2015. szeptember 25., péntek

MÚLT ÉS JÖVŐ

Hello kedves olvasó!

A minap felkeresett egy barátom. Hosszasan beszélgettünk (mint általában, úgy most is) erről, arról, a világ dolgairól. Néha viccesen néha véresen komolyan.  Egyszer, mintha csak úgy véletlenül került volna a kezébe, elővett két A4 lapot, tele betűvel: -"..... igaz is,....."- mondta "..........elolvasnád ezt nekem?.." - azzal a kezembe nyomta az 'írást'. 

Ki vagyok én, hogy véleményt alkossak, gondoltam, de persze, hogy elolvastam. Elolvastam és határozottan tetszett. Olyannyira, hogy szeretném, ha a fenti címen megalkotott és Holló Panna tollából származó sorokat ti magatok is látnátok. Mert nagyon jó!

Múlt és Jövő             Írta: Holló Panna
  
Patkó Károly: Fekvő női akt
"..........Én egy festmény vagyok. Naphosszat csak lógok. Leginkább a falon. Rajtam egy nő, ki vörös kanapéról fordult le éppen, arca meglepett, lábai szétterülve párnák közt, karjai pedig a szőnyegen. Nem is tudom pontosan, hogy én most ő vagyok e, esetleg az egész egyben. Elhihetik, sokat töprengtem ezen, volt rá időm. Mivel már sokféle választ sikerült találnom tengernyi időm alatt, ezt a témát meguntam. Végül is én nem igen változom. Azt hiszem önmagam számára nem vagyok túl érdekes. Így kezdtem el inkább a körülöttem történő dolgokra figyelni. Az embereket igen érdekesnek találtam. Kezdetben is ezt tettem, figyeltem alkotóm átható, koncentráló tekintetét, széles orrát, fakó zöld szemeit. Ahogy járt kelt, büszke mosolyát, miközben mutogatott mindenkinek, mesélt rólam, minden ecsetvonásom ismerve. Majd nem sokkal ez után mélyen elmerengtem az előzőleg említett témámról.

Észre se vettem, mikor elvittek s új falra kerültem. Bár nem bántam, szebb látvány fogadott. A régi, kupis, zsongó olykor kongó műterem helyett egy tiszta, ízlésesen berendezett, kedves nappaliban találtam magam. Olykor gyerekek szaladgáltak alattam, néztek s kérdezték a férfit, mi van rajtam, mit csinál az a néni. Ilyenkor az anyjuk rosszalló pillantásokat vetett rá, de a férfi egy meghitt mosollyal el is száműzte asszonya szemeiből az élt. Újra csillogó szemekkel néztek rám, mi egyebet kívánhatna még egy festmény?

A következő időszakban ismerkedtem meg az idővel. Láttam, ahogy a gyerekek nőttek, szüleik összementek. A vacsorákat, vendégeket, éjszaka beszöktetett lányokat, visító anyát és sarokban kuncogó apát, könnyeket s ünneptől ezer fényben csillogó szobát, plafont verdeső karácsonyfát. Munkába és iskolába siető reggeleket, fáradt, összebújós éjjeleket. Láttam azt is, az idő hogyan érhet véget egy ember számára.

A férfi köhögött, mindig is, de szép lassan egyre többet. Olykor már vörösen folyt végig lehelete karján. A nő félt, remegett, a gyerekek ekkor még semmit sem sejtettek. Végig néztem, ahogy tekintetükre kiült egyfajta homály, félelem, önmarcangolás. Erőltetett mosoly mik őszinték akarnak lenni. De a férfi már haldoklott. Fiai, hárman, mint mesebeli hercegek, mind másképp tettek. Elmenekült vagy épp a problémával - állítása szerin-szembenézett. A férfi és a nő sokat táncoltak előttem, ha nem volt otthon más. Összebújtak, legszívesebben bele egymásba, hogy ott legyen a másik, s ne tűnjön el. Ha lenne szívem, biztosan meg szakadt volna értük.

Majd egy éjjelen váratlan kavarodás, rohangálás, telefonálás, sírás s félelem. A férfi nem jött többet elém, csillogó tekintete s meghitt mosolyának eltűnése, visszaszáműzte felesége szemébe az élt. Végül nem sokkal ez után elvittek. Fel, azt hiszem, egy padlásszobában vagyok. A földön, milyen megalázó… poros már a kanapém is. De várj… most történik valami.

