58. NAPIJÓ

2011. május 11. Szerda

Ma először: -beleszagolni az igazi nyár illatába.

Negyvenéves nyugger III. Széll Kálmánnal karöltve!

Hello kedves olvasó!

Ismerős a cím: -A hatalom hálójában. Már nem emlékszem pontosan a film konkrét tartalmára, de az dereng, hogy az Amerikai Egyesült Államokban játszódó, politikai cselszövésektől sem mentes olyan film volt, amely (az adott) kormány, az elnök mindenhatóságát tűzte a céltáblájára. Olyan film volt, melyben az állam nem mint közszolgáltató, hanem mint erőszakszervezet lépett fel minden, a saját hatalmát veszélyeztető tényező ellen.

Szomorú látvány ez kérem.

Valahogy mostanában nálunk is megfordultak a szerepek. Ne érts félre, nem a Fideszt kívánom ostorozni, a politika szereplői (kétharmados többségüktől függetlenül, vagy épen azért) valahogy elszálltak mostanában maguktól. Persze nyilván a gazdaságot meg kell állítani a lejtőn és komoly tanulmányok százai jelennek meg a közlönyökben (na meg a jobboldali beállítottságú napilapokban) arról, hogy a kormány nagyon is jól teszi a dolgát. Biztos így van, nem az én tisztem megítélni ezt, hiszen közgazdászok és politológusok hada elemzi nap nap után a kormány lépéseit, döntéseit.

Engem jobban a stílus zavar. Olvasom (és persze hallom mindenhonnan), hogy a rendvédelem szereplői (egyre erőteljesebben) hallatják a hangjukat csorbítani kívánt jogaikért. A minap már egészen arra vetemedtek (a szerencsétlenek), hogy a Parlamentet körülvevő lánckorlát által megrajzolt (egyébként jelképes és láthatatlan) vonalat átlépve az épület Kossuth tér felőli oldalának lépcsőiig mentek, majd onnan rövid időn belül (most még békésen) távoztak. Nem történt rendbontás.

Leszámítva azt az egy -szándékai szerint nem egészen érthető-, egyébként egyenruhában lévő, immáron nyugdíjas tűzoltót, aki az izraeli zászlóhoz hasonlatos rongyot égetett el a Parlament láncain.

Nem semmi, bár nem látom át, hogy a cselekmény zsidózás volt, vagy így zsidózta le a kormányt az öreg. Szerintem (attól függetlenül, hogy ismereteim szerint az esetet az V. kerületi Rendőrség garázdaságként értékelte) ez inkább egy olyan kétségbeesett ember kétségbeesett lépése volt, aki elkeseredett dühében, és nem antiszemita beállítottsága okán próbálta még inkább felhívni a figyelmet a tűzoltóságon (és általában a rendvédelem területén) dolgozók általános kétségbeesésére, elkeseredettségére.

Ugye kinek mit jelent a hír, vagy az, amit a televízióban élő eseményekről közvetítenek. Én sem antiszemitizmust, sem pedig garázdaságot nem látok az eset mögött, csak éppen a hatalomnak már lépnie kellett valamit. (Teljesen biztos vagyok benne, hogy a tűzoltó kollégák össze fogják dobni a bírság összegét és ily módon is a hatalom képébe röhögnek.)

Nem tréfadolog ez kérem.

Mert a tűzoltó olyan közegben dolgozik, hogy az összetart. A tűzoltó az olyan állatfajta, amelyik csoportosan vonul, de nem csak a Kossuth téren, hanem a tűzhöz is, ahol adott esetben vadidegen emberekért meghal, ha kell, csak mert ilyen fajta. Kötelezi rá az eskü szövege és az a legbelülről fakadó elhivatottság, ami egyáltalán a pályára irányította, és ott tartotta.

