De még nem ma!
Hétfőn biztosan elmondom majd!!!
(Ám éppen ezért a ma ugyanúgy örömmel tölt el, mint a tegnap!
Bocs! Tudom, hogy elég érthetetlen mindez, de kicsit babonás vagyok.
Majd hétfőn mindent megértesz!)
2011. augusztus 7., vasárnap
143. NAPIJÓ
2011. augusztus 6. Szombat
Valami iszonyatosan jó dolog történt ma velem,
de még nem akarom elkiabálni!!!
(Majd hamarosan elmondom!)
2011. augusztus 5., péntek
THE SLIDER (SECOND)
Hello kedves olvasó!
Ám ahelyett, hogy belefogott volna a táborok létesítésébe, kanadai cégekkel szövetkezve kutatásokba kezdett a parkban. Abból indult ki, hogy valószínűleg Magyarország is rendelkezik a mostanában Európa-szerte felfedezett palagáz készletekkel és nem is nyúlt mellé. Hatalmas, szinte Magyarország méretű gázmezőt fedeztek fel! Az ország gazdasági helyzete hirtelen akkorát ugrott, hogy egy hónap alatt letudtuk az államadósságot. A kormány sütkérezett a dicsfényben, a miniszterelnök népszerűsége olyan magasra szökött, mint a MOL részvények ára, még a Kossuth teret is róla nevezték el, de ez az állapot csak nagyon rövid ideig tartott, mert Kolompár hamar benyújtotta a számlát. Először a fontosabb állami, gazdasági posztokon követelt személycseréket, majd szép lassan lecserélte a rendőrség vezetését. A múlt hónap elején aztán rövid tűzharccal bevette a Parlament épületét, hogy még ugyanazon a napon feloszlassa az Országgyűlést és az Alkotmánybíróságot. Leszerelte a teljes hadsereget, amnesztiát hirdetett és a rendőrséget frissen kiszabadult bűnözőkkel töltötte fel, akik szép lassan hozzászoktatták az embereket a korrupcióhoz és a féktelen erőszakhoz.
- Hát ezért nem láttam egyetlen magyar embert sem az utcákon? - kérdeztem, de csak inkább hangosan gondolkodva.
A legutóbb azt hiszem megígértem a folytatást. Így kanyarodik hát a történet tovább:
A Ford a nagy zöld kapun begurulva egy hatalmas térre hajtott be zötyögve, ahol még több ilyen szakadt rendőrségi autó állt. Csak úgy, ahogy az Isten adta, felismerhetetlen rendszerben álltak össze-vissza azon a nagy betonplaccon. A kapuőr, látva a szolgálati kocsit, csak a fejével biccentett a behajtásnál. A kezeivel nagyon inteni nem tudott volna, mert az egyikben egy jókora darab szalonnát szorongatott, míg a másikban lévő késével épp egy nagyobb darabot hasított belőle, hogy ezután egyben, csak úgy kenyér nélkül a szájába tömje. (Már vacsorázhatott egy ideje, az ingén lévő jókora zsírfoltok legalább is erről tanúskodtak.)
Miután a kocsi megállt, engem úgy véresen, kezeimen bilinccsel szó nélkül betuszkoltak a tér előtt álló hatalmas téglaépületek egyikébe. (Se orvos, se ügyvéd? Furcsa.) A bejáraton belépve a "rendőrök" szétszéledtek és az az egy, aki az ügyeletes elé kísért, néhány rövid szóban, szintén beás nyelven közölhette az előállítás okát, mire az idősebb, vékony dongájú, hatalmas őszbehajló, felfelé kunkorodó bajszot és századosi rendfokozatot viselő öreg cigányember -miközben tekintetével undorodva végigmért- csak bólintott és a "rendőr" már tovább is kísért.
Az épület pincéjében aztán levette rólam a bilincset és egy büdös, párás, koszos, világítás nélküli cellába lökött. Kellett egy kis idő, amíg a szemem megszokta sötétséget, és csak ekkor észleltem, hogy rajtam kívül, a nagyjából tizenöt négyzetméteres teremben vannak még néhányan, akik megilletődve álltak a falak mentén és engem bámultak.
- Téged miért nem hoztak be eddig? - szólított meg (végre magyarul) egy fiatal szemüveges férfi, aki megjelenésében és hangjával nagyon emlékeztetett valakire az én világomból, de ekkor még nem jöttem rá, hogy ki is lehet az.
- Eddig? -kérdeztem vissza és valóban nem értettem a kérdést.
- Mit nem értesz ezen? Mi már -mutatott körbe a termen- hónapok óta itt vagyunk és én úgy tudom, hogy senki nem maradhatott odakinn.
- Bocs, de évekig máshol éltem és még csak nemrég érkeztem haza - hazudtam, mert fenn akartam tartani a beszélgetés irányát, hogy információhoz juthassak.
- Így már értem - válaszolt a fiatal férfi, akin látszott, hogy megviseli a bezártság.
Mindannyiukról áradt a mosdatlanság szaga, bár elegáns ruháikat látva ezt nem gondoltam volna egyikőjükről sem. Mindannyian magyar etnikumú, különböző korú férfiak voltak, jó minőségű, bár koszos és erősen viseltes öltönyökben, beesett arccal, karikás szemekkel.
- Szeretném megérteni, hogy mi folyik itt - vettem újra fel a beszélgetés fonalát, mintegy kérdést intézve az engem megszólító férfihez.
- Akkor szerencsésebb lenne, ha bemutatkoznék. Szíjártó Péter vagyok Magyarország miniszterelnökének szóvivője, és akiket itt, mögöttem látsz azok nem mások, mint a kormány tagjai - mondta, ám látva a megdöbbenést az arcomon, és, hogy a bejelentésének az élét vegye, hozzátette, hogy ebben a helyiségben ennek most nem túl nagy a jelentősége. Ezt magam is így gondoltam, ám a kormányszóvivő felcsigázta a kíváncsiságomat, de kérdeznem sem kellett, mert elkezdett ömleni belőle a szó. "Végül is ez a szakmája" - gondoltam.