Épp felemeltek s átvittek egy másik szobába, ez ugyan még mindig a padlás, és rumlis akár a műterem, de legalább a falon lógok. Ismerem ezt a csillogó, kék szempárt, akár a férfié ki már nincs… vagy nem is, inkább emlék egy gyermekről, hát ilyen nagyra nőttél? Köszönöm, ha te nem vagy, én nem fogom fel, hogy egy festmény is emlékezhet. Szóval ez most a te szobád? Egész szépen berendezkedtél, s engem még le is poroltál. Milyen jó fiú lettél, pedig nagy csibész voltál.

Emlékszem már.

A fiú, abban a szobában sokat tüsténkedett, pakolt, számomra ismeretlen gépeket szerelgetett. Szívesen nézem alacsony, de szálkás alakját, kamaszos báját, borzos haját, meghitten csillogó szemét. Bár ahogy látom egyre kisebb, bordáit unalmamban számolgatom. Zsebében apró tasak, benne fehér por ami orrában landol.

Sokat van itt egy lány, nevetgélő, tündér szoknyás. Szeret engem, sokat nézzük egymás szemét. Ő pedig mosolyog rám, mintha tudná, hogy látom. Ha lehetne, visszamosolyognék rá.

Most sír, a fiú pedig kiabál. Vádolják egymást majd magukat, a lány azt mondja, hogy a fiú haldoklik. Kéri, hogy dobja ki a tasakot benne porral, kéri, hogy inkább ölelje meg s legyenek boldogok. Kéri, hogy ne hagyja el, ne bántsa magát s pusztítsa testét, mert ez már mindenkinek fáj.

De a fiú nem hallgat rá, vitatkoznak, dulakodnak tovább, közben engem is levertek. Nagyot koppan keretem. Majd sötétség, csak a padló porszemeit látom.

Úgy érzem hosszú idő telt el, viszont most újra felemeltek. Látom a lányt, még is csak sok idő lehetett. Szeme fakón csillog, hasa nagy, hozzám ér ahogy vissza rak a falra.

Nem látom a fiút, gyertya ég a szobában, előtte kamaszos arcának mosolygó képe.

Értem, szóval vége.

De itt van előttem, ugyan még anyjában rejtőzve.

Látom a jövőt. ............."

Olvasom, s beleborzongok. Ha egy nagyon fiatal lány így 'lát', akkor nekem, nekünk, hogyan kellene látnunk? Nem tudom, de az biztos, hogy annál sokkal élesebben mint ahogy most látunk. Remélem -Pannának is- segíthettem.

2015. szeptember 21., hétfő

Nyílt levél Vadai Ágnes képviselő asszonyhoz!

Tisztelt Képviselő Asszony!

Ön, a 2015. szeptember 16. napján felháborodottan adott hangot azon véleményének, miszerint embertelen dolog vízágyút és könnygázt alkalmazni nők, gyermekek ellen.
 
Ez tény és ezzel egyetértek, csak az a bajom, hogy Ön sem az előzményekről, sem pedig arról nem beszélt nyilatkozatában, hogy a Röszkénél lezárt határon rekedt és ezért egyre feszültebb hangulatban lévő menekültek -folyamatosan taktikát váltva- nőiket és gyermekeiket tolták a legelső sorokba, majd a férfiak végül a szögesdrótot és a lezárt kaput szétszaggatva támadtak hazánk Rendőrségére.

Ez pedig még finoman szólva is csúsztatás.

Nem beszélt arról, hogy mindeközben a menekültek egy agresszív csoportja, a szerb oldalon épületeket szétbontva nemcsak almákkal és vizes palackokkal, de botokkal, kövekkel és méretes betondarabokkal felfegyverkezve követte el ezt a támadást.

Nem beszélt arról, hogy ugyanezek az emberek felgyújtottak bármit, ami a kezük ügyébe került és gumiból, vagy műanyagból volt. Tudja a sűrű fekete füst egyrészt álcáz, másrészt a messze távolból is jól látható, jól megjelöli azt a helyet, ahol a támadás folyik, jelet adva más, hasonló szándékú embereknek.

Nem beszélt arról, hogy e sajnálatra méltó emberek közül ismeretlenek a szerb oldalról kisgyermekeket dobáltak át a kerítésen, akik a másik oldalon leesve olyan sérüléseket szenvedtek, hogy őket végül a mentők szállították el.