Ilyen állatfajta még a rendőr és a mentő is, bár ez utóbbi nem részesül a klasszikus értelemben vett nyugdíj kegyében. Igaz is nyugdíj. ugye most megy a fight a kormány és az ő saját rendvédelme között ez ügyben. Ez szólította az utcára a rendvédelemben dolgozókat és ez tartja ott őket immáron harmadik, vagy negyedik hete. Ez az az utolsó olyan kedvezmény, amely jár, az áldozatos munkáért, amely jár az emberi természettel teljesen ellentétes: -önfeláldozó magatartásért, amit ezek az emberek azzal, hogy az éjszakáikon járőröznek, tüzet oltanak, rabokra vigyáznak, kábítószer csempészeket fognak el, életeket mentenek, JÁR!

Azt hittem: -ilyet
soha az életben nem látok

JÁR! Egészen egyszerűen jár! S a nép, az isten adta nép pedig élvezi a rendvédelem fenntartásának hasznát azzal, hogy (általában) nem hal meg egy rablótámadásban, nem vész oda egy lakástűzben, vagy egy autóbalesetben (ellentétben a motorosrendőrrel, aki meg már harminckét évesen hullik mint a légy, csak, hogy vigyázzon ránk), a gyereke nem adagolja túl magát, mert a rendőr, vagy a pénzügyőr megelőzi esetleg ezt, vagy, ha infarktust kap az utcán, akkor van, aki megmentse a szaros kis életét.

Mindez csak úgy lehetséges, hogy néhányan (nyomorultul jelképes összegekért) megmentik, eloltják, elfogják, megelőzik azt, vagy amit kell. Ugye ez még érthető.

Amikor a Parlamentet oly nagyon megközelítették a békés rendvédelmi dolgozók, akkor derék belügyminiszterünk végre vette a fáradtságot (nem kis dolog lehet e vészterhes időkben belügyminiszternek lenni) és percek alatt előkerült, majd lement a saját emberei közé, ahol azt mondta, hogy hétfőn megkezdődhetnek az egyeztetések. Hétfőn aztán semmi nem történt azon kívül, hogy mindkét fél közölte: -az álláspontok nem közeledtek egymáshoz. 

És hogy miért jutott eszembe az írásom elején idézett filmcím? Hát azért, mert a Széll Kálmán Terv kiagyalói, azaz nemes egyszerűséggel a kormányunk ma reggel ismét megpöckölte az elégedetlenkedők orrát. (És ez baszott fel.) Az említett terv ugyanis nem csak a korai nyugdíjazást vette fel a listájára, mint megszüntetendő folyamatot, hanem említette a már nyugdíjban lévők állapotának felülvizsgálatát, és kb.: harmincezer rendvédelmi dolgozó visszaállítását. 

Sajnos (és hát leginkább szerencsére) még nincsenek olyan törvényeink, melyek a polgári jog szerinti öregségi nyugdíjat el tudják törölni, vagy el tudják venni bárkitől, de nyugodj meg kedves olvasóm, ha a dolgok így haladnak lesz ilyen törvény nem is egy.  Mondjuk, erre rájöhettek a terv készítői is (néhány másodpercre átlátva saját ködös elképzeléseiken) és gyorsan levetették a napirendről ezt a témát úgy, hogy megmaradtak ez eredeti -vegyük mától el ezeknek a nyugdíját- elképzelésnél.

De! Bemászik a  tűzoltó a Kossuth térre? Engedetlen? Tűzcsapot nyitogat? A tiltás ellenére egyenruhát visel? (Ártalmatlan) Füstbombát gyújtogat? Bekiabál, amikor a nagy miniszter szól? Sebaj! Nem egyezkedünk az alja söpredékkel! Sőt! Újabb feltételeket állítunk! Felröppentünk még egy hírt, -miszerint még a nyugdíjast is visszahívjuk- hadd csámcsogjon rajta a sajtó! Hadd forduljon még inkább szembe saját rendvédelmével az Isten adta nép!

Olyan őszinte a mosolya, mint
a nénié a szélvédőn.

Oszd meg és uralkodj! Kissé elavult ez az ókori (szó szerint ókori) vezetési elv, de úgy látszik 2011-ben ugyanúgy működik, mint sok ezer évvel ezelőtt!

