Néhány hét múlva.......

A terrorizmus ellen hozott Alaptörvény-módosítás hatályba lépésének napján a kórház elé beguruló mentő megszólalásig hasonlított azokhoz a VW-khez, amiket manapság az OMSZ használ. Nem volt rajta az RR-s rendszámon kívül semmi furcsa, de azt meg ki nézi. 

A személyzetnek csak annyit mondtak, hogy egy új diagnózis felállítása után átfogóbb kezelési stratégiára lesz szükség, ezért az Állami Egészségügyi Központba szállítják a beteget.

Az osztályvezető főorvos, akit harminc éves barátság kötött egyébként is a beteghez, szinte tajtékzott, amikor megtudta, hogy mi történt. Különösen azért, mert valakik az ő tájékoztatása nélkül, az ő feje felett hoztak egy olyan döntést, amely komoly kihatással lehet a beteg aktuális állapotára, és akár jelentős állapotromlással is járhat a szállítás. 

Amikor kissé lehiggadt, a vizitet is félbeszakítva azonnal az irodájába ment és hívta az ÁEK megfelelő osztályát, de az igazi döbbenet csak azután érte, ahogy beszélt a másik kórházzal, ugyanis a beteget oda fel nem vették, ott egyik osztályon sem tartózkodik - mondták. Gálvölgyit a kórházból vitték el.

Kern András sem járt jobban, mert őt meg autó vitte (volna) legújabb filmje díszbemutatójára, de valahogy a filmgyár vadonatúj, direkt erre az alkalomra csillogóra polírozott Audi A8-asa oda sem ért. Viszont otthonában még felvette az író-rendezőt. A filmgyár még aznap este bejelentést tett a kerületi rendőrségen a művész eltűnése tárgyában, de ez ügyben még csak jegyzőkönyvet sem vettek fel, csak a kocsi eltűnése okán. 

Azonban sokáig nem kellett körözni az autót, mert azt a Kőbánya-Kispest Pályaudvar külső területén, a hajnali nap első sugaraival együtt előkerülő csövesek találták meg, majd szóltak a rendőröknek.

Minden egyéb esetben nem tettek volna ilyet, hiszen kellően hívogató volt a tárva-nyitva hagyott luxuskocsi beige bőr belseje, csak az volt a baj, hogy a gyújtáskapcsolóban hagyott kulcson kívül ott volt még a filmgyár alkalmazásában álló sofőr hullája is a hátsó ülésen. Kern meg sehol........

Ceglédi Zoltán kutyasétáltatás közben tűnt el, míg Jáksó -szinte már jó szokása szerint- enyhe autóbalesetet szenvedett a Körúton, és a kocsijának ütköző autóból kiszálló marcona legények egyszerűen csak visszanyomták a terepjárójába és elhajtottak vele együtt, hátrahagyva a baleset okozásához felhasznált, szanaszét rothadt, ezeréves  lopott Mercedest. Csak úgy, keresztben az úton. Legalább is a szemtanúk szerint. Már aki mert valamit is mondani a fél órával később odaérő rendőröknek.

Mindez egy hétfői, vagy keddi napon történt? Már nem emlékszem, de az biztos, hogy a soron következő Heti Hetes felvételét készíteni akaró stáb több órás idegeskedés, telefonálgatás, rohangálás, majd várakozás után a producer utasítására hazament, mert nem voltak ott a szereplők. Egyedül hajdú Steve-et érték utol telefonon, de ő meg szűkszavúan csak annyit mondott, hogy nem tud részt venni a felvételen. Gondolom vele 'csak' elbeszélgettek. Egy kicsit.

De ez csak az első jel volt. Az első jele annak, hogy valakik nagyon azt szeretnék, ha a hatalmat több kritika nem érné. A folytatás gyors volt. Egyszerre tűnt el a képernyőkről az ORIGO, az Index, a 444.hu és a Facebook. A Twitter hamar követte őket, majd néhány napon belül eltűnt legalább tizenöt napilap a standokról. De nem csak az internet sötétült el, hanem a kereskedelmi televíziók és azok kapcsolódó tematikus csatornái is.