Nem beszélt arról, hogy minimum húsz fő sérültet regisztrált a magyar rendőrség a sorai közt. Ahogy főleg arról sem beszélt, hogy a tömeget hergelők későbbi elfogásakor a rendőrség közülük egy főt, terrorizmus elkövetésével gyanúsított személyként azonosított!

Ön nagyon sok mindenről nem beszélt és ez -mondom- minimum csúsztatás, de szerintem nyugodtan hívhatjuk demagógiának. Kérdezem: - kit, kiket képvisel Ön?

Tudja, én csak minden bevezető nélkül belöktem volna Önt közéjük akkor, amikor a legmérgesebbek, hogy lássa, megélje ezt is. Vélem, hogy ott sem a nyilatkozatában elhangzottak, sem hangosan előadott: "...segítség..." kiáltásai nem védték volna meg. Az égvilágon semmitől.
Meglehet, sőt tudom, mindez így kicsit erős, de akkor sem értek Önnel egyet, és ehhez, ha jól hiszem jogom van.

Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő, aki amúgy kellően politikamentesen szokta előadni az érveit (már úgy értem, hogy az aktuális belpolitikától mentesen) azt mondta, hogy megkísérelni erőszakkal bejutni egy országba -hozzáteszem: csak, mert épp erre vezet az útjuk, miközben a helyi törvények nem hatnak rájuk, a helyi hatóságok elvárásaira fittyet hánynak stb.....- az elfogadhatatlan.

És szerintem is az! Ahogy az is elfogadhatatlan lett volna, ha áttörnek egy kapun és egy kerítésen és mi -mondjuk- nem teszünk semmit.
Megmutatták az erejük egy részét. És mi is a miénket. Persze most lehet azzal jönni, hogy minek is a kerítés és blabla........de ez e pillanatban engem nem érdekel.


Mert, ha már ott van az a rohadt kerítés -ami nem mellékesen az államhatáron áll- és mi (tök mindegy, hogy milyen okból, de) nem akarjuk, hogy azon bejöjjön bárki, akkor nem akarjuk és kész.
Máshol, az úgynevezett regisztrációs pontokon, minden további nélkül bejöhet, ha akar. Csakhogy ahhoz regisztrálnia kell. Nem nagy ügy, a menekültek egy része mégsem akarja (már ennek a szabálynak sem) alávetni magát. Vajon miért nem?
 

Viszont, ha ez okból végül megtámadnak bennünket, mert ez történt, nem más, akkor pedig védekeznünk kell!
Védekeznünk kell, mert nincs más választásunk! Önök, akik most politikát csinálnak ebben az országban, Önök azok, akik nem hagytak más választást. Önök, politikusok mindannyian!

A véleményemet a kormányzó párt demagóg kommunikációja alakította ki? Bár létezik, de nem.

Azon túllépve, egyszerű alapvetéseket írtam le azzal, hogy tudom: - a kormányzópárt erős belpolitikai érdekei (is) ott álltak a háttérben, amikor döntéseiket meghozták, hiszen annál jobb ellenségkép, mint a félelmetes bevándorló amúgy nem is kell.

Ettől függetlenül azonban nem bánom, ha a hazánkba bármilyen okból érkező tudomásul veszi, hogy csak bizonyos szabályok betartása mellett léphet be és, ha e szabályok (például a regisztráció) betartására (amelyre nem mellékesen éppen az Európai Unió kötelez bennünket) nem képesek, vagy nem hajlandóak, akkor nincs belépés!

Támogatnunk kell őket? Bizony igen, alapvető emberiességi kötelességünk!
Jogaik vannak? Hát persze. Ahogy mindenkinek, aki a kötelezettségeinek már eleget tett! Engem az édesapám tanított erre!

 

Még egyszer kérdezem: - kit képvisel Ön? Mert engem bizonyosan nem.

2015. szeptember 14., hétfő

EURÓPAI KALIFÁTUS

Hello kedves olvasó!

