellen. Véleményét egy ezerötszáz oldalas könyvben fejtette ki. A csapongó írásműben(?), melyben keveredik naplójegyzet, terrorista kézikönyv, történelmi hivatkozás és politikai propaganda, a harminckét éves norvég az "igazságosztó lovagok kommendátorának" tekinti magát.
Ugyanitt jelzi, hogy fel fogja mérni gyilkos terveinek hatását. "A második világháború óta legnagyobb (náci) szörnyetegnek fognak címkézni" - olvasható az angolos Andrew Berwick álnéven írt, "Európai függetlenségi nyilatkozat - 2083" című szövegben, amely a következő szavakkal zárul:
"Azt hiszem, ez lesz az utolsó bekezdés. Most július 22-e, péntek van, 12 óra 51 perc." Alatta egy fotón a "Marxistavadász" feliratú fegyverrel látható.
A könyvben(?) (vagy érthetetlen és hihetetlen agyszüleményben) visszatekinthetünk útjának 2002-es londoni kezdetére, amikor nyolc névtelen társával megalapította az "Európai Katonai Rend és Büntető Törvényszék - a Templomos Lovagok" nevű szervezetet, amelynek célja "megelőző háború Európa kulturálisan marxista/multikulturális rezsimjei ellen", hogy "visszaszorítsuk, legyőzzük vagy meggyengítsük a most folyó iszlám megszállást/gyarmatosítást, stratégiai előnyre tegyünk szert egy elkerülhetetlen háborúban, mielőtt még a fenyegetés testet ölt". "A párbeszéd ideje lejárt - folytatja a 93 embert lemészároló Breivik. - Adtunk egy esélyt a békének. Most ütött a fegyveres ellenállás órája." (Normális?)
A szöveg, amelynek első oldalát a templomosok keresztje díszíti, tele van utalásokkal a muzulmánok elleni harc keresztény hadvezéreire. A most végrehajtott terv konkrét előkészületei azonban csak 2009 őszén kezdődtek az írás szerint. "Új szakasz kezdődött" - írja ebben az időszakban, tudatva, hogy alapított egy bányavállalatot és egy kis gazdaságot robbanóanyag-vásárlásainak fedezésére.
"Most kell vennem legálisan egy félautomata puskát és egy Glock (pisztolyt)" - olvasható egy 2010. szeptemberi bejegyzésben. A norvég média szerint e két fegyverre meg is kapta az engedélyt. 2011 májusától naplót vezet az előkészületekről, a vásárlásokról (főleg robbanószerek beszerzéséről), az utazásokról. A robbanóeszköz gyártásához szükséges anyagok listájának elején így ironizál: "Mindezt könnyű lenne beszerezni, kivéve, ha Abdalláh Rasíd Mohammednek hívnának." Készít egy listát a célba veendő európai országokról is, alapvetően a muzulmán lakosság aránya alapján, az élén Franciaország áll.
"Az egyik elsődleges célpont a (kormányzó norvég) szocialista-szociáldemokrata párt éves tanácskozása" - írja a férfi, de említ újságíró-találkozókat és kulturális fesztiválokat, továbbá atomerőműveket és hivatali épületeket is. Végül a balközép kormány székháza és a Norvég Munkáspárt nyári tábora mellett döntött. Egyetlen korlátot szabott magának: "az európai multikulturalista elit elleni harc" mérlege nem haladhatja meg a "45 ezer halottat és az egymillió sebesültet" az "arányosság elve" értelmében.
Arányosság elve? Iszlám? Negyvenöt-ezer halott? Te jó ég! Sok mindent hall és lát az ember. Sok bolond szaladgál a világban, az már szent, de ennek az idiótának egyben tényleg igaza lehet, mert nekem -olvasva az eszement elképzeléseket- valóban a Mein Kampf és Adolf Hitler jutott először az eszembe.
Biztonság-politikai elemzők az eset után elmondták, hogy a belföldről induló, magányos cselekvőket tudja legnehezebben kiszűrni az adott európai ország titkosszolgálata, hiszen terveiről nagyon nem pofázik és még csak arab külseje sincs, hogy megfigyelhető legyen. A hírek is először egy norvég gazdálkodó letartóztatásáról szóltak, miközben -mint később kiderült- Breivik a biofarmot is csak azért vásárolta, hogy feltűnés nélkül juthasson nagyobb mennyiségű műtrágyához, amely később az általa felrobbantott bomba alapanyaga volt.
Kiborultam, amikor az esemény megtörtént. Ám nem ragadtam tollat. Kiborultam, amikor elhíresült, hogy ez a rohadék, legfeljebb huszonegy évet kaphat azért, amit tett, de ekkor sem írtam az esetről, mert még nem ülepedett le egészen. Megviselt az is, amikor információt gyűjtve szembesültem a fent említett elmebeteg agyszüleményekről, de még ez sem sarkallt írásra.
 | ||||||||
| "A gonosz arca" Bekötve (nehogy baja essék) |
De végül tudod, hogy mi fogott meg? Két új információ. Az egyik szerint a norvég rendőrség egy úgynevezett helyszínelés keretein belül (amikor a gyanúsított a helyszínen bemutatja, hogy mit, hogyan csinált), a szigetre szállította Breiviket (titokban és szoros őrizete mellett, nehogy baja essék), ahol ez az emberi mivoltától már régen teljesen megszabadult állat mosolyogva ismételte el minden mozdulatát a rendőrségi kamerák számára. Az infó szerint, bár láthatóan megérintette a sziget látványa, semmilyen megbánást nem tanúsított.
A másik hír pedig, mely számomra az utolsó csepp volt a pohárban, Breivik panaszkodott az ügyésznek a fogva tartás körülményeire?! Ezt a szardarabot, Európa egyik legkényelmesebb börtönében tartják fogva! Igaz, magánzárkában (ami -szerintem- saját, jól felfogott érdekében is történik, mert a gyermekgyilkosokat bizony odabent sem szeretik nagyon), ám hosszúnevű norvégünknek pont ez a fő problémája, szadista állatoknak titulálva a norvég rendőrség munkatársait.
Ha börtönének őrei szadista állatok, akkor maga Breivik az mi? Az ember, akinek nem számított, ha a tizenhét éves, már sebesült és a földön fekvő áldozata az életéért könyörög, ám ő ennek ellenére -a túlélő szemtanúk szerint legtöbbször akkor is mosolyogva!- ismét hátba, vagy fejbe lőtte az előtte fekvő, vérző gyermeket, akkor ő maga mi?
Az egyik alapvető ösztönünk -már, ha normálisan működünk- az, hogy sérült embertársunkat a legjobb tudásunk szerint próbáljuk menteni a bajból. Gyorsabban és hatékonyabban cselekszünk, ha az illető sérült, bajba jutott társunk ráadásul gyermek. (Én legalább is.) Ez meg lelövi? Akkor ez (Breivik) mi? Nem jövök rá, de igaza van, tényleg a legsötétebb náci időket idézi ez a viselkedés.
Ennek a férfinek a tette bennem nagyon súlyos nyomot hagyott. De vajon mit érez Norvégia? Mit érezhetnek a szülők, a hozzátartozók? Meghalt a gyermekük, csak mert a szülő bal oldali érzelmű ember? Hány anya lelke nyomorodik meg most örökre? Hány család szakad szét? Hány halottja lesz a szülői lelkiismeret-furdalásnak? És ezer, meg ezer kérdés tolul fel bennem, mialatt ez a rohadék a fogva tartás körülményeire panaszkodik.
Csakhogy az erőszak erőszakot szül, mert -miközben e cikk utolsó szavait írom- már magam is a Breiviknek járó kilencvenhárom halál formáján gondolkodom. Hangyákkal etetném élve fel, vagy a testét (jó magyar szokás szerint) itt kilencvenhárom darabra szaggatva, azokat kilencvenhárom norvég város kapujára tűzném, elrettentve esetleg a többi bolondot. És ez az ami nem jó. Mert sem én sem más nem ítélkezhet, arra ott van a jó öreg igazságszolgáltatás. Csak az a baj, hogy a bíróság ebben az esetben is -mint már oly sokszor és manapság egyre inkább- legfeljebb csak törvényt (a törvény betűjét) tudja majd szolgáltatni, nem pedig az igazságot! Remélem segíthettem.
RAZZIA AZ AQUAPARKBAN
Hello kedves olvasó!
Hasonló meglepetésszerű ellenőrzésre is volt már példa. Egy a facebookon terjedő meghívás hatására 2011. július 29-én több száz teheráni fiatal esett egymásnak vizipisztolyokkal, slagokkal a hőségtől fuldokló főváros egyik belvárosi parkjában. A hatóságok és a sajtó konzervatív része éles hangon ítélte el az önfeledt játékot.
Nos, mi a véleményed kedves olvasó? Valóban azt gondolod, hogy mindez megtörtént, vagy inkább azon vagy, hogy mindez csak a blogszerző agyszüleménye? Mit gondolsz? Élhető világban élsz és tőled keletre a rendőrség kissé másképpen reagál az ártatlan gyermekjátékra, vagy azt hiszed: -ez baromság, ilyen nem lehetséges!?
Van itt egy sztori. Bevallom meglehetősen régen körmöltem (bocs mindenkitől, de kissé fárasztó hetem volt) és e mostani írás is csak egy hír, de annyira hihetetlen, hogy át kell adjam nektek. Azután mindenki döntse el, hogy megtörtént esemény, vagy csak egy újabb rész a The Slider című sorozatomból:
Tizenhét fiatalt tartóztatott le az iráni rendőrség, Bandar Abbasz nevű tengerparti város aquaparkjában vasárnap. A letartóztatás oka: -tetten érték őket, amint fürdőzés közben, játékból vizet locsoltak egymásra. A hatóság által adott tájékoztatás szerint a fiúkat és a lányokat "tiltott cselekedet" miatt vették őrizetbe. Öt főt azonnal, míg a többieket óvadék fejében csak később engedték szabadon.
Hasonló meglepetésszerű ellenőrzésre is volt már példa. Egy a facebookon terjedő meghívás hatására 2011. július 29-én több száz teheráni fiatal esett egymásnak vizipisztolyokkal, slagokkal a hőségtől fuldokló főváros egyik belvárosi parkjában. A hatóságok és a sajtó konzervatív része éles hangon ítélte el az önfeledt játékot.
A legnagyobb baj az volt, hogy a játék során több lány hidzsábja (a hajat és a vállat is takaró fátyol) félrecsúszott. A közösségi portálon terjedő fotók nyomán akkor tíz embert tartóztattak le. Ahmad Ruzbahani ezredes, az iráni erkölcsrendészet vezetője bejelentette: - a biztonsági erők országszerte erőszakkal fognak fellépni a hasonló akciókkal szemben. (AFP)
Csakugyan. A cikk stílusa, gondolatmenete, "agyamentsége" rám vall, de nem biztos, hogy mindent el kell hinned, amit kinyomtatva, vagy egy internetes lap oldalán látsz. Nem könnyű feladat, várom a reakcióitokat, azután megadom a választ. Remélem segíthettem.