A rendvédelmi dolgozók megmozdulásait koordináló bizottság elnöke pedig nem tudja, hogy meddig maradhat ilyen békés jellegű a tüntetéssorozat. Ez is egy üzenet. Méghozzá a maga burkolt formájában is igen kemény és érthető. Szerintem nem kellene odáig eljutni. Szerintem le kellene már dobni a -mindenki felett állunk okozta- gőg maszkját (nem először kérem erre a kormány tagjait) mert ez nincs így és értelmes, felnőtt emberként kezelni az ország polgárait.

Különösen a tűzoltót, a rendőrt, a büntetés-végrehajtásban dolgozót, a katonát, a mentőst, a pénzügyőrt mert higgyék el uraim és hidd el kedves olvasó: -értelmes emberek azok, hiszen te sem bíznád rájuk az életedet, ha nem volnának azok és feltétel nélkül bízod rájuk mindennap!

A hatalomnak most az egyszer  be kellene látnia: -hibázott, amikor nekiugrott a saját embereinek. Mert nem nagyon vagyok abban biztos, hogy -ha ne adja az Isten- elfajulna a helyzet, hogy akkor Orbán úr most is leszaladna a Kossuth térre egy csendes kordonbontogatás erejéig, mint tette azt 2006 tájékán. Szerintem nem, de ez nyilván csak az én véleményem. Remélem segíthettem!

57. NAPIJÓ

2011. május 10. Kedd

Ma "csak" ennyi:

http://youtu.be/Rq2cSw5GXfM

Nézd meg, beszarás!

56. NAPIJÓ

2011. május 9. Hétfő

Megtapasztalni egy (majd másnap még egy) nagy sikerű szakvizsgát!

(Nagyszerű, kellemes érzés elhiheted.)

55. NAPIJÓ

2011. május 7. Vasárnap

Felkészülni valami teljesen újra.

(És másnap megtudni, hogy ez mennyire sikerült.)

54. NAPIJÓ

2011. május 7. Péntek

Gyermekeid társaságának élvezete. 

Amikor együtt töltitek az időt, egyfolytában beszélnek, hogy megoszthassák az élményeiket

-lett légyen az jó, vagy rossz- 

veled és közben látod, hogy szörnyen élvezik az együtt töltött időt.

(És közben mindannyian tudjátok, hogy sokkal ebből több kellene. De azért így is jó.)

53. NAPIJÓ

2011. május 6. Péntek

Egy szokatlan, ám éppen ezért annál kellemesebb szabadnap teljes értékű élvezete a feleségeddel, barátaiddal.

52. NAPIJÓ

2011. május 5. Csütörtök

Úgy végezni a hazavitt adminisztrációs munkával (ha már voltál olyan hülye, hogy hazavidd), hogy tudod: -holnap már nem kell bemenned a munkahelyedre,

mert hosszú hétvégét csináltál magadnak.

51. NAPIJÓ

2011. május 4. Szerda

A karriered csúcsán, a saját döntésed alapján végrehajtott pályaelhagyásod hírével megdöbbenteni egy ostoba, buta és rosszindulatú embert, aki egyébként a pályamódosításod mögött a kirúgásodat sejtette.

(Mit ne mondjak: -látnotok kellett volna annak az undorító féreg mókusnak az arcát. Hogy a gyöngyösiek és Gyöngyös környékiek értsék: -maga a nagy don, vagyis don mókus arcára hordta ki a döbbenet a kisszékét, hogy azután kiüljön oda.
Farkas Laci barátommal hangosan röhögtünk ezen, meg a fekete, hímzett selyem ingén.)

Való Világ 4: A FINÁLÉ

Hello kedves olvasóm!

Ha átfutod a napi sajtót, sok érdekeset láthatsz, olvashatsz. Ma például sikerült (régóta először) olvasnom -még egy- jó riportot, ha úgy tetszik portrét Szervét Tiborral, Szervét Tiborról, Magyarország egyik legkarizmatikusabb színházi színészéről, akit egyébként mindezek mellett nem csak az Apacsokban, a Valami Amerikában, vagy a Magyar Vándorban, de több amerikai filmben is láthattál (ha ismered és követed valamelyest a pályafutását).