A migrációval kapcsolatosan született sok-sok vélemény és ellenvélemény közt, mintegy hiánypótlásként gondoltam leírni a saját villanásaimat e téren. De, mert e blog mindig kicsit másként nyúlt eddig is (a mostanában szó szerint) az utcán heverésző témához, így nem lesz ez most sem másképpen. Bele is vágnék engedelmeddel:

Reggeli sétámat a Szulejmán téren kezdtem. A 2014-ben felújított tér -hátterében a több mint négy éve befejeződött egy éves polgárháború ellenére rendkívül jó állapotban megmaradt parlament épületével- impozáns látványt nyújtott az erre haladó, jobbára az arab országokból érkező turisták számára.

Maga az épület ugyan szomorú mementója maradt a belviszálynak, de a majdnem teljesen épen maradt (csak részben bedőlt) kupola, melyet minden oldaláról üveglapokkal fedett rozsdamentes acélváz tartott a helyén, amúgy kiegészítve a kupola maradványait, -egyfajta emlékműveként az egykor volt országgyűlésnek-, jól harmonizált a mindkét oldalára, a kupola magasságát másfélszer meghaladó, újonnan épített minaretekkel, melyekből most is jól hallhatóan szólt a müezzin éneke. 

Az ősz bedobta minden báját. Ezúttal, a kései szeptemberi hétfő ellenére kellemes meleggel és szikrázó napsütéssel ajándékozta meg a sétálók tömegét akik, mint valami jól szervezett hangyasereg, lassú sétával, ám fegyelmezetten haladtak a patika tisztaságú téren át a Víz-és Olajügyi Minisztérium (melyet valamikor Földművelésügyi Minisztériumként ismerhetett a korosabb olvasó) szintén pompásan felújított épülete, vagy a most is kettes számot viselő villamos megállója felől, a Parlament épülete felé.

Mint általában, úgy most is sokan voltak a téren, és még többen igyekeztek az épületbe, imára gyűlve, melynek modern építészeti megoldással pótolt kupolája felett aranyló hatalmas félhold szinte kiégette a rátekintő retináját.
Azonban a lenyűgöző látvány (és muszlim hitem) sem tudta feledtetni a hitetlenségemet. Ugyanis az egykori Országgyűlés ma mecsetként szolgáló épületének ablakaiból és a tér hatalmas országzászló rúdján lengedező különös -a magyar nemzeti színeket az Iszlám Állam zászlajával megosztó- lobogókat (no meg a Kossuth szobor talapzatán álló aranyozott Szulejmán szobrot) látva ismét eszembe jutottak azok az idők, amikor a Nagymecset még Országház, a keresztény vallású többség pedig szabad ember volt és nem a volt nyolcadik kerületben berendezett, hatméteres betonfalakkal körbevett gettó betegségektől, fegyveres leszámolásoktól, kivégzésektől, vagy a gettóban virágzó bűnözéstől tizedelt, éhező lakója.

Az igazi baj akkor történt, amikor 2016. augusztusában telítődtek a röszkei, bicskei, gyulai, budapesti, győri és soproni menekülttáborok, melyeket folyamatosan bővítettek, majd végképp beteltek. A tőlünk nyugatabbra elhelyezkedő országok már az év januárjában végképp lehúzták a rolót. Eltörölték a Schengeni Egyezményt, Ausztria (hasonlóan a többi európai országhoz) bravúros gyorsasággal emelt négy méter magas betonkerítést a magyar határra, örökre megszűnt a vasúti közlekedés, országokon átívelő személyszállító üzletága és Európa összes rendőre kizárólag a határait védte. 
Ám a korábbiakhoz képest, már nem gépkarabélyokkal, hanem tankokkal és egyéb nehézfegyverekkel kellett szembenéznie mindenkinek, aki ezen országok területére kívánt bejutni. Mindezek hatása borítékolható volt. 

A nagy tömegben érkezett, és kellően radikalizált fiatalok egyszerre nagy számban törtek ki a felsorolt táborokból, ám először nem a rendőrkapitányságokat, vagy a honvédség laktanyáit lepték el, hanem megtámadtak több nem, vagy csak rosszul őrzött vasúti csomópontot, ahol a vágányokon veszteglő vasúti konténerek egy meghatározott részét feltörve jutottak nagy mennyiségű kézifegyverhez, akna-és, rakétavetőhöz. 

A jelet azok az öngyilkos merénylők adták meg, akik egyszerre hajtottak végre robbantásokat a menekülttáborokban, és az összes határzónában úgy, hogy azzal a lehető legtöbb katonát, rendőrt sikerüljön megölni, vagy (és ez talán fontosabb cél volt) megsebesítve, harcképtelenné tenni őket.

