2009. december 28., hétfő

2009. december 22.

Hello! Érdekes cím ugye? Szerintem is. A dátum két nappal a Szenteste és három nappal a Karácsony előtti időszak első napja. Ezen a napon már olyan közelinek érzed az ünnepet, hogyha ezidáig nem is volt karácsonyi hangulatod, 22-én talán már megérintett az ünnep. Elgondolkodtató, hogy kinek mit jelenthetett ez a nap. A mai rohanó világban többnyire csak egy átlagos, az év utolsó napjainak egyikét jelöli, ahol még rohant, hogy a munkahelyére beérjen, rohant, hogy meg tudja vásárolni még az utolsó ajándékokat, vagy épp már jól megérdemelt pihenőjét kezdte meg, és már nem sietett sehová. Más viszont biztosan szomorkodott. Egy barátom és a felesége egészen biztosan szomorú volt aznap (s egészen biztosan szomorú azóta is mindennap), mert akkor, vagyis 2009. december 22-én elvesztette azt, ami minden ember számára az egész világon a legfontosabb: - ők a gyermeküket veszették el! A Karácsony mindenki más számára egy ünnep, s az azt megelőző időszak az ünnepre való készülődésé. Hát nekik nem. 2009. december 22-től nem, s csak reménykedhetem, hogy meggyógyulnak egyszer. Hogy a lelkükön esett seb beheged majd. Holnap temetésre megyek, egy öt hónapos kisfiú temetésére úgy, hogy tudom nincs rá lehetőségem, hogy a fájdalmukat a vállamra vegyem. Pedig, ha csak öt percre is megtehetném: - megtenném!

2009. december 21., hétfő

Nélkülük semmi sem vagy!

Hello! Kicsit furcsa, de télen bizony (néha) meglehetősen hideg tud lenni, időnként esik a hó. Télen ünneplünk, többször is, valamint havat takarítunk, elesünk és összetörjük magunkat, csúszik az autónk (még a "csoda" téli gumikkal is), hóesést csodálunk, vagy éppen szitkozódunk miatta és szinte egyfolytában a nyarat várjuk, ahogy nyáron a telet. Ilyenek vagyunk. Türelmetlenek, telhetetlenek, önzők. Rosszindulatúak és indulatosak, fáradtak, olykor letörtek, pedig nem biztos, hogy így kellene ennek lenni. Mégis, amikor leülsz az év végén, hogy számot vess önmagaddal, hogy elkönyveld a hibáidat és az erényeidet, hogy újabb fogadalmakat tégy, inkább ne fáraszd ezzel magad. Nem ismerem a meditációs módszereket, fogalmam sincs a karmámról, (és úgy általában a keleti okosságokról) mégis úgy gondolom: - az lenne a legfontosabb, ha mindenkinek és így neked is kedves olvasó, sikerülne úgy megállni néhány percre, hogy ez a számvetés leginkább csak a hibákra terjedne ki. Biztosan emlékszel az elmúlt évre és azokra a pillanataira, mikor inkább mondjuk Zimbabvében lettél volna és nem ott és akkor, ahol és amikor megéltél néhány nagyon rossz pillanatot az idén. Lásd be (mos én is azt teszem), hogy meglettél volna ezen rossz napok nélkül is, és lásd be, hogy e pillanatok (kisebb-nagyobb) részét te magad okoztad magadnak, környezetednek. Ha sikerült, akkor szedd össze a bátorságodat, hogy megszámolhasd ezeket a perceket. Gondolom nem kevés. Amikor viszont ezzel megvagy, akkor már szinte kész is a számvetés, de le kell vonnod legalább egy megfelelő következtetést is: Az enyém az lett, hogy az idei év (a 2009-es) önmagában meglehetősen keményre, nehézre sikeredett, pedig nem így indultam neki, s mindez szinte magától lett így. Nem akartam világválságot, égbeszökő kamatokkal, nem akartam betegséget, mégis jött csőstül ebben az évben, nem akartam semmi olyat, ami aztán mégis érintett, ugyanúgy, ahogy téged is, aki e sorokat olvassa. És mindezek mellett saját balgaságaim is ott sorakoznak az elmúlt év lapjain. Ebből számomra egyenesen az következik, hogy igyekszem a jövőben még kevesebbszer megbántani a hozzám közel állókat úgy, hogy megfontolom minden szavam és a tetteimet! Ezután még inkább fogom szeretni azokat, akik szeretnek! Mert a nehézségeket csak úgy vészelheted át, hogy szeretteid támasza vagy, s ha baj van, rájuk támaszkodhatsz! Mert, ha kicsit nem figyelsz, akkor elfogy a szerelem, elfogynak a barátok s nem marad más, mint a nem mindig megválasztható rokonság, s az érdekkapcsolatok. Viszont, ha kiüresedik az életed, ha nem lesz többé, akit szerethetsz, s aki szeret, ha elkopnak a barátok, akkor nagyon nagy bajban leszel, mert nélkülük semmi sem vagy!

