2011. április 10., vasárnap

MÉDIAPROSTITÚCIÓ

Hello kedves olvasó!
A minap két barátom vitáját volt szerencsém meghallgatni a témában. Az egyik fél szerint a televízió adta lehetőségeket kihasználó sztárok jól teszik amit tesznek. Szerinte az esély az országos népszerűségre meglehetősen kicsi ebben az országban a kereskedelmi csatornák nélkül és a szerepléssel járó pénz sem lehet rossz. A másik fél álláspontja szerint az ilyen úton szerzett népszerűség nem tartós és nem is tiszta, nem beszélve a pénzről, amiért tulajdonképpen eladják a tehetségüket ezek az emberek. 
A vita oda jutott, hogy nem nagyon sikerült közös álláspontot kialakítaniuk a témában, abban azonban mindketten egyetértettek, hogy nagyszerű blogtéma lehet és ezt magam is így gondolom. 
Hát először is kezdjük magával a fogalommal. Miután nem nagyon fogalmazta ezt még meg hivatalosan senki, hát megpróbálkozom vele én. Ez csak egy vélemény (az enyém), de úgy gondolom, hogy először is azokról van szó, akik ugyan korábban (vagy napjainkban) már tettek le valamit az asztalra (kulturális, tudományos, vagy egyéb művészi területen), de ennek ellenére, mindent elvállalnak, ami televíziós megjelenést biztosít (korábbi) tehetségüket aprópénzre váltva  ezzel, illetve magukról a celebekről, akik viszont (korábban teljesen ismeretlen és) tehetségtelen emberek, de valamiért favorizálja őket a kereskedelmi média. Az ő megjelenésük mögött nincs semmilyen teljesítmény, ám (valamilyen ismeretlen oknál fogva) mutogatásuk televíziós nézettséget generál. 
És hát a nézettség (az eladható reklámidő), vagyis tulajdonképpen a pénz: -nagy úr. Mert az nyilvánvaló mindenki számára, (aki egy picit is elgondolkodott ezen), hogy itt egészen egyszerűen semmi másról nincs és nem is lehet szó, mint a pénzről. A pénz az, ami mozgatja a rugókat és nyilvánvalóan a pénz az ami,  motiválja a médiaprostik mindkét fajtáját.
Az üzletnek ezen ágára aztán komoly ipar épült ki kis hazánk kereskedelmi rádiózásában, televíziózásában. Az ebben a szegmensben megjelenő, többnyire saját gyártású műsorok pedig tarolnak a nézettség frontján és megvesznek mindenkit, akivel eladhatóak ezen műsorok. Most persze el lehet gondolkodni azon, hogy a tyúk, vagy a tojás volt előbb, de szerintem nem érdemes, hiszen (a külföldi többségi tulajdonosaikat tekintve) a két legnagyobb csatorna kezdetben szinte készen kapott mindent, ami ehhez a műfajhoz kell.
A külföldön befutott ötleteket, a licenszekkel -használati jogokkal- (realytik, tehetségkutatók, bugyuta kvízjátékok stb...) csupán át kellett venni (egy halom pénzért persze), legyártani a milliméterre azonos stúdióképeket, megtanulni az újszerű kameramozgásokat (valamint a vadonatúj technológia használatát) és már indulhat is a show. Ám egy dolog hiányzott a képletből. Az új műsorok nyilván eladhatatlanok hazai hírességek nélkül, és itt lépnek a képbe a celebek és a (régi és új) médiaprostik. Az új műsorokat már ismert, bevezetett, szerethető arcokkal is meg kellett tölteni és kiderült: - van az a pénz.
Az első időkben az egy az egyben átvett műsorok taroltak. A Big Brother majdnem egyszerre futott a Való Világ első szériájával. A két műsor között az volt a különbség, hogy az egyik egy ilyen, már említett licensz alapján gyártott reality volt, míg a másik saját ötletre épült, de az alapséma alig különbözött. 