A 'siker' nem maradt el. Csak ebben az egyetlen akcióban (melyet hasonló céllal a következő napokban még legalább húsz robbantás követett) közel 1600 rendőr, tűzoltó és katona esett el és megsebesítettek nagyjából 12.000 olyan embert, akik a rendvédelem, vagy a honvédség bármelyik egyenruháját viselték.

A merényletek másodlagos hatásai is azonnal érezhetőek voltak. Pánik és káosz uralkodott ezeken a pontokon, amely csak nőttön nőtt azok után, hogy az IS (jól szervezett, rádió-összeköttetéssel rendelkező, egymással jól kommunikáló, szervezett) fegyveresei rálőttek bárkire az égvilágon. Nem kímélve mentőst, terhes nőt, vagy kisgyermeket. 
Miután az ország rendvédelmét lefejezték, napok alatt foglalták el az összes nagyvárost, amelyekben azonnal bevezették saját 'közigazgatásukat', a saját 'jogrendszerüket' a saríát. A muftik első intézkedése az volt, hogy a közterületi holtak eltemetését másfél hónap időtartamra megtiltotta, hogy a hitetlenek okuljanak és belássák, haszontalan az ellenállás. 

Az elmúlt évtizedekben többször is felütötte a fejét több, a keresztények elnyomása ellen, vagy a muszlim világi kormányzásért fellépő lázadás, de minduntalan véres megtorlás követte azokat, mint a legutóbbi, egy éves polgárháború esetén is. (Így alakultak ki végül minden nagyvárosban a keresztény gettók is, mivel a muftik belátták, saría ide, saría oda egy egész országot nem lehet lemészárolni.) A többi már történelem.
Ma, 2165. szeptember 30-án, az Iszlám Magyar Köztársaság kikiáltásának 149. évfordulóján az ünnepségekre készülődve -a nagy (keresztény és világi muszlim) terrorfenyegetettség miatt- mindenütt az Európai Kalifátus Központi Rendőrségének katonáit és járőrautói lehet látni. 

Igazuk is van, jobb félni mint megijedni, hiszen jövőre lesz 150 éve, hogy már megint itt vannak. (Remélem e fantázia szülte írással is segíthettem.)










Oravecz Nóra vs. Bihari Viktória

Hello kedves olvasó!

Mint minden reggel, úgy ma is végeztem némi 'szemlét' a hétvége, az elmúlt hét sajtótermékeiből. Miután mindenki a menekültválságról ír, így én ezt most nem tenném (amúgy is készülök a témában egy hosszabb lélegzetvételű, kicsit magyarázós cikkel, de még nincs kész). 

Viszont találtam egy igazi gyöngyszemet!

Bihari Viktória 'szólt' néhány keresetlen szót Oravecz Nóráról. És, hogy kik is ők? Nos, ha rövid akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy míg Bihari Viktória egy keményen odamondogatós blogger (egy nüansznyit ismertebb, mint én), addig Oravecz Nóra egy 'író'. Legalább is önmagát eképpen aposztrofálja, műveit -kortól függetlenül- kajálják a nők, akik hisznek abban a semmiben, amit e fiatal 'írónő' leír nekik. (Ha szeretnél bővebbet tudni róluk, úgy kattints a bejegyzés tetején a nevükre.) 

Íme hát, kommentár nélkül Bihari Viktória írása:

"....Mi a bajom Oravecz Nórával?
 
BV
Az utóbbi időben egy csomóan nekem szegezték a kérdést és állampolgári kötelességemnek érzem, hogy válaszoljak rá.
A történet ott kezdődik, hogy nem ismerem személyesen Nórikát, tehát simán lehet, hogy okos, humoros és értelmes lány. Ki tudja?
Amit látok belőle, az pontosan annyi, amennyit láttatni enged magából.
A rövid posztok, egy alany egy állítmány, nesze semmi fogd meg jól ál-bölcsesség kapszulák, üres frázisok és közhelyek az élet nagy bazmegjeiről, a szerelemről, az elmúlásról és a nőiességről.

