2011. augusztus 1., hétfő

REÁLHOZAM! Reál? Hozam?

Hello kedves olvasó!
Sokan kerestek mostanában azzal: -igencsak keveslik a nyugdíjbiztosítójuk által fizetett (vagy kifizetni kívánt) reálhozamaikat, így fogtam a témáról meglévő saját ismereteimet, majd kissé elmélyedve e kérdéskörben, utánanéztem pár dolognak.
Nagyon valószínű, hogy -miután a kormány egyetlen tollvonással elvette a te megtakarításaidat is- most otthon ülsz és várod a postást. Július 26-tól ugyanis megkezdődött a nyugdíjbiztosítók pénztárai által a reálhozamok kifizetése, mely kifizetések nagyjából szeptember közepéig tartanak majd.
Sokan döntöttek  úgy, hogy az állami nyugdíjat választják. Ez a mondat jól is hangozhatna, ha nem tudná minden kicsit is gondolkodni tudó magyar ember, hogy ez azért így nem teljesen igaz, ugyanis amikor egy pisztolyt szorítanak az ember fejéhez, akkor bizony hoz néha olyan döntéseket is, melyek egyébként talán eszébe sem jutottak volna.
Történt ugyanis, hogy az állam (egészen pontosan a kormány) elkezdte az ellenségképek gyártását. Ez első ilyen ellenség a magánnyugdíj-rendszer volt. Beletúrt kicsit a biztosítók zsebébe, majd kijelentette: -a magánnyugdíj-pénztárak elherdálták a "zemberek" vagyonát, azért a jó kormány közbelép, és megakadályozza a folyamat további romlását, amivel egyúttal biztosítani fogja a "zemberek" jövőjét is.
No önmagában ez a mondat is jól hangzott, de teljesen sajnos ez sem fedi a valóságot. Méghozzá azért nem, mert először is: -hogy jön ahhoz bármelyik kormány, hogy az általam, hosszú évek során (bárhol, bármilyen számlán) összegyűjtött pénzemet elvegye. (Igaz az önkéntesség látszatát keltette az intézkedéseivel, hiszen senki számára nem tette kötelezővé, pusztán elvonta a munkáltatói hozzájárulást, vagyis azok számára, akik nem léptek át, egyszerűen megtiltotta a hozzájárulás egyéni számlán történő jóváírását, ami azért enyhén zsarolásszagú, már ha a zsarolás szót nem büntetőjogi, hanem hétköznapi értelemeben vesszük.)
Aztán elszámoltatta a biztosítókat a vagyonuk vonatkozásában, majd előírta számukra, hogy a pénzek átutalását követően az úgynevezett reálhozamot fizesse ki a szerződött felek felé. Ez is jó húzásnak tűnhet elsőre, (jófej kormány) ám gondoljunk csak kicsit ezen intézkedés mögé is.
Nem kell a közgazdaságtan professzorának lenni ahhoz, hogy tudd: -hozama csak egy jó befektetésnek lehet. A nyugdíjbiztosítók a felhalmozott tőke jelentős részét már eddig is az egyik lehető legbiztonságosabb módon kellett, hogy kezeljék: -állampapírokba fektették. Kicsi, de biztonságos hozam. A tőke egy másik része az ingatlanpiacon kötött ki, illetve nem kis összeg a tőzsdén. Az ügyfél által választott portfóliók szerint. Ki kisebb, ki pedig nagyobb kockázatot vállalt.
Aki nagyobbat, az nem járt jól, hiszen egy gazdasági világválság közepén nem biztos, hogy szerencsés dolog vállalatokba, bankokba fektetni a pénzt. A magasabb kockázatot vállaló ügyfelek (biztosítók) így aztán nemhogy hozamot, de sok esetben a tőkét is nem, vagy csak nehezen tudták garantálni. És itt lépett be a kormány, demagóg módon vészharangot kongatva (már megint ez a fránya demagógia) azt hirdetve, hogy a biztosítók elherdálták a befektetők pénzét.
