2011. április 12., kedd

Való Világ 4 Kicsi finomság, vagy rágógumi?

Hello kedves olvasó!
Igen sok súlyos dologról esett szó manapság. Ezért gondoltam úgy, hogy amikor ismét megszólalok, akkor majd nem akarok senkit gondolkodóba ejteni, nem akarom majd a világot megváltani, sőt -átlépve sok napi problémát- elszórakoztatlak kissé kedves olvasóm.
Természetesen nem bírtam ki, hogy ne nyúljak az oly hálás témámhoz, a sokak által utált, ám még többek számára igen nagyon fontos, és kedvelt realityhez.
Ám most nem magáról a (főműsoridőben nyomott) Való Világ 4 című műsorról lesz szó.  Amely műsor, elárulom: - nálam a háttérben éppen megy, hanem a fővonalhoz kapcsolódó háttérműsorokat helyeztem el a céltáblámon.
A Való Világ 4, mint ahogy azt már korábban kielemeztük, pontosan olyan műsor, amilyen a vélemény, és a segglyuk közötti összefüggés:  -Mindenkinek van, de senki sem kíváncsi rá! 
Így van ez a reality nézettsége és az emberek véleménye közötti összefüggéssel is. Az említett műsort ugyanis senki sem nézi, de mindenkinek van véleménye róla. 
(Ez például alaposan megfigyelhető a blog statisztikai rendszerében is, mert a valóságshowról írt értekezéseim -attól teljesen függetlenül, hogy mikor írtam azokat- a legolvasottabb írásaim közé tartoznak.) Bár ezt csak úgy mellékesen jegyeztem meg.

Szóval ott van a Belevaló! Arra máig nem jöttem rá, hogy mitől, vagy kibe, de belevaló az biztos. Az éjszakai adásidőre tekintettel ez a műsor már nem fér bele az én időbeosztásomba, de volt alkalmam belepillantani néhányszor, és hát mit tagadjam: - lenyűgözött az ezzel a műsorral ismét képernyőre (és így újra a köztudatba) kerülő Győzike felkészültsége! Ahogy ez a fiú hozzááll a feladathoz, no az előtt le a kalappal! Igazán országos csatornára való!
Szellemes, sőt, néha egyenesen ironikus, energikus, macho-s! A frizuráját, meg az öltözékét meg egyszerűen méltatni sem tudom, mert nincsenek rá szavak! Ahogy az fiú műsort vezet! Hát az leírhatatlan! Az adásba meghívott nagyságok pedig akkora formák, hogy ezért érdemes késő éjszaka fennmaradni. Láttam már ebben a műsorban a Leonidászt (Jól írom?), aki úgy az első öt perceben esett ki a VV4-ből. Aztán szerepelt ugyanott a VV Zsuzsi is (a narancsot, és sörös dobozt hajigáló sztár), de láthattuk már (Győzivel egy időben) Benkő Dánielt ugyanúgy, mint Lacibetyárt (akiről aztán már végképp nem tudom, hogy kicsoda, de nagyon szépen vágta élő adásban a kolbászt, meg a kenyeret és olyan igazán emberesen tudott -ezzel egy időben- pálinkát inni, hogy azt vártam: -mikor kezd el fingani). Elmés véleményeik, a játékról szóló magasröptű eszmefuttatásaik szinte kimerítették a Magyar Tudományos Akadémia rektorának tudását.

Kár, hogy Győző iróniájából többnyire hiányzott az intelligencia, műsorvezetői stílusából az elegancia, ahogy az sem esett túl jól, amikor (a nagy műsorvezetőket majmolva) a tizenhárom szavas szókincsével kérdéseket tett fel a meghívott (többnyire a játékból kiesett, vagy a régebbi szériákban szereplő) vendégeinek.
Na ezekből az éjszakai beszélgetésekből aztán tényleg hiányzott az értelem! De a csúcs mindig az volt, amikor Győző a skype-on bejelentkezőkkel próbált meg beszélgetni (mert nehéz ám élő adásban úgy fogalmazni, hogy közben egyáltalán nem tudsz fogalmazni), vagy -és ez már tényleg ott volt- amikor a beérkező SMS-eket akarta leolvasni a háttérben lévő LED falról, (elég rosszul megy neki az olvasás), így ezen aztán már tényleg őszintén röhögtem. 
Bár azért az egy kicsit tényleg szomorú, hogy a hentesgyerek (aki valószínűleg egyáltalán nem okosabb, mint egy ötödikes, ha élhetek a másik nagy csatorna egyik korábbi kvízműsorának címével), ilyenformán akar embereket szórakoztatni a nagy budapesti éjszakában. Valamitől a szupermasszív emberi butaság eladható árucikké vált.
De nehogy elkezdj szomorkodni (például azon, hogy lemaradtál a Belevaló adásairól) kedves olvasóm, mert esetleg te, ellentétben az említett "műsorvezetővel" mondjuk munkából élsz és este le kell feküdnöd: -sehogy sem maradsz háttérműsor nélkül! A délutáni idősávban (ahogy nézem, egyre korábban) ott van neked a Nekedvaló!