Mikor kifakadok valakinek mindig elkussintanak, hogy vegyél példát róla, milyen jó marketinges, mennyire betalált oda, ahova giga cégek is csak vágynak betalálni, történetesen a nők szívébe, a nők szeretetéhes szívébe.
És ezt nem tudom elvitatni Nóritól. A tanulatlan, a sérült, az önbizalom hiányos és az önálló gondolatokkal nem rendelkező emberekből pénzt csinálni ősi biznisz, erre épül megannyi egyház is, a politikáról nem is beszélve. Ha pénzt akarsz keresni, kezeld mónikasó nézőként az embereket és láss csodát, megcsörren a kassza.
Én is tudom.

Viszont-ahogy ezt egy televíziós műsorban is kifejtettem pár napja, gondolom majd úgy kivágják, mint a szél-az emberben, jó esetben, lakik egy olyan daimon, aminek társadalmi felelősségvállalás és lelkiismeret a neve.
Ez a daimon ugyanaz, mint az ókori Rómában az a rabszolga, aki a fogaton parádézó imperátor mögött állt és folyamatosan a fülébe súgta: „Respice post te, hominem memento te” („Tekints magad mögé! Ne feledd, hogy ember vagy!”)
Egy írónak-márpedig Nóri bestseller írónak tartja magát- kutya kötelessége ezt nem elfelejteni és akár az adott korszellemmel, morális értékrenddel is szembe mennie, felvennie a kesztyűt és a sírig harcolni, képezni a népet, nem pedig olcsón megúszni a dolgot és meggazdagodni a 20 és 40 év közötti szinglik emocionális kizsákmányolásából.
Világ életemben gyűlöltem a könnyű utakat és az olcsó megoldásokat. Gyűlölöm azt, ami manapság megy. Hogy nőnek lenni jó, hogy megérdemled, hogy törődj magaddal, hogy szép vagy és tökéletes, persze azért le kéne fogyni a paleo-jin-jang-fengshui-méregtelenítő update kisfaszommal, mert a médiában csak Rubintrékák és Kamerondíjazok vannak és a pasiknak csak rájuk áll fel a cerka, szóval én ettől idegbeteg leszek.
Tombol az ego korszak, minden azonnal jár, a tökéletes párkapcsolat, a sírig tartó hálivúdi szerelem, a bomba alak, miközben az ország 90%-a totál reccsen van, pánikbetegség, depresszió, stressz, szorongás és ezekről valahogy mégsincs szó. Mert a szerelem jön. Vagy nem. De várj. Mert az igazit érezni fogod. És engedd el. Vagy mégsem. Csak legyél erős. Mert képes vagy rá. És ezekkel a frázisokkal simán be lehet vinni a nőket a zsákutcába és el lehet hitetni velük, hogy két nap alatt végzet asszonyai, vagy lepedőakrobaták lesznek, egy hétvégi kurzus után önismereti trénerek vagy coach-ok vagy üzletasszonyok.

NEM BAZMEG!!!!
Nem ilyen olcsó az élet és nem, a boldogság nem hull senkinek sem az ölébe, az vér, veríték, munka, vetélés, kín, kompromisszum, energia és idő! Nem egy idézet fekete keretben, nem egy facebook like, nem egy trendi vászon táska "a boldogság neked is jár" felirattal, nem egy kibaszott csillagpillanat meg léleksimogató gondolat, hanem munka! És ezért haragszom Nórikára, mert ezt a munkát meg akarja spórolni a tudatlan nőknek és elhiteti velük, hogy néhány teljesen értelmetlen mondattól minden csillámpónis és szivárványos lesz. Majd nem kúr félre apu, majd nem üvölt a gyerek, majd lesz pénz hó végén, majd eltűnik a narancsbőr és majd lesz szex 20 év házasság után két repülő étkészlet között a Havanna lakótelep 28 négyzetméterén, mert megérdemled és mert gyönyörű vagy.
A másik fontos dolog a hitelesség.
Nórika évek óta úgy ír a szerelemről, mint aki szakértője a témának, majd lenyilatkozta a HVG-nek, hogy 24 évesen még nem volt soha a büdös életben szerelmes.
Ja kérem, én is írhatnék gasztro blogot vagy kismamásat ezen az alapon, csak egy picit fals lenne a csengése.