2011. augusztus 19., péntek
156. NAPIJÓ
2011. augusztus 18. Csütörtök
Ma egészen pontosan egy centiméteres!
(A kis "babszi" az asszonyka hasában.)
155. NAPIJÓ
2011. augusztus 17. Szerda
Ha épp nem fáj semmid.
Kívül, vagy belül.
(Mert -szerintem- az elég ritka.)
153. NAPIJÓ
2011. augusztus 16. Kedd
Az, hogy a nyárnak, szemmel láthatóan
(és a bőrrel is érezhetően)
még nincs vége.
2011. augusztus 16., kedd
150. NAPIJÓ
2011. augusztus 13. Szombat
Az, hogy ezt szerencsére megúsztuk!
(És végül sehogy nem lett a péntekből 13.)
2011. augusztus 12., péntek
2011. augusztus 11., csütörtök
148. NAPIJÓ
2011. augusztus 11. Csütörtök
Aki ma három milliméteres.
(Olvasd el a tegnapi NAPIJÓT,
hogy megérthesd a mait.
És köszi, hogy te is örülsz.)
2011. augusztus 10., szerda
147. NAPIJÓ
2011. augusztus 10. Szerda
És akkor végre itt van
a várva-várt NAPIJÓ:
Az Encikének,
meg nekem BABÁNK lesz!
(Nos, ha ez nem jó, akkor mi az?)
2011. augusztus 9., kedd
146. NAPIJÓ
2011. augusztus 9. Kedd
Na jó! Nem, mégsem.
(Azt hiszem tényleg várnotok kell szerdáig.)
145. NAPIJÓ
2011. augusztus 8. Hétfő
Még ma sem lehetek biztos benne!
(Ezért még ma sem mondom el, de rövidesen.)
2011. augusztus 7., vasárnap
THE SLIDER (NEWSWORLD)
Hello kedves olvasó!
A "cella" falán nyílt résbe gondolkodás nélkül ugrottam bele, mert a világ, ahová pár órával korábban érkeztem nem volt igazán ínyemre való. Az előzmények után nem mondhatnám, hogy kíváncsian vártam a folytatást, de nem volt más választásom. Rövid "sodródás" után (nehéz leírni az érzést, ahogy a dimenziók között vándorol az ember) egy füves területre estem. Még mindig este volt, de a hideg és az esőre hajló borult idő eltűnt. Helyette a nyári meleg este illatait éreztem és az átmeneti kabátom is "sok" volt.
Ha az előző két részt volt szerencséd olvasni, nos akkor a bevezetőt talán el is hagynám most, egy "új világ" kedvéért.
 |
| Kiszel for president |
Az égre felnézve csillagokat láttam és nem azért mert az érkezésemkor beütöttem a fejem. Összességében kellemes érzetek voltak, így jobb hangulatban fogtam hozzá, hogy újra tájékozódjak. A fű, amelyre estem, kellemes, puha, enyhén nedves (és ami a legjobb benne), amolyan pázsit-szerű volt. Látszott, hogy van gazdája a parknak, ahol landoltam. Szerencsére egy hatalma szobor talapzata mellett kötöttem ki, így ez és a mellette ágaskodó terebélyes facsoport jótékonyan elrejtett a járókelők szeme elől. A talapzattól balra (mi mást) már megint a Parlament épületét láttam, ám ezúttal nyoma sem volt elhanyagoltságnak, szemétnek.
Az 1885-ben megkezdett építkezés eredményeképpen létrejött Országház, ebben a világban végre teljes pompájában volt látható és a teljes díszkivilágítás is megnyugtatólag hatott az idegeimre azok után, amit volt szerencsém átélni nemrég. A járókelők, a mosolyogva sétálgató párok, gyermekes családok látványa azt sugallta, hogy ebben a világban talán nagyobb szerencsém lesz (ám egyúttal azt is, hogy már megint nem "haza" értem.) A szobor mellől ezután gyorsan elléptem -amire felpillantva megnyugtatólag állapítottam meg, hogy Kossuth Lajost ábrázolja-, hogy a füvön állva ne keltsek feltűnést.
Kiballagtam az 1-es villamos egyik megállójához, ahol -mint aki csak a villamosra várakozik- feltűnés nélkül nézelődhettem. Ami legelőször feltűnt az emberekből sugárzó derűn túl, az a nagy csend volt. Bár a város a megszokott nyáresti tempójában élte az életét, (ami még itt, a belváros szívében is meglehetősen nagy gépjármű-forgalommal járt) ez mégsem jelentette az én világomban megszokott zajt, füstöt. Az utcák tisztasága pedig minden képzeletemet felül múlta. (Különösen az előző, rendkívül lelakott Pest látványához képest.) Hamar rájöttem azonban a csend okára. Az már az ittlétem elején is feltűnt, hogy az utakon percenként tűnik fel egy-egy járőrautó, ("példás lehet a közbiztonság" -gondoltam), de azt csak most figyeltem meg -amikor ismét elhajtott mellettem egy-, hogy ez nem járt semmilyen hanggal a haladás szükséges zajain túl.
A Ford Focus kombi valahogy modernebbnek is látszott, mint amilyeneket én eddig ismertem, és lépésben haladva jól megfigyelhettem a járművet. A vadonatúj gépkocsi csillogott-villogott. És ami igazán új élmény volt, hogy nem volt hangja! Ahogy semelyik autónak sem! Már korábban is derengett valami, de ekkor jöttem rá, hogy az utakon közlekedő járművek kizárólag elektromos meghajtásúak. Hát ezért nincs zaj és szmog! Ez jó! Nagyon jó!
A járőrkocsiban ülő rendőrök (szerencsére ápoltak és jól öltözöttek), tulajdonképpen rám sem hederítettek, csak haladtak lassan az úton. Hatalmába kerített egy jól ismert, de már régen hiányzó élmény, ami szintén kellemes volt: -jó érzéssel töltött el a rendőrautó látványa! Végre egy nyugodt, jóléti társadalomba jutottam. Talán ez a mi jövőnk is? Nem láttam a városképhez a mi világunkban még itt, az V. kerületben is szervesen hozzátartozó csöveseket, nem láttam kolduló román kisgyerekeket és a sétálók kiegyensúlyozott, nyugodt emberek benyomását keltették.
Mindezek ellenére élt bennem a gyanúper: -valami itt nincs rendben! Lehet, hogy csak én vagyok túlzottan szkeptikus, de nehezen hittem el, hogy bármely világban jó lehet Magyarországon élni. Hiszen a különböző dimenziókban kialakult történelmi különbségek ellenére mégiscsak párhuzamos utakról beszélünk, tehát -feltételeztem- jelentős eltérések nem lehetnek. Ránéztem az időzítőre, mely szerint tíz órám volt még a következő "csúszásig" így el is határoztam, hogy kicsit jobban szétnézek a Kossuth téren.
A Nádor utca fel vettem az irányt, mert az emlékezetemben a régi MTV székház előtt, a Szabadság téren több kellemes kis kávézó élt, gondoltam felkeresem az egyiket. Mielőtt betértem volna, megfigyeltem egy, a teraszon a fogyasztását éppen kifizető embert. A fizetés során jó magyar forintot adott át a pincérnek, így láttam, hogy nem leszek gondban. Leültem magam is a terasz egyik üres asztalához, ahol szinte azonnal megjelent egy udvarias, és nagyon szolgálatkész pincér, hogy felvegye a rendelést. Az itallapot böngészve egy bagettet, egy pohár tejet és presszókávét kértem, mit lehet tudni.
Amíg a rendelésemre vártam, körbenéztem a téren. Meglepődve tapasztaltam, hogy a volt székház teljesen felújított épülete a tetőszerkezettel nem ért véget, hanem, amúgy a jól ismert (híres és hírhedt) homlokzat és a főfalak folytatásaként egy csupa acél és üveg torony nyúlik az égbe, oldalán az MTV TOWER felirat hatalmas neonbetűi világítottak. Az épület főbejárata előtti lépcsőn ki-be rohangáltak az emberek, mindegyiküket hatalmas terepjárók, limuzinok, de minimum (az MTV-re oly jellemző) hófehér Skoda Superbek elektromos változatai hozták-vitték.
Megkaptam a kávémat, így volt lehetőségem most már tényleg az említett épület előtti mozgást megfigyelni. A házból éppen az én világomban Svábi Andrásként ismert férfihoz megszólalásig hasonlító férfi lépett ki, oldalán "Szellő Istvánnal és Erős Antóniával". (Legalább is, az én világomban így hívták ezeket az embereket.) A lépcső aljához ekkor azonban befutott egy újabb limuzin, melynek sofőrje villámgyorsan pattant ki, hogy az autót megkerülve kinyithassa annak ajtaját. No, gondoltam, biztos, hogy valami "nagy ember" jöhetett, mert még a lépcső tetején álló és beszélgető médiaszemélyiségek is abbahagyták a beszélgetést.
- A kulturális miniszert - szólalt meg a hátam mögött álló felszolgáló, aki -mintegy mellékesen- egy napilapot hozott a rendelésem mellé, hogy amíg fogyasztok, legyen mit olvasnom.
-Szinte naponta jár ide - folytatta kérdés nélkül - nagyon nagy megtiszteltetés ez nekem is.
-Mi? - kérdeztem.
-Hát az, hogy ilyen közel dolgozhatom a tv székházhoz - jelentette ki és még nekem is feltűnt, mennyire kihangsúlyozta "a tv székház" szavakat, miközben letette elé a lapot.
-A miniszter minden délután eljön ide, hogy személyesen is felügyelhesse a televízió munkáját.
-A televízióét? - kérdeztem, majd megint előadtam a "most jöttem külföldről" monológot, nehogy feltűnést keltsek.
-Igen - felelte - az ország egyetlen televíziós székházának épülete előtt vagyunk, ez az MTV, a Magyar Televízió. A nap huszonnégy órájában, ötszáz csatornát nyom, aminek jelentős része közszolgálati média. Ezen kívül vannak még politikai csatornák, vannak színházi, történelmi, főzős csatornák, némi sport, mindez csak belföldről.
-Belföldről? - kérdeztem, mert nem értettem a fiatal srác megjegyzését.
-Igen - felelte ismét a korábbi kézségességével - külföldi adókat tilos nézni és fogni sem lehet. A net is csak belföldi és az újságok is - mondta, majd visszament a teraszról a kávézóba. Ekkor emeltem fel a külleme szerint napilapnak látszó újságot, amely (mily meglepő) az MTV címét viselő napilap volt. (Sajnos a miniszterről lemaradtam, mert az időközben a majdnem a földig hajló tv-s személyiségek előtt az épületbe ment.)
