2011. május 25., szerda

Negyvenéves nyugger V. Senkivel le ne paktáljatok!

Hello kedves olvasó!
El kellett néhány dolgon gondolkodnom, mielőtt elhatároztam, hogy a sorozat újabb cikkét megírom. Ennek szellemében szedtem össze a gondolataimat és a bennem felmerülő kérdésekre -nyilván először önmagamnak- majd neked is megadtam, megadom a válaszokat. Nem kell ezekkel sem feltétlenül egyetérteni, hiszen -ha minden igaz- mi mindannyian egy demokráciában élünk, de azért érdemes elgondolkodni néhány dolgon.
Ami először eszembe jutott, az az volt, hogy kinek szól e sorozat, kiknek szólnak a témában íródott cikkeim? Erre viszonylag hamar megvolt a válasz, hiszen mindenkinek. Mindenkinek, függetlenül attól, hogy melyik szín a kedvence. Mindenkinek, függetlenül attól, hogy milyen állásponton van e kérdéskörben és ezért -ha nem is árnyaltabban, mert erre egyre kevésbé vagyok hajlandó- de legalább is, közérthetőbben kell fogalmaznom, ha tényleg meg akarom értetni MINDENKIVEL, hogy tulajdonképpen miről van szó akkor, amikor a rendvédelmi dolgozók nyugdíjrendszerének átalakításáról (bár ez a szó a jelen kormány értelmezésében leginkább a megsemmisítést jelenti), van szó.
Ha a sorozat írásait olvastad, ha a gondolati fonalat követted, akkor tudod, hogy azok az emberek, akik e terület bármely szakágában, szakszolgálatánál dolgoznak, nos ők igen komoly terhelésnek vannak kitéve. Nem is akarom ezt (újra) bizonygatni neked, inkább arra kérlek, hogy a sorozat korábbi gondolatit tedd magadévá azzal, hogy elolvasod őket, hogy lásd, mit kell tennie egy átlagos munkanapján a tűzoltónak, a mentősnek, a rendőrnek, a börtönőrnek, vagy éppen a (mondjuk külszolgálatot teljesítő) katonának.
A korábbi esszék azon véleményemet is tartalmazzák, miszerint a területen dolgozók végrehajtó állományai (a hierarchia alján állók, a szarban, sárban, fagyban, tűzben, vérben járók) igenis változtatások nélkül rendelkezzenek a korai nyugdíjba vonulás jogával. Ugyanezen a helyen kifejtettem azt is, hogy érdekes helyzetet teremtett a kormány (egészen pontosan a Fidesz frakcióvezetője), amikor szerzett jogok megnyirbálására készül, hiszen nincs olyan magyarországi, vagy uniós jogszabály, amely harmonizálna az elképzeléseikkel sőt, minden a kérdésben megalkotott norma pontosan ellentétes azzal, amiről ma a vita folyik. Ahogy leírtam azt is, hogy a szerzett jogok csorbításának megengedése az ország jogbiztonságának teljes megsemmisülését okozná, ám a frusztrált, irigy emberekben e gondolat semmilyen módon nem rögzülhet, hiszen a dühük elvakítja őket. Az a düh, melyet éppen a kormány váltott ki belőlük azzal, hogy létező, valódi problémákról terelte el a figyelmet és irányította a rendvédelmi nyugdíjasokra. De álljon itt néhány szám, ha már a kétharmados barátaink is folyamatosan ezzel példálóznak.
Ma, Magyarországon nagyjából kétmillió-nyolcszázezer nyugdíjas él. A vita e tömeg igen kis hányadát, hellyel-közzel harmincezer embert érint. Nem nehéz kiszámolni, hogy nyugdíjasainknak valamivel több, mint EGY SZÁZALÉKA érintett a kérdésben, vagyis a kifizetett nyugdíjak egyetlen százalékáról folyik a vita. Ezzel szemben az állam csak januártól mostanáig külsős szerződésekre, beszerzésre nyolcmilliárd forintot költött, vagyis folyik, ömlik az adóforint rendesen. Ma például a MOL orosz kézben lévő részvényeit vásárolták vissza abból az IMF tartalékból, amelyet állítólag kimerített, elköltött az előző kormány.
Rodolfó, vagy Uri Geller biztosan sírva könyörögne egy ilyen bűvészkalapért, amelyből csak úgy mégis elő lehet rángatni úgy körül-belül ötszázmilliárd -mint mondottam, nem létező-forintot. A vásár súlyosan ár fölött történt. 
