2015. november 27., péntek

Posztapokaliptikus

Helló kedves Olvasó!

Most leírok egyet, a sok lehetséges jövőkép közül. És, hogy honnan jutott az eszembe? Igazából magam sem tudom, de ma reggel valahogy 'beleállt' a fejembe a gondolat, hogy lehetne akár így is. De ne legyen. Íme:

Nem tudjuk, hogy mikor kezdődött. Nagyon már azt sem, hogy hogyan, de legendák szólnak egy orosz vadászbombázó lelövéséről Szíria felett, talán 2015. novemberében történt? Már nem emlékszem pontosan, pedig tanultuk általános iskolában.
A töri órán a tanárunk úgy mesélte (kénytelen volt, hiszen könyveink nem voltak), hogy amikor a törökök (mint utólag kiderült hibás döntést hozva) szír légtérben lerobbantották az égről a Szu24-est -ráadásul az egyik pilótát még, ha közvetve is, de megölték ezzel-  mindenki az akkori orosz elnök, Vlagyimir Putyin szavaira várt. 
Az elnök nem sokáig volt csendben. Hamar kijelentette, nem gondolná, hogy katonai válaszlépésen kellene törnie a fejét, de.........
A legenda szerint akkoriban komoly belpolitikai érdekek mentén a török elnök, a saját hatalmának megszilárdításáért, egy 'sokhadszínteres' játszmát játszva próbálta összeugrasztani az akkoriban újra kétpólusúvá vált világot. 
A törökökkel szövetséges NATO még a gép lelövése napján összeült, hogy tanácskozzon egy nagyot, de sajnos ennél tovább (ahogy korábban a Krím félsziget orosz annektálása, vagy az orosz-ukrán viszony elmérgesedése idején), úgy a vadászbombázó lelövésekor sem vezetett az égvilágon sehová. A kényelmes nyugat kényelmes (ám főleg politikus) tábornokainak nem fülőtt a foguk állás foglalni.
Ez viszont oda vezetett, hogy nem figyeltek kellőképp Putyinra. Aki a legtöbbször mást tett, mint amit mondott, így aztán szép csendesen elsöpörte először az Iszlám Államot (ne kellemetlenkedjenek ott neki), utána a kurd hadsereget. (Meg az összes ilyen-olyan ellenálló csoportot.)
Európában persze senkit sem érdekelt, hogy az oroszok által visszaállított szír, iraki, afgán határokon belül hetek alatt épült ki az orosz közigazgatás, csak akkor kaptak észbe, amikor elkezdett felfelé kúszni a kőolaj, majd később a földgáz ára. A NATO csak tanácskozott és tanácskozott rendületlenül.
Az igazi baj akkor kezdődött, amikor lehengerlő légi támogatás mellett másfél millió orosz deszantos lépte át a török határt Szíria felől. Nem volt megállás. A NATO ilyenformán belekényszerült egy válaszcsapásba, ami végül egy egész Európára kiterjedő háborúvá szélesedett ki, néhány hét alatt.
De ez már -és a többi- csak történelem, hiszen mindez közel száz évvel ezelőtt történt. Most, 2115. november 27-én, délelőtt 08:40-kor legalább annyira hiábavaló ezen merengeni, mint a magyaroknak Trianonon 2015-ben. 
Most sokkal fontosabb dolgok kötnek le. Először is jó lenne tudni, hogy az iskola épületének romjai alatt húzódó pincéhez vezető alagutat tegnap berobbantották-e a Betyársereg fundamentalistái. Mert, ha igen (hetente előfordul), akkor a gyerekek ma nem mennek suliba, hiszen a felszínen nem közlekedhetnek, a romokat eltakarítani meg olykor több napig is eltart.
Ja, hogy miért nem lehet? Egyszerű. A szervkereskedők mesterlövészei szinte mindenkit lepuffantanak, aki kimerészkedik az utcára. Mentőautót is csak azért látsz, mert a lövészek többnyire -érthető okból- csak megsebesítik az áldozataikat, majd a mentőikkel elszállítják. De soha nem kórházba. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tesznek kivételt. De, kivételt tesznek, ugyanis a gyermekeket előszeretettel puffantják le, hiszen a gyermekek szervei kiemelten keresettek. Ja, és nem lövi le a mentősöket sem. Nyilván.
Aztán, ha jó az alagút és a kölkök már suliban vannak, akkor el kell indulnom, más alagutakon valami élelemért. Én a városból kivezető északi alagutat szoktam választani, ahol alagútdíjat szerencsére csak visszafelé, a sikeres vadászat után, a vadhús egy részének leadásával kell fizetni. 
Azután még a 'piacra' is ki kell mennem, ami az egykori polgármesteri hivatal romjai alatt lévő hatalmas pincerendszerben van most (havonta kell megváltoztatni a helyét az öngyilkos merénylők miatt), hogy a hús egy részéért ruhát, lisztet, cukrot, kávét, meg dohányt vegyek. És nem ártana egy kis házi pálinka sem, mert már nincs otthon semmilyen sebellátó folyadékunk. Lámpaolajat azt a múlt hónapban vettem. Szóval holnapután bevásárlok, ................. már, ha túlélem a vadászatot.
Ennyit a szép új jövőnkről, remélem segíthettem.