Az újság meglehetősen vaskos volt, címoldalán harsány címekkel mint bármely bulvárlap az én világomban. Ebből következtettem, hogy amiről a lap (az oly boldognak tűnő) néphez szól, fontos hírekkel lehet tele, mégis furcsállottam a főcímeket.
"Egy idős hölgy kihagyta a kötelező közszolgálati órát!" Kezdte a piros alapon, fehér betűkkel írt harsány cím. A cikkből megtudhattam, hogy egy zuglói, nyolcvanéves nénike szunyókálással töltötte az este tizenegy és éjfél közötti időt, amelyet egyébként kötelező tv-nézéssel kellett volna töltenie. Az írás szerint a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (amely ebben a világban nyomozóhatóság volt, a neki járó összes jogkörrel együtt, amolyan második rendőrségként) mindezt a nézettségi adatokat készülékenként elemezve állapította meg és őrizetbe vette az idős hölgyet, aki -a cikk szerint, amely azzal zárult, hogy az NMHH vádemelési javaslattal küldte meg az ügy iratait a médiaügyészséghez- húsz évet is kaphat ezért. Hát kicsit megdöbbentem. Egy másik cikk meg azt hozta a tudomásomra, hogy a jövő héten nagyszabású ünnepség keretein belül emlékszik majd meg az ország a kultuszminiszter soros születésnapjáról!
"Ez hihetetlen!" -gondoltam, de az újságíró szerint ebben a világban a kulturális miniszter a köztársasági elnök posztját tölti be, és így már nem is tűnt mindez olyan nagy ostobaságnak, főleg annak a tükrében, amit eddig láttam és hallottam. Úgy tűnt, hogy ebben a világban az itt élő emberek szellemi elnyomásán keresztül vezetett az út a politikai hatalom csúcsaira, és a médiaszemélyiségek lehettek a legnagyobb urak. Az újságolvasásból megint a pincér zökkentett ki, aki egy notebook-ot tett elém.
- Csakhogy be ne csukják magát is - mondta cinkos vigyorral az arcán. Nem nagyon értettem ezért hozzátette: - mindjárt huszonhárom óra. Kezdődik a kötelező közszolgálati óra. Jó szórakozást - mondta még mindig vigyorogva, majd elviharzott a kávézó belseje felé. (Nyilván neki is kötelező volt a tv-t néznie.) Az utcák valóban kihaltak ekkorra, vagy, ha valaki mégis a parkban volt, az leült egy padra és az arcán valamilyen monitor fénye tükröződött. Ekkor az én kis számítógépem monitorja magától éledt fel és az én világom híradóit idéző klipet láthattam, az első másodpercekben. Ezután a hatalmas MTV felirat előtt két hírszerkesztő-műsorvezető jelent meg, akik a szokott módon a headline elhadarásába kezdtek.
A hírek negyede a kultuszminiszter munkásságát éltette, egy másik része a különböző, a hírszolgáltatás ellen elkövetett bűncselekményeket ismertette. Volt ott merényletkísérlet a lelki szabadság nevében egy átjátszó állomáson dolgozók ellen, volt riport egy külföldi híreket, e-mail-en a barátaihoz eljuttató személy elfogásáról (sajnos lelőtték a tizenkét éves diáklányt), és nyilvános kivégzést mutattak be a Papp László Budapest Sportarénából. A szerkesztő szerint a villamosszékkel kivégzett férfit a THE JASZAIC című blog írásáért ítélték halálra. (A hír szerint minden nap közvetítenek egy kivégzést, így már be is harangozta a másnapit, amikor is egy másik kortárs írót végeznek majd ki.) A híróra második fele szinte kizárólag a magyarországi celebek hihetetlenül semmitmondó világáról szólt. Az itteni update-király véletlenül felszedett tizenöt dekát, majd csodálatos erőfeszítésekkel, a következő egy percben le is adta. Aztán valami találkozóról számolt be a televízió. Így tudtam meg, hogy az itteni celebek egyben a kormány tagjai is, mindegyikük saját minisztériumot vezet. Az utolsó hírben Fekete László natúrerősemberügyi államtitkár nyugdíjazásáról számoltak be. A képek tanulsága szerint a hatalmas férfi ifj. Fekete Lászlónak, a saját fiának adta át a posztot.
Szerencsére a kötelező közszolgálati percek a végükhöz közeledtek, és csak néhány reklám volt hátra, így lehetőségem nyílt a kávézó internet szolgáltatását igénybe venni. A híróra kíváncsivá tett: -ki lehet az az óriási hatalmú személyiség, aki az orránál fogva vezeti a lakosságot e világ Magyarországán. A böngészőt megnyitva már meg sem lepődtem azon, hogy a keresőt itt demagoogle-nak hívták. Már pötyögtem volna be a "kulturális miniszter" szavakat, amikor arra lettem figyelmes, hogy igen sok ember lepte el időközben a parkot és a székház elé begördül a miniszter hófehér limuzinja. (Nyilván, a kötelező közszoláglati óra lement adásba és nem volt már szükség a miniszter személyes felügyeletére.)
A fiatal pincér is látta, hogy a kocsi visszajött, ezért, kiszaladt maga is teraszra.
- Szeretném közelebbről látni - mondta, arcán rendkívül alázatos és lelkes mosollyal.
Néhány másodperc múlva ki is vágódott a székház kétszárnyú ajtaja. Az előtérből állig felfegyverzett, "NMHH RENDŐRSÉG" feliratú golyóálló mellényes marcona alakok gyűrűjében lépett ki a kultuszminiszter. Az épület előtt, a kései óra ellenére is hatalmas volt a tülekedés. Mindenki látni szerette volna az ország legfőbb közjogi méltóságát, aki a székház előtti lépcsőkön méltóságteljesen lépdelt kísérői és a rendőrök gyűrűjében. A sofőr már kinyitotta a limuzin hátsó ajtaját és nekem volt szerencsém megpillantani a kulturális minisztert, aki, mielőtt beült volna a hatalmas autóba, még intett egyet a több száz agymosott "rajongónak".
A látottak és az újságból (no meg a pincértől) megismert információk alapján már kapizsgáltam, hogy ebben a világban ipari méreteket öltött az emberek médiafogyasztóvá tétele és a médiafogyasztók lelkének (és így a pénztárcájának) kizsákmányolása, agyuk, szellemiségük teljes lebutítása mellett. (A buta, elnyomott ember ritkán hőbörög. Ez kicsit hasonlított az én világomra).
Ám a főminiszter arcát megpillantva, mindezek ellenére azért még nagyobb fájdalommal vettem tudomásul, hogy ebben a világban, a dolgokat Kiszel Tünde kulturális főminiszter irányítja. Kegyetlen hatékonysággal harcolva az ész ellen. (És bár elsőre szépnek és tisztának tűnt ez a világ, a kávé és a bagett jól esett, de számoltam a perceket a következő "csúszásig".)
A járőrkocsiban ülő rendőrök (szerencsére ápoltak és jól öltözöttek), tulajdonképpen rám sem hederítettek, csak haladtak lassan az úton. Hatalmába kerített egy jól ismert, de már régen hiányzó élmény, ami szintén kellemes volt: -jó érzéssel töltött el a rendőrautó látványa! Végre egy nyugodt, jóléti társadalomba jutottam. Talán ez a mi jövőnk is? Nem láttam a városképhez a mi világunkban még itt, az V. kerületben is szervesen hozzátartozó csöveseket, nem láttam kolduló román kisgyerekeket és a sétálók kiegyensúlyozott, nyugodt emberek benyomását keltették.
Mindezek ellenére élt bennem a gyanúper: -valami itt nincs rendben! Lehet, hogy csak én vagyok túlzottan szkeptikus, de nehezen hittem el, hogy bármely világban jó lehet Magyarországon élni. Hiszen a különböző dimenziókban kialakult történelmi különbségek ellenére mégiscsak párhuzamos utakról beszélünk, tehát -feltételeztem- jelentős eltérések nem lehetnek. Ránéztem az időzítőre, mely szerint tíz órám volt még a következő "csúszásig" így el is határoztam, hogy kicsit jobban szétnézek a Kossuth téren.
A Nádor utca fel vettem az irányt, mert az emlékezetemben a régi MTV székház előtt, a Szabadság téren több kellemes kis kávézó élt, gondoltam felkeresem az egyiket. Mielőtt betértem volna, megfigyeltem egy, a teraszon a fogyasztását éppen kifizető embert. A fizetés során jó magyar forintot adott át a pincérnek, így láttam, hogy nem leszek gondban. Leültem magam is a terasz egyik üres asztalához, ahol szinte azonnal megjelent egy udvarias, és nagyon szolgálatkész pincér, hogy felvegye a rendelést. Az itallapot böngészve egy bagettet, egy pohár tejet és presszókávét kértem, mit lehet tudni.
Amíg a rendelésemre vártam, körbenéztem a téren. Meglepődve tapasztaltam, hogy a volt székház teljesen felújított épülete a tetőszerkezettel nem ért véget, hanem, amúgy a jól ismert (híres és hírhedt) homlokzat és a főfalak folytatásaként egy csupa acél és üveg torony nyúlik az égbe, oldalán az MTV TOWER felirat hatalmas neonbetűi világítottak. Az épület főbejárata előtti lépcsőn ki-be rohangáltak az emberek, mindegyiküket hatalmas terepjárók, limuzinok, de minimum (az MTV-re oly jellemző) hófehér Skoda Superbek elektromos változatai hozták-vitték.
Megkaptam a kávémat, így volt lehetőségem most már tényleg az említett épület előtti mozgást megfigyelni. A házból éppen az én világomban Svábi Andrásként ismert férfihoz megszólalásig hasonlító férfi lépett ki, oldalán "Szellő Istvánnal és Erős Antóniával". (Legalább is, az én világomban így hívták ezeket az embereket.) A lépcső aljához ekkor azonban befutott egy újabb limuzin, melynek sofőrje villámgyorsan pattant ki, hogy az autót megkerülve kinyithassa annak ajtaját. No, gondoltam, biztos, hogy valami "nagy ember" jöhetett, mert még a lépcső tetején álló és beszélgető médiaszemélyiségek is abbahagyták a beszélgetést.
- A kulturális miniszert - szólalt meg a hátam mögött álló felszolgáló, aki -mintegy mellékesen- egy napilapot hozott a rendelésem mellé, hogy amíg fogyasztok, legyen mit olvasnom.
-Szinte naponta jár ide - folytatta kérdés nélkül - nagyon nagy megtiszteltetés ez nekem is.
-Mi? - kérdeztem.
-Hát az, hogy ilyen közel dolgozhatom a tv székházhoz - jelentette ki és még nekem is feltűnt, mennyire kihangsúlyozta "a tv székház" szavakat, miközben letette elé a lapot.
-A miniszter minden délután eljön ide, hogy személyesen is felügyelhesse a televízió munkáját.
