2011. május 1., vasárnap

A barátaim és én (Naplószerű elbeszélés a május elsejéről, első, bevezető rész!)

Hello kedves olvasó!
Nos, hogy megmagyarázzam ezt a némileg fura címet, hát el kell, hogy mondjam, ma nem nagyon szeretnék foglalkozni a bolygó összes bajával, mert ahogy neked, nekem: -mindenkinek lehet szüksége öt olyan percre, amikor nem érez késztetést arra, hogy megváltsa a világot. 

(Mondjuk itt meg is kell, hogy jegyezzem: -nagyon sok ember soha, egyetlen percig sem érez erre késztetést, pedig néha kipróbálhatnák.) Ezért döntöttem aztán úgy, hogy a nagypolitika felől, egy éles kanyarral inkább a mikrokörnyezetem felé indulok ma el. 

A barátaim és én. Találó cím lehet, ha az ember a kapcsolati tőkéről, az emberi kapcsolatrendszerekről, a barátság pszichológiájáról, vagy valami hasonló tudományos magasságokban szőtt eszméről akar esszét írni, de jó cím akkor is, ha  "csak"szeretné bemutatni a barátait a világnak. (Nyilván szó nincs arról, hogy nevesítenem kellene ebben a cikkben őket, ám abból nem lehet baj, ha embertípusokat ábrázolok, így most ezt fogom tenni.
Amikor tegnap délután (2011. 04. 30-án, pénteken, és hát persze, hogy a barátaim és én) több, mint egy hetes tervezgetést, többszöri átbeszélést, beszerzéseket követően kezdtünk erősen készülődni arra, hogy a Mátra csúcsait támadva, egy elő-bulira rendezkedjünk be -a talán országosan is ismert- Sástó nevű üdülőtelepülés egyik parkjában (tudod: -menedékház, kiépített tűzgyújtó helyek, és effélék), nos akkor megérkezett az égi áldás egy kiadós eső formájában.
Az erdőben lévő parkok sajátossága pedig az, hogy a talaj az bizony nem aszfalttal, vagy  díszkővel burkolt valami, hanem keményen föld, fű, avar, ahogy az Isten megadta, így nyilván nem kell magyaráznom, hogy mi történt a táborhelyünkkel néhány perc alatt, és a csapat ekkor még el sem indult, nemhogy odaért volna.
Most nyilván azt gondolod, hogy a terv füstbe ment, és, hogy a barátaim és én feladtuk az elemekkel vívott küzdelmet, de nem ismersz minket eléggé, ha ez valóban megfordult a fejedben. Ugyanis nálunk ez nem képezhet akadályt! Szerencsére a csapatunkat nem ilyen fából faragták, úgyhogy zápor ide, zivatar oda bizony mi bizony a kitűzött célnak megfelelően (bár némi késéssel az eredeti tervekhez képest) mégis konokul belefogtunk a buli lebonyolításába és nem is akár hogyan!
Némi szerencsével az eső elállt, de képzelheted, hogy mit hagyott maga után. A sár a tengelyig ért és ez csak a kezdet volt, ám ahogy az este leszállt, jótékony sötétbe borítva az erdőben mindent, fátylat vont a táj szépséghibáira is.
Mondjuk ez igen költőire sikeredett, azonban az igazság inkább az, hogy az idő múltával a barátaim szervezetének véralkohol tartalma exponenciálisan kezdett növekedni, amitől mindenki aki ott volt úgy szarta le, hogy anélkül lett térdig saras, hogy elesett volna és anélkül lett könyékig kormos, hogy bárkit meggyújtottak volna, vagy éppen tűzoltó lenne. 
(Ugye: -nem buli a buli szalonnasütés nélkül.) Így aztán az úri társaság néhány óra leforgása alatt nagyjából eljutott oda, amiért odament.
Ki is x-elhetnéd ezzel a napot, ám, mivel nem ismersz bennünket, inkább jóindulatúlag szólok előre: -ne tedd! Ne tedd, mert kicsiny társaságunk ételben, italban (nemes középkori hagyományainkhoz ragaszkodva), bizony nem ismer tréfát! Nálunk a buli igazából csak ilyenkor kezdődik, éppen ezért a nagyon nagy történetek (amelyekről még az unokáinknak is mesélni fogunk) még csak ezután szoktak megtörténni.
Azonban, amikor a hangulat már valóban a tetőfokára hágott, és a barátaim úgy szórták a poénokat, mint bolond a lisztet, szerény személyemnek el kellett hagyni a "műveleti területet", hogy ma reggel hat órakor kezdhessek a munkahelyemen. (Nem kis harc volt -a marasztaló barátok kissé agresszív invitálása ellenére- kijönni onnan, vagy pl.: -ma reggel -zúzott fejjel- megfelelni a kihívásoknak, de igyekeztem, így nagyjából tűrhető a napom. Eddig.)
Hétkor már természetesen befutottak az első telefonhívások, hogy hová tűntem, meg hogy mikor megyek már, meg, hogy ki melyik autóban, milyen pózban aludt el, ám az éjszaka első csattanóját is elmesélték nekem: -A társaság ugye előző nap úgy indult el, hogy felszerelkezett a másnapi főzéshez szükséges elemekkel is, ám reggel (az előző naphoz hasonlóan, nem kevésbé részegen és) kétségbeesve közölték, hogy veszélybe került a május elsejei főzés ugyanis az éjszaka folyamán a szakács, meg füstölt húsok eltűntek!
A szakács barátunk aztán valahonnan előkeveredett, (némi horzsolásokkal az arcán, melyek eredetét szakácsunk nem nagyon tudta), de a füstölt termék nem, így ha szakácsot nem is, ezt azért megpróbálták megkeresni. Ötletük nem sok lévén, a közeli erdő átvizsgálásában látták a megoldás kulcsát. Ekkor jöttek rá, miután azt az erdőben megtalálták, hogy tulajdonképpen a fokhagymának is lába kelt.
De szinte biztos vagyok benne, hogy nem fogsz egyedül rájönni a megoldásra, úgyhogy segítek. Nem, nem! Nincs összefüggés a szakács és a húsok eltűnése között, mint kiderült, ez két külön történet. Hogy ne csigázzalak tovább elárulom: -a megoldás maga az erdő, ahogy az Isten (mint már fentebb megírtam) megadta, a maga növényeivel és állataival. A füstölt húst ugyanis egy róka vitte el, mint a mesében! És hogy honnan tudom? A társaság egyik tagja a saját szemével látta, ahogy éjjel, a nyitott furgonból kiosonkodik a ravaszdi, szájában a tarjával. Hát van ízlése a dögnek!
DE! Délután, amikor ismét bekapcsolódok, akkor meg kell, hogy ismerjem az éjszaka összes történéseit és ígérem: -azokat is megosztom veled is kedves olvasóm, mert a viccben nem ismerek tréfát. Remélem segíthettem.

Megjegyzés küldése