Az ellenzéki szereplők csendes (de kényes, költséges és időigényes) eltüntetése végül napok alatt csapott át egy mindent elsöprő letartóztatási hullámba. Az Országgyűlés bevezette a rendeleti kormányzást, a statáriumot, a kijárási tilalmat. Kikapcsolták a tömegközlekedést és a nagyobb mobilszolgáltatók átjátszó adóit is. Volt ugyan néhány renitens megye, de ott meg a vizet, a gázt meg a villanyt is lekapcsolták egy időre, így könnyedén elérték a csendet ott is.

A közszolgálati médiákból mindezekkel egy időben sohasem látott agymosás indult az útjára, hazaárulóknak, kémeknek, a migránsokkal (hovatovább a terroristákkal) összejátszóknak beállítva a letartóztatottakat. A hírhamisítást odáig fajult, hogy a köztévé egy budapesti lövöldözésről számolt be, ahol egy közelebbről meg nem nevezett antiterrorista kommandó hatalmas, több órás tűzharcban számolta fel a maradék felkelők egy nagyobb csoportját, majd a holttestek azonosításakor 'derült ki', hogy a korábban eltűnt, magukat ellenzékinek valló művészek, politikusok és egyéb közéleti figurák valahogy mind ott voltak, vagy valahogy odakerültek. 

Kár, hogy a valódi fegyveresek több sebből vérző, vagy éppen darabokra szakadt, ám friss tetemei kicsit másképp néztek ki, mint a fent felsorolt közszereplők merev, vagy több napos, és már oszladozó hullái, de egyik igazságügyi szakértő sem szeretett volna e ténynek hangot adni.

Aztán már nem maradt más, csak a nagy csend. Egyszerre mindenki számára érdektelenné vált, hogy miről mit dönt a kormány, egyszerre egyetlen sajtóorgánum sem támadott közbeszerzést, stadionépítést, vagy az egészségügy rossz állapotát. A tv-kben vezető nézettsége lett az "A DAL"-nak, egy-két "Mónika Show" jellegű agyatlanságnak, a sok-sok főzőműsornak, szépségkirálynő választásnak, illetve a "Parlamenti közvetítésnek" (mondjuk azt kötelező volt nézni). A hatalom többé nem aggódott a hatalmáért. És azt még az ellenzék sem gondolta volna, a legrosszabb álmában sem, hogy ez ilyen egyszerű lesz. Csak egy Alaptörvény-módosítás kellett hozzá. Remélem segíthettem.

(2016. január 28-án, a bejegyzés elkészítésének reggelén vált vezető hírré, hogy az Országgyűlésen nem ment át a Fidesz "terrorellenes" Alaptörvény-módosító javaslata, amely egyébként szinte korlátlan hatalmat biztosított volna a kormány számára. Szüksége is lett volna rá, hiszen a híres-neves kétharmad már nem áll a rendelkezésére. Még szerencse..................)

UBER alles!

Hello kedves olvasóm!

Ma reggel nem 'lapszemléztem'. Többek közt azért nem, mert a téma most valóban az utcán hever, vagy inkább -ha csak a most legtöbbször látott, hallott eseményeket veszem alapul- a sárga autóival szabálytalanul parkol. 

Ugyanis rengeteget lehet hallani most az UBER és a TAXI ütközéséről. Nekem azért kicsit furcsa, hogy a csak részben bejelentett demonstráció kiterjeszthető, áttelepíthető, a demonstráció céljára használt közterület növelhető! A Gyülekezésről szóló törvény ennyire azért nem megengedő, magyarán: - ezt konkrétan tilos így csinálni. 

Ezért kicsit mindez olyan, mintha a felsőbb (miket beszélek: - a politikai) akarat ebben az ügyben találkozott volna a taxisok szándékaival. Mert azt be kell látnunk, hogy a BRFK-t nem a főpolgármester irányítja, hanem az ORFK, azt meg a BM (és így tovább, és így tovább.....). 

Ugyanakkor nem is annyira  politikai, mind inkább közéleti megjegyzés, hogy Tarlós manapság nem mindig fúj egy követ a volt barátokkal, már ami a budapesti közállapotokat, az agglomerációs közlekedés finanszírozásának kérdését, vagy éppen a BKK aktuális tartozását illeti. És akkor erre jön habként a taxisdemonstráció. 