Ebben a cikkben megfogott egy mondata, idézem: ".....fölöslegesen nem gyártok jövővariánsokat csak azért, mert a jelen valamilyen. .....", és milyen igaz! Nem kell minden pillanatban azon izgulnunk, hogy mi lesz! Nem kell felesleges rémképeket festeni, hiszen a jelen (a változó, kiszámíthatatlan világunkban) egyre kevésbé határozza meg, egyre kevésbé tudja meghatározni a jövőnket. Micsoda kifinomult intelligencia, micsoda szellemi eledel egy-egy ilyen mondat!

Aztán olvashatsz cikket Szőcs Gézáról, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kulturális Államtitkárának ingatag helyzetéről a Fidesz frakció előtt, vagy akár a kormányban. Ha elolvasod, akkor megtudhatod, hogy a meg nem értett zsenit -a cikk szerint- mindösszesen Orbán Viktor szimpátiája, személyes barátsága tartja már csak a kormányon belül.

Vagy éppenséggel olvashatsz Mihalik Ábelről a Kispál és a Borz zenekar volt dobosáról, aki rövidesen új formációban debütál. Szóval van lehetőség bőségesen, ha a napi robot után szükségét érzed annak, hogy kikapcsolódj, vagy valódi kultúrát, hírt, információt végy magadhoz, és biztosan tudod, hogy ezzel még nincs vége, hiszen sem politikai információról, sem a világ híreiről nem szóltam. (Pedig történtek dolgok gazdagon. Igaz ugye Mr. Oszama Bin Laden?)

Ha valaki igazán éhes minderre, ha valakit kicsit is érdekel bármi, ami ma, vagy a napokban történt, amiről lehet gondolkodni, ami csillapítja az ember szellemi szomját, hát csillapíthatja bőségesen azzal a rengeteg olvasnivalóval, ami naponta jelenik meg nyomtatva, vagy elektronikusan.

Egyenesen Gyálról

Ám, ha csak pihennél és arra érzel ingert, hogy limonádét tömj magadba akkor is kiváló ajánlatom van a számodra. Kapcsold be a televíziódat (Televízió: -micsoda jó szó a semmire, még csak most gondoltam először erre így. Egy doboz, telis tele vízióval. Óriási ez a magyar nyelv!), és bocs, ha nagyon elkanyarodtam: -szóval kapcsold be a televíziódat, ahol ott van mindjárt a Való Világ 4 című reality-show. 

Ha nem nézed (és szinte biztos vagyok benne, hogy nem nézed sic!) elmondom, hogy a műsor a fináléba érkezett. Ez azt jelenti, hogy megtörtént az utolsó párbaj, ahol -nevezzük így, mert a rendes nevét sajnos nem jegyeztem meg- VV Anikó minimális hátránnyal szenvedett vereséget a gyáli piacról szalajtott kofával, vagyis VV Évával szemben. Éva, aki ezidáig négyszer párbajozott, természetesen most is előadta a stúdióban fetrengés világrekordját. (Tudod ő az a pszichopata picsa, aki képes kisestélyiben, élőadásban fetrengeni és a padlón hosszasan forgolódni egy-egy győztes párbaj után. Ilyenkor nagyon természetes és nagyon emberi.) Persze ez nyilvánvaló irónia volt, hiszen kevés ember reagál ilyenformán, bármi is éri.

Aztán még üzengettek egymásnak a kiesett Anikóval, mindketten biztosítva a másikat arról a mérhetetlen szeretetről, párbaj ide, vagy oda, amit egymás iránt éreznek, majd Éva, amint visszatért a villába, azonnal fikázni kezdte -az általa néhány másodperce még oly hőn szeretett- vetélytársát. Hát ilyen ember ez az Éva.