De mindez nem annyira érdekes. Az ügylet arra mindenképpen jó volt, hogy a MOL magyar kézben legyen, ezzel nincs semmi baj. Az árkülönbözettel sem, hiszen mondhatjuk: -annak idején a szocialisták elherdálták a vagyon egy részét és ez így igaz. Az igazi érdekesség az, hogy a kassza ezek szerint talán még sem annyira üres, mint ahogy azt a választásokkor hazudták nekünk. Ahogy hazugság az is, hogy nincs pénz a rendvédelem nyugdíjasainak eltartására.
Miért? Nyolcszázezer cigány eltartására van, lesz pénz? Havonta kétmillió feletti nettó állami bérek kifizetésére, bemondásra történő tizennyolcmilliós költségtérítésre (Lázár János előző ciklusában, az általa felvett pénzről beszélek) van pénz? Audi S8-ra van pénz?És még sorolhatnám.
Én és még harmincezer ember kötött egy szerződést! Az állammal, amely garantálta a szerződését betartását. Ennek fejében elvárta tőlem, hogy -mert súlyosan alulfinanszírozott területről beszélek- éhbérért tegyem kockára az életemet minden munkanapomon és ha kell, dögöljek meg vadidegen emberekért, mert ezt a pályát választottam. Én betartottam a szerződést és odatettem magam, ahogy kell. Nem íróasztalt támasztottam, nem papírokat tologattam, nem karrierrendőr voltam, hanem végrehajtó.
Olyan rendőr, aki karácsony éjjelén, aki húsvét hétfőn, aki szerda éjszaka (vagyis bármikor), aki az összes állami ünnepen, az összes hétvégén és a munkaidejének felében, vagyis tizenhárom éven keresztül kizárólag éjszaka dolgozott. Míg mindenki más az igazak álmát aludta, pihent, ünnepelt. 
Olyan rendőr, akit gyűlöltek, rettegtek, utáltak a bűnözők. Olyan rendőr, aki az égő házból hozta ki az azt felgyújtó zavarodott nénikét, aki a türelemmel a leghülyébbtől is fel tudta venni a feljelentést, aki tanította a fiatalabb állományt, aki a szabadidejében, térítés nélkül végzett szakszervezeti, vagy drog-felvilágosító munkát éveken át, miközben állandóan másodállásokba jártam, hogy a családomat eltarthassam és kétszer váltam. Nagy valószínűséggel pontosan a fentiek miatt.
Hát kérdem én: -a fanyalgók, a "mocskosrendőrözők", frusztrált és irigy emberek ezt az életvitelt vajon ugyanúgy sajnálják tőlem, ahogy a nyugellátásomat? És kérdem: - csinálta volna bárki (aki most a holdat is megugatja) helyettem? És kérdem: -merte volna csinálni? Szinte biztosan nem, mert nem ment el sem rendőrnek, sem tűzoltónak, se mentősnek. Mi olyan emberek vagyunk, akik abba az irányba mennek, ahonnan mindenki más elszalad, elmenekül. És teljesen mindegy, hogy ott mi vár, mert erre esküdtünk, ezt vállaltuk. De valamit valamiért! (És ez a mondás több ezer éves. Nyilván nem véletlenül.)
Dühös vagyok! Dühös a politikára, amely lovat ad a "mocskosrendőrözők" alá. Dühös a szakszervezetek egy részének -az állam által igen jól megfizetett- részére, akik ma szinte megegyeztek a belügyminiszterrel a jogok súlyos csorbításáról. Hát kik ők, hogy helyettem, a nevemben nyilatkozzanak az én jogaimról. Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége, mert beláthatatlan következményekkel is járhat, ha a kormány (önös politikai érdekből, forintban ki nem fejezhető gazdasági előnyökért) továbbra is ragaszkodik a a szakmaiságot, logikát, jogszerűséget teljesen nélkülöző álláspontjához.
A tárgyalások kudarca még nagyon nagy bajokat hozhat. Olyan események láncolatát indíthatja el, amelyeket már nem fog tudni megállítani Lázár János mosolya, Pintér hazugságai, Orbán közvetlen stílusa, vagy a korrupt szakszervezeti vezetők tárgyalásnak nevezett kínlódása. Ma hallottam olyan véleményt, mely szerint lesz olyan nyugállományú rendőrtiszt, aki a a Parlament lépcsőin fogja tiltakozása jeléül felgyújtani saját magát! És olvastam olyan újságcikket melynek írója összefüggést vizionált a miniszterek és a lámpavasak között.
Nyomatékosan kérek hát minden szereplőt, hogy gondolja meg jól, hogy most mit ajánl és főleg, hogy mit fogad el. Remélem, nagyon remélem, mindenkinek az érdekében remélem, hogy segíthettem!


Megjegyzés küldése