Liptai Claudia itt, Stohl András ott vált (nagyjából először) médiaprostivá. Lévén mindketten (szerintem) meglehetősen jó színészek (és itt hozzáteszem, hogy Stohl úr mondjuk klasszisokkal jobb), könnyedén belerázódtak új szerepükbe. A már akkor ismert közszereplők -szakmájuknál fogva- könnyedén azonosultak a ház, vagy villa lakóinak örömével, bánatával és ezeknek megfelelően formálták saját szerepüket (és teszik ezt a mai napig), így az átlagos televíziónéző, kocsányon lógó szemekkel, az aktuális helyzetnek megfelelően sírt, vagy nevetett együtt hőseivel és az ügyes műsorvezetőkkel. 
Ez jól eladható dolog és ezért igen sok pénzért adják. Ahogyan nem kis pénzt ér a médiaprostik szerepeltetése sem, ez tudható, bár én azt mondom, hogy azok a színészek, politológusok, rádiós műsorvezetők, énekesek, táncosok, akárkik, akik ilyenformán keveredtek bele a kereskedelmi televíziózás világába, ám az eredeti szakmájukat nem adták fel, tehát tovább írnak, vagy játszanak és oktatják, elemzik, szórakoztatják (egyetemeken, az írott sajtóban, vagy a világot jelentő deszkákon, lényegesen magasabb szinteken) a tisztelt nagyérdeműt, nos ők -szerintem- legfeljebb munkamániások és nem a televíziós ismertség a fontos számukra. (Inkább a pénz, de az vesse rájuk az első követ, aki nem szeretne jobban  élni, mint ahogy él.) 
A műsorvezetőkön túl ide tartoznak még a tehetségkutató műsorok zsűritagjai is. Láthatóan nem sokat változik a két, három nagy (és a négy, öt kisebb) műsor zsűrijeinek összetétele, ami érthető, mert egyrészről nem jó a már bevált csapaton változtatni, másrészt igen komoly egzisztenciát biztosít a zsűrizést elvállalóknak és -miután a lét a tét- valószínűsíthető, hogy a zsűritagok sem szeretnének kikerülni a produkciókból. Érthető módon. Mondjuk Pély Barna, meg a Bakács hamar lapátra kerültek. (Okkal, ok nélkül. Ez irónia volt.)
A második kategóriába azok tartoznak, akik korábbi népszerűségük kopott hullámait meglovagolva próbálkoznak meg- és/vagy felkapaszkodni a média mai világába. A híres kobzos, és isteni lantművész Benkő Dániel apró fonnyadt testét, nemi szervét, a kutyáit és a retkes lakását például többet láthattuk manapság, mint a híradót. Igaz, az öreg Benkő végül egészen a saját műsorig jutott. (Megjegyzem, benne legalább az becsülhető, hogy rájött és elismerte: - a lant húrjának hangjaira egy kicsit kevesebben kíváncsiak, mint arra, ha elmésnek tűnő cinikus megjegyzéseket tesz bárhol a képernyőkön -általában ruha nélkül- vagy arra, ha fingik.)
Aztán ott van a cikk gondolatindító beszélgetésében is elhangzó Nagy Feró. Zsűrizik, jön, megy, vacsoracsatázik, "megmondóemberkedik",  és ugyan jól áll neki az öreg rocker szerep (különösen, hogy fiatalon elég hányattatott sorsú zenész volt, most meg lemezt ad ki), de talán egy kicsit sok az, amit róla manapság tudni lehet. És mondjuk a hetven fölött járó Zana Józsi bácsinak (Zana Ganxta Döglégy Zoltán apukájának) sem kellene már szarrá törnie magát az Ezek megőrültek című hasonló idiotizmusban. 
És említhetnénk még sok embert ebben a kategóriában, de a felsorolás csak dagasztaná, de nem vinné előrébb a postot. Az viszont igen, ha a kategória nagy öregjeit szembeállítom a korosztályával: - például Földes Hobó Lászlóval, Bodrogi Gyula bácsival, Kern Andrással vagy a napokban elhunyt Lórán Lenkével, akiknek nem kell (nem kellett) soha, magukat lejáratva, vénségükre bohóckodni ahhoz, hogy megéljenek, hogy ismerjük és szeressük őket.