2015. november 20., péntek

A kibaszott nagyképűség! Az!

Hello kedves olvasó!

Ezúttal -elvonatkoztatva a világban tapasztaltaktól- egy hazai jelenségre szeretném felhívni a figyelmedet. Mint azt sokan tudjátok, áldásos pénzkereső tevékenységem nem más, mint egy vidéki benzinkút pultja, ott álldogálok naphosszat, hogy a szegény emberek pénzét elvegyem.
Teszem is ezt nagy szorgalommal, hisz -mint oly sok mindent ezen a világon- úgy az üzemanyagot sem adják ingyen. Nálunk meg annyi van, hogyha egy kis pénzt hozol, még adunk is belőle. Amennyit csak akarsz!

Ilyen minőségemben viszont rengeteg alkalmam nyílik arra, hogy megfigyeljem az embereket. Nem könnyű velük bánni, de hát már megszoktam, hiszen (ha nem is ezen a poszton) de korábban is pont ugyanezt csináltam: - vagyis emberekkel foglalkoztam.
Emberekkel, akikre rendületlenül vigyorogni kell, ha azt szeretnéd, hogy a jövő héten is idejöjjenek tankolni. Ez a kereskedelem egyik, ha nem a legérdekesebb ága, miután itt aztán mindenféle népség megfordul.

Ide, a hatalmas Hummerével ugyanúgy betér a milliárdos, mint a kispénzű nyugdíjas a huszonkét éves, tizenötezer forintot érő, lámpa nélküli Suzuki Alto-jával, (száz és a halál közt) miután mindketten egyet akarnak: - benzint. Vagy gázolajat a dízel autókba ugye.

De nem csak az anyagi helyzetükben különbözőek. Más-más korúak, neműek, bőrszínűek, vallásúak, más-más kultúrkörből érkeznek hozzám (bár néhány 'kultúrkört' még csak nem is neveznék annak). Van, aki szándékosan aláz(-na, ha hagynám), már annyira gazdag és van ugyanebből az anyagi helyzettel rendelkezőből egészen normálisan viselkedő egyed is.

És hogyne lenne a bunkó, akinek minden szar, meg soha nem mér (nyilván!) rendesen a kútoszlop (ez a helyzet például független az anyagi helyzettől), meg van például a teljesen normális is, aki mondjuk tud köszönni, elköszönni meg még jattot is ad (borravalót, ha valaki így ismeri). Ha nem is sokat.

De, ami az emberek jelentős többségén jellemzően felfedezhető, az nem más, mint a képmutatás! Mintha Magyarországon mindenki szeretne egy kicsit többnek látszani, mint ami. Néhány -kifejezetten jó- példát is mondanék erre:
Van egy visszatérő vásárlónk. Ő a Mercedes gyár vadiúj ML típusával büszkélkedhet. (Sokmilliós városi terepjáró-fos, - a szerző.) Mindig elegáns, a cipője fényes, az öltönynadrágja és az inge vasalt, de valahogy soha nem sikerül neki a tankolása összegét a hat-hétszáz forint fölé 'belőni'.
Van egy másik. Az ő autója egy csillogó Jaguar XType (vagy mi a franc). Egy időben rendszeres vásárlónk volt. Minden alkalommal, amikor üzemanyagot vásárolt, előadott valamilyen sztorit. "....Viszem a műhelybe és nem akarom, hogy sok legyen benne...", ".....Fogyasztást mérek. ...", "......Habalahabalahabala...." - és ilyen szinte egyáltalán át nem látható indokokkal tankolt a Jaguarba 978.-Ftorintért, és hasonlóan kimagasló összegekért. 
A pénzt persze vagányan egy fényes csíptetőből vette elő és láthatóan igyekezett a nála lévő néhány ezer forintot a fém eszközbe mindig úgy elhelyezni, hogy az minél többnek tűnjön.

Persze ő is a jól öltözöttek kategóriáját gyarapította már, ha az jól öltözöttségnek számít, hogy valaki ötvenegynéhány éves fejjel (nyilván valami newlife, vagy kapuzárás előtti pánik projektbe kezdett éppen) tizenhat éves fiúnak öltözik.