Nahát az, valami frenetikus! Szerencsére a 15:00 körüli kezdés idejére érkezem általában magam is haza, így jut időm (miközben ez a műsor fut) átnézni az elektronikus levelezésemet, csiszolgatni (vagy éppen népszerűsíteni) a blogomat, NAPIJÓ-t írni, vagy éppen gázóra állást diktálni a hálón. Ám ettől még láthatom az új Mónika show-t! És (nem akarok hazudni neked), időnként belekukkantok e csodás alkotmányba! A két fiatal műsorvezető (a neveiket nem tudnám megmondani, mert túl mély nyomot nem hagytak ezidáig bennem) igazán megtesznek mindent. 
A srác (a Sebestyén Balázs klón) és az ugyancsak fiatal (bár műsorvezetőnek kissé -először ducit írtam-, de inkább dagadt) szőke lányka megtesznek mindent, hogy vezessék a műsort, de legtöbbször kicsúszik a kezükből az irányítás. A meghívott, noname (abszolút VV-fun, televíziófüggő, VV4-szereplő-függő) vendégek egymást túlordítva igyekeznek hangot adni pozitív, vagy negatív véleményüknek.
A nagy üvöltésben azt viszont már nem veszik észre, hogy ezúttal a kamera (és így a képernyő) másik oldalára kerültek, és hozzák az otthoni, zoknis, melegítős, pörköltszagú, buta, ostoba, unintelligens, útszéli formájukat, mintha csak a rokonaikkal beszélnék meg a VV4 történéseit és nem a televízióban. 
Láthatóan élvezik a pillanatnyi népszerűséget, a büntetlen beszólás lehetőségét, és egy-egy nagyon okosnak vélt vélemény kinyilvánítása után szinte keresik az őket mutató kamerát, hogy bután belevigyorogva sugározzák: - na mekkorát szóltam?! (Ha van az élő adások előtt casting, akkor szerintem a válogatást vezetők direkt a legidiótábbakat válogatják össze.)
De még véletlenül se hidd, hogy ezzel csak úgy vége lenne a csodának! Ugyanis ugyanez a műsor az, amely a struktúrából frissen kipottyan VV4 szereplőket ugyanúgy futtatja, mint  a (többnyire a villalakókról szóló) önjelölt énekes-táncos produkciókat. Na hát erre már én sem nagyon tudok mit mondani! 
Akkor dobtam egy hátast először, amikor (az RTL Klub és a TV2 összes tehetségkutatójában, háttérműsorában, akármilyében) felbukkanó ratyi cigánygyerek adta elő (belőtt séróval, világoszöld veszkó-csizmában, felhajtott gallérú ám faszig kigombolt fehér ingben és női csípőfarmerben) magát. Valami ismert külföldi sláger zenei témája ment a "produkció" alatt, ám a hülye-gyerek csodálatos orgánuma (visított, mint akinek kitépték a karját) annyira elnyomta az alapot, hogy nem is ismertem fel. De ez semmi a dalszöveghez képest! (Biztosan ő írhatta, mert nagyjából három-négy szót tartalmazott, ezeket ismételgette, de a szövegre szerencsére már nem emlékszem.) Mindez nagyjából tizenöt-húsz másodpercig tarthatott és elhozta az igazi kínt sok-sok magyar háztartásba. 

És amikor már azt hittem, hogy ennél már nincs lejjebb, na akkor dobta be magát VV Zsófi! Négy, (valószínűleg már az X-Factor télen megtartott előválogatásán kiselejtezett háttértáncossal), akik nemhogy az "énekesnővel", vagy egymással, de még saját magukkal sem tudtak egyszerre mozogni, lépett fel ez a Madonnát, Péter Szabó Szilviát, a Holdviolát, a Csík zenekart, a Quimbit, az Eddát, Dobrádi Ákost, Kasza Tibort, Ákost, Presser Gábort, Tóth Verát, Janicsák Vecát, és még rengeteg magyar zenészt!, zeneszerzőt, dalszöveg-írót a színpadról örökre lesöprő, tudásukat semmivé tevő, hírnevüket egyetlen tollvonással végleg megszüntető produkciójával: - a RÁGÓGUMI-val! 
Nem láttam élőben a csajt (szerencsére, mert akkor biztosan egyszerre kapok agyi-, szív-, és gyomorinfarktust), de egy zenész! barátom felhelyezte a (zenét?, dalt?, produktumot? -a nem tudom mit) a facebookra, és én balga, vesztemre rákattintottam. Na itt szartam be! 

Amikor az ember, a tv előtt, befont szemöldökkel ülve tényleg azt gondolja (egy-egy televíziós megnyilvánulást látva), hogy itt a vég, és talán még életében nem látott ekkora fost (bocs), na akkor jön egy új sztárocska, celebecske, a faszom tudja (bocs), hogy micsodácska, és rákontrázik erre a véleményedre. Rágógumi! Ez már a vég, vagy lehet még számítani Zsófitól valami még csodálatosabbra is? Szerintem igen. Remélem azért nevettél néha és remélem segíthettem.
Megjegyzés küldése