-A televízióét? - kérdeztem, majd megint előadtam a "most jöttem külföldről" monológot, nehogy feltűnést keltsek.
-Igen - felelte - az ország egyetlen televíziós székházának épülete előtt vagyunk, ez az MTV, a Magyar Televízió. A nap huszonnégy órájában, ötszáz csatornát nyom, aminek jelentős része közszolgálati média. Ezen kívül vannak még politikai csatornák, vannak színházi, történelmi, főzős csatornák, némi sport, mindez csak belföldről.
-Belföldről? - kérdeztem, mert nem értettem a fiatal srác megjegyzését.
-Igen - felelte ismét a korábbi kézségességével - külföldi adókat tilos nézni és fogni sem lehet. A net is csak belföldi és az újságok is - mondta, majd visszament a teraszról a kávézóba. Ekkor emeltem fel a külleme szerint napilapnak látszó újságot, amely (mily meglepő) az MTV címét viselő napilap volt. (Sajnos a miniszterről lemaradtam, mert az időközben a majdnem a földig hajló tv-s személyiségek előtt az épületbe ment.)
Az újság meglehetősen vaskos volt, címoldalán harsány címekkel mint bármely bulvárlap az én világomban. Ebből következtettem, hogy amiről a lap (az oly boldognak tűnő) néphez szól, fontos hírekkel lehet tele, mégis furcsállottam a főcímeket.
"Egy idős hölgy kihagyta a kötelező közszolgálati órát!" Kezdte a piros alapon, fehér betűkkel írt harsány cím. A cikkből megtudhattam, hogy egy zuglói, nyolcvanéves nénike szunyókálással töltötte az este tizenegy és éjfél közötti időt, amelyet egyébként kötelező tv-nézéssel kellett volna töltenie. Az írás szerint a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (amely ebben a világban nyomozóhatóság volt, a neki járó összes jogkörrel együtt, amolyan második rendőrségként) mindezt a nézettségi adatokat készülékenként elemezve állapította meg és őrizetbe vette az idős hölgyet, aki -a cikk szerint, amely azzal zárult, hogy az NMHH vádemelési javaslattal küldte meg az ügy iratait a médiaügyészséghez- húsz évet is kaphat ezért. Hát kicsit megdöbbentem. Egy másik cikk meg azt hozta a tudomásomra, hogy a jövő héten nagyszabású ünnepség keretein belül emlékszik majd meg az ország a kultuszminiszter soros születésnapjáról!
"Ez hihetetlen!" -gondoltam, de az újságíró szerint ebben a világban a kulturális miniszter a köztársasági elnök posztját tölti be, és így már nem is tűnt mindez olyan nagy ostobaságnak, főleg annak a tükrében, amit eddig láttam és hallottam. Úgy tűnt, hogy ebben a világban az itt élő emberek szellemi elnyomásán keresztül vezetett az út a politikai hatalom csúcsaira, és a médiaszemélyiségek lehettek a legnagyobb urak. Az újságolvasásból megint a pincér zökkentett ki, aki egy notebook-ot tett elém.
- Csakhogy be ne csukják magát is - mondta cinkos vigyorral az arcán. Nem nagyon értettem ezért hozzátette: - mindjárt huszonhárom óra. Kezdődik a kötelező közszolgálati óra. Jó szórakozást - mondta még mindig vigyorogva, majd elviharzott a kávézó belseje felé. (Nyilván neki is kötelező volt a tv-t néznie.) Az utcák valóban kihaltak ekkorra, vagy, ha valaki mégis a parkban volt, az leült egy padra és az arcán valamilyen monitor fénye tükröződött. Ekkor az én kis számítógépem monitorja magától éledt fel és az én világom híradóit idéző klipet láthattam, az első másodpercekben. Ezután a hatalmas MTV felirat előtt két hírszerkesztő-műsorvezető jelent meg, akik a szokott módon a headline elhadarásába kezdtek.
A hírek negyede a kultuszminiszter munkásságát éltette, egy másik része a különböző, a hírszolgáltatás ellen elkövetett bűncselekményeket ismertette. Volt ott merényletkísérlet a lelki szabadság nevében egy átjátszó állomáson dolgozók ellen, volt riport egy külföldi híreket, e-mail-en a barátaihoz eljuttató személy elfogásáról (sajnos lelőtték a tizenkét éves diáklányt), és nyilvános kivégzést mutattak be a Papp László Budapest Sportarénából. A szerkesztő szerint a villamosszékkel kivégzett férfit a THE JASZAIC című blog írásáért ítélték halálra. (A hír szerint minden nap közvetítenek egy kivégzést, így már be is harangozta a másnapit, amikor is egy másik kortárs írót végeznek majd ki.) A híróra második fele szinte kizárólag a magyarországi celebek hihetetlenül semmitmondó világáról szólt. Az itteni update-király véletlenül felszedett tizenöt dekát, majd csodálatos erőfeszítésekkel, a következő egy percben le is adta. Aztán valami találkozóról számolt be a televízió. Így tudtam meg, hogy az itteni celebek egyben a kormány tagjai is, mindegyikük saját minisztériumot vezet. Az utolsó hírben Fekete László natúrerősemberügyi államtitkár nyugdíjazásáról számoltak be. A képek tanulsága szerint a hatalmas férfi ifj. Fekete Lászlónak, a saját fiának adta át a posztot.
Szerencsére a kötelező közszolgálati percek a végükhöz közeledtek, és csak néhány reklám volt hátra, így lehetőségem nyílt a kávézó internet szolgáltatását igénybe venni. A híróra kíváncsivá tett: -ki lehet az az óriási hatalmú személyiség, aki az orránál fogva vezeti a lakosságot e világ Magyarországán. A böngészőt megnyitva már meg sem lepődtem azon, hogy a keresőt itt demagoogle-nak hívták. Már pötyögtem volna be a "kulturális miniszter" szavakat, amikor arra lettem figyelmes, hogy igen sok ember lepte el időközben a parkot és a székház elé begördül a miniszter hófehér limuzinja. (Nyilván, a kötelező közszoláglati óra lement adásba és nem volt már szükség a miniszter személyes felügyeletére.)
A fiatal pincér is látta, hogy a kocsi visszajött, ezért, kiszaladt maga is teraszra.
- Szeretném közelebbről látni - mondta, arcán rendkívül alázatos és lelkes mosollyal.
Néhány másodperc múlva ki is vágódott a székház kétszárnyú ajtaja. Az előtérből állig felfegyverzett, "NMHH RENDŐRSÉG" feliratú golyóálló mellényes marcona alakok gyűrűjében lépett ki a kultuszminiszter. Az épület előtt, a kései óra ellenére is hatalmas volt a tülekedés. Mindenki látni szerette volna az ország legfőbb közjogi méltóságát, aki a székház előtti lépcsőkön méltóságteljesen lépdelt kísérői és a rendőrök gyűrűjében. A sofőr már kinyitotta a limuzin hátsó ajtaját és nekem volt szerencsém megpillantani a kulturális minisztert, aki, mielőtt beült volna a hatalmas autóba, még intett egyet a több száz agymosott "rajongónak".
A látottak és az újságból (no meg a pincértől) megismert információk alapján már kapizsgáltam, hogy ebben a világban ipari méreteket öltött az emberek médiafogyasztóvá tétele és a médiafogyasztók lelkének (és így a pénztárcájának) kizsákmányolása, agyuk, szellemiségük teljes lebutítása mellett. (A buta, elnyomott ember ritkán hőbörög. Ez kicsit hasonlított az én világomra).
Ám a főminiszter arcát megpillantva, mindezek ellenére azért még nagyobb fájdalommal vettem tudomásul, hogy ebben a világban, a dolgokat Kiszel Tünde kulturális főminiszter irányítja. Kegyetlen hatékonysággal harcolva az ész ellen. (És bár elsőre szépnek és tisztának tűnt ez a világ, a kávé és a bagett jól esett, de számoltam a perceket a következő "csúszásig".)
144. NAPIJÓ
2011. augusztus 7. Vasárnap
De még nem ma!
Hétfőn biztosan elmondom majd!!!
(Ám éppen ezért a ma ugyanúgy örömmel tölt el, mint a tegnap!
Bocs! Tudom, hogy elég érthetetlen mindez, de kicsit babonás vagyok.
Majd hétfőn mindent megértesz!)
143. NAPIJÓ
2011. augusztus 6. Szombat
Valami iszonyatosan jó dolog történt ma velem,
de még nem akarom elkiabálni!!!
(Majd hamarosan elmondom!)
2011. augusztus 5., péntek
THE SLIDER (SECOND)
Hello kedves olvasó!
Ám ahelyett, hogy belefogott volna a táborok létesítésébe, kanadai cégekkel szövetkezve kutatásokba kezdett a parkban. Abból indult ki, hogy valószínűleg Magyarország is rendelkezik a mostanában Európa-szerte felfedezett palagáz készletekkel és nem is nyúlt mellé. Hatalmas, szinte Magyarország méretű gázmezőt fedeztek fel! Az ország gazdasági helyzete hirtelen akkorát ugrott, hogy egy hónap alatt letudtuk az államadósságot. A kormány sütkérezett a dicsfényben, a miniszterelnök népszerűsége olyan magasra szökött, mint a MOL részvények ára, még a Kossuth teret is róla nevezték el, de ez az állapot csak nagyon rövid ideig tartott, mert Kolompár hamar benyújtotta a számlát. Először a fontosabb állami, gazdasági posztokon követelt személycseréket, majd szép lassan lecserélte a rendőrség vezetését. A múlt hónap elején aztán rövid tűzharccal bevette a Parlament épületét, hogy még ugyanazon a napon feloszlassa az Országgyűlést és az Alkotmánybíróságot. Leszerelte a teljes hadsereget, amnesztiát hirdetett és a rendőrséget frissen kiszabadult bűnözőkkel töltötte fel, akik szép lassan hozzászoktatták az embereket a korrupcióhoz és a féktelen erőszakhoz.
- Hát ezért nem láttam egyetlen magyar embert sem az utcákon? - kérdeztem, de csak inkább hangosan gondolkodva.
A legutóbb azt hiszem megígértem a folytatást. Így kanyarodik hát a történet tovább:
A Ford a nagy zöld kapun begurulva egy hatalmas térre hajtott be zötyögve, ahol még több ilyen szakadt rendőrségi autó állt. Csak úgy, ahogy az Isten adta, felismerhetetlen rendszerben álltak össze-vissza azon a nagy betonplaccon. A kapuőr, látva a szolgálati kocsit, csak a fejével biccentett a behajtásnál. A kezeivel nagyon inteni nem tudott volna, mert az egyikben egy jókora darab szalonnát szorongatott, míg a másikban lévő késével épp egy nagyobb darabot hasított belőle, hogy ezután egyben, csak úgy kenyér nélkül a szájába tömje. (Már vacsorázhatott egy ideje, az ingén lévő jókora zsírfoltok legalább is erről tanúskodtak.)