Kicsit olyan, mintha a volt barátok (ha nem érted, akkor konkrétabban is leírhatom: - a kormány -és a párt-) arra várnának, hogy baj legyen az utcán. A taxis (még) nem ellenség, de könnyen azzá válhat, és mert nem is barát, így hamar beáldozható és azt veszem észre, hogy a demonstrációban résztvevők ezt még nem vették észre, csak én. Korábbi és különösen a mostani viselkedésük alapján a közvélemény durván lehúzza a demonstrációt. 

Az UBER-es pofont kap az utcán meg néha-néha az is már aki nem UBER-es, csak autóval viszi az anyját a demonstráció útvonalán, tehát: - utasa van. Mondhatnám azt is, hogy felpofoznak mindenkit aki arra jár, ahol a taxisoknak épp demonstrálni tartja kedvük, de ez így nem lenne teljesen igaz. Tény: - azt benézték már egyszer-kétszer, hogy kit is kéne felpofozni.

Ahogy -és azt hiszem ebben egyetérthetünk- benézte azt is erősen a taxis társadalom, hogy mindez mennyire lesz, mennyire lehet népszerű, mivel -lássuk be- nem állt teljes mellszélességgel melléjük az internet népe (kurvára nem), pedig a a vélemény akár fontos is lehet. (Mondogatják is sokan, sokszor a résztvevők közül, hogy: "....mit művelnek velünk a facebook-on?...", pedig a jelentősen nagyobb többség véleménye bizony számít.)

Adott egy kövület a személyszállítási iparban, ami ragaszkodik a maga szabta árhoz és sír, hogy más olcsóbb és adott egy újfajta szemlélet, ami viszont nem szabályzott, vagyis igen nagy támadási felületet hagy, már a puszta létezésével is. 

Az államnak nyilvánvalóan hacsak finoman is, de előbb, vagy utóbb be kell avatkoznia, ám nem teszi. Szemlélődik, csendesen kivár, ugyanis szeretne az egészből a lehető legjobban kijönni. Közben pedig van káosz (nem is kicsi), azon a Budapesten, melyet a renegát Tarlós irányít. 

De sebaj! Nincs baj, mert legalább van miről beszélni. Van mivel kapcsolatosan zúgolódni, amúgy magyarosan kurvaanyázni, fröcsögni a közösségi portálokon. Cirkuszt, kenyeret a népnek! De most nem?

Remélem segíthettem.

Mosolymanó és az idő!

Hello kedves olvasóm!

Most egy kisfiúról szeretnék írni neked! Mint ahogy azt te is tudod és persze mindenkinek írom aki nem, hogy 2014-ben, azaz másfél éve még javában vívta hosszú és fájdalmas harcát a betegséggel Horváth Dominik, az az akkor kevesebb, mint három éves, mindig mosolygó győri fiúcska, akire ugyanazon év tavaszától már egy egész ország, később a fél világ figyelt. Egy olyan harcot, melyben akkor a kissrác GYŐZELEMRE ÁLLT!

Az édesanyja, a szülei, 2014. késő tavaszán -de inkább a nyárelőn- miután értesültek róla, hogy minden reményük, akaratuk, harcuk és szeretetük ellenére a gyógyuló félben lévő, új erőre kapó, a minden elvesztett képességét újra és rohamos sebességgel megtanuló, jó kedélyű, jó étvágyú, játékos és huncut Dominik, aki mindeddig csatát csatára nyert újra vesztésre áll, egy facebook-kérést terjesztettek elő, miszerint szeretnék szebbé tenni a Mosolymanó hátralévő idejét. Mert akkor már csak az volt neki.