2009. december 17., csütörtök

Hétszázötven forint

Hello!
A mai bejegyzés címét tekintve nyilván egy összeg. Azt biztosan látod, hogy nem egy nagy összegről van szó, és tulajdonképpen nem is jutott volna eszembe e bejegyzés tartalma, ha nem hallgatom este az egyik új rádióadót és benne Csiszár Jenő úr műsorát. A beszélgetésbe pusztán hallgatóként bekapcsolódva éppen a nap tahójának megválasztása körül folytak a gondolatok. Dióhéjban arról volt szó, hogy valaki egy hölgyet meglopott oly módon, hogy eltulajdonította annak pénztárcáját, benne 10.000.-Ft-al.
Most felhúzhatod a vállad, hogy: - és?, de ne tedd. Nagyon sok embernek ez a 10.000.-Ft egy komoly összeg, most pedig, (szinte már közvetlenül) Karácsony előtt talán még nagyobb. Nem kell viszont matematikusnak lenni ahhoz hogy kiszámold, tízezer az nem hétszázötven, de hogy szemléltetni tudjam azt, hogy a szóban forgó hölgyet milyen kár érte, elmesélek hát egy ma (2009. 12. 17-n), Magyarországon történt rövid esetet. Csak a miheztartás végett.
Az egyik állásomban kollégáimmal kaputelefon rendszereket építünk. A mai kiépítés egy nem túl gazdag környék egyik társasházában folyt. A rendszer egyik szolgáltatása, hogy nem kell a lakónak bíbelődnie a kódjával, meg a kapukulccsal, mert kap tőlünk egy mágneses kulcsot, amellyel a központot a "kártyával" megközelítve nyílik a bejárat. Minden beépítéshez járt egy darab és vásárlási lehetősége is volt a lakónak további darabokra. Családok, fiatal párok, egyedül álló idős hölgyek laknak az épületben (mint kb.: mindenhol) de sokuk nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy távolabbi rokonának, barátjának, vagy a gyermekének vegyen egy belépőkártyát: - hétszázötven ÁFA-s forintért!
Közvetlenül a Karácsony előtt! Én sem vagyok egy gazdag ember, de ez akkor is megdöbbentő!
Ezek után kérdem én: - Sok 10.000.-Ft? Nagyságrendekkel nagyobb összeg, mint hétszázötven, nagyon sok. Főleg, ha ellopják tőled. Ha egy olyan ember veszi el, akinek ez a szakmája. Aki e nagy szegénységben is törekszik a nyomorodon a saját és családja jólétére. Akit nem lát az APEH, akit nem lát a Társadalombiztosítást, és akit meglehet nem sokat lát a Rendőrség sem. Nem tiszteli a törvényt, engem, téged!

2009. december 16., szerda

Csapó!

Létrehoztam először egy weblapot. Azután rájöttem, hogy az talán túl sok. Nem vagyok sem cég, sem alapítvány, sem semmi olyasmi, amihez egy egész weboldal kell. Jó, jó tudom, talán kevesebbel is beérhettem volna elsőre, de hát annyi mindent el szeretne mondani az ember. (Van is ott már sok jó írás, amint tudom, átemelem ide őket.) Na szóval: - az oldalon blog is van, így megkezdtem (igaz, csak néhány héttel ezelőtt) a blogírást. De ki látja? Kérdem én, majd válaszolok is: - hát nem sokan, bár a mai adatokat nem ismerem. Végül rájöttem, hogy az, amire nekem szükségem van, az egy blog. Így született meg ez az oldal kedves olvasó, s így születtek meg korábbi sorai is, melyeket (ha menni fog) most ide átemelek, hogy lásd, mire gondoltam és mire jutottam az elmúlt héten.