Miután a kocsi megállt, engem úgy véresen, kezeimen bilinccsel szó nélkül betuszkoltak a tér előtt álló hatalmas téglaépületek egyikébe. (Se orvos, se ügyvéd? Furcsa.) A bejáraton belépve a "rendőrök" szétszéledtek és az az egy, aki az ügyeletes elé kísért, néhány rövid szóban, szintén beás nyelven közölhette az előállítás okát, mire az idősebb, vékony dongájú, hatalmas őszbehajló, felfelé kunkorodó bajszot és századosi rendfokozatot viselő öreg cigányember -miközben tekintetével undorodva végigmért- csak bólintott és a "rendőr" már tovább is kísért.
Az épület pincéjében aztán levette rólam a bilincset és egy büdös, párás, koszos, világítás nélküli cellába lökött. Kellett egy kis idő, amíg a szemem megszokta sötétséget, és csak ekkor észleltem, hogy rajtam kívül, a nagyjából tizenöt négyzetméteres teremben vannak még néhányan, akik megilletődve álltak a falak mentén és engem bámultak.
- Téged miért nem hoztak be eddig? - szólított meg (végre magyarul) egy fiatal szemüveges férfi, aki megjelenésében és hangjával nagyon emlékeztetett valakire az én világomból, de ekkor még nem jöttem rá, hogy ki is lehet az.
- Eddig? -kérdeztem vissza és valóban nem értettem a kérdést.
- Mit nem értesz ezen? Mi már -mutatott körbe a termen- hónapok óta itt vagyunk és én úgy tudom, hogy senki nem maradhatott odakinn.
- Bocs, de évekig máshol éltem és még csak nemrég érkeztem haza - hazudtam, mert fenn akartam tartani a beszélgetés irányát, hogy információhoz juthassak.
- Így már értem - válaszolt a fiatal férfi, akin látszott, hogy megviseli a bezártság.
Mindannyiukról áradt a mosdatlanság szaga, bár elegáns ruháikat látva ezt nem gondoltam volna egyikőjükről sem. Mindannyian magyar etnikumú, különböző korú férfiak voltak, jó minőségű, bár koszos és erősen viseltes öltönyökben, beesett arccal, karikás szemekkel.
- Szeretném megérteni, hogy mi folyik itt - vettem újra fel a beszélgetés fonalát, mintegy kérdést intézve az engem megszólító férfihez.
- Akkor szerencsésebb lenne, ha bemutatkoznék. Szíjártó Péter vagyok Magyarország miniszterelnökének szóvivője, és akiket itt, mögöttem látsz azok nem mások, mint a kormány tagjai - mondta, ám látva a megdöbbenést az arcomon, és, hogy a bejelentésének az élét vegye, hozzátette, hogy ebben a helyiségben ennek most nem túl nagy a jelentősége. Ezt magam is így gondoltam, ám a kormányszóvivő felcsigázta a kíváncsiságomat, de kérdeznem sem kellett, mert elkezdett ömleni belőle a szó. "Végül is ez a szakmája" - gondoltam.
- Tudod, hogy ki az a Kolompár Orbán? - kérdezte mintegy mellékesen, de a választ meg sem várva folytatta - nos, róla kiderült, hogy a romák felzárkóztatására kapott uniós pénzeket nem véletlenül és céltalanul nyúlta le, ahogy azt eredetileg feltételeztük. Titokban, néhány hét alatt felvásárolta a Kiskunsági Nemzeti Parkot, felénk azt sugallva, hogy ott közmunka-táborokat hoz majd létre. A miniszterelnöknek tetszett az ötlet, így nem folyt bele az ingatlanügyletbe és az ügyészséget is visszafogta várva, hogy milyen eredménnyel jár majd Kolompár.
Ám ahelyett, hogy belefogott volna a táborok létesítésébe, kanadai cégekkel szövetkezve kutatásokba kezdett a parkban. Abból indult ki, hogy valószínűleg Magyarország is rendelkezik a mostanában Európa-szerte felfedezett palagáz készletekkel és nem is nyúlt mellé. Hatalmas, szinte Magyarország méretű gázmezőt fedeztek fel! Az ország gazdasági helyzete hirtelen akkorát ugrott, hogy egy hónap alatt letudtuk az államadósságot. A kormány sütkérezett a dicsfényben, a miniszterelnök népszerűsége olyan magasra szökött, mint a MOL részvények ára, még a Kossuth teret is róla nevezték el, de ez az állapot csak nagyon rövid ideig tartott, mert Kolompár hamar benyújtotta a számlát. Először a fontosabb állami, gazdasági posztokon követelt személycseréket, majd szép lassan lecserélte a rendőrség vezetését. A múlt hónap elején aztán rövid tűzharccal bevette a Parlament épületét, hogy még ugyanazon a napon feloszlassa az Országgyűlést és az Alkotmánybíróságot. Leszerelte a teljes hadsereget, amnesztiát hirdetett és a rendőrséget frissen kiszabadult bűnözőkkel töltötte fel, akik szép lassan hozzászoktatták az embereket a korrupcióhoz és a féktelen erőszakhoz.
A magyar embereket szelektálta. A iskolás korúakat és az időseket táborokba deportálta, míg a munkaképes felnőtteket -mert ugye használati cikkekre a hatalmas gázvagyontól függetlenül mégis csak szükség van- a külföldi tulajdonú gyárakba terelte, ahol napi tíz-tizenöt órát dolgoznak, és a gyárak melletti barakkokban laknak. Az egészet közmunkaprogramnak nevezte el. A kormány egy rövid ideig még asszisztált ehhez az egészhez, ám egyre nagyobb lett a kabineten belül a felháborodás. Ezt azonban Kolompár valahogy megneszelte és három hete, az új "rendőrség" embereivel, a Felcsúton tartott kihelyezett kormányülésen megjelenve letartóztatta az egész kormányt. Orbán Viktort ugyan még tudták védeni a TEK emberei, de olyan sok "rendőr" érkezett a helyszínre, hogy értelmetlen lett volna a harc. Így most az összes valódi rendőr börtönben van, a TEK embereivel együtt és ezek a bűnözők garázdálkodnak a köztereken. A cigány lakosságot kiemelte és mint Dubai-ban, havi apanázst fizet mindenkinek, állampolgári jogon. Havi nettó ötszázezer Forintot.
- Hát ezért nem láttam egyetlen magyar embert sem az utcákon? - kérdeztem, de csak inkább hangosan gondolkodva.
- Ezért! - válaszolt Szíjártó helyett egy erősebb orgánumú hang a sötétből, majd a volt miniszterelnök, Orbán Viktor lépett elő.
- Mostanra mindannyiunk számára világossá vált - kezdte a már oly jól ismert szófordulatával a mondatot - hogy elhibázott lépések sorát léptük meg, amikor a rendőrséget olyan durván letapostuk az új életpálya modellel, meg a szolgálati törvény módosításaival. Hibáztunk akkor is - folytatta a beismerést - amikor a valódi problémával, a cigányság felzárkóztatásának problémájával nem törődtünk eléggé, mintegy a szőnyeg alá söpörve azt, mert bíztunk benne, hogy a régi segélyezési rend fenntartásával és plusz juttatásokkal fix, bármikor mozgósítható, de kellően ostoba szavazótáborhoz jutunk, akik egy bablevesért a megfelelő helyre ikszelnek. Ahogy hibáztunk akkor is, amikor a tisztességes munkavállalók jogait súlyosan csorbítva taszítottuk a mély nyomorba az ország lakosságának jelentős hányadát. És az sem volt helyes lépés, amikor..........
És csak mondta, mondta, mondta, egyre hangosabban és lelkesebben mint valami beszédet. Mintha legalább is az Európa Parlament előtt kellene megvédenie érveit, de én már nem figyeltem rá, hiszen a hozzá nem értő "rendőrök" nem végeztek nálam ruházat átvizsgálást, mielőtt bekasztliztak volna, így az ugrást elősegítő időzítő szerencsére nálam maradt. A kijelzője szerint néhány percem maradt csak ebben az ocsmány világban és én lélekben már a "csúszásra" készültem. Amikor végre ismét megnyílt a "kapu" a cella északi falán nyitva hatalmas, fényes léket már "ugrani" készültem, amikor még hallottam, hogy Orbán Viktor épp egy dakota közmondást motyog. Magába roskadva. Csak úgy maga elé.
142. NAPIJÓ
2011. augusztus 5. Péntek
Amikor egy asztalnál a barátaimmal,
a blogomról van szó és nem én terelem a beszélgetést ebbe az irányba.
Ez lenne a siker? Tizennyolcezer-hatszáz olvasó. Talán.
(Kicsit furcsa, új, de nagyon jó érzés.)
2011. augusztus 4., csütörtök
THE SLIDER (FIRST)
Hello kedves olvasó!
A minap egy érdekes gondolatom támadt és most be is avatlak a mostani post keletkezésének kulisszatitkaiba. Persze csak röviden. Nos, van egy tv-sorozat, (sci-fi limonádé) melynek címe igencsak hasonlatos a bejegyzés címéhez: -SLIDERS.
Azoknak, akik előtt nem ismert elmondom, hogy a sorozat egy fizikus, egy professzor, egy popénekes, és egy hölgy utazásairól szól, akik a fiatal fizikus jóvoltából keverednek bajba, ugyanis a srác feltalált egy gépet, melynek segítségével -már, ha léteznek- párhuzamos dimenziókban lévő világokba, párhuzamos világokba lehet "elutazni". A magyarázathoz hozzátartozik még, hogy végtelen számú lehetőség közül lehet választani és hőseink sohasem tudják, hogy a következő "ugrással", vagy, ahogy ők mondják: "csúszással" hová keverednek.
A hely látszólag mindig ugyanaz a világ, ahonnan anno elindultak. Egy amerikai kisváros, ám a főszereplők másik világbeli megfelelői, hasonmásai is ott élnek, így az érkezést követően pillanatokon belül rájöhetünk, hogy valami már megint nem stimmel. És persze a világok berendezkedése is teljesen más, mint a mi "normális" világunké.
Ez a filmsorozat adta az alapötletet a következő néhány íráshoz. Persze mindezt napjaink Magyarországába helyezve azért igyekeztem a mi mai viszonyainkra ráültetni és, ha a dolgok jól mentek, akkor sikerült megfűszereznem ezt az egészet némi maró gúnnyal is. Én igyekszem. A hely látszólag mindig ugyanaz a világ. Íme az első:
Éjjel érkeztem. Eszembe is jutott Pataki Attila örök érvényű refrénje, de valahogy nem sikerült a kissé lírai sorokat elhelyeznem abba a fagyos környezetbe, ahová volt szerencsém megérkezni. Sajnos még nem tudtam kiküszöbölni (és valószínűleg már soha nem is fogom), hogy az érkezés ne legyen ennyire látványos, így -miután már nem ez volt az első ugrásom és a tapasztalataim szerint nem fogadnak mindenütt jó szívvel-, igyekeztem a lehető leggyorsabban elhagyni az érkezés helyét.