Ami önmagában már megint nem igaz, hiszen ahhoz sem kell a közgazdaság tudományok adjunktusának lenni, hogy tudd: -a vállalatok, hosszú távon nulla profittal üzemelnek és amikor elérik az úgynevezett üzembezárási pontot, (amikor a bevételek és a kiadások teljesen azonos szintűek, tehát a hozam 0.-Ft.), nos, akkor bezárnak. Ám ezt nem egy-két évre, hanem évtizedekre előre eltervezik, és van, hogy bevállalják az esetlegesen veszteségeket is a jövőbeni haszon reményében.
Ez történt éppen akkor is (és hát a nyugdíjbiztosító is csak egy vállalat), mikor a válság kellős közepén, az elértéktelenedő befektetések okán csökkent, vagy teljesen elapadt némely biztosító hozama. Erre azonban a jó szimatú kormány persze le is csapott, hisztériát keltett, majd "benyelte a lét."
Azt azonban már nem mondta el a gazdaságtani ismeretekkel kevéssé felvértezett állampolgárainak, hogy egyszer minden válság véget ér, és a biztosítók veszteségei, hosszútávon először kiegyenlítődtek, majd ismét hasznot termeltek volna, hiszen a gazdaság (általában) már csak így működik ott, ahol az állam nem telepszik rá, mint nálunk.
Ezért van az, hogy most sokaknak fő a feje, hiszen a volt biztosítójuk olyan minimális összegeket tud felmutatni, ami sokszor két jó sörre sem elég. Persze voltak különböző esetek. A reálhozam bajnoka 5.6 M Ft-al gazdagabban távozhat a pénztártól és az átlag kifizetések is elérik a 124.000.-Ft-ot. Ám az engem felhívó barátom 3.000.-Ft-al, igen jól olvastad: -háromezer Forinttal lett "gazdagabb". Érthető és teljesen jogos felháborodása, hiszen sok tíz év megtakarítása valóban kicsit többet kell, hogy érjen. Jó, persze! A magánnyugdíj-pénztári megtakarítása az állami nyugdíjbiztosítás rendszerébe vándorolt, tehát nem tűnt el minden pénz, ám ez az állami kalap -mint tudjuk- kissé lyukas manapság, így jogosan aggódik bárki e pénz sorsa felől. 
Arról még nem tudok, hogy a helyzet vesztesei vajon érdekszövetségbe fonódtak volna, hogy több pénzt tudjanak ezáltal kivenni a rendszerből, de azt nagyjából sejtem, hogy sok értelme nem lenne. A tíz-egynéhány biztosító egy része (a nagyobbik), jogutód nélküli megszüntetéssel tűnik el a közeli jövőben a gazdasági porcelánedényben egy nagy adag vízzel, míg a fennmaradó biztosítók (miután valószínűleg eleve erősebbek voltak) nem lesznek majd kitéve efféle veszélynek, hiszen bizonyos, hogy jó hozamokat fizettek az ügyfeleiknek.
Ám, hogy e fórum mégis tudjon valamiféle segítséget nyújtani, ezért elmondom, hogy ezen a web-helyen:
http://hitelespenzpiac.blogger.hu/2011/02/07/csak-ennyi-vicces-realhozamok-johetnek-ki komoly elemzést olvashatsz a kialakult helyzetről és magam is ígéretet teszek, hogy a blogomban beszámolok mindenféle változásról.
Már ha lesz még változás ezen a területen.
És még valami. E post-ot olvasva kérlek benneteket kedves olvasóim, hogy a facebook-on hozzászólásaitokkal, ötleteitekkel, információitokkal segítsétek bajbajutott honfitársaitokat, hátha kikerekedne ebből a cikkből valami, ami segíthet a reálhozam veszteseinek. Mindenre nyitott vagyok. Remélem (Pisti, hogy elindítok valamint és ezzel neked is) segíthettem. 

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Nekem van ötletem....

AKI TEHETI MENEKÜLJÖN EBBŐL A PUTRIBÓL!

Bocs...de ez az egész gazdasági helyzet, a meló körüli huzavona,meg az egészségem...beteszi a kiskaput rendesen!