Egy furcsa helyzet alakult ki, így a fináléban. Bennmaradt ugye a szájkarate világbajnoka, a legtöbb értelmetlen mondatot egymás után kimondók világcsúcstartója, a műokosság hőse, a szánalmas nőcsábász: Alekosz. Bennmaradt a papírból olvasás trénere, az órákig tartó hajzselézés királya, a beszédkészség ikonja: Jerzy. És bennmaradt ugye a valóban elmebeteg Évike is, aki több szót nagyon nem érdemel. 

Három olyan emberről beszélek, akik a viselkedésükkel, agyatlanságukkal, alul-műveltségükkel, ostobaságukkal párosuló rosszindulatukkal együtt, és/vagy külön-külön is képesek kihozni a sodromból percek alatt. Három olyan ember került a nézők szavazatai alapján a fináléba, akikből önállóan soha semmi, de semmi nem lett volna. (Sőt! Valószínűsítem, hogy a műsor nélkül, néhány év alatt nagyon csúnyán lepattantak volna, maguktól is.) Három olyan emberről beszélek, akiknél lényegesen értelmesebb értékesebb emberek sokkal korábban kihullottak a műsorból.

Miután mindenből, így ebből is levonható a  tanulság. Először -tévesen- azt gondoltam, hogy az ország felnőtt lakosságának nagy hányada, merthogy képes azonosulni ezekkel az idiótákkal, hasonló szellemi színvonalon lehet, de rájöttem, balgaság lenne ezt gondolni, mert egész egyszerűen nem így van. A megoldás kulcsa nem a felnőtt (19 és 49 év közötti, vásárolni képes, tehát reklám-fogyasztó) lakosság. 

A Kossuth díj
új várományosa

A megoldás kulcsa a felsorolt kitételekbe (is) beleférő, azon személyek összessége, akik a kedvenceikre szavazni is képes, a szereplőkkel valóban azonosuló tudó emberkék. Lakásuk magányának egyetlen fényét, vidámságát, a szomszédaikkal való kommunikáció egyetlen értelmét jelentő reality igazi fogyasztói ők (akik mellékesen sörért mennek a reklám alatt) és nem nagyon érdekli őket az sem, hogy Szőcs Géza államtitkár annak ellenére nem pottyant ki a pikszisből, hogy megtartotta Alföldi Róbertet a Nemzeti Színház igazgatói székében.

Aztán ezen is elgondolkodtam, majd arra a következtetésre jutottam, hogy lehet, hogy én vagyok a barom, amikor ilyeneken töröm a fejem, -ahelyett, hogy akkor bulizzak, ha úgy van, mert általában úgy van- hogy miközben mindezektől teljesen függetlenül a bulvárral, Alföldi Róberttel, Lady GaGa-val, Gáspár Győzővel, SP-vel, vagy éppen F.L.U.O.R. - MIZU-val már amúgy is rendesen dübörög a kultúra kicsiny hazánkban. Hát ez a szitu. Remélem segíthettem.

50. NAPIJÓ

2011. május 3. Kedd

Egy-egy szép emlékre gondolni.

(Okozhat néhány kellemes másodpercet és ez olykor éppen elég.)

Az én édesanyám!

Hello kedves olvasó!

Vélem, hogy az édesanyánk szeretetének okát nem nagyon kell magyaráznom. Legalább is nem hiszem, hogy van olyan ember, akinek el kellene magyaráznom, hogy mi okból kell, hogy szeressük, tiszteljük őket, hogy gondoskodjunk róluk, amikor megöregedtek, hogy óvjuk, amíg e Földön, köztünk járnak.

Ám azt, hogy értekezzek erről, azt valamilyen okból mégis fontosnak tartottam, és ezért "ragadtam tollat", így az anyák napja követő napon. És, miközben e fenti sort megfogalmazva leírtam, rájöttem arra is, hogy mi ez az ok, így eléd tárom:

Az ok nem más, mint az, hogy egy olyan agresszív, mocskos és rideg világ vesz manapság bennünket körül, hogy úgy gondoltam szükséges mindenkit inteni egy kicsit: -figyeljen oda (talán egy picit jobban, mint eddig) a szeretteire és különösen az édesanyjára, a gyermekeire!