Ez volt az a pillanat, amikor a családdal egy hatalmasat fordult a világ, mert ilyen mértékű összefogást, ilyen nagyságrendű szeretetet, ennyi jót ember még nem látott. A sajtó által csak 'bakancslistának' elnevezett út ezer, meg egy állomásán végtelen szeretet áradt a család és a kisfiú felé. A harmadik szülinapján a családon és a barátokon túl száznyolcvan-kétszáz motoros, a megyei rendőrség, különböző televíziók is képviseltették magukat. Ám mindennek vége szakad egyszer, hiszen Dominik 2014. augusztus 19-n, 03 óra 38 perckor, három évesen és néhány hónaposan elhunyt, "felment az angyalok közé", ahogy édesanyja Rita fogalmazott akkor. 

Jómagam, -és ezért nem lehetek elég hálás, akár egy egész életen át-, szintén részese lehettem ezen összefogásnak, Dominik halálhírére így reagáltam akkor, majd később itt ismét összefoglaltam az érzéseimet. És, hogy miért ezen újabb blogposzt? Sok és szerteágazó a válaszok lehetősége, ám én kiragadnék néhányat mégis.

Vegyük először talán a mai dátumot (2016. január 19.), hiszen pontosan ma tizenhét hónapja annak, hogy a Mosolymanó már nem lehet közöttünk. Tizenhét hónap! Roppant sok időnek tűnhet, de biztosan nem az, ha Domi édesanyjára gondolunk és arra, hogyan él benne a kisfia emléke. Tizenhét hónap! Nagy idő, de nem lett volna az Domi életében, aki így most valamivel több, mint négy és fél éves lenne s készülhetnénk a nyári, ötödik szülinapra. Jövőre iskolás lenne (lehetett volna) talán.

Aztán vegyük a saját érzéseimet. Éppen a tegnapi napon szembesültem e gondolatok nagy részével, amikor -ki tudja, miért- a számítógépemen a Dominiket, nővérkéjét Violát, a szüleit Ritát és Józsit, a családot, a barátokat, a már említett harmadik születésnapot ábrázoló fotókat nézegettem. Talán érdekes lehet, de Domi szemét látva ugyanaz a fájdalom tolult fel bennem, mint mikor értesültem arról, hogy meghalt.

És végül vegyük, igen vegyük Dominik mindig mosolygós szemecskéit. Van róla rengeteg fotó és videó és nagyon nehéz olyat találni köztük, melyen Domi ne mosolyogna. Én mégis egy olyan fotót szeretnék neked megmutatni kedves olvasóm, melyen a Mosolymanó csak egyszerűen ránk, rád néz, viszont ebben a képben benne van az Ő teljes története és benne az egész világ. 

És, bár nem ez a legjobb minőségű kép Róla, mégis javaslom sőt, kifejezetten kérlek, hogy nézz a Mosolymanó szemébe! És akkor megértheted, hogy a történetének megismerése milyen sokat jelent azóta is mindenkinek, aki kicsiny gyermeket nevel. 
És itt kicsit frissíteném ezt a bejegyzést, 2016. január 21-én, délelőtt 11:26-kor. Ugyanis utánanéztem, mert érdekelt, mert kíváncsi voltam: - mennyien gondolják úgy, ahogyan én. A benti időpontig ötezer-háromszáztíz nagyon kedves, Jó embert érdekelt, csak a blogon keresztül Domi története! Tudom, hogy aki elolvasta, az megváltozott, ahogyan én is. Remélem -nekik-  segíthettem, de mit is mondok: - remélem nekik is segített Dominik, ahogy nekem is, valamit megérteni a gyermekeinkkel, a szeretteinkkel töltött idő rendkívüli fontosságáról! Kérlek: - nézz Domi szemébe ismét. Köszönöm!


Szóval remélem segíthettem és még egyszer: - nagyon szépen köszönök mindent neked Drága Kis Mosolymanó!

VÉRADÁS! Neked, hogy?

Hello kedves olvasóm!

Egy tegnap esti facebook hozzászólásom kerekedett ma reggelre önálló poszttá, melyben leírom a saját történetemet, ami kezdetben látszólag vidám, de annyira mégsem az. És neked, hogy? Történ veled is efféle, vagy csak én vagyok ekkora balfasz?