És végül, de nem utolsó sorban végre jöhetnek a legnagyobb kurvák, a legkomolyabb médiaprostik: - a celebek! Zimány Linda körmöcskéje (átlag három-négy hetente) újra és újra megújul. Amikor e körmök elkészülnek (persze ingyen, hiszen a cégnek, ahol készülnek mindez igen jó reklám), arról természetesen azonnal értesülhetsz a twittweren, mert megírja a drága. Dundika (akinek a nevét sem tudom) végre teherbe esett Majkától (Majoros Péter). Attól a Majkától, aki mindig, mindenütt ott van. A Való Világ szereplőjéből vált rapper-műsorvezető (És még ki tudja, hogy mi?), az ózdi hős hasonló szintű tudománnyal rendelkezik, mégis kajálják a nézők. (Persze az is lehet, hogy nem Majkától és nem Dundika, de valljuk be őszintén: -kit érdekel?)  
Szégyen, hogy egy lapon említem a Nemzet Színészeivel (Lórán és Bodrogi) de nem volna teljes a felsorolás Gigi, Szandika Zsuzsi, Olivér és a többi kiesett villalakó, valamint Kiszel Tünde nélkül! Kiszel a volt Budapest TV műsorvezetőjéből vált szuperceleb, az operabálok erőszakos látogatója, a "kiszeles" naptárak istene, az Ezek megőrültek című műsor oszlopos tagja gondolkodás nélkül ugrik rá bárkire, akiről úgy gondolja hogy híres, ész nélkül vállalja el a lehető legmegalázóbb televíziós lehetőségeket, ahol aztán halált megvető bátorsággal elbasz mindent, amit rábíznak és lesz saras, szappanhabos, szurkos, fosos, málnaszörpös, tojásos, akármilyenes és természetesen abszolút hülye idióta. De nem bánja, mert szerepelhet és még pénzt is kap érte. 
Amikor meg egy kis televízió kis beszélgetős (vagy nagy televízió reggeli ébresztős) műsorában bekérdezik az eddigi teljesítményéről, úgy sértődik meg, mintha legalább is a kétszeres irodalmi Nobel Díja ellenére tették volna ezt vele. Aztán aprópénzt vág a műsorvezető arcába, vagy perrel fenyegetőzik, mert őt megsértették. De ez is jó, mert erről meg a bulvársajtó ír terjedelmes cikkeket.
Egy szó mint száz: - a médiaprostik világa meglepő, sajátságosan zárt, jól fizető (és sok személy esetében éppen ezért számomra kissé érthetetlen) világ, ahová, nagy valószínűséggel igen nehéz bekerülni, ahol vélem, hogy nehéz bennmaradni is és ahonnan könnyedén kipenderítik az embert, ha a produktuma, az arca unalmassá, nézhetetlenné és ezért eladhatatlanná vált. Ám mocskos egy világ lehet, az biztos. Amikor összeszedtem a gondolataimat a témában, és elgondolkodtam azon, hogy miért adják el magukat az emberek, nos akkor nem találtam egyértelmű választ. 
De egy biztos: - ha én bármilyen okból közszereplő volnék, (ám szerencsére a szó igazi értelmében nem vagyok, és nem is leszek az) az biztos, hogy nem a celebségemért ismernének az emberek, ahogyan az is bizonyos, hogy nem akarnék mindenáron képernyőre kerülni, mert igen illékony az efféle népszerűség. Voltak tetteim, melyek (igen rég) országos napilapok, szakmai magazinok oldalain is megjelentek. De a tizenöt perces hírnév (ami az életben egyszer mindenkinek jár) nem nagyon hagyott nyomot az életemben. Remélem segíthettem. 
Megjegyzés küldése