Ami ezekben az emberekben szintén közös, az az, hogy nemcsak a jó minőségű ruhák mutatják meg mindenki másnak (mutatják a faszt), hogy ők honnan is jöttek, hanem a (férfiak esetében) viszonylag sok, jól látható aranyékszer is, amelyeket rendületlenül viseltek. Gyűrűk, karláncok, esetenként kutyaláncnak is beillő nyakláncok olyan szemekkel, hogy azokból (látszólag) egy is elég lenne a teljes államadósság felszámolására.

Ezekről a láncokról azért nem árt tudni azt is, hogy ezek úgynevezett fújt ékszerek, vagyis az adott ékszer láncszemei hártyavékony lemezből kialakított, üreges, külső felületén arannyal 'felfüstölt', a tömörség látszatát keltő, a valódi (tömör) arany értékének töredékéért beszerezhető bóvli szarok, bár némi értéket (ha mást nem, hát az ötvös munkájának árát) azért nyilván képviselnek. 
Hozzáteszem, ha ezek az ékszerek tömör aranyból készültek volna, akkor valószínűleg a gazdájuk reggelente az ágyból sem tudna kimászni. Vagy azért, mert nem bír a súllyal, vagy azért mert éjjel megfulladt.

Történt éppen ma, hogy betért hozzám egy ilyenforma aranyláncot (jól látható módon) viselő nyomorult, aki amúgy egy Audi A8-al jelent meg nálam, hogy kifizesse a tankolását. Mind az ötszázhuszonkettő forintot!

Szóval én ezt nem értem. Hogy minek ez a rongyrázás? Hogy minek ez a kibaszott arcoskodás? Hogy ki hiszi el egy-egy ilyen külsőség alapján, hogy az az ember pont az, mint amit mutat? Vagy csak én tudom, hogy kurvára nem az? Vagy csak nekem tűnik fel, aki a zsebükbe is belátok időnként?


Mert itt aztán tényleg szart sem ér a fux, meg a nagykocsi ugyebár. Szóval én ezt nem értem és már nem is akarom megérteni. Remélem ezúttal is segíthettem.

2015. november 14., szombat

Ne légy az Iszlám Állam katonája!

Hello kedves olvasó!



Bizonyára már te is értesültél a 2015. november 13-án, pénteken az esti, éjszakai órákban véghez vitt párizsi terrorcselekmények történéseiről. 

Ha nem, -miután ez a blog nem egy hírportál- ezért röviden csak annyit, hogy nyolc fegyveres és bombákkal felszerelt öngyilkos merénylő, Párizs több kerületében, a francia - német barátságos mérkőzés stadionja előtt, egy metál koncert nézőterén, különböző kerületek nagy forgalmú helyein, kávéházak teraszán, az ott tartózkodókat felrobbantva, rájuk válogatás nélkül lövöldözve, egyszerre mintegy százötven embert megöltek, és még többeket megsebesítettek. Sokak állapota válságos. A terrorcselekményt végrehajtók (melynek elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára) mostanra mindannyian halottak maguk is. 

A sajtó és természetesen az internet is felrobbant a hírek hallatán. Biztonságpolitikai szakértők, a terrorelhárítás, a titkosszolgálatok emberei, vezető politikusok nyilatkozataitól hangos az éter. 

Én viszont találtam egy csendesen megbúvó rövid kis cikket, amely egy logikai csavarral mindent tökéletesen új, pengeéles és a lehető legjobb megvilágításba helyez. Kommentár nélkül és szó szerint (szerkesztve) idézném itt, a blogomban:

".....Menjünk szépen sorjában: miért történnek a terrortámadások? Mi ezeknek a célja?
Nyilván a félelem-és gyűlöletkeltés. Az, hogy ember embernek a farkasa legyen és folyamatos feszültségben éljünk. Mindenki, aki ezt támogatja, ezt gerjeszti, az Iszlám Állam céljainak megfelelően cselekszik, őket támogatja, őket erősíti. 
Miért támadtak ekkora erővel Európára éppen most? 
Mert vesztésben vannak. A párizsi borzalmak előtti napon a kurd csapatok hatalmas offenzívát hajtottak végre és nagy győzelmet arattak az Iszlám Állam felett Szíriában. Elkezdték érezni a vesztüket.
Mit csinálnak a terroristák, ha vesztésre állnak?
Nagy látványos akcióval próbálják egymásnak ugrasztani az embereket! Ha most elkezded gyűlölni, kirekeszteni, támadni a muzulmánokat, a menekülteket, annak természetes következménye, hogy ők is radikalizálódni fognak. 
Magyarul:
- minél több bántalmazás, támadás, lenézés, sérelem éri a muzulmánokat, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megkeserednek és ők is szélsőségessé válnak. És ez az Iszlám Állam célja!
EZÉRT kell megőrizned a nyugalmadat és a hidegvéred, a józan gondolkodásod! A gyűlöletet CSAK a szeretet győzheti le. Kard által vész, aki kardot ránt. (És itt kifogyott a közhelygyűjtemény, bocsánat.)
Már egy olyan komment is az Iszlám Állam malmára hajtja a vizet, amelyben minden arab, menekült vagy muzulmán kiirtását szorgalmazod. Ezen felül érzéketlen és embertelen is.
De, ha nem akarsz az Iszlám Állam magyar katonája lenni, akkor ne tégy általánosító kijelentéseket. Ne hergelj másokat. Ne szítsd tovább a tüzet!