Rendszeresen adtam vért. Aztán, egy alkalommal a Dél-Pesti Kórházban valami nem jól sült el. Pedig olyan jól indult.  
Ment a marhaság, miközben sorban álltunk az előzetes vizsgálatokhoz, több barátommal. Az egyik évfolyamtársam (azelőtt és azóta is az egyik legjobb barátom) azt találta ki, hogy lecseréli a vizeletvételhez adott szimpla műanyag poharat egy ahhoz megszólalásig hasonló pohárra a büféből és teát tölt bele.
Miután végzett az előkészületekkel, csendben visszaállt a sorba a helyére, ám rövid idő elteltével elkezdett hőzöngeni. Hogy nehogymá' várakozzék itt, meg sorban álljon, mikor ő vért jött adni és még őt várakoztatják. 

"....El is megyek innen a faszomba!....." - mondta, majd ugyanazzal a lendülettel egy szuszra felhajtotta a teáját. 

Képzeljétek el az azonos küllemű, ám vizeletet tartalmazó poharakat szorongató tömeg arcát! Döbbenet! Szerencsére csak néhányan ájultak el.
 

Na, de félre a tréfát, rám került a sor. Felfekszek, tű bevezet, az átlátszó gumicső pirosodik, a zacskó lágyan hintázik a mérleg ide-oda hullámzó serpenyőjében. Mindeközben én vígan nézelődtem kifelé a szemközti ablakon.
Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az ablakból látható, vörös téglákból épített gyárkémény már nincs is ott, ahol korábban volt. Egyszerűen eltűnt. Mondom magamban ilyen nincs, de akkor meg az ablak tűnt el. Utána a szemközt fekvő srác arca, aztán a srác is.
 

Huhhh.....- gondoltam, itt baj lesz. Ekkor vett erőt rajtam némi émelygés, hogy azután mindent elsöprő rosszullétté váljék néhány másodperc alatt. Szóltam volna akkor már valakinek, de nemigen ment, mert egy hang nem jött ki a torkomon.
'Szerencsére' mindezzel együtt először a csuklóimat, aztán a karjaimat kezdte összehúzni egy elementáris erejű görcs de, hogy ne legyen elég, mindez a lábaimban folytatódott. Vélem, ott döglök meg, ha ekkor valakik (máig hálát érzek irántuk), nem avatkoznak be.
Ezek a valakik eltávolították a vérvételi szettet belőlem, felemeltek a lábamnál fogva, valaki lehúzta a nadrágomat (eszembe nem jutott akkor a saját szemérmem), hullott 'belőlem' a papírfecni, kulcscsomó, aprópénz szerte-szét, megint más egy rohadt nagy injekciót döfött belém, azután még egyet.
Na, nem sokkal később kicsit jobb lett. Pár percre rá (vagy órák múlva nem tudom, merthogy sokáig kellett feküdnöm ott) valaki felültetett és megkért, hogy igyak. Valami undorító keserű löttyöt, de nem bántam, mert tudtam, hogy talán annál is jobban leszek, mint ahogy a beavatkozás hatására lettem. Miután megittam, kezdtem el ismét látni. Elhihetitek, felemelő érzés volt.
 

Később elmagyarázták, hogy az efféle komplikáció időnként fellép a véradásokkor, ahogy elmondták azt is, hogy talán a nyomásváltozásra adott túlzott reakció a szervezet részéről, amely képes 'elérni' akár a keringés összeomlását is. Mondták: - közel jártam hozzá.
 

Fasza - gondoltam akkor(és így visszagondolva most is). Úgyhogy bárhogy szeretnék, de soha többé nem adhatok vért. 

És neked, hogy? Történ veled is efféle, vagy csak én vagyok ekkora balfasz? Írd ki magadból és remélem, hogy a felkéréssel és a történet megosztásával is segíthettem.

Nem! Nem és nem......!

Hello kedves Olvasóm!

Bizonyára kis késéssel már te is értesültél arról -merthogy sem a német rendőrség, sem pedig a német sajtó! valahogy nem kívánta dokumentálni, közölni a hírt, tájékoztatni a lakosságot- miszerint migránsok jelentős csoportjai, bandákba verődve 90, azaz kilencven esetben követtek el különböző szexuális bűncselekményeket, szilveszter éjjelén németországi nagyvárosokban, továbbá ugyanezek az 'emberek' egy esetben meg is erőszakolták az áldozatot, valamint minden esetben ki is fosztották az a nőt, aki a karmaik közé került.