Az írás és a népnevelés nem marketing alapokon nyugszik, hanem moralitáson. Nagyon szupcsi dolog Vajna Timit "tanítani" blogolni, csakhogy a blogolás egy olyan műfaj, ami könnyűnek és lazának hangzik, de művészet, ugyanis az irodalom és az írás az az. Blogolni minden gyökér tud, írni összesen nem tudnak százan ebben az országban. Én sem. Viszont nem is teszek úgy és nem is használom ki a nálam tudatlanabb, vagy kevesebb élettapasztalattal rendelkező nőket csak azért, hogy pénzt keressek és brand-et kovácsoljak a saját egomra maszturbáló én-emből.
A világ legkönnyebb dolga hülyeséget szórni az emberek elé. Elhitetni velük, hogy minden csodaszép és hogy a férfiak mind görények és hogy te istennő vagy és ha egyedül rohadsz meg 50 évesen a macskáddal, akkor nem te vagy a hibás, hanem a világ, hiszen te csak sugárzod magadból a szépséget és a nőiességet.
Egy írónak az a dolga, hogy megfogja az olvasói kezét és elvezesse őket a pokolba. A saját poklukba, hogy nézzenek szembe vele, járják meg és jöjjenek ki. Nem az a dolgunk, hogy elhazudjunk egy szebb jövőt, egy fehérnemű modelles, Prada kosztümös életet, hanem hogy arra kondicionáljuk az olvasókat, hogy fejlődjenek és tanuljanak! Lehet ezt humorral-ahogy én is szoktam-, lehet ezt drasztikusan, de semmiképp sem lehet hazugsággal és olcsón. Kiszolgáltatott, igazi érzelmektől mentes életet élő emberek lelkére alapozni a leggusztustalanabb marketing stratégia ami létezik és ezt nem csak Nórika csinálja.
A nőknek segítségre van szükségük, mert sok van rajtuk és egyre több lesz és egyre jobban frusztrálódnak. De nem az a megoldás, ha a szemükbe hazudjuk egy Coelho-Müller Péter-Oravecz tökömtuggya idézettel, hogy minden rendben van. Nem. Nincs!
ON
A 10 évig tartó pszichoterápia van rendben, az önképzés, az önismeret, a párterápia meg az olvasás és a pszichés betegségekkel való törődés van rendben. És ez mind borzasztó drága, időigényes és un-trendi és eladhatatlan.
De leszarom, és csak annyit szeretnék üzenni Nórikának, hogy én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani, és ha kell, egyesével mondom el minden nőnek az országban, hogy az élet kő kemény és a szerelempillangó nem jön magától, hanem küzdeni kell érte. És ha 80 éves koromra jutok el odáig, hogy ebből könyvet írjak, akkor addigra. És ha közben éhenhalok, az sem érdekel. Amíg ver a szívem, addig fogok a nagyüzemi agymosás ellen harcolni. És amikor Nórika már rég nem lesz itt, hanem Amerikában építi a karrierjét, én akkor is itt leszek és nem fogom hagyni, hogy hülyét csináljanak a nőkből! Köszönöm a figyelmet. ....."

Így talán mindkét hölgyet sikerült egy kicsit jobban megismernetek, remélem segíthettem.

2015. szeptember 8., kedd

VAN VÉLEMÉNYETEK? MERT AMÚGY ÉRDEKELNE:

Hello kedves olvasóim!

A napokban a Facebook-on kelt egyik bejegyzésemet osztom éppen azzal, hogy érdekes módon ott, sem a like, sem a hozzászólás kategóriában nem aratott osztatlan sikert. Az adócsalásról szólt, valahogy így:



".....Mert az adócsalás amúgy mifelénk (Magyarországon) például már-már népszokássá, össz-nemzeti focivá vált.
A lakosság nem bízik meg az államban, ezért adót csal. Az állam nem bízik a lakosságban, ezért új és még újabb adónemeket eszel-és vet ki, melyeket a nép igyekszik újabb trükkökkel ismét elcsalni.
 
Mindezek mellett egyrészt az ország gazdasága (többek közt ezen tény miatt) nem áll valami erős lábon, másrészt olyan mértéket öltött mára a mutyi és a korrupció (mely sokszor egy és ugyanaz), amit forintálisan szinte kifejezni is lehetetlenség.
 
Az egész nem túl bonyolult, hiszen az (egyébként) lopkodó népet, benne a rendes adófizetőkkel, rendkívüli módon zavarja, hogy az amúgy megfizetett adóból nem lát egészségügyet, oktatást, közbiztonságot, míg az államot meg az zavarja (nyilván ott sem mindenki tolvaj), hogy rendre nem teljesülnek a tervek. 