Van egy trükköm, ami bejött már párszor. Bárhol is legyen a hely, ahol az átjáró kapuja megnyílik, én az érkezést követően csak ellépek néhány lépést, és a tömegben elvegyülve, magam is bámészkodom amíg a nagy fényes kapu bezárul. Most is így tettem. Behúzódtam egy üres taxi mögé, majd fellépve a járdára magam is nézni kezdtem a fényjelenséget, ami szerencsére ilyenkor csak néhány másodpercig tart.
Fura. Ha az órámra nézek (mert az idő azonos sebességgel telik minden világban) még csak alig múlt este tizenegy, ám az utcák kihaltak voltak, pedig szombat volt és ahogy elnézem nekem sikerült már megint az V. kerületben landolnom. Bocs, ha nem mondtam volna, hát persze, hogy Budapest V. kerületébe. Úgy döntöttem, hogy az Alkotmány útról a Kossuth térre ballagok. Mégiscsak az ország (politikai) közepe, tájékozódom egy kicsit.
A nem túl vastag, zöld átmeneti kabátomat fázósan összébb húztam a nyakamon és így ballagtam, amikor valami nagyon furcsa dolog tárult a szemem elé. Csak véletlenül pillantottam fel az utcanév-táblára és ekkor vettem döbbenten tudomásul, hogy amit én mindeddig Alkotmány utcának hittem, azt az utcát ebben a világban Kolompár Orbán sugárútnak hívták és ez egy kicsit megdöbbentett! Persze nyilván nem a sugárút elnevezés miatt csodálkoztam -mert ugye az Alkotmány út nem túl hosszú-, hanem azon, hogy a mi világunkban ez a faszi egy olyan cigány származású politikus, aki ellen -legalább is nálunk- büntetőeljárások tömkelege van most is folyamatban, az uniós pénzek ipari méretű lenyúlása miatt. De nem ez volt az egyetlen megdöbbentő dolog, amivel szembesülnöm kellett és még csak pár lépést tehettem a Kolompár Orbán sugárúton.
Mert amikor kiértem a Kossuth térre, akkor már köpni-nyelni nem tudtam. Az előző tapasztalataim alapján most már tudatosan figyeltem a közterek elnevezését és így kellett látnom, hogy a teret szintén átnevezték (vagy eleve más néven illették) ebben a világban.
És én csak álltam az Orbán Viktor téren, kapkodva a levegő után. Titkon még bíztam benne, hogy sokkal több meglepetés -legalább is ilyen- már nem ér, ám csalódnom kellett, mert az út és a tér neve csak a kezdet volt.
Átmentem a Fölművelésügyi Minisztérium épülete előtt a parkba (bár itt ezt Mezőgazdasági-és Szerencsejátékügyi Minisztériumnak hívták -nem értem az összefüggést-), hogy meggyőződhessek róla: -vajon a Kossuth szobor még a helyén áll-e, amikor (bár nagyon nem figyeltem oda), az a néhány járókelő, akik mégis sétálgattak a parkban (mind egytől-egyig, különböző korú, de igen jól öltözött cigányok voltak), sandán figyeltek, ahogy fázósan átvágtam a téren.
Azon kívül, hogy furcsán néztek, még egy közös volt bennük: -szinte egy időben nyúltak a mobiltelefonjaikhoz és roma nyelven, ha jól hallottam beás dialektusban idegesen telefonálgatni kezdtek.
Ugyan beszélem nagyjából a nyelvet, de ezek az emberek hirtelen olyan felindult állapotba kerültek, hogy egy szót sem értettem hadarásukból. Akkor még nem fedeztem fel az összefüggést, ám később rájöttem, valószínűleg mindannyian a rendőrséget értesíthették, mert néhány perc elteltével, a rakpart felől, a Bajcsy körút irányából, a Lánchídtól, vagyis szinte minden irányból, pörgő motorhangokat, és eszeveszett szirénázást hallottam, aztán egymás után tűntek fel a rendőrségi autók.
Az egyik "kéklámpás" jármű vezetője annyira lelkes volt, hogy még a Parlament parkolójának széleit jelző virágládáknak is nekihajtott. Igaz, sok kárt nem tudott tenni az elhanyagolt, gazzal benőtt edényzetben. Hát igen ez is elég szokatlan látvány, akár Orbán Viktor tér, akár nem.
Mielőtt azonban rátérnék arra, hogy mi történt ezután, gyorsan elmondom, hogy a térre érve pont ez volt a másik furcsa, nagyon furcsa élményem. A tér és a park teljesen elhanyagolt, lepukkant állapotban volt. A Kossuth szobor ugyan megvolt, ám szinte fehér volt a madárszartól és az előtte lévő park derékig érő gyomnövényeinek, törött padjainak látványa sem csalt mosolyt az arcomra. Az utcákon rengeteg volt a szemét és a Parlament szinte fekete falait, lógó spalettáit, itt-ott lyukas tetejét, betört ablakait és kivilágítatlan, sérült kupoláját látva kezdtem rájönni, hogy itt valami tényleg nagyon nem stimmel. Úgy látszik, már megint nem sikerült "hazaérnem".
Ám, a szinte teljesen azonos állapotban lévő rendőrautók befutottak, így nem sok időm maradt a további elmélkedésre. Először egy (a rendszáma szerint) egészen új, ám mégis teljesen "leszakadt", ütött-kopott Ford Focus kombi futott be. A gépkocsi vezetője látszólag nem sokat törődött azzal, hogy úttestet padka választja el a parktól. Fékezés nélkül, majdnem teljes sebességgel hajtott be a parkba, egyenesen a néhol derékig érő parlagfűbe.
Egy pillanatig el is csodálkoztam, hogy ekkora padkázás után hogy nem durrant el a kocsi két első kereke, de szakadt autóból szó szerint kimászó, (amin a fényhíd is csak itt-ott működött és az első világítási is foghíjas volt) rendőrök látványa kitörölte korábbi gondolataimat.
A járőrkocsiban, aminek koszos jobb első ablakát csak egy a kárpit és az üveg közé beszúrt nagy, élénkpiros nyelű csavarhúzó tudott -a hideg ellenére- félig felhúzott állapotban tartani, hatan! ültek. (Ezen ekkor még meglepődtem, de később minden világossá vált.) A rendőrök ugyanis mind egytől-egyik fejenként legalább százegynéhány kilót nyomtak, és mindenki cigány volt. Egyenruhájuk természetellenesen feszült rajtuk, némelyiknek még az inge sem volt betűrve a nadrágjába. Koszos cipőik talán új korukban láttak utoljára cipőkrémet, vagy fűzőt. Zoknit szinte senki nem viselt, ám -és ez már tényleg fura volt- aranyékszereket annál többet.
Vastag húsos ujjaik szinte mindegyikén Mercedes márkajelzéssel vésett arany pecsétgyűrűk, kövekkel kirakott hatalmas karikák. Nyakukban egy nagytestű kutya megkötésére is alkalmas láncok aranyból. A nyakkendőjükön. Már amelyik viselt nyakkendőt.
Aztán megérkezett még vagy hat-nyolc járőrkocsi, kivétel nélkül hasonló állapotban, (az egyiken ráadásul még a bal első sárvédő is zöld volt, ami elég hülyén mutatott az egyébként fehér-kék kocsin) és azokból is ugyanilyen fazonok szálltak ki. Hirtelen hatalmas káosz támadt a parkban. Úgy tízen (jobbára egymás ellen), de többnyire velem ordítoztak, míg másik öt-hat "rendőr?" egymással. Sajnos változatlanul nem értettem semmit, de a legmagasabb rendfokozatú faszi (aki talán törzsőrmester lehetett), egy igencsak méretes késsel hadonászva azt mutogatta, hogy feküdjek a földre. Az egész nem egy rendőri intézkedésre, hanem egy olyan csoportos rablás helyszínére emlékeztetett, ahol én vagyok a sértett.
Az én világomban hasonló helyzetben valószínűleg elfutottam volna (ennyi kancigány láttán), de itt ez nem tűnt valami jó ötletnek, mert többen bizony pisztollyal hadonásztak és akármilyen képzetlen csürhének tűnt a társaság, ha többen is rám lőnek, jó eséllyel valamelyikük biztosan eltalál. Így kelletlenül bár, de végrehajtottam az utasításaikat és kezeimet a tarkómra téve letérdeltem. Ekkor az egyikük -öt-hat aranyfogat villantva- nagy vigyorogva hozzám lépett és megbilincselt. Gondoltam is, hogy ez a viszonylag fair viselkedés nem vall rájuk, de nem kellett "csalódnom", mert a bilincselést követően odalépett még néhány, általam mindezek ellenére is rendőrnek vélt fickó, és -mintegy sportból- néhány másodperc alatt módszeresen összerugdostak, ahogy azt kell. No ezen egyáltalán nem csodálkoztam.
Ezután betuszkoltak az egyik járőrkocsiba, melyet hangos veszekedés követett, hiszen így néhányuknak ott kellett maradnia az Orbán téren és gyalogosan teljesíteni a további szolgálatot, ám nem tudtak megegyezni abban, hogy ez kiket érint. A parancsnok ekkor úgy elkezdett ordítozni mindenkivel, hogy a galambok felreppentek a madárszaros Kossuth szoborról. Ugyan a beszédet még mindig nem értettem, de úgy tűnt, hogy a parancs az itt is parancs, mert néhányan ottmaradtak. Bár biztosan az is hatott, hogy a főnök néhány közeli embere az ottmaradókat előbb gumibottal durván elverte, így azok vérző orral és bevert fejjel maradtak "járőrözni".
Engem a X. kerületbe vittek. Ahogy haladtunk kifelé a koszlott (és belülről ráadásul iszonyatosan büdös szolgálati Forddal a külső kerületekbe, egyre több embert láttam az utcákon. Kivétel nélkül cigányok voltak, akik vagy a földön fetrengtek, vagy részegen billegtek az utcákon. Útközben még egy verekedő, késelő csoport mellett is elhaladt a járőrautó. A verekedők közül az egyik pont akkor használta a kését -mellbe szúrva egy másikat- amikor a rendőrautó elhaladt a csoport mellett, ám a kocsiban ülők közül rajtam kívül ezt senki nem vette észre. Vagy jobb, ha azt mondom, hogy nem nagyon akarták észrevenni a késelést. No, gondoltam: -ez már tényleg ijesztő kissé. A Készenléti Rendőrség laktanyájának ismerős kapuját látva, magam sem tudom miért, mégis megnyugodtam egy kicsit. Itt talán emberibb bánásmódban lesz részem. Egyenlőre azt sem tudtam, hogy miért állítanak elő, de bíztam benne, hogy ez hamarosan kiderül. Mondjuk az egy hangyfasznyit nyugtalanított, hogy a rendőrlaktanya kapuja fölötti táblán a "Daróczi Dávid Készenléti Rendőrközpont" felirat állt. Ám azt te is beláthatod, hogy ami ezután történt, az már tényleg minden képzeletet felülmúlt. (A következő részben.)