- Tudod, hogy ki az a Kolompár Orbán? - kérdezte mintegy mellékesen, de a választ meg sem várva folytatta - nos, róla kiderült, hogy a romák felzárkóztatására kapott uniós pénzeket nem véletlenül és céltalanul nyúlta le, ahogy azt eredetileg feltételeztük. Titokban, néhány hét alatt felvásárolta a Kiskunsági Nemzeti Parkot, felénk azt sugallva, hogy ott közmunka-táborokat hoz majd létre. A miniszterelnöknek tetszett az ötlet, így nem folyt bele az ingatlanügyletbe és az ügyészséget is visszafogta várva, hogy milyen eredménnyel jár majd Kolompár.
Ám ahelyett, hogy belefogott volna a táborok létesítésébe, kanadai cégekkel szövetkezve kutatásokba kezdett a parkban. Abból indult ki, hogy valószínűleg Magyarország is rendelkezik a mostanában Európa-szerte felfedezett palagáz készletekkel és nem is nyúlt mellé. Hatalmas, szinte Magyarország méretű gázmezőt fedeztek fel! Az ország gazdasági helyzete hirtelen akkorát ugrott, hogy egy hónap alatt letudtuk az államadósságot. A kormány sütkérezett a dicsfényben, a miniszterelnök népszerűsége olyan magasra szökött, mint a MOL részvények ára, még a Kossuth teret is róla nevezték el, de ez az állapot csak nagyon rövid ideig tartott, mert Kolompár hamar benyújtotta a számlát. Először a fontosabb állami, gazdasági posztokon követelt személycseréket, majd szép lassan lecserélte a rendőrség vezetését. A múlt hónap elején aztán rövid tűzharccal bevette a Parlament épületét, hogy még ugyanazon a napon feloszlassa az Országgyűlést és az Alkotmánybíróságot. Leszerelte a teljes hadsereget, amnesztiát hirdetett és a rendőrséget frissen kiszabadult bűnözőkkel töltötte fel, akik szép lassan hozzászoktatták az embereket a korrupcióhoz és a féktelen erőszakhoz.
A magyar embereket szelektálta. A iskolás korúakat és az időseket táborokba deportálta, míg a munkaképes felnőtteket -mert ugye használati cikkekre a hatalmas gázvagyontól függetlenül mégis csak szükség van- a külföldi tulajdonú gyárakba terelte, ahol napi tíz-tizenöt órát dolgoznak, és a gyárak melletti barakkokban laknak. Az egészet közmunkaprogramnak nevezte el. A kormány egy rövid ideig még asszisztált ehhez az egészhez, ám egyre nagyobb lett a kabineten belül a felháborodás. Ezt azonban Kolompár valahogy megneszelte és három hete, az új "rendőrség" embereivel, a Felcsúton tartott kihelyezett kormányülésen megjelenve letartóztatta az egész kormányt. Orbán Viktort ugyan még tudták védeni a TEK emberei, de olyan sok "rendőr" érkezett a helyszínre, hogy értelmetlen lett volna a harc. Így most az összes valódi rendőr börtönben van, a TEK embereivel együtt és ezek a bűnözők garázdálkodnak a köztereken. A cigány lakosságot kiemelte és mint Dubai-ban, havi apanázst fizet mindenkinek, állampolgári jogon. Havi nettó ötszázezer Forintot.
- Hát ezért nem láttam egyetlen magyar embert sem az utcákon? - kérdeztem, de csak inkább hangosan gondolkodva.
- Ezért! - válaszolt Szíjártó helyett egy erősebb orgánumú hang a sötétből, majd a volt miniszterelnök, Orbán Viktor lépett elő.
- Mostanra mindannyiunk számára világossá vált - kezdte a már oly jól ismert szófordulatával a mondatot - hogy elhibázott lépések sorát léptük meg, amikor a rendőrséget olyan durván letapostuk az új életpálya modellel, meg a szolgálati törvény módosításaival. Hibáztunk akkor is - folytatta a beismerést - amikor a valódi problémával, a cigányság felzárkóztatásának problémájával nem törődtünk eléggé, mintegy a szőnyeg alá söpörve azt, mert bíztunk benne, hogy a régi segélyezési rend fenntartásával és plusz juttatásokkal fix, bármikor mozgósítható, de kellően ostoba szavazótáborhoz jutunk, akik egy bablevesért a megfelelő helyre ikszelnek. Ahogy hibáztunk akkor is, amikor a tisztességes munkavállalók jogait súlyosan csorbítva taszítottuk a mély nyomorba az ország lakosságának jelentős hányadát. És az sem volt helyes lépés, amikor..........
És csak mondta, mondta, mondta, egyre hangosabban és lelkesebben mint valami beszédet. Mintha legalább is az Európa Parlament előtt kellene megvédenie érveit, de én már nem figyeltem rá, hiszen a hozzá nem értő "rendőrök" nem végeztek nálam ruházat átvizsgálást, mielőtt bekasztliztak volna, így az ugrást elősegítő időzítő szerencsére nálam maradt. A kijelzője szerint néhány percem maradt csak ebben az ocsmány világban és én lélekben már a "csúszásra" készültem. Amikor végre ismét megnyílt a "kapu" a cella északi falán nyitva hatalmas, fényes léket már "ugrani" készültem, amikor még hallottam, hogy Orbán Viktor épp egy dakota közmondást motyog. Magába roskadva. Csak úgy maga elé.
142. NAPIJÓ
2011. augusztus 5. Péntek
Amikor egy asztalnál a barátaimmal,
a blogomról van szó és nem én terelem a beszélgetést ebbe az irányba.
Ez lenne a siker? Tizennyolcezer-hatszáz olvasó. Talán.
(Kicsit furcsa, új, de nagyon jó érzés.)
2011. augusztus 4., csütörtök
THE SLIDER (FIRST)
Hello kedves olvasó!