Beszédes a nagy esetszám és az is, hogy közel 1000, azaz egyezer fő! elkövetőről beszélünk, akik közül ezidáig 8, azaz nyolc főt sikerült azonosítania és elfognia a német rendőrségnek.

Elgondolkodtam mindezen. A liberális gondolkodásmód tette lehetővé a nagyszámú bevándorló beáramlását Németország területére és mindezt erőteljesen támogatta is az a (durva csúsztatásairól ezidáig is híres) liberális német sajtó, amely ma megpróbálja a végletekig elhallgatni az események ilyen jellegű fordulatát. Ezután merült fel bennem annak a gondolata, hogy eszerint (igaz ugyan, csak önmagát szabályozva) létezhet egyfajta cenzúra is ebben a sajtóban, amely (és itt a csúsztatás) minden alkalommal megmutatja, hogy milyen nagyszerű emberek is ezek a bevándorlók, és majd mekkora haszonra tesz szert a 'vérfrissüléssel' a német gazdaság, és hogy a beilleszkedést elősegítő intézkedések (szociális háló, nyelvoktatás stb.....), majd pikk-pakk integrálják a tengerről érkező és egész Kelet-Európát gyalog átszelő menekülteket ám, ugyanez a sajtó egyetlen szót sem közöl, ha baj van.

Arra a következtetésre jutottam, hogy a politikai korrektség ilyen mértékű gyakorlati alkalmazása vakká, süketté, de nem mondok nagyot azzal sem, ha azt állítom: - tökéletes hülyévé tette Európa és azon belül különösen Németország aktuális vezetőit. 

Ebben a megvilágításban kijelenthetem, hogy ez a gondolkodásmód, melyet magamban 'szélsőközpének' neveztem el, konkrétan életveszélyes! Ugyanis -és ezt az ember a saját egyszerű életében is megtapasztalhatja- a halogatás taktikájából eredő hallgatás, a probléma szőnyeg alá söprése, a fejek homokba dugása semmit nem fog megoldani.

A felsorakoztatott gazdasági és politikai eszközök (egyezség Törökországgal, pénzügyi segítségnyújtás Törökországnak, a közös határvédelem megerősítése) semmilyen eredményt nem hoztak!A bevándorlást sem a fenti módszerek, sem tél tábornok, sem pedig a háborgó tenger nem állította meg, de még csak nem is csökkentette.

Az 'eredmények' pedig jól láthatóak. Az év utolsó napjának eseményeit jómagam erődemonstrációként fogom fel. A szilveszter éjjelén, minden különösebb előképzettség, rákészülés vagy bármi nélkül összeverődött és nőket bántalmazó ezer fő ma már bármikor több tízezerré duzzadhat, ha kell napok alatt, ha kell, bármilyen célból. A nőket tárgyként, tulajdonként értékelő 'férfiak' tömegének csak ki kell jelölni az ellenséget és ezután 'ezek' ugyanezzel a vehemenciával vágnak le bárkit, mint egy birkát. Még komolyabb fegyverekre sincs szükségük mindehhez.

Henriette Reker, Köln polgármester asszonya az eseményeket követő első reakciójában nem az események elkövetőit ítéli el, hanem és erről bővebben itt olvashatsz viselkedési normákat ír elő! a kölni nők számára a közelgő karneváli idényre való tekintettel. Kérdezem én: - ez a normális reakció? Ez egy normális ember reakciója? Amikor azt nyilatkozta az egyik áldozat, hogy minden testnyílásában ujjak voltak?

Én, a családomat, a gyermekeimet, a napokban született pici lánykámat, a felségemet, a családom nő tagjait, a szűkebb és tágabb környezetemben élő nőket, a barátaimat, és az ismeretlen hölgyeket, Magyarország és Európa női lakosságát, a kultúránkat, a hagyományainkat, a magyarságomat féltve azt mondom: - NEM! NEM ÉS NEM........! 

Ez így már messze nem normális! Remélem segíthettem!