Azoknak, akik előtt nem ismert elmondom, hogy a sorozat egy fizikus, egy professzor, egy popénekes, és egy hölgy utazásairól szól, akik a fiatal fizikus jóvoltából keverednek bajba, ugyanis a srác feltalált egy gépet, melynek segítségével -már, ha léteznek- párhuzamos dimenziókban lévő világokba, párhuzamos világokba lehet "elutazni". A magyarázathoz hozzátartozik még, hogy végtelen számú lehetőség közül lehet választani és hőseink sohasem tudják, hogy a következő "ugrással", vagy, ahogy ők mondják: "csúszással" hová keverednek.
A hely látszólag mindig ugyanaz a világ, ahonnan anno elindultak. Egy amerikai kisváros, ám a főszereplők másik világbeli megfelelői, hasonmásai is ott élnek, így az érkezést követően pillanatokon belül rájöhetünk, hogy valami már megint nem stimmel. És persze a világok berendezkedése is teljesen más, mint a mi "normális" világunké.
Ez a filmsorozat adta az alapötletet a következő néhány íráshoz. Persze mindezt napjaink Magyarországába helyezve azért igyekeztem a mi mai viszonyainkra ráültetni és, ha a dolgok jól mentek, akkor sikerült megfűszereznem ezt az egészet némi maró gúnnyal is. Én igyekszem. A hely látszólag mindig ugyanaz a világ. Íme az első:
Éjjel érkeztem. Eszembe is jutott Pataki Attila örök érvényű refrénje, de valahogy nem sikerült a kissé lírai sorokat elhelyeznem abba a fagyos környezetbe, ahová volt szerencsém megérkezni. Sajnos még nem tudtam kiküszöbölni (és valószínűleg már soha nem is fogom), hogy az érkezés ne legyen ennyire látványos, így -miután már nem ez volt az első ugrásom és a tapasztalataim szerint nem fogadnak mindenütt jó szívvel-, igyekeztem a lehető leggyorsabban elhagyni az érkezés helyét.Van egy trükköm, ami bejött már párszor. Bárhol is legyen a hely, ahol az átjáró kapuja megnyílik, én az érkezést követően csak ellépek néhány lépést, és a tömegben elvegyülve, magam is bámészkodom amíg a nagy fényes kapu bezárul. Most is így tettem. Behúzódtam egy üres taxi mögé, majd fellépve a járdára magam is nézni kezdtem a fényjelenséget, ami szerencsére ilyenkor csak néhány másodpercig tart.
Fura. Ha az órámra nézek (mert az idő azonos sebességgel telik minden világban) még csak alig múlt este tizenegy, ám az utcák kihaltak voltak, pedig szombat volt és ahogy elnézem nekem sikerült már megint az V. kerületben landolnom. Bocs, ha nem mondtam volna, hát persze, hogy Budapest V. kerületébe. Úgy döntöttem, hogy az Alkotmány útról a Kossuth térre ballagok. Mégiscsak az ország (politikai) közepe, tájékozódom egy kicsit.
A nem túl vastag, zöld átmeneti kabátomat fázósan összébb húztam a nyakamon és így ballagtam, amikor valami nagyon furcsa dolog tárult a szemem elé. Csak véletlenül pillantottam fel az utcanév-táblára és ekkor vettem döbbenten tudomásul, hogy amit én mindeddig Alkotmány utcának hittem, azt az utcát ebben a világban Kolompár Orbán sugárútnak hívták és ez egy kicsit megdöbbentett! Persze nyilván nem a sugárút elnevezés miatt csodálkoztam -mert ugye az Alkotmány út nem túl hosszú-, hanem azon, hogy a mi világunkban ez a faszi egy olyan cigány származású politikus, aki ellen -legalább is nálunk- büntetőeljárások tömkelege van most is folyamatban, az uniós pénzek ipari méretű lenyúlása miatt. De nem ez volt az egyetlen megdöbbentő dolog, amivel szembesülnöm kellett és még csak pár lépést tehettem a Kolompár Orbán sugárúton.
Mert amikor kiértem a Kossuth térre, akkor már köpni-nyelni nem tudtam. Az előző tapasztalataim alapján most már tudatosan figyeltem a közterek elnevezését és így kellett látnom, hogy a teret szintén átnevezték (vagy eleve más néven illették) ebben a világban.
És én csak álltam az Orbán Viktor téren, kapkodva a levegő után. Titkon még bíztam benne, hogy sokkal több meglepetés -legalább is ilyen- már nem ér, ám csalódnom kellett, mert az út és a tér neve csak a kezdet volt. Átmentem a Fölművelésügyi Minisztérium épülete előtt a parkba (bár itt ezt Mezőgazdasági-és Szerencsejátékügyi Minisztériumnak hívták -nem értem az összefüggést-), hogy meggyőződhessek róla: -vajon a Kossuth szobor még a helyén áll-e, amikor (bár nagyon nem figyeltem oda), az a néhány járókelő, akik mégis sétálgattak a parkban (mind egytől-egyig, különböző korú, de igen jól öltözött cigányok voltak), sandán figyeltek, ahogy fázósan átvágtam a téren.
Azon kívül, hogy furcsán néztek, még egy közös volt bennük: -szinte egy időben nyúltak a mobiltelefonjaikhoz és roma nyelven, ha jól hallottam beás dialektusban idegesen telefonálgatni kezdtek.
Ugyan beszélem nagyjából a nyelvet, de ezek az emberek hirtelen olyan felindult állapotba kerültek, hogy egy szót sem értettem hadarásukból. Akkor még nem fedeztem fel az összefüggést, ám később rájöttem, valószínűleg mindannyian a rendőrséget értesíthették, mert néhány perc elteltével, a rakpart felől, a Bajcsy körút irányából, a Lánchídtól, vagyis szinte minden irányból, pörgő motorhangokat, és eszeveszett szirénázást hallottam, aztán egymás után tűntek fel a rendőrségi autók.
Mielőtt azonban rátérnék arra, hogy mi történt ezután, gyorsan elmondom, hogy a térre érve pont ez volt a másik furcsa, nagyon furcsa élményem. A tér és a park teljesen elhanyagolt, lepukkant állapotban volt. A Kossuth szobor ugyan megvolt, ám szinte fehér volt a madárszartól és az előtte lévő park derékig érő gyomnövényeinek, törött padjainak látványa sem csalt mosolyt az arcomra. Az utcákon rengeteg volt a szemét és a Parlament szinte fekete falait, lógó spalettáit, itt-ott lyukas tetejét, betört ablakait és kivilágítatlan, sérült kupoláját látva kezdtem rájönni, hogy itt valami tényleg nagyon nem stimmel. Úgy látszik, már megint nem sikerült "hazaérnem".
Ám, a szinte teljesen azonos állapotban lévő rendőrautók befutottak, így nem sok időm maradt a további elmélkedésre. Először egy (a rendszáma szerint) egészen új, ám mégis teljesen "leszakadt", ütött-kopott Ford Focus kombi futott be. A gépkocsi vezetője látszólag nem sokat törődött azzal, hogy úttestet padka választja el a parktól. Fékezés nélkül, majdnem teljes sebességgel hajtott be a parkba, egyenesen a néhol derékig érő parlagfűbe.
Egy pillanatig el is csodálkoztam, hogy ekkora padkázás után hogy nem durrant el a kocsi két első kereke, de szakadt autóból szó szerint kimászó, (amin a fényhíd is csak itt-ott működött és az első világítási is foghíjas volt) rendőrök látványa kitörölte korábbi gondolataimat.
Vastag húsos ujjaik szinte mindegyikén Mercedes márkajelzéssel vésett arany pecsétgyűrűk, kövekkel kirakott hatalmas karikák. Nyakukban egy nagytestű kutya megkötésére is alkalmas láncok aranyból. A nyakkendőjükön. Már amelyik viselt nyakkendőt.
Aztán megérkezett még vagy hat-nyolc járőrkocsi, kivétel nélkül hasonló állapotban, (az egyiken ráadásul még a bal első sárvédő is zöld volt, ami elég hülyén mutatott az egyébként fehér-kék kocsin) és azokból is ugyanilyen fazonok szálltak ki. Hirtelen hatalmas káosz támadt a parkban. Úgy tízen (jobbára egymás ellen), de többnyire velem ordítoztak, míg másik öt-hat "rendőr?" egymással. Sajnos változatlanul nem értettem semmit, de a legmagasabb rendfokozatú faszi (aki talán törzsőrmester lehetett), egy igencsak méretes késsel hadonászva azt mutogatta, hogy feküdjek a földre. Az egész nem egy rendőri intézkedésre, hanem egy olyan csoportos rablás helyszínére emlékeztetett, ahol én vagyok a sértett.
Az én világomban hasonló helyzetben valószínűleg elfutottam volna (ennyi kancigány láttán), de itt ez nem tűnt valami jó ötletnek, mert többen bizony pisztollyal hadonásztak és akármilyen képzetlen csürhének tűnt a társaság, ha többen is rám lőnek, jó eséllyel valamelyikük biztosan eltalál. Így kelletlenül bár, de végrehajtottam az utasításaikat és kezeimet a tarkómra téve letérdeltem. Ekkor az egyikük -öt-hat aranyfogat villantva- nagy vigyorogva hozzám lépett és megbilincselt. Gondoltam is, hogy ez a viszonylag fair viselkedés nem vall rájuk, de nem kellett "csalódnom", mert a bilincselést követően odalépett még néhány, általam mindezek ellenére is rendőrnek vélt fickó, és -mintegy sportból- néhány másodperc alatt módszeresen összerugdostak, ahogy azt kell. No ezen egyáltalán nem csodálkoztam.