A minap egy érdekes gondolatom támadt és most be is avatlak a mostani post keletkezésének kulisszatitkaiba. Persze csak röviden. Nos, van egy tv-sorozat, (sci-fi limonádé) melynek címe igencsak hasonlatos a bejegyzés címéhez: -SLIDERS.
Azoknak, akik előtt nem ismert elmondom, hogy a sorozat egy fizikus, egy professzor, egy popénekes, és egy hölgy utazásairól szól, akik a fiatal fizikus jóvoltából keverednek bajba, ugyanis a srác feltalált egy gépet, melynek segítségével -már, ha léteznek- párhuzamos dimenziókban lévő világokba, párhuzamos világokba lehet "elutazni". A magyarázathoz hozzátartozik még, hogy végtelen számú lehetőség közül lehet választani és hőseink sohasem tudják, hogy a következő "ugrással", vagy, ahogy ők mondják: "csúszással" hová keverednek.
A hely látszólag mindig ugyanaz a világ, ahonnan anno elindultak. Egy amerikai kisváros, ám a főszereplők másik világbeli megfelelői, hasonmásai is ott élnek, így az érkezést követően pillanatokon belül rájöhetünk, hogy valami már megint nem stimmel. És persze a világok berendezkedése is teljesen más, mint a mi "normális" világunké.
Ez a filmsorozat adta az alapötletet a következő néhány íráshoz. Persze mindezt napjaink Magyarországába helyezve azért igyekeztem a mi mai viszonyainkra ráültetni és, ha a dolgok jól mentek, akkor sikerült megfűszereznem ezt az egészet némi maró gúnnyal is. Én igyekszem. A hely látszólag mindig ugyanaz a világ. Íme az első:
Éjjel érkeztem. Eszembe is jutott Pataki Attila örök érvényű refrénje, de valahogy nem sikerült a kissé lírai sorokat elhelyeznem abba a fagyos környezetbe, ahová volt szerencsém megérkezni. Sajnos még nem tudtam kiküszöbölni (és valószínűleg már soha nem is fogom), hogy az érkezés ne legyen ennyire látványos, így -miután már nem ez volt az első ugrásom és a tapasztalataim szerint nem fogadnak mindenütt jó szívvel-, igyekeztem a lehető leggyorsabban elhagyni az érkezés helyét.
Van egy trükköm, ami bejött már párszor. Bárhol is legyen a hely, ahol az átjáró kapuja megnyílik, én az érkezést követően csak ellépek néhány lépést, és a tömegben elvegyülve, magam is bámészkodom amíg a nagy fényes kapu bezárul. Most is így tettem. Behúzódtam egy üres taxi mögé, majd fellépve a járdára magam is nézni kezdtem a fényjelenséget, ami szerencsére ilyenkor csak néhány másodpercig tart.
Fura. Ha az órámra nézek (mert az idő azonos sebességgel telik minden világban) még csak alig múlt este tizenegy, ám az utcák kihaltak voltak, pedig szombat volt és ahogy elnézem nekem sikerült már megint az V. kerületben landolnom. Bocs, ha nem mondtam volna, hát persze, hogy Budapest V. kerületébe. Úgy döntöttem, hogy az Alkotmány útról a Kossuth térre ballagok. Mégiscsak az ország (politikai) közepe, tájékozódom egy kicsit.
A nem túl vastag, zöld átmeneti kabátomat fázósan összébb húztam a nyakamon és így ballagtam, amikor valami nagyon furcsa dolog tárult a szemem elé. Csak véletlenül pillantottam fel az utcanév-táblára és ekkor vettem döbbenten tudomásul, hogy amit én mindeddig Alkotmány utcának hittem, azt az utcát ebben a világban Kolompár Orbán sugárútnak hívták és ez egy kicsit megdöbbentett! Persze nyilván nem a sugárút elnevezés miatt csodálkoztam -mert ugye az Alkotmány út nem túl hosszú-, hanem azon, hogy a mi világunkban ez a faszi egy olyan cigány származású politikus, aki ellen -legalább is nálunk- büntetőeljárások tömkelege van most is folyamatban, az uniós pénzek ipari méretű lenyúlása miatt. De nem ez volt az egyetlen megdöbbentő dolog, amivel szembesülnöm kellett és még csak pár lépést tehettem a Kolompár Orbán sugárúton.
Mert amikor kiértem a Kossuth térre, akkor már köpni-nyelni nem tudtam. Az előző tapasztalataim alapján most már tudatosan figyeltem a közterek elnevezését és így kellett látnom, hogy a teret szintén átnevezték (vagy eleve más néven illették) ebben a világban.
És én csak álltam az Orbán Viktor téren, kapkodva a levegő után. Titkon még bíztam benne, hogy sokkal több meglepetés -legalább is ilyen- már nem ér, ám csalódnom kellett, mert az út és a tér neve csak a kezdet volt.
Átmentem a Fölművelésügyi Minisztérium épülete előtt a parkba (bár itt ezt Mezőgazdasági-és Szerencsejátékügyi Minisztériumnak hívták -nem értem az összefüggést-), hogy meggyőződhessek róla: -vajon a Kossuth szobor még a helyén áll-e, amikor (bár nagyon nem figyeltem oda), az a néhány járókelő, akik mégis sétálgattak a parkban (mind egytől-egyig, különböző korú, de igen jól öltözött cigányok voltak), sandán figyeltek, ahogy fázósan átvágtam a téren.
Azon kívül, hogy furcsán néztek, még egy közös volt bennük: -szinte egy időben nyúltak a mobiltelefonjaikhoz és roma nyelven, ha jól hallottam beás dialektusban idegesen telefonálgatni kezdtek.
Ugyan beszélem nagyjából a nyelvet, de ezek az emberek hirtelen olyan felindult állapotba kerültek, hogy egy szót sem értettem hadarásukból. Akkor még nem fedeztem fel az összefüggést, ám később rájöttem, valószínűleg mindannyian a rendőrséget értesíthették, mert néhány perc elteltével, a rakpart felől, a Bajcsy körút irányából, a Lánchídtól, vagyis szinte minden irányból, pörgő motorhangokat, és eszeveszett szirénázást hallottam, aztán egymás után tűntek fel a rendőrségi autók.
