Ma, az Úr 1879. esztendejének július havában, annak is a huszonötödik napján, fényes és boldog napra ébredtünk. Reggel, a jó mangalicakolbászokból, szalonnákból és tepertőkből álló früstök után, amelyet Isten segedelmével volt szerencsém elfogyasztani úgy döntöttem, hogy hódolok új hóbortomnak, és a ház teraszán iszok egy jó feketét.
Amint ott üldögélek, a reggeli Hírharsonát lapozgatva és a forró italt kortyolgatva, a szokásos merengésemnek valamit gátját vetette. Kerestem az okát. Csak nem elfejtettem valamit? Azután, mint valami valóságos meteoriteső, mint egy irgalmatlan és istentelen villámcsapás, úgy hasított belém a felismerés: -de hát öcsémuramnak ma van a születésnapja!
Szerencsére az emberiség ma már a kezében tartja a technika legújabb vívmányait, így kértem a kocsist, hogy sürgősen fogja be a lovaimat, mert a postahivatalba kell mennem.
Egy röpke fertály-óra múlva, a postára érkezvén, az elém nagy hajbókolva érkező postamestert -aki rangban bőséggel alattam áll- utasítottam, hogy teremtsen öcsémurammal kapcsolatot Bell nagy találmányának, a távbeszélőnek segítségével.A postamester azonban néhány perc múltán, kezét sűrűn tördelve sopánkodott, hogy a kérésemet nem tudja teljesíteni. Elmondta: -hogy bár Miskolcon és Kolozsvárott is hazánk napja süt le a polgárokra, ám úgy véli, hogy a távbeszélő oszlopainak erdeje, vezetékeinek irdatlan mérete még nem elégséges ahhoz, hogy e helyekre is elérjen. (Hívtalak mobilon, de nem értelek el b...meg.)
Így, nagytiszteletű öcsémuram, nem maradt más, mint hogy tollat ragadva levélben értesítsem. (Írok neked a Facebook-oldaladra te f..sz.)
Tudom, hogy hivatásának gyakorlása, jelesen: -a technikai tudományának a széles, ámbátor jámbor és egyszerű néptömegek felé való eljuttatása sokszor ragadja el öcsémuramat. Így társadalmi kötelezettségeinek csak ritkán tehet eleget, én mégis úgy gondolom, hogy egy jeles napot meg kell majd ünnepelnőnk, némi jóféle gyöngyösi bor és a sertések legjavának elfogyasztásával.
Tudom, hogy hivatásának gyakorlása, jelesen: -a technikai tudományának a széles, ámbátor jámbor és egyszerű néptömegek felé való eljuttatása sokszor ragadja el öcsémuramat. Így társadalmi kötelezettségeinek csak ritkán tehet eleget, én mégis úgy gondolom, hogy egy jeles napot meg kell majd ünnepelnőnk, némi jóféle gyöngyösi bor és a sertések legjavának elfogyasztásával.
Nem is maradt más hátra, minthogy megköszöntsem:
-áldja az a jóságos és magasságos Atyaúristen, a születése napján a Kedves Öcsémuramat!
De, hogy eme ékes napról mindenki más is jól értesüljön, e levelet (blogpostot) befejezvén, még itt, a postahivatalban újfent utasítottam a postamestert (akit valami Mark Zuckerbergnek, vagy minek hínak') , hogy juttassa el az írást a széles néptömegek felé oly módon, hogy kifüggeszti azt hivatalának falára (kitettem az üzenőfaladra) és felhívja minden arra haladót a levél elolvasására, okulásképpen, hogy megfelelő ajándékokkal halmozzák majd el a kellő időben a megfáradt testben hazaérkező utazót: -vagyis nagy tiszteletű öcsémuramat!Gyöngyösön, az Úr 1879. éve júliusának 25-ik napján.
Tisztelettel, őszinte híve:
Gróf Beverneki Kemény Farkas
A Magyar Királyi Humán Inszeminátorok
Társaságának
címzetes titkára
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése