2012. július 17., kedd

BÁNDY KATA, avagy "...ennek így kellett történnie..."

Hello kedves olvasó!

Amint azt láthatod sajnos sok időm nem marad az "alkotásra", amióta Keve kisfiam megszületett, és ezért szerintem nem is kell elnézésedet kérnem de! (És itt van már megint az a fránya de.) De mindig történik valami olyan a világban -ezúttal annak szűkebb szegmensében, Pécsett- ami felháborít!
Azt sem tudom, hogy hogyan kezdjem, hogy hogy fogjak bele. Voltak ötleteim meg mocskolódhatnék is, de arra ott van az FB, ott zajlik csak igazán az élet. Aztán rájöttem (már nem most), hogy egy blogger azért blogger, hogy egy kicsit másképpen közelítsen, mint ahogy azt egyébként egy átlagos FB bejegyzéstől elvárna az ember. Úgyhogy nézzük ezt meg egy kicsit másképpen.

Ez a buli most tényleg jó volt. Igaz, hogy jobbára csak beszélgettünk és sok fontos dologról sem esett szó, de hát az ember ezért társaslény (és nekem ezt mindenkinél jobban kell tudnom), hogy megossza az élményeit, hogy másokkal lehessen, mert egyszerűen szüksége van rá. Ahogy nekem is! 
Jó volt. Tényleg jó. Tény, hogy sok a dolgom, ahogy az is tény, hogy a munkám szinte ugyanolyan mint ez a mai buli. Ott is emberek között vagyok, emberekkel beszélgetek. Igaz, ott többnyire inkább a panaszokat hallgatom. Talán ezért éreztem ma magam ilyen jól. Mert a barátaim nem pácienseim és ők ritkán panaszkodnak. Főleg egy ilyen szép nyáreste.
Maradhattam volna még, de már nagyon elfáradtam. Hollandia jó volt és mamáék is nagyon örültek, amikor elmeséltem nekik délután. Igaz is. Imádom, ahogy hallgatják a sztorijaimat. Olyan cukik, ahogy ámulattal néznek, amikor mesélek. Na nem a melóról, mert arról nem szabad, de az utazás tényleg klassz volt. És Hollandia tényleg szép, de Pécs az az otthon. Itt érzem jól magam. Meg Győr, ahol apukám lakik.
Szóval maradhattam volna még, hiszen rövidesen szabadságra megyek, de tényleg fáradt vagyok. Hosszú volt ez a nap, melytől ugyan feltöltődtem, de fel akartam tenni az "i"-re a pontot egy kellemes sétával. Kiszellőzik a fejem és a lelkem és majd alszom egy jót, mert holnap vasárnap. Azt hiszem csak lustálkodni fogok. Na jó, talán elindítom majd a mosógépet. Meg meglocsolom a virágokat......
Mi volt ez! Azt hiszem mintha hallottam valamit. Furcsa volt. Mintha egy száraz ág tört volna ketté. Olyan mint mikor valaki rálép az ágra. Talán van még itt valaki rajtam kívül? Csak nem?! Különben meg mindegy mert öt perc és otthon vagyok.

Nem állok meg! Ezek nekem kiabálnak! Azt mondják, hogy álljak már meg, de nem hiszem, hogy az jó lenne, inkább belegyorsítok egy kicsit. Úristen! Basszus! Ezek futnak utánam! Most mit csináljak, mindjárt utolérnek, nagyon félek! A telefon! Fel kell hívnom a rendőrséget!
Ez nagyon fájt! Az egyik fellökött! Lehet, hogy eltörtem a kezem? Sikítanom kell! De hogy? Az erősebb testalkatú befogja a számat! Büdös a keze! Ez az ember csupa piszok! Kik ezek? Mit akarnak? Mondanám, hogy vegyék el a táskámat, de nem tudom. Ordítom, hogy van pénzem, odaadom, de nem hallják! Vagy nem is akarják hallani? A másik a megfogta a lábaimat! Húz a földön! A hátam! Valami fatörzs? Ágak? Össze-vissza karcolt! A blúzom már a nyakamban van! Megvan! Rángatózni kell. Rugdosni kell! Rugdosnék, de nagyon erősen fog! Annyira félek, így még sohasem dobogott a szívem! Ez lenne a halálfélelem? Nee! Behúztak az erdőbe! Alig kapok levegőt! Az egyik a nadrágom cibálja! Neeeee! Bánt! Üti a fejemet ököllel! Engem még soha nem bántottak! Neee! Valami éget! Megint és megint! Ez nagyon nagyon fáj! Ez iszonyat!
Bántanak! Még mindig bántanak! Miért bántanak? De miért? Már nem is állok ellen! Már azt sem tudom, hogy mennyi idő telhetett el. Az egyik belém hatolt! Durván. Undorodom. A másik előtte! Megharapott, megégetett, most meg úgy közösül velem, hogy közben fojtogat. Már ez sem baj, már semmi sem baj csak szeretnék szabadulni. Csak szeretnék elmenni innen. Az sem érdekel, hogy nincs ruhám. Csak engedjenek el! Csak hadd menjek haza. 
Aha! Lazul a szorítás a számon! Nagy levegőt veszek! Láttam az arcukat. Annyira félek! Nagyon nagyon félek! Sikítok! 
De többször már nem jutott a tüdejébe az éltető levegőből. Több sikolyra nem volt lehetőség. A durván bántalmazott, megkínzott megbecstelenített test az árokba hullott és a férfi nem sokkal később egy újabb értelmetlen, szükségtelen, értéktelen bejegyzést eszközölt az FB-n. Olyan bejegyzést, amilyen ő maga is.

Meglehet, talán nem így történt. Csak remélni tudom, hogy nem így történt. Csak remélni tudom, hogy ebből a helyzetből végül már hamar érkezett a vég, hogy Kata szenvedéseire pontot tegyen. Csak szeretném azt hinni, hogy ez nem történhetett meg így. Mert bár az elkövetéssel gyanúsított Péntek László az elfogásakor azt mondta, hogy "......ennek így kellett történnie....", én mégis azt gondolom, hogy nem!
Nincs olyan erő, vagy hatalom, ami bárkit feljogosít erre! Péntek László nem ember, ezért emberi bánásmódot sem érdemel. Ahogy a bűntársa sem. És elfogytak a lehetőségek is. A büntetés eszközei, lehetőségei. Itt a börtön már nem segíthet. A tényleges életfogytiglan értelmetlen és szükségtelen lehetőség, intézkedés! 
Remélem, hogy az Isten (vagy végre valahára az emberek, a társadalom) olyan pálcát tör e felett az állat felett, ami örökre intő példa marad minden aberrált szardarab számára! (Bocs, ha vulgáris voltam, de dühös vagyok. Nagyon dühös.)
Az én kicsi Kevémért, a fiaimért Leventéért és Martinért, és minden a gyermekéért aggódó szülő gyermekéért született meg ez az írás, Bándy Kata emlékére. Nyugodjon békében. Remélem segíthettem!
Megjegyzés küldése