Az egyik "kéklámpás" jármű vezetője annyira lelkes volt, hogy még a Parlament parkolójának széleit jelző virágládáknak is nekihajtott. Igaz, sok kárt nem tudott tenni az elhanyagolt, gazzal benőtt edényzetben. Hát igen ez is elég szokatlan látvány, akár Orbán Viktor tér, akár nem.
Mielőtt azonban rátérnék arra, hogy mi történt ezután, gyorsan elmondom, hogy a térre érve pont ez volt a másik furcsa, nagyon furcsa élményem. A tér és a park teljesen elhanyagolt, lepukkant állapotban volt. A Kossuth szobor ugyan megvolt, ám szinte fehér volt a madárszartól és az előtte lévő park derékig érő gyomnövényeinek, törött padjainak látványa sem csalt mosolyt az arcomra. Az utcákon rengeteg volt a szemét és a Parlament szinte fekete falait, lógó spalettáit, itt-ott lyukas tetejét, betört ablakait és kivilágítatlan, sérült kupoláját látva kezdtem rájönni, hogy itt valami tényleg nagyon nem stimmel. Úgy látszik, már megint nem sikerült "hazaérnem".
Ám, a szinte teljesen azonos állapotban lévő rendőrautók befutottak, így nem sok időm maradt a további elmélkedésre. Először egy (a rendszáma szerint) egészen új, ám mégis teljesen "leszakadt", ütött-kopott Ford Focus kombi futott be. A gépkocsi vezetője látszólag nem sokat törődött azzal, hogy úttestet padka választja el a parktól. Fékezés nélkül, majdnem teljes sebességgel hajtott be a parkba, egyenesen a néhol derékig érő parlagfűbe.
Egy pillanatig el is csodálkoztam, hogy ekkora padkázás után hogy nem durrant el a kocsi két első kereke, de szakadt autóból szó szerint kimászó, (amin a fényhíd is csak itt-ott működött és az első világítási is foghíjas volt) rendőrök látványa kitörölte korábbi gondolataimat.
A járőrkocsiban, aminek koszos jobb első ablakát csak egy a kárpit és az üveg közé beszúrt nagy, élénkpiros nyelű csavarhúzó tudott -a hideg ellenére- félig felhúzott állapotban tartani, hatan! ültek. (Ezen ekkor még meglepődtem, de később minden világossá vált.) A rendőrök ugyanis mind egytől-egyik fejenként legalább százegynéhány kilót nyomtak, és mindenki cigány volt. Egyenruhájuk természetellenesen feszült rajtuk, némelyiknek még az inge sem volt betűrve a nadrágjába. Koszos cipőik talán új korukban láttak utoljára cipőkrémet, vagy fűzőt. Zoknit szinte senki nem viselt, ám -és ez már tényleg fura volt- aranyékszereket annál többet.
Vastag húsos ujjaik szinte mindegyikén Mercedes márkajelzéssel vésett arany pecsétgyűrűk, kövekkel kirakott hatalmas karikák. Nyakukban egy nagytestű kutya megkötésére is alkalmas láncok aranyból. A nyakkendőjükön. Már amelyik viselt nyakkendőt.
Aztán megérkezett még vagy hat-nyolc járőrkocsi, kivétel nélkül hasonló állapotban, (az egyiken ráadásul még a bal első sárvédő is zöld volt, ami elég hülyén mutatott az egyébként fehér-kék kocsin) és azokból is ugyanilyen fazonok szálltak ki. Hirtelen hatalmas káosz támadt a parkban. Úgy tízen (jobbára egymás ellen), de többnyire velem ordítoztak, míg másik öt-hat "rendőr?" egymással. Sajnos változatlanul nem értettem semmit, de a legmagasabb rendfokozatú faszi (aki talán törzsőrmester lehetett), egy igencsak méretes késsel hadonászva azt mutogatta, hogy feküdjek a földre. Az egész nem egy rendőri intézkedésre, hanem egy olyan csoportos rablás helyszínére emlékeztetett, ahol én vagyok a sértett.
Az én világomban hasonló helyzetben valószínűleg elfutottam volna (ennyi kancigány láttán), de itt ez nem tűnt valami jó ötletnek, mert többen bizony pisztollyal hadonásztak és akármilyen képzetlen csürhének tűnt a társaság, ha többen is rám lőnek, jó eséllyel valamelyikük biztosan eltalál. Így kelletlenül bár, de végrehajtottam az utasításaikat és kezeimet a tarkómra téve letérdeltem. Ekkor az egyikük -öt-hat aranyfogat villantva- nagy vigyorogva hozzám lépett és megbilincselt. Gondoltam is, hogy ez a viszonylag fair viselkedés nem vall rájuk, de nem kellett "csalódnom", mert a bilincselést követően odalépett még néhány, általam mindezek ellenére is rendőrnek vélt fickó, és -mintegy sportból- néhány másodperc alatt módszeresen összerugdostak, ahogy azt kell. No ezen egyáltalán nem csodálkoztam.
Ezután betuszkoltak az egyik járőrkocsiba, melyet hangos veszekedés követett, hiszen így néhányuknak ott kellett maradnia az Orbán téren és gyalogosan teljesíteni a további szolgálatot, ám nem tudtak megegyezni abban, hogy ez kiket érint. A parancsnok ekkor úgy elkezdett ordítozni mindenkivel, hogy a galambok felreppentek a madárszaros Kossuth szoborról. Ugyan a beszédet még mindig nem értettem, de úgy tűnt, hogy a parancs az itt is parancs, mert néhányan ottmaradtak. Bár biztosan az is hatott, hogy a főnök néhány közeli embere az ottmaradókat előbb gumibottal durván elverte, így azok vérző orral és bevert fejjel maradtak "járőrözni".
Engem a X. kerületbe vittek. Ahogy haladtunk kifelé a koszlott (és belülről ráadásul iszonyatosan büdös szolgálati Forddal a külső kerületekbe, egyre több embert láttam az utcákon. Kivétel nélkül cigányok voltak, akik vagy a földön fetrengtek, vagy részegen billegtek az utcákon. Útközben még egy verekedő, késelő csoport mellett is elhaladt a járőrautó. A verekedők közül az egyik pont akkor használta a kését -mellbe szúrva egy másikat- amikor a rendőrautó elhaladt a csoport mellett, ám a kocsiban ülők közül rajtam kívül ezt senki nem vette észre. Vagy jobb, ha azt mondom, hogy nem nagyon akarták észrevenni a késelést. No, gondoltam: -ez már tényleg ijesztő kissé. A Készenléti Rendőrség laktanyájának ismerős kapuját látva, magam sem tudom miért, mégis megnyugodtam egy kicsit. Itt talán emberibb bánásmódban lesz részem. Egyenlőre azt sem tudtam, hogy miért állítanak elő, de bíztam benne, hogy ez hamarosan kiderül. Mondjuk az egy hangyfasznyit nyugtalanított, hogy a rendőrlaktanya kapuja fölötti táblán a "Daróczi Dávid Készenléti Rendőrközpont" felirat állt. Ám azt te is beláthatod, hogy ami ezután történt, az már tényleg minden képzeletet felülmúlt. (A következő részben.)
Azoknak, akik előtt nem ismert elmondom, hogy a sorozat egy fizikus, egy professzor, egy popénekes, és egy hölgy utazásairól szól, akik a fiatal fizikus jóvoltából keverednek bajba, ugyanis a srác feltalált egy gépet, melynek segítségével -már, ha léteznek- párhuzamos dimenziókban lévő világokba, párhuzamos világokba lehet "elutazni". A magyarázathoz hozzátartozik még, hogy végtelen számú lehetőség közül lehet választani és hőseink sohasem tudják, hogy a következő "ugrással", vagy, ahogy ők mondják: "csúszással" hová keverednek.
A hely látszólag mindig ugyanaz a világ, ahonnan anno elindultak. Egy amerikai kisváros, ám a főszereplők másik világbeli megfelelői, hasonmásai is ott élnek, így az érkezést követően pillanatokon belül rájöhetünk, hogy valami már megint nem stimmel. És persze a világok berendezkedése is teljesen más, mint a mi "normális" világunké.
Ez a filmsorozat adta az alapötletet a következő néhány íráshoz. Persze mindezt napjaink Magyarországába helyezve azért igyekeztem a mi mai viszonyainkra ráültetni és, ha a dolgok jól mentek, akkor sikerült megfűszereznem ezt az egészet némi maró gúnnyal is. Én igyekszem. A hely látszólag mindig ugyanaz a világ. Íme az első:
Éjjel érkeztem. Eszembe is jutott Pataki Attila örök érvényű refrénje, de valahogy nem sikerült a kissé lírai sorokat elhelyeznem abba a fagyos környezetbe, ahová volt szerencsém megérkezni. Sajnos még nem tudtam kiküszöbölni (és valószínűleg már soha nem is fogom), hogy az érkezés ne legyen ennyire látványos, így -miután már nem ez volt az első ugrásom és a tapasztalataim szerint nem fogadnak mindenütt jó szívvel-, igyekeztem a lehető leggyorsabban elhagyni az érkezés helyét.Van egy trükköm, ami bejött már párszor. Bárhol is legyen a hely, ahol az átjáró kapuja megnyílik, én az érkezést követően csak ellépek néhány lépést, és a tömegben elvegyülve, magam is bámészkodom amíg a nagy fényes kapu bezárul. Most is így tettem. Behúzódtam egy üres taxi mögé, majd fellépve a járdára magam is nézni kezdtem a fényjelenséget, ami szerencsére ilyenkor csak néhány másodpercig tart.
Fura. Ha az órámra nézek (mert az idő azonos sebességgel telik minden világban) még csak alig múlt este tizenegy, ám az utcák kihaltak voltak, pedig szombat volt és ahogy elnézem nekem sikerült már megint az V. kerületben landolnom. Bocs, ha nem mondtam volna, hát persze, hogy Budapest V. kerületébe. Úgy döntöttem, hogy az Alkotmány útról a Kossuth térre ballagok. Mégiscsak az ország (politikai) közepe, tájékozódom egy kicsit.
A nem túl vastag, zöld átmeneti kabátomat fázósan összébb húztam a nyakamon és így ballagtam, amikor valami nagyon furcsa dolog tárult a szemem elé. Csak véletlenül pillantottam fel az utcanév-táblára és ekkor vettem döbbenten tudomásul, hogy amit én mindeddig Alkotmány utcának hittem, azt az utcát ebben a világban Kolompár Orbán sugárútnak hívták és ez egy kicsit megdöbbentett! Persze nyilván nem a sugárút elnevezés miatt csodálkoztam -mert ugye az Alkotmány út nem túl hosszú-, hanem azon, hogy a mi világunkban ez a faszi egy olyan cigány származású politikus, aki ellen -legalább is nálunk- büntetőeljárások tömkelege van most is folyamatban, az uniós pénzek ipari méretű lenyúlása miatt. De nem ez volt az egyetlen megdöbbentő dolog, amivel szembesülnöm kellett és még csak pár lépést tehettem a Kolompár Orbán sugárúton.
Mert amikor kiértem a Kossuth térre, akkor már köpni-nyelni nem tudtam. Az előző tapasztalataim alapján most már tudatosan figyeltem a közterek elnevezését és így kellett látnom, hogy a teret szintén átnevezték (vagy eleve más néven illették) ebben a világban.
És én csak álltam az Orbán Viktor téren, kapkodva a levegő után. Titkon még bíztam benne, hogy sokkal több meglepetés -legalább is ilyen- már nem ér, ám csalódnom kellett, mert az út és a tér neve csak a kezdet volt. Átmentem a Fölművelésügyi Minisztérium épülete előtt a parkba (bár itt ezt Mezőgazdasági-és Szerencsejátékügyi Minisztériumnak hívták -nem értem az összefüggést-), hogy meggyőződhessek róla: -vajon a Kossuth szobor még a helyén áll-e, amikor (bár nagyon nem figyeltem oda), az a néhány járókelő, akik mégis sétálgattak a parkban (mind egytől-egyig, különböző korú, de igen jól öltözött cigányok voltak), sandán figyeltek, ahogy fázósan átvágtam a téren.