Amikor zajlanak a munkás hétköznapok, amikor őrlődsz a munkahelyeden, amikor magába szív és nem enged a pénztelenség réme, amikor a stressz néha olyan szinteken érint, hogy úgy érzed: -ez már nem lehet rosszabb, no akkor a hivatalok és a bankok még szorítanak mindezen egy kicsit. (Hidd el nagyon is tudom, hogy mindez milyen érzés.)

És aztán amikor mindebből a napod végén hazaérsz, nos ekkor kell, hogy erőt vegyél magadon. Szívd tele a tüdődet friss levegővel mielőtt a házadba lépsz (ha úgy tetszik: -sóhajts egyet), számolj el tízig mielőtt megszólalsz, hogy az otthon lévő szeretteidnek (akikért tulajdonképpen hajtasz), ebből ne kelljen túl sokat érezni. Tudd, hogy ők (köztük az édesanyád) igazán szeretnek. Tudd, hogy hálásak, amiért te (optimális esetben) mindent megteszel, ami emberileg lehetséges. Értük.

Nem szabad elfelejtened azt az érzést, ahogyan te viszontszereted ezeket az embereket és akkor nem válik a robot (hozzád is) méltatlan, utált időtöltésé, mert van egy igazi cél, amiért naponta felkelsz. (Én komolyan így gondolom, amikor kicsit elegem lesz a napi megélhetés gondjaiból.)

Ugyanez az érzés vezérelte ugyanis a te édesanyádat is. Az ő céljainak egyike azzal valósult meg, hogy a világra hozott és ezzel életet adott neked! (Tudod azt, amelyből csak ez az egyetlen egy van, amit így és éppen ezért nem fecsérelhetsz el.) Aztán nyilván egy másik cél valósult meg, amikor féltő gondoskodással felnevelt téged ugyanez az anya, közben megtéve mindent, hogy neked jó legyen. (És ez akkor is így van, ha mondjuk tisztes szegénységben nőttél fel, mert ettől még -az esetek nagyobbik többségében, az édesapáddal- rendes embert faragtak belőled. Legalább is így gondolom, ha most ezt az írást, -egy számítógép előtt ülve- olvasod.)

Aztán a legnagyobb boldogság volt a szívükben, amikor szakmád lett, leérettségiztél, megszerezted a diplomádat, állást vállaltál, családot alapítottál és mondjuk unokákkal örvendeztetted meg őt, aki most már a szívét lelkét értük is kiteszi.

Én valahogy így képzelem el a jó anyát. Én valahogy azt gondolom, hogy ebben a nehéz világban sokszor egyetlen támaszunk a szülőnk, az édesanyánk, az édesapánk. Akiknél mindig számíthatsz egy jó tanácsra, bármilyen segítségre, vagy, ha szerény körülmények között élnek, akkor is: - egy két jó szóra egy tál levesre  biztosan futja.

Ha figyeltél, akkor most valószínűleg elgondolkodtál azon, hogy vajon miért írtam akkor én mégis azt, hogy "én így képzelem el", meg, hogy "Én valahogy így gondolom"? Talán azért, mert úgy általában nem a szüleimen gondolkodom, amikor dolgozom, amikor esetleg a feleségemmel beszélgetek, vagy mondjuk autót vezetek, ám ennek ellenére vannak olyan pillanatok, amikor úgy hasít belém a hiányuk, hogy az már már fizikailag fáj. Ilyenkor meg kell állnom egy pillanatra, hogy összeszedhessem magam. 

Az én édesanyám (mint a címben) és hát az édesapám ugyanis már régen, nagyon régen nem élnek. Nagyon fiatalon mentek el. Ők a halálhoz én meg az élethez voltam túlságosan is fiatal akkoriban.