Tenni akarsz? Állj be segítőnek, állj be katonának és harcolj, ossz élelmet, legyél -törvénytisztelő - polgárőr, vagy gárdista, vagy ami jól esik.
De KÉRLEK: - ne legyél a fűtött szobából ocsmányságokat kommentelő hangulatkeltő! ÉPÍTSÜNK! Ha már a fanatikusok ennyire rombolnak!....." (forrás: Seneca - Tudnodkell.info)


2015. november 7., szombat

A TEMETÉS

Hello kedves olvasó!

Egy a Facebookon, a Göncz Árpád temetése kapcsán, a miniszterelnök megjelenése által okozott kavarodás okán (volt-e joga megjelenni ott Orbán Viktornak?) kirobbant méltatlan vitát olvasva született gondolataimat tárnám most elétek.

Orbán Viktor ma, most egy maga által kreált és úgyszintén általa Magyarországnak elnevezett ország miniszterelnöke, közszereplő. Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság Elnöke volt, két alkalommal.
Nincs a két ember közt sem politikai, sem ideológiai, sem emberi összefüggés. Már nincs. Sajnos nincs.

Viszont (és mindettől függetlenül) e temetésen ott volt a helye. El is ment, és pontosan úgy 'lépett fel' ott, ahogy az tőle elvárható volt. Mielőtt valaki kétkedni kezdene: - hosszú ideje sem a személyével, sem az általa képviselt politikával nem értek egyet, ugyanakkor meggyőződésem, hogy a miniszterelnöknek semmilyen más választása nem volt, minthogy elmegy, és részt vesz ezen a temetésen.

Nem értek egyet azzal a véleménnyel, miszerint nem jelenhetett meg, csak mint miniszterelnök, ugyanis Göncz Árpád, aki végakaratával felülírta az állami protokollt, egész egyszerűen nem tette ezt lehetővé. Sem Orbán Viktor számára, sem a regnáló hatalom bármely képviselője számára. Ez a nagyszerű ember nem fogadta el ezt a hatalmat és még halálában is átnézett rajta.

Szerénységével és intelligenciájával kizárta annak a lehetőségét, hogy a hatalom emberei egy állami temetést mint eszközt használjanak fel céljaikra. Így nem mondhatott hazug beszédet a Köztársaság Elnökének koporsója felett az elnök, a miniszterelnök, a legfőbb ügyész, vagy az országgyűlés elnöke. Sem.
Orbán Viktor így nem mint miniszterelnök, hanem CSAK mint egy közismert személy, mint egy közszereplő jelenhetett meg e helyen. És ez ugyanúgy történt meg az összes mostani 'közjogi méltóság' esetében is.
E rendkívüli helyzetet eredményező döntés, Göncz Árpád rendkívül intelligens és egyben utolsó olyan döntése volt, amely, ha csak egy órára is, de a temetés helyszínén létrehozta azt a demokratikus állapotot, amelyért ő egy életen át harcolt.

Elnök Úr! Köszönjük szépen!

Akik pedig (véleményüknek hangot adva, egy temetésen, Göncz Árpád temetésén Orbán Viktort gyalázva) nem tudtak e helyen a szájukra lakatot tenni, azoknak nem volt ott helyük, nem volt ott joguk megjelenni. Mindennek megvan a maga helye és ideje. Egy temetés helyszíne nagyon nem az a hely kérem.

Remélem -ha olvassák, ha szoktak időnként bármit is olvasni- ezeknek a bunkóknak is segíthettem.

2015. november 2., hétfő

HATVANEZER!

Hello kedves olvasó!

Sajnos azt a konkrét pillanatot, amikor ez megtörtént, nem sikerült elkapnom, de örömmel jelenthetem, hogy ezt is megértem (megértük) és hatvanezren lettünk. Azért ez egy kellemes szám. 

Köszönöm szépen az eddigi figyelmeteket, mind a hatvanezreteknek, remélem -bejegyzéseimmel, mind a hatvanezreteknek- ha kicsit is, de segíthettem.