Azon kívül, hogy furcsán néztek, még egy közös volt bennük: -szinte egy időben nyúltak a mobiltelefonjaikhoz és roma nyelven, ha jól hallottam beás dialektusban idegesen telefonálgatni kezdtek.
Ugyan beszélem nagyjából a nyelvet, de ezek az emberek hirtelen olyan felindult állapotba kerültek, hogy egy szót sem értettem hadarásukból. Akkor még nem fedeztem fel az összefüggést, ám később rájöttem, valószínűleg mindannyian a rendőrséget értesíthették, mert néhány perc elteltével, a rakpart felől, a Bajcsy körút irányából, a Lánchídtól, vagyis szinte minden irányból, pörgő motorhangokat, és eszeveszett szirénázást hallottam, aztán egymás után tűntek fel a rendőrségi autók.
Mielőtt azonban rátérnék arra, hogy mi történt ezután, gyorsan elmondom, hogy a térre érve pont ez volt a másik furcsa, nagyon furcsa élményem. A tér és a park teljesen elhanyagolt, lepukkant állapotban volt. A Kossuth szobor ugyan megvolt, ám szinte fehér volt a madárszartól és az előtte lévő park derékig érő gyomnövényeinek, törött padjainak látványa sem csalt mosolyt az arcomra. Az utcákon rengeteg volt a szemét és a Parlament szinte fekete falait, lógó spalettáit, itt-ott lyukas tetejét, betört ablakait és kivilágítatlan, sérült kupoláját látva kezdtem rájönni, hogy itt valami tényleg nagyon nem stimmel. Úgy látszik, már megint nem sikerült "hazaérnem".
Ám, a szinte teljesen azonos állapotban lévő rendőrautók befutottak, így nem sok időm maradt a további elmélkedésre. Először egy (a rendszáma szerint) egészen új, ám mégis teljesen "leszakadt", ütött-kopott Ford Focus kombi futott be. A gépkocsi vezetője látszólag nem sokat törődött azzal, hogy úttestet padka választja el a parktól. Fékezés nélkül, majdnem teljes sebességgel hajtott be a parkba, egyenesen a néhol derékig érő parlagfűbe.
Egy pillanatig el is csodálkoztam, hogy ekkora padkázás után hogy nem durrant el a kocsi két első kereke, de szakadt autóból szó szerint kimászó, (amin a fényhíd is csak itt-ott működött és az első világítási is foghíjas volt) rendőrök látványa kitörölte korábbi gondolataimat.
Vastag húsos ujjaik szinte mindegyikén Mercedes márkajelzéssel vésett arany pecsétgyűrűk, kövekkel kirakott hatalmas karikák. Nyakukban egy nagytestű kutya megkötésére is alkalmas láncok aranyból. A nyakkendőjükön. Már amelyik viselt nyakkendőt.
Aztán megérkezett még vagy hat-nyolc járőrkocsi, kivétel nélkül hasonló állapotban, (az egyiken ráadásul még a bal első sárvédő is zöld volt, ami elég hülyén mutatott az egyébként fehér-kék kocsin) és azokból is ugyanilyen fazonok szálltak ki. Hirtelen hatalmas káosz támadt a parkban. Úgy tízen (jobbára egymás ellen), de többnyire velem ordítoztak, míg másik öt-hat "rendőr?" egymással. Sajnos változatlanul nem értettem semmit, de a legmagasabb rendfokozatú faszi (aki talán törzsőrmester lehetett), egy igencsak méretes késsel hadonászva azt mutogatta, hogy feküdjek a földre. Az egész nem egy rendőri intézkedésre, hanem egy olyan csoportos rablás helyszínére emlékeztetett, ahol én vagyok a sértett.
Az én világomban hasonló helyzetben valószínűleg elfutottam volna (ennyi kancigány láttán), de itt ez nem tűnt valami jó ötletnek, mert többen bizony pisztollyal hadonásztak és akármilyen képzetlen csürhének tűnt a társaság, ha többen is rám lőnek, jó eséllyel valamelyikük biztosan eltalál. Így kelletlenül bár, de végrehajtottam az utasításaikat és kezeimet a tarkómra téve letérdeltem. Ekkor az egyikük -öt-hat aranyfogat villantva- nagy vigyorogva hozzám lépett és megbilincselt. Gondoltam is, hogy ez a viszonylag fair viselkedés nem vall rájuk, de nem kellett "csalódnom", mert a bilincselést követően odalépett még néhány, általam mindezek ellenére is rendőrnek vélt fickó, és -mintegy sportból- néhány másodperc alatt módszeresen összerugdostak, ahogy azt kell. No ezen egyáltalán nem csodálkoztam.