Ezután betuszkoltak az egyik járőrkocsiba, melyet hangos veszekedés követett, hiszen így néhányuknak ott kellett maradnia az Orbán téren és gyalogosan teljesíteni a további szolgálatot, ám nem tudtak megegyezni abban, hogy ez kiket érint. A parancsnok ekkor úgy elkezdett ordítozni mindenkivel, hogy a galambok felreppentek a madárszaros Kossuth szoborról. Ugyan a beszédet még mindig nem értettem, de úgy tűnt, hogy a parancs az itt is parancs, mert néhányan ottmaradtak. Bár biztosan az is hatott, hogy a főnök néhány közeli embere az ottmaradókat előbb gumibottal durván elverte, így azok vérző orral és bevert fejjel maradtak "járőrözni".Engem a X. kerületbe vittek. Ahogy haladtunk kifelé a koszlott (és belülről ráadásul iszonyatosan büdös szolgálati Forddal a külső kerületekbe, egyre több embert láttam az utcákon. Kivétel nélkül cigányok voltak, akik vagy a földön fetrengtek, vagy részegen billegtek az utcákon. Útközben még egy verekedő, késelő csoport mellett is elhaladt a járőrautó. A verekedők közül az egyik pont akkor használta a kését -mellbe szúrva egy másikat- amikor a rendőrautó elhaladt a csoport mellett, ám a kocsiban ülők közül rajtam kívül ezt senki nem vette észre. Vagy jobb, ha azt mondom, hogy nem nagyon akarták észrevenni a késelést. No, gondoltam: -ez már tényleg ijesztő kissé. A Készenléti Rendőrség laktanyájának ismerős kapuját látva, magam sem tudom miért, mégis megnyugodtam egy kicsit. Itt talán emberibb bánásmódban lesz részem. Egyenlőre azt sem tudtam, hogy miért állítanak elő, de bíztam benne, hogy ez hamarosan kiderül. Mondjuk az egy hangyfasznyit nyugtalanított, hogy a rendőrlaktanya kapuja fölötti táblán a "Daróczi Dávid Készenléti Rendőrközpont" felirat állt. Ám azt te is beláthatod, hogy ami ezután történt, az már tényleg minden képzeletet felülmúlt. (A következő részben.)
141. NAPIJÓ
2011. augusztus 5. Csütörtök
"Tanúsíthatom,
hogy a legkeményebb szívet is meglágyítja egy kedves mosoly."
Goldie Hawn
2011. augusztus 2., kedd
139. NAPIJÓ
2011. augusztus 02. Kedd
A múlt héten iszonyatosan helyt kellett állnom.
(Nos ez nem volt valami jó!)
Viszont ma megdicsért érte a főnököm, sőt:
-premizálta is a mutatványt!
(Ami -különösen, hogy egyik sem szokás a magánszférában- azért már nem olyan rossz.
Ma ez volt a NAPIJÓ!)
2011. augusztus 1., hétfő
REÁLHOZAM! Reál? Hozam?
Hello kedves olvasó!
Sokan kerestek mostanában azzal: -igencsak keveslik a nyugdíjbiztosítójuk által fizetett (vagy kifizetni kívánt) reálhozamaikat, így fogtam a témáról meglévő saját ismereteimet, majd kissé elmélyedve e kérdéskörben, utánanéztem pár dolognak.
No önmagában ez a mondat is jól hangzott, de teljesen sajnos ez sem fedi a valóságot. Méghozzá azért nem, mert először is: -hogy jön ahhoz bármelyik kormány, hogy az általam, hosszú évek során (bárhol, bármilyen számlán) összegyűjtött pénzemet elvegye. (Igaz az önkéntesség látszatát keltette az intézkedéseivel, hiszen senki számára nem tette kötelezővé, pusztán elvonta a munkáltatói hozzájárulást, vagyis azok számára, akik nem léptek át, egyszerűen megtiltotta a hozzájárulás egyéni számlán történő jóváírását, ami azért enyhén zsarolásszagú, már ha a zsarolás szót nem büntetőjogi, hanem hétköznapi értelemeben vesszük.)
Ami önmagában már megint nem igaz, hiszen ahhoz sem kell a közgazdaság tudományok adjunktusának lenni, hogy tudd: -a vállalatok, hosszú távon nulla profittal üzemelnek és amikor elérik az úgynevezett üzembezárási pontot, (amikor a bevételek és a kiadások teljesen azonos szintűek, tehát a hozam 0.-Ft.), nos, akkor bezárnak. Ám ezt nem egy-két évre, hanem évtizedekre előre eltervezik, és van, hogy bevállalják az esetlegesen veszteségeket is a jövőbeni haszon reményében.
Ezért van az, hogy most sokaknak fő a feje, hiszen a volt biztosítójuk olyan minimális összegeket tud felmutatni, ami sokszor két jó sörre sem elég. Persze voltak különböző esetek. A reálhozam bajnoka 5.6 M Ft-al gazdagabban távozhat a pénztártól és az átlag kifizetések is elérik a 124.000.-Ft-ot. Ám az engem felhívó barátom 3.000.-Ft-al, igen jól olvastad: -háromezer Forinttal lett "gazdagabb". Érthető és teljesen jogos felháborodása, hiszen sok tíz év megtakarítása valóban kicsit többet kell, hogy érjen. Jó, persze! A magánnyugdíj-pénztári megtakarítása az állami nyugdíjbiztosítás rendszerébe vándorolt, tehát nem tűnt el minden pénz, ám ez az állami kalap -mint tudjuk- kissé lyukas manapság, így jogosan aggódik bárki e pénz sorsa felől.
Nagyon valószínű, hogy -miután a kormány egyetlen tollvonással elvette a te megtakarításaidat is- most otthon ülsz és várod a postást. Július 26-tól ugyanis megkezdődött a nyugdíjbiztosítók pénztárai által a reálhozamok kifizetése, mely kifizetések nagyjából szeptember közepéig tartanak majd.
Sokan döntöttek úgy, hogy az állami nyugdíjat választják. Ez a mondat jól is hangozhatna, ha nem tudná minden kicsit is gondolkodni tudó magyar ember, hogy ez azért így nem teljesen igaz, ugyanis amikor egy pisztolyt szorítanak az ember fejéhez, akkor bizony hoz néha olyan döntéseket is, melyek egyébként talán eszébe sem jutottak volna.
Történt ugyanis, hogy az állam (egészen pontosan a kormány) elkezdte az ellenségképek gyártását. Ez első ilyen ellenség a magánnyugdíj-rendszer volt. Beletúrt kicsit a biztosítók zsebébe, majd kijelentette: -a magánnyugdíj-pénztárak elherdálták a "zemberek" vagyonát, azért a jó kormány közbelép, és megakadályozza a folyamat további romlását, amivel egyúttal biztosítani fogja a "zemberek" jövőjét is.
Aztán elszámoltatta a biztosítókat a vagyonuk vonatkozásában, majd előírta számukra, hogy a pénzek átutalását követően az úgynevezett reálhozamot fizesse ki a szerződött felek felé. Ez is jó húzásnak tűnhet elsőre, (jófej kormány) ám gondoljunk csak kicsit ezen intézkedés mögé is.
Nem kell a közgazdaságtan professzorának lenni ahhoz, hogy tudd: -hozama csak egy jó befektetésnek lehet. A nyugdíjbiztosítók a felhalmozott tőke jelentős részét már eddig is az egyik lehető legbiztonságosabb módon kellett, hogy kezeljék: -állampapírokba fektették. Kicsi, de biztonságos hozam. A tőke egy másik része az ingatlanpiacon kötött ki, illetve nem kis összeg a tőzsdén. Az ügyfél által választott portfóliók szerint. Ki kisebb, ki pedig nagyobb kockázatot vállalt.
Aki nagyobbat, az nem járt jól, hiszen egy gazdasági világválság közepén nem biztos, hogy szerencsés dolog vállalatokba, bankokba fektetni a pénzt. A magasabb kockázatot vállaló ügyfelek (biztosítók) így aztán nemhogy hozamot, de sok esetben a tőkét is nem, vagy csak nehezen tudták garantálni. És itt lépett be a kormány, demagóg módon vészharangot kongatva (már megint ez a fránya demagógia) azt hirdetve, hogy a biztosítók elherdálták a befektetők pénzét.
Ez történt éppen akkor is (és hát a nyugdíjbiztosító is csak egy vállalat), mikor a válság kellős közepén, az elértéktelenedő befektetések okán csökkent, vagy teljesen elapadt némely biztosító hozama. Erre azonban a jó szimatú kormány persze le is csapott, hisztériát keltett, majd "benyelte a lét."
Azt azonban már nem mondta el a gazdaságtani ismeretekkel kevéssé felvértezett állampolgárainak, hogy egyszer minden válság véget ér, és a biztosítók veszteségei, hosszútávon először kiegyenlítődtek, majd ismét hasznot termeltek volna, hiszen a gazdaság (általában) már csak így működik ott, ahol az állam nem telepszik rá, mint nálunk.
Ezért van az, hogy most sokaknak fő a feje, hiszen a volt biztosítójuk olyan minimális összegeket tud felmutatni, ami sokszor két jó sörre sem elég. Persze voltak különböző esetek. A reálhozam bajnoka 5.6 M Ft-al gazdagabban távozhat a pénztártól és az átlag kifizetések is elérik a 124.000.-Ft-ot. Ám az engem felhívó barátom 3.000.-Ft-al, igen jól olvastad: -háromezer Forinttal lett "gazdagabb". Érthető és teljesen jogos felháborodása, hiszen sok tíz év megtakarítása valóban kicsit többet kell, hogy érjen. Jó, persze! A magánnyugdíj-pénztári megtakarítása az állami nyugdíjbiztosítás rendszerébe vándorolt, tehát nem tűnt el minden pénz, ám ez az állami kalap -mint tudjuk- kissé lyukas manapság, így jogosan aggódik bárki e pénz sorsa felől.
Arról még nem tudok, hogy a helyzet vesztesei vajon érdekszövetségbe fonódtak volna, hogy több pénzt tudjanak ezáltal kivenni a rendszerből, de azt nagyjából sejtem, hogy sok értelme nem lenne. A tíz-egynéhány biztosító egy része (a nagyobbik), jogutód nélküli megszüntetéssel tűnik el a közeli jövőben a gazdasági porcelánedényben egy nagy adag vízzel, míg a fennmaradó biztosítók (miután valószínűleg eleve erősebbek voltak) nem lesznek majd kitéve efféle veszélynek, hiszen bizonyos, hogy jó hozamokat fizettek az ügyfeleiknek.
Ám, hogy e fórum mégis tudjon valamiféle segítséget nyújtani, ezért elmondom, hogy ezen a web-helyen:
http://berkalkulator.com/berkalkulator/friss-hirek/7993-otp-realhozam-kalkulator-2011-otp-magannyugdijpenztar-realhozam-kifizetes-2011.html kiszámíthatod a reálhozamodat, míg itt:
http://hitelespenzpiac.blogger.hu/2011/02/07/csak-ennyi-vicces-realhozamok-johetnek-ki komoly elemzést olvashatsz a kialakult helyzetről és magam is ígéretet teszek, hogy a blogomban beszámolok mindenféle változásról.
Már ha lesz még változás ezen a területen.
És még valami. E post-ot olvasva kérlek benneteket kedves olvasóim, hogy a facebook-on hozzászólásaitokkal, ötleteitekkel, információitokkal segítsétek bajbajutott honfitársaitokat, hátha kikerekedne ebből a cikkből valami, ami segíthet a reálhozam veszteseinek. Mindenre nyitott vagyok. Remélem (Pisti, hogy elindítok valamint és ezzel neked is) segíthettem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)