2011. április 23., szombat

Milyen a mai magyar manager?

Hello kedves olvasó!


Egy nagyon régi, ezidáig csak piszkozatként tárolt írásomat osztanám meg veled. A blog karbantartása közben találtam rá, majd amikor elolvastam, rájöttem: - egy olyan világban kezdünk manapság élni, amelyben a cikkben szereplő "urak" irányítása alatt rengeteg ember nyűglődik, de az állását féltve tűr, mert a gyermekeinek enni kell adni, mert a számlákat be kell fizetni, mert valamiből élni kell. Az írás egy barátom beszámolója (panasza) alapján készült. Ezt a szösszenetet osztanám most meg veled, hátha felismered benne a saját, vagy ismerőseid sorsát. Hátha elindul benned egy gondolat, hogy változtatni kell! Íme:


Letoltak, de ez ezúttal jó dolog, mert azért kaptam a letolást, amiért mostanában hanyagoltam a blogomat. Nyilván van benne valami. (Mármint a blogban.) Tudod, kedves olvasó az embert sokféleképpen letolhatják. Hol jogosan, hol jogtalanul, hol csak azért, hogy megalázzák azt, akit -szerintük meg kell-, vagy akit akarnak. Csak úgy. 
Magam is elgondolkodtam sokszor azon, hogy mikor, milyen élethelyzetekben, milyen módszer alkalmazása a mérvadó. Ismerek például olyan főnök-típust, akit az Isten is főnöknek teremtett, ő legalább is ezt elhiszi magáról. Ám ennek ellenére kellően unintelligens ahhoz, hogy ne ismerje fel mindazt, amit más (még egy vadidegen is) simán, elsőre lát benne.



Ilyen a siker iránti vágya. Ő azt hiszi, hogy a sikerre vágyik, s azt, hogy a hiba (melyet bárki el tud követni, aki dolgozik) az maga a sikertelenség, holott egy napba (amit azért nem bérez oly fényesen) csak bizonyos mennyiségű munka fér bele, s nem pedig a kétszerese, ám ez nála -ennek ellenére- elvárás.
De nevezzük e vágyat inkább kapzsiságnak. Amikor a beosztottai nem ismernek fel egy megoldást, (vagy épp maga a -a dolgok működését akadályozó probléma, tehát a hiba forrásának felkutatása- a nehéz), ő ezt iszonyatos haragra gerjedéssel "honorálja", mindenkit "letol" (nyilván el tudod képzelni ezt a "letolást"), ám a végén szinte minden esetben kiderül, hogy a megoldást nem az ő verziója tartalmazta, vagy sok esetben még csak meg sem közelítette a valóságot. 
Ilyenkor persze (némi időkéséssel) előadja -a beosztottak által kitalált módon- a ugyan azt a megoldást, mint sajátját, s elmagyarázza, atyáskodón, a jó apa módjára, ugyanazon beosztottainak (tudod, a jövőre nézve okulással), hogy legközelebb már "menjen" a feladat. Eközben a beosztott fő a saját levében és igazából már ordítana, vagy legalább visszaszólna, de hát a válság szól inkább mindebbe bele, mert pofázhatsz, csak nem biztos, hogy megmarad a munkahelyed, s így a vacsora a családi asztalon. 
Mindezek mellett ugyanez a főnök korrekt, nagyon jó minőségű, irgalmatlan mennyiségű, rendkívül pontos és megbízható munkavégzést, visszakövethető adminisztrációt vár a beosztottaitól (akikeket egyébként mások előtt sokszor hív munkatársaknak, hogy a hierarchia látszatát is kerülve jópofa embernek tűnjön) ugyanakkor az elvárásait nem igen premizálja. Igyekszik leszorítani (vagy a tavaly előtti szinten tartani) a béreket, munkaórát vesz el, nem jelent be, nem adózik, nem fizet társadalom biztosítást, bla bla bla... Külön külön, vagy mindezt egyszerre, ugye munkahely függő a dolog, munkahelye válogatja. Kiröhögi az törvényt, az adóhatóságot, talán még a halált is (bár azt nem teszi valami jól).
A pénzt (sokszor a beosztott pénzét) olykor két kézzel szórja, az észt pedig úgy osztja, mintha neki ingyen lenne, ugyanakkor a saját háza táján nem sepreget valami ügyesen, mert (állításai, és ilyen irányú megnyilvánulásai ellenére) otthon semmi sincs rendben, így az egyébként kiegyensúlyozottnak tűnő férfiember olyan problémákkal küzd, amiket, annak ellenére, hogy az ilyen típust nem szeretem, nem csak neki, de még az ellenségeimnek sem kívánom.
Ilyen hát, mai világunkban az erkölcstelen, aljas, kicsinyeskedő, zsugori, és kapzsi, buta vállalkozó, avagy a manager. Hosszú távon persze nem kifizetődő ez a viselkedés, hacsak nem zavarja, hogy az italtól hülyén, de főleg magányosan fogja tengetni utolsó éveit, s nem is igazán gazdagon (avagy kifejezetten szegényen), mert ezzel a lehengerlő habitussal csak egy ideig lehet előre menni.
Az én utam bizonyosan sokkal nehezebb, ám szerencsére sokkal hosszabb lesz. Sokan morzsolódtak, és nyilván sokan morzsolódnak majd le mellőlem, ezt már jól látom, de a magam, és mások hibáiból tanulva (lásd: fenn) azt is látom, hogy jóval később is ér majd véget, s ha odaérek, mindenkinél gazdagabban (s itt szó nincs pénzről), a szeretteim körében, s a szeretteim köréből mehetek majd el. Mert ez (a szeretteid szeretete) mindennél fontosabb! Remélem segíthettem.
Megjegyzés küldése