Ezután betuszkoltak az egyik járőrkocsiba, melyet hangos veszekedés követett, hiszen így néhányuknak ott kellett maradnia az Orbán téren és gyalogosan teljesíteni a további szolgálatot, ám nem tudtak megegyezni abban, hogy ez kiket érint. A parancsnok ekkor úgy elkezdett ordítozni mindenkivel, hogy a galambok felreppentek a madárszaros Kossuth szoborról. Ugyan a beszédet még mindig nem értettem, de úgy tűnt, hogy a parancs az itt is parancs, mert néhányan ottmaradtak. Bár biztosan az is hatott, hogy a főnök néhány közeli embere az ottmaradókat előbb gumibottal durván elverte, így azok vérző orral és bevert fejjel maradtak "járőrözni".Engem a X. kerületbe vittek. Ahogy haladtunk kifelé a koszlott (és belülről ráadásul iszonyatosan büdös szolgálati Forddal a külső kerületekbe, egyre több embert láttam az utcákon. Kivétel nélkül cigányok voltak, akik vagy a földön fetrengtek, vagy részegen billegtek az utcákon. Útközben még egy verekedő, késelő csoport mellett is elhaladt a járőrautó. A verekedők közül az egyik pont akkor használta a kését -mellbe szúrva egy másikat- amikor a rendőrautó elhaladt a csoport mellett, ám a kocsiban ülők közül rajtam kívül ezt senki nem vette észre. Vagy jobb, ha azt mondom, hogy nem nagyon akarták észrevenni a késelést. No, gondoltam: -ez már tényleg ijesztő kissé. A Készenléti Rendőrség laktanyájának ismerős kapuját látva, magam sem tudom miért, mégis megnyugodtam egy kicsit. Itt talán emberibb bánásmódban lesz részem. Egyenlőre azt sem tudtam, hogy miért állítanak elő, de bíztam benne, hogy ez hamarosan kiderül. Mondjuk az egy hangyfasznyit nyugtalanított, hogy a rendőrlaktanya kapuja fölötti táblán a "Daróczi Dávid Készenléti Rendőrközpont" felirat állt. Ám azt te is beláthatod, hogy ami ezután történt, az már tényleg minden képzeletet felülmúlt. (A következő részben.)
141. NAPIJÓ
2011. augusztus 5. Csütörtök
"Tanúsíthatom,
hogy a legkeményebb szívet is meglágyítja egy kedves mosoly."
Goldie Hawn
2011. augusztus 2., kedd
139. NAPIJÓ
2011. augusztus 02. Kedd
A múlt héten iszonyatosan helyt kellett állnom.
(Nos ez nem volt valami jó!)
Viszont ma megdicsért érte a főnököm, sőt:
-premizálta is a mutatványt!
(Ami -különösen, hogy egyik sem szokás a magánszférában- azért már nem olyan rossz.
Ma ez volt a NAPIJÓ!)
2011. augusztus 1., hétfő
REÁLHOZAM! Reál? Hozam?
Hello kedves olvasó!
Sokan kerestek mostanában azzal: -igencsak keveslik a nyugdíjbiztosítójuk által fizetett (vagy kifizetni kívánt) reálhozamaikat, így fogtam a témáról meglévő saját ismereteimet, majd kissé elmélyedve e kérdéskörben, utánanéztem pár dolognak.
No önmagában ez a mondat is jól hangzott, de teljesen sajnos ez sem fedi a valóságot. Méghozzá azért nem, mert először is: -hogy jön ahhoz bármelyik kormány, hogy az általam, hosszú évek során (bárhol, bármilyen számlán) összegyűjtött pénzemet elvegye. (Igaz az önkéntesség látszatát keltette az intézkedéseivel, hiszen senki számára nem tette kötelezővé, pusztán elvonta a munkáltatói hozzájárulást, vagyis azok számára, akik nem léptek át, egyszerűen megtiltotta a hozzájárulás egyéni számlán történő jóváírását, ami azért enyhén zsarolásszagú, már ha a zsarolás szót nem büntetőjogi, hanem hétköznapi értelemeben vesszük.)
Ami önmagában már megint nem igaz, hiszen ahhoz sem kell a közgazdaság tudományok adjunktusának lenni, hogy tudd: -a vállalatok, hosszú távon nulla profittal üzemelnek és amikor elérik az úgynevezett üzembezárási pontot, (amikor a bevételek és a kiadások teljesen azonos szintűek, tehát a hozam 0.-Ft.), nos, akkor bezárnak. Ám ezt nem egy-két évre, hanem évtizedekre előre eltervezik, és van, hogy bevállalják az esetlegesen veszteségeket is a jövőbeni haszon reményében.
Ezért van az, hogy most sokaknak fő a feje, hiszen a volt biztosítójuk olyan minimális összegeket tud felmutatni, ami sokszor két jó sörre sem elég. Persze voltak különböző esetek. A reálhozam bajnoka 5.6 M Ft-al gazdagabban távozhat a pénztártól és az átlag kifizetések is elérik a 124.000.-Ft-ot. Ám az engem felhívó barátom 3.000.-Ft-al, igen jól olvastad: -háromezer Forinttal lett "gazdagabb". Érthető és teljesen jogos felháborodása, hiszen sok tíz év megtakarítása valóban kicsit többet kell, hogy érjen. Jó, persze! A magánnyugdíj-pénztári megtakarítása az állami nyugdíjbiztosítás rendszerébe vándorolt, tehát nem tűnt el minden pénz, ám ez az állami kalap -mint tudjuk- kissé lyukas manapság, így jogosan aggódik bárki e pénz sorsa felől.
Nagyon valószínű, hogy -miután a kormány egyetlen tollvonással elvette a te megtakarításaidat is- most otthon ülsz és várod a postást. Július 26-tól ugyanis megkezdődött a nyugdíjbiztosítók pénztárai által a reálhozamok kifizetése, mely kifizetések nagyjából szeptember közepéig tartanak majd.
Sokan döntöttek úgy, hogy az állami nyugdíjat választják. Ez a mondat jól is hangozhatna, ha nem tudná minden kicsit is gondolkodni tudó magyar ember, hogy ez azért így nem teljesen igaz, ugyanis amikor egy pisztolyt szorítanak az ember fejéhez, akkor bizony hoz néha olyan döntéseket is, melyek egyébként talán eszébe sem jutottak volna.
Történt ugyanis, hogy az állam (egészen pontosan a kormány) elkezdte az ellenségképek gyártását. Ez első ilyen ellenség a magánnyugdíj-rendszer volt. Beletúrt kicsit a biztosítók zsebébe, majd kijelentette: -a magánnyugdíj-pénztárak elherdálták a "zemberek" vagyonát, azért a jó kormány közbelép, és megakadályozza a folyamat további romlását, amivel egyúttal biztosítani fogja a "zemberek" jövőjét is.
Aztán elszámoltatta a biztosítókat a vagyonuk vonatkozásában, majd előírta számukra, hogy a pénzek átutalását követően az úgynevezett reálhozamot fizesse ki a szerződött felek felé. Ez is jó húzásnak tűnhet elsőre, (jófej kormány) ám gondoljunk csak kicsit ezen intézkedés mögé is.