Nekik (nekem) nem volt olyan szerencséjük (szerencsém), hogy láthassák gyermekük fent felsorolt pillanatait és bizony -annak ellenére, hogy szép lassan túl vagyok azon az eufórián, amelyet a negyvenedik születésnapom okozott- sokszor nagyon tudnak hiányozni a szavaik, tanácsuk, látványuk, vagy egész egyszerűen a fizikai létezésük. Sokszor látom magam előtt az én édesanyám nagy, barna szemeit, vagy az apukám mosolyát.

Így aztán te, kedves olvasóm, ha olyan szerencsés vagy, hogy akár még naponta is találkozhatsz az édesanyáddal, a szüleiddel, kérlek becsüld meg azokat a pillanatokat. De nagyon! Végy egy nagy levegőt, mielőtt megszólalsz, számolj el tízig, nehogy bármivel megbánts azokat, akik az egész életüket azzal töltötték, hogy az légy aki vagy. Remélem segíthettem.

49. NAPIJÓ

2011. május 2. Hétfő

Az édesanyád szeretete.

48. NAPIJÓ

2011. május 1. Vasárnap

Egy jó gulyás, füstölt tarjával!

(Hogy miért, az alant olvasható bejegyzésből megtudhatod.)

A barátaim és én (Naplószerű elbeszélés a május elsejéről, első, bevezető rész!)

Hello kedves olvasó!

Nos, hogy megmagyarázzam ezt a némileg fura címet, hát el kell, hogy mondjam, ma nem nagyon szeretnék foglalkozni a bolygó összes bajával, mert ahogy neked, nekem: -mindenkinek lehet szüksége öt olyan percre, amikor nem érez késztetést arra, hogy megváltsa a világot. 

(Mondjuk itt meg is kell, hogy jegyezzem: -nagyon sok ember soha, egyetlen percig sem érez erre késztetést, pedig néha kipróbálhatnák.) Ezért döntöttem aztán úgy, hogy a nagypolitika felől, egy éles kanyarral inkább a mikrokörnyezetem felé indulok ma el. 

A barátaim és én. Találó cím lehet, ha az ember a kapcsolati tőkéről, az emberi kapcsolatrendszerekről, a barátság pszichológiájáról, vagy valami hasonló tudományos magasságokban szőtt eszméről akar esszét írni, de jó cím akkor is, ha  "csak"szeretné bemutatni a barátait a világnak. (Nyilván szó nincs arról, hogy nevesítenem kellene ebben a cikkben őket, ám abból nem lehet baj, ha embertípusokat ábrázolok, így most ezt fogom tenni.) 

Amikor tegnap délután (2011. 04. 30-án, pénteken, és hát persze, hogy a barátaim és én) több, mint egy hetes tervezgetést, többszöri átbeszélést, beszerzéseket követően kezdtünk erősen készülődni arra, hogy a Mátra csúcsait támadva, egy elő-bulira rendezkedjünk be -a talán országosan is ismert- Sástó nevű üdülőtelepülés egyik parkjában (tudod: -menedékház, kiépített tűzgyújtó helyek, és effélék), nos akkor megérkezett az égi áldás egy kiadós eső formájában.

Az erdőben lévő parkok sajátossága pedig az, hogy a talaj az bizony nem aszfalttal, vagy  díszkővel burkolt valami, hanem keményen föld, fű, avar, ahogy az Isten megadta, így nyilván nem kell magyaráznom, hogy mi történt a táborhelyünkkel néhány perc alatt, és a csapat ekkor még el sem indult, nemhogy odaért volna.

Most nyilván azt gondolod, hogy a terv füstbe ment, és, hogy a barátaim és én feladtuk az elemekkel vívott küzdelmet, de nem ismersz minket eléggé, ha ez valóban megfordult a fejedben. Ugyanis nálunk ez nem képezhet akadályt! Szerencsére a csapatunkat nem ilyen fából faragták, úgyhogy zápor ide, zivatar oda bizony mi bizony a kitűzött célnak megfelelően (bár némi késéssel az eredeti tervekhez képest) mégis konokul belefogtunk a buli lebonyolításába és nem is akár hogyan!