Nem mellékesen mindez egy önmagát generáló, végül önmagába zuhanó spirál, amely egy rendkívül gyenge államra mutat. Ezért aztán -és mert az idejének nagy részét stadionépítéssel tölti- ugyanez az állam, a kommunikációjával időről időre problémákat (ellenségeket) generál, hogy legyen miről beszélni, a valódi gondok helyett. Van véleményetek? Mert amúgy érdekelne!......"

Eddig az idézett poszt. Elméláztam, hogy vajon azért nem szóltunk hozzá, mert magunk is megrövidítjük itt-ott az állambácsit nagy rendszerességgel és nem szeretnénk képbe kerülni, vagy rendes adófizetőkként pusztán a mostanra lassan eluralkodó félelem motivált bennünket, a hozzá NEM szólásra? Érdekes kérdés ez is..................
Ám ha mindezzel csak annyit értem el, hogy olvastán a gondolataidba merülsz, már segítettem!

PIRIPÓCS, 2015. SZEPTEMBER 8. 05:00

Hello kedves olvasó!
A mai reggel, egy a bejegyzésben is látható fotóval kezdődött. Nemigen tudtam kihagyni ekkora 'magas labdát', úgyhogy lecsaptam rá.  De hát, így van ez nálam 'íróféleségnél'. Látod, a téma az utcán hever. Szó szerint, csak le kell hajolni érte és én, időnként megteszem:



.................özv. Kovács Józsefné, Mari néni, a piripócsi T.Sz. nyugdíjas fejőasszonya, ezen a nyáron vetemedett életében először arra, hogy a 31.000.-Ft-os nyugdíját valahogyan kiegészítse. 

 
Az eddigi életéből azt a következtetést vonta le, hogy rövidesen éhen döglik ha nem tesz valamit, így a háztájiban megtermett javakat kezdte, -persze tökéletesen törvénytelenül- pénzzé tenni oly módon, hogy a hátsó udvarban legelésző egy szem tehénkéje tejét adogatta el, vagy ami ebből rámaradt, abból vajat, túrót készített és azokat vitte a vásárba.
Azonban fogalma nem volt az őstermelői igazolvány szükségességéről, vagy épp a nyugtaadási kötelezettségéről, de hát a törvény nem tudása nem mentesít a felelősségre vonás alól ugye.
Kipakolt, majd nagyjából hat perc alatt bukott le, a NAV derék ellenőreinek hála. A későbbi eljárásban a hatóság (hasra ütéssel megítélve a be nem fizetett kötelezettségek nagyságát), hatszázezer ropogós magyar forintra bűntette Máriánkat, aki a maga nyolcvanhat évével, bizony értetlenül állt a postás által kézbesített határozat előtt és persze, hogy nem fizette be a büntit, hisz nem volt miből.

Így teltek, múltak a hónapok, amikor újabb papír jött, ezúttal már egymillió-kétszázezer forintról, hál'istennek huszonkét oldalas indoklási résszel, amivel -lévén manapság már hűvösek a reggelek- Mari néni már be tudott gyújtani a konyhai masinába.

Persze a hatóság sem volt eközben tétlen. Széleskörű nyomozást folytatva állapították meg, hogy özv. Kovács Józsefné gyanúsított néhai férje, Kovács József ugyanannak a T.Sz.-nek volt a fővadásza, ahol Mari néni fejőlány és a hagyatékból a gyanúsított rendelkezik egy darab, 1909-ben gyártott rókavadász flintával, amely a tisztaszoba falát ékesíti. Bár lőszert közel hetven éve nem gyártanak hozzá, így az nem minősül fegyvernek, azért jobb az elővigyázatosság.
 
A titkos nyomozás eredménye összeállt. Eszerint hősünk egy, a hatóság intézkedésének többszörösen ellenszegülő, fegyverrel rendelkező személy. A fotó pedig azt a pillanatot örökíti meg, amikor a hatóság az özv. Kovács Józsefné (Mari néni) gyanúsított elfogására összpontosított erőkkel halad Piripócs, Tikfa utca 22. szám alá, hogy az ott tartózkodó, veszélyes fegyveres bűnözőt elfogja. További szép napot nektek is, remélem segíthettem!  Ha más nem egy kis nevetéssel.