Nem kell a közgazdaságtan professzorának lenni ahhoz, hogy tudd: -hozama csak egy jó befektetésnek lehet. A nyugdíjbiztosítók a felhalmozott tőke jelentős részét már eddig is az egyik lehető legbiztonságosabb módon kellett, hogy kezeljék: -állampapírokba fektették. Kicsi, de biztonságos hozam. A tőke egy másik része az ingatlanpiacon kötött ki, illetve nem kis összeg a tőzsdén. Az ügyfél által választott portfóliók szerint. Ki kisebb, ki pedig nagyobb kockázatot vállalt.
Aki nagyobbat, az nem járt jól, hiszen egy gazdasági világválság közepén nem biztos, hogy szerencsés dolog vállalatokba, bankokba fektetni a pénzt. A magasabb kockázatot vállaló ügyfelek (biztosítók) így aztán nemhogy hozamot, de sok esetben a tőkét is nem, vagy csak nehezen tudták garantálni. És itt lépett be a kormány, demagóg módon vészharangot kongatva (már megint ez a fránya demagógia) azt hirdetve, hogy a biztosítók elherdálták a befektetők pénzét.
Ez történt éppen akkor is (és hát a nyugdíjbiztosító is csak egy vállalat), mikor a válság kellős közepén, az elértéktelenedő befektetések okán csökkent, vagy teljesen elapadt némely biztosító hozama. Erre azonban a jó szimatú kormány persze le is csapott, hisztériát keltett, majd "benyelte a lét."
Azt azonban már nem mondta el a gazdaságtani ismeretekkel kevéssé felvértezett állampolgárainak, hogy egyszer minden válság véget ér, és a biztosítók veszteségei, hosszútávon először kiegyenlítődtek, majd ismét hasznot termeltek volna, hiszen a gazdaság (általában) már csak így működik ott, ahol az állam nem telepszik rá, mint nálunk.
Ezért van az, hogy most sokaknak fő a feje, hiszen a volt biztosítójuk olyan minimális összegeket tud felmutatni, ami sokszor két jó sörre sem elég. Persze voltak különböző esetek. A reálhozam bajnoka 5.6 M Ft-al gazdagabban távozhat a pénztártól és az átlag kifizetések is elérik a 124.000.-Ft-ot. Ám az engem felhívó barátom 3.000.-Ft-al, igen jól olvastad: -háromezer Forinttal lett "gazdagabb". Érthető és teljesen jogos felháborodása, hiszen sok tíz év megtakarítása valóban kicsit többet kell, hogy érjen. Jó, persze! A magánnyugdíj-pénztári megtakarítása az állami nyugdíjbiztosítás rendszerébe vándorolt, tehát nem tűnt el minden pénz, ám ez az állami kalap -mint tudjuk- kissé lyukas manapság, így jogosan aggódik bárki e pénz sorsa felől.
Arról még nem tudok, hogy a helyzet vesztesei vajon érdekszövetségbe fonódtak volna, hogy több pénzt tudjanak ezáltal kivenni a rendszerből, de azt nagyjából sejtem, hogy sok értelme nem lenne. A tíz-egynéhány biztosító egy része (a nagyobbik), jogutód nélküli megszüntetéssel tűnik el a közeli jövőben a gazdasági porcelánedényben egy nagy adag vízzel, míg a fennmaradó biztosítók (miután valószínűleg eleve erősebbek voltak) nem lesznek majd kitéve efféle veszélynek, hiszen bizonyos, hogy jó hozamokat fizettek az ügyfeleiknek.
Ám, hogy e fórum mégis tudjon valamiféle segítséget nyújtani, ezért elmondom, hogy ezen a web-helyen:
http://berkalkulator.com/berkalkulator/friss-hirek/7993-otp-realhozam-kalkulator-2011-otp-magannyugdijpenztar-realhozam-kifizetes-2011.html kiszámíthatod a reálhozamodat, míg itt:
http://hitelespenzpiac.blogger.hu/2011/02/07/csak-ennyi-vicces-realhozamok-johetnek-ki komoly elemzést olvashatsz a kialakult helyzetről és magam is ígéretet teszek, hogy a blogomban beszámolok mindenféle változásról.
Már ha lesz még változás ezen a területen.
És még valami. E post-ot olvasva kérlek benneteket kedves olvasóim, hogy a facebook-on hozzászólásaitokkal, ötleteitekkel, információitokkal segítsétek bajbajutott honfitársaitokat, hátha kikerekedne ebből a cikkből valami, ami segíthet a reálhozam veszteseinek. Mindenre nyitott vagyok. Remélem (Pisti, hogy elindítok valamint és ezzel neked is) segíthettem.
138. NAPIJÓ
2011. augusztus 01. Hétfő
Augusztus!
Ez egy nagyon szép hónap!
(Ez a nap nekem már ettől jó!)
137. NAPIJÓ
2011. július 31. Vasárnap
Na ma meg aztán adj a pihenésnek is!
(Főleg, ha szar az idő, no meg, ha tegnap tényleg megfogadtad a tanácsaimat.
Én igyekeztem. Bringáztam a srácaimmal,
ebédeltem egy igen jót a feleségemmel és a sógornőmmel
-aki egyébként a barátom is-
este pedig belecsaptunk a lecsóba a barátainkkal!
Úgyhogy ma tényleg csak pihenek.)
136. NAPIJÓ
2011. július 30. Szombat
Élj ma teljes életet!
(Ne hagyd, hogy csak úgy elteljen az idő!)
135. NAPIJÓ
2011. július 29. Péntek
Na most felejtsd el végre a munkahelyedet!
(De csak akkor lesz ez valóban NAPIJÓ, ha tényleg
képes vagy abbahagyni a kattogást!
Tedd meg mint én. Nekem bejön!)
133. NAPIJÓ
2011. július 28. Csütörtök
Minden egyes nap
(ahogy ez a mai is)
egy újabb kis lépés a céljaid felé!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)