Némi szerencsével az eső elállt, de képzelheted, hogy mit hagyott maga után. A sár a tengelyig ért és ez csak a kezdet volt, ám ahogy az este leszállt, jótékony sötétbe borítva az erdőben mindent, fátylat vont a táj szépséghibáira is.

Mondjuk ez igen költőire sikeredett, azonban az igazság inkább az, hogy az idő múltával a barátaim szervezetének véralkohol tartalma exponenciálisan kezdett növekedni, amitől mindenki aki ott volt úgy szarta le, hogy anélkül lett térdig saras, hogy elesett volna és anélkül lett könyékig kormos, hogy bárkit meggyújtottak volna, vagy éppen tűzoltó lenne. 
(Ugye: -nem buli a buli szalonnasütés nélkül.) Így aztán az úri társaság néhány óra leforgása alatt nagyjából eljutott oda, amiért odament.

Ki is x-elhetnéd ezzel a napot, ám, mivel nem ismersz bennünket, inkább jóindulatúlag szólok előre: -ne tedd! Ne tedd, mert kicsiny társaságunk ételben, italban (nemes középkori hagyományainkhoz ragaszkodva), bizony nem ismer tréfát! Nálunk a buli igazából csak ilyenkor kezdődik, éppen ezért a nagyon nagy történetek (amelyekről még az unokáinknak is mesélni fogunk) még csak ezután szoktak megtörténni.
Azonban, amikor a hangulat már valóban a tetőfokára hágott, és a barátaim úgy szórták a poénokat, mint bolond a lisztet, szerény személyemnek el kellett hagyni a "műveleti területet", hogy ma reggel hat órakor kezdhessek a munkahelyemen. (Nem kis harc volt -a marasztaló barátok kissé agresszív invitálása ellenére- kijönni onnan, vagy pl.: -ma reggel -zúzott fejjel- megfelelni a kihívásoknak, de igyekeztem, így nagyjából tűrhető a napom. Eddig.)
Hétkor már természetesen befutottak az első telefonhívások, hogy hová tűntem, meg hogy mikor megyek már, meg, hogy ki melyik autóban, milyen pózban aludt el, ám az éjszaka első csattanóját is elmesélték nekem: -A társaság ugye előző nap úgy indult el, hogy felszerelkezett a másnapi főzéshez szükséges elemekkel is, ám reggel (az előző naphoz hasonlóan, nem kevésbé részegen és) kétségbeesve közölték, hogy veszélybe került a május elsejei főzés ugyanis az éjszaka folyamán a szakács, meg füstölt húsok eltűntek!
A szakács barátunk aztán valahonnan előkeveredett, (némi horzsolásokkal az arcán, melyek eredetét szakácsunk nem nagyon tudta), de a füstölt termék nem, így ha szakácsot nem is, ezt azért megpróbálták megkeresni. Ötletük nem sok lévén, a közeli erdő átvizsgálásában látták a megoldás kulcsát. Ekkor jöttek rá, miután azt az erdőben megtalálták, hogy tulajdonképpen a fokhagymának is lába kelt.
De szinte biztos vagyok benne, hogy nem fogsz egyedül rájönni a megoldásra, úgyhogy segítek. Nem, nem! Nincs összefüggés a szakács és a húsok eltűnése között, mint kiderült, ez két külön történet. Hogy ne csigázzalak tovább elárulom: -a megoldás maga az erdő, ahogy az Isten (mint már fentebb megírtam) megadta, a maga növényeivel és állataival. A füstölt húst ugyanis egy róka vitte el, mint a mesében! És hogy honnan tudom? A társaság egyik tagja a saját szemével látta, ahogy éjjel, a nyitott furgonból kiosonkodik a ravaszdi, szájában a tarjával. Hát van ízlése a dögnek!
DE! Délután, amikor ismét bekapcsolódok, akkor meg kell, hogy ismerjem az éjszaka összes történéseit és ígérem: -azokat is megosztom veled is kedves olvasóm, mert a viccben nem ismerek tréfát. Remélem segíthettem.