Annyi mindenről
tettem már említést ebben a blogban. Voltak köztük vicces, szomorú vagy
akár jelentősnek is mondható események. Kapott már szót úgy a politika,
mint valamely jeles társadalmi esemény, vagy baleset, esetleg halál.
Ejtettem szót politikusokról s azok sokszor nevetséges kreálmányairól éppúgy, mint számomra rossz, vagy éppen jó dolgokról.
De minden, és
értsd szó szerint: -számomra az égadta világon minden eltörpül amellett,
ami 2012. április 05-én, konkrétan hajnali egy óra negyven perckor
történt velem, velünk. Ekkor ugyanis az én szeretett feleségem, az
Encike, életet adott egy apró teremtménynek, egy csodálatos kisfiúnak, a
fiunknak: -KEVÉNEK!
 | |
| Az egyik út végén, de már otthon! |
Keve mellékesen már most,
néhány naposan is csodálatra méltó módon és a nevéhez abszolút híven
jól, sőt keményen veszi az akadályokat, ugyanis, bár icipicinek
született (2200 gr, 50 cm), ennek ellenére nagyon látszik a vitalitás!
Tisztába-tételkor már most, három naposan szinte kifordul az ember
kezéből, annyira erősen tudja kifejezni időnként a nemtetszését! És ez
így van jól!
És az is teljesen rendben van
az Ő esetében, ahogy az igényeit, a szükségét jelzi. Ugyanis az apró,
először még kismacskanyávogásra emlékeztető hangja hamar vált át igazi
sírásba (kicsit olyan, mintha azt mondaná, hogy: -neeeee), ha valamire
szüksége van. Miután azonban szegénykémnek jelenleg ez az egyetlen
módszer áll a rendelkezésére ahhoz, hogy elmondja, ha bántja valami, hát
sűrűn alkalmazza e módszert. De a világ ilyen. Nekem például nagyon
édes e hang és az is tény, hogy a figyelemfelkeltés egyik, ha nem a
legjobb módja, mellékesen.
Sokan és sokszor kérdeztek
rá kisfiunk nevére. Keve. A név ami a régi magyar nyelvben a kev (-kő)
szóból eredeztethető így követ (keve) kövecskét jelent, ősi magyar név, a
mában nem nagyon ismert, de talán éppen ezért nem is túlságosan
elterjedt név. Ám most, hogy már arc is társul e névhez, számomra az
egyik legszebb férfinévvé vált az elmúlt négy napban. Mindenesetre
valóban kemény a kicsi-srác. Van azonban a legendavilágból eredő
magyarázat is a kisfiunk nevére, álljon ez e lenti néhány sorban:
Keve a honfoglalásban jelentős szerepet játszó törzsi kapitányok egyike (Keve, Kadosa/Kadocsa, Béla, valamint Érd fia Bendegúz). Ríka (mai formájában Réka) nevű lányát Attila vette feleségül, tehát Keve egyben Attila apósa is volt.
Keve volt az, aki harcosaival éjjel átúsztatott a Dunán, csúnyán meglepve ezzel az akkor a térséget uraló szász Veronai Detre és helyi hűbérese a gót
Makrin egyébként túlerőben lévő seregeit. A katonák harcra készülve, ám
nyugodtan aludtak, mivel a folyó ezen szakasza szerintük
áthatolhatatlan védelmet vont közéjük. Keve lovasaival a folyóba öntette
a borostömlők tartalmát, mondván: hun barátságból igyék a Duna ezúttal víz helyett bort. Majd az üres tömlőket felfújva és azokat a lovak hasára/szügyére erősítve az átkelő lovasokat
nem ragadták el az örvények és hullámok.
A hunok ugyan borzasztó
csapást mértek az ellenfélre, de ők maguk is komoly veszteségeket
szenvedtek. Többek között maga Keve is itt a Tárnok völgyében esett el. Hű harcosaival együtt itt temették el, sírjára pedig hatalmas faragott követ helyeztek. Ez lett Keve háza. (forrás: -Wikipédia)
És így, hogy mindenki tud most már e jeles eseményről és magáról
Kevéről is mindent, amit így első írásra (olvasatra) közölni lehet, a
bejegyzés lezárásaként engedd meg nekem kedves olvasó, hogy valóban
végül, ám nem utolsó sorban említést tegyek az anyákról! (Virág helyett,
amit ugye tilos a kórházba vinni!)
Mi férfiak szerintem az anyaság misztériumát soha az életben nem
fogjuk tudni megérteni. Nem ismerjük a más állapotot, nem érezzük
fejlődni magunkban azt az édes terhet. Nem tudjuk, hogy milyen, amikor
belülről rúg bennünket meg a baba és azt meg aztán végképp nem tudjuk
elképzelni, hogy a szüléssel járó fájdalom mekkora is lehet a
valóságban. Így ne járjon a szánk! Legyünk hálásak, amiért világra
jöhettünk, és legyünk hálásak az anyának, aki vállalva e súlyos
megpróbáltatásokkal is járó terhet, életet ad gyermekeinknek.
Encike! Én nem tudom, hogy mit érzetél az elmúlt kilenc
hónapban és azt még csak elképzelni sem tudom, hogy mit éreztél akkor,
április ötödikén, hajnalban! Csak halvány fogalmam van, vagy lehet a
fájdalmadról és gondolatban (virtuálisan) letérdelve örökre fejet hajtok
előtted és az előtt, hogy egészségben kihordtad, majd életet adtál
Kevének! Köszönöm drága szerelmecském!
