2013. augusztus 28., szerda

Mi osztható meg és miért?

Hello kedves olvasó!

Sok (szerencsére sok) kritika ért, amiért manapság ritkán publikálok e fórumon, mely kritikák teljesen jogosak, és tulajdonképpen inkább megköszönöm őket, minthogy zsörtölődjek miattuk, hiszen ez azt jelenti, hogy az új írások egyeseknek (vagy/és sokaknak -szerencsére-) hiányoznak. Ez viszont jó.
A minap, feldobtam az oly sokak által (így magam által is) sokat használt, Facebook nevű közösségi oldalra egy rövid szösszenetet, melyben arról értekeztem, hogy milyen dolgokat osztunk meg másokkal. Íme a "szösszenet", aztán majd kivesézzük, meg kicsontozzuk:

".....Ma reggel (mint mindig) végigszaladtam a saját fácsémon. Általában szülinapi köszöntők, a megosztások, a like-ok miatt teszem, mert kíváncsi vagyok mások véleményére, gondolataira.
Sokszor lehet ám itt "értéket" találni, csak jól kell olvasni a sorokat. De! (És megint van egy "de".) Elszomorít, amikor valaki (még itt is) csak arra tudja használni a közösségi oldalt, hogy valaki mást bántson. Zsidót, cigányt, kínait, idős embert, gyermeket, rendőrt, szobafestőt, hurkaárust, engem, téged bárkit.
Én még az ellenérzést is megértem, amit egyes népcsoportok ellen táplál a megkeseredett, besavanyodott, gyűlölködő, folyamatosan frusztrált emberféle, sőt, sok-sok esetben rendkívüli módon egyet is értek vele.
Jobban az zavar, hogy az ilyen embernek semmilyen más gondolata sincs, csak az uszítás, csak a mocskolódás. (Mert neked is és bárkinek bármikor nekimegy, ha te, vagy bárki valamilyen módon esetleg sértené a -a számomra sokszor teljesen felfoghatatlan- érdekeit.) Ilyenkor elgondolkodom: -ennek soha nincs egyetlen jó napja sem? Szar lehet neki.
De, ha már gondolatok. Ha valami legalább így (ha nem jobban) zavar, az az, amikor valakinek nincs egyetlenegy épkézláb saját, önálló gondolata. Humortalan, ócska, lapos szar poénok az unalomig ismételve, két bejegyzésenként újra, meg újra megosztva. Horoszkópok.
Ismert, de legtöbbször ismeretlen szerzőktől származó, "ájulásos katarzist" okozó, iszonytatóan nagy életbölcsességeket tartalmazó idézet-hegyek, egymás alatt, tízesével, húszasával.
Emberek: Ismeretlenek és ismerősök! Higgadjunk le! Keressük egy picit magunkban is a hibát, söprögessünk egy kicsit a saját portánk előtt is! Nyugodjunk meg. És főleg: -gondolkodjunk már legalább egy nagyon rövid ideig, mielőtt megszólalunk!
De, ha ez sok egyszerre, legalább gondolkodjunk! Hogy a Facebook RÓLUNK, EMBEREKRŐL, az emberi kapcsolatokról és ne a gyűlöletről, ne csak az eladó ócskaságokról, ne valami "nagy ember" lopott "nagy gondolatairól" szóljon. Hogy a magyar nyelvű Facebook is igazán közösségi oldal legyen.
Köszönöm, ha végigolvastad ezt az írást, mert az azt jelenti, hogy tettél egy lépést a kérés felé, vagy, ha úgy tetszik felém. ..........." (forrás: én magam)

Szóval az azért elgondolkodtató, hogy mit, miket osztunk meg időnként. De ma inkább a miért? (de tényleg miéééért?, könyörgöm miéééért?) érdekel jobban. Ugyanis feltettem magamnak a kérdést: -miért osztunk meg hülyeségeket, vagy olyan (egyébként rettentően bensőséges dolgokat), amelyek egyébként az égvilágon nem tartoznak senkire, még 2013-ban sem.
Unalom? -volt ez az első kérdésszerű válasz a fejemben. Valószínűleg igen, sokszor az unalom veszi rá az embert (főleg a tizenéves embert), hogy hülyeségeket firkáljon, osszon meg. És talán még az is, hogy az unalom mellesleg rendkívüli világlátással párosul, ami ugye a kamaszokra szintén jellemző. Önképek, budikban fotózva, ".......szarul vagyok.......", "........nem vagyok szarul........"-szerű életbölcsességek, életérzések, na meg, hogy szar az egész világ.
Az persze nyilván egyiknek sem jutott az eszébe, hogyha neki szar, akkor milyen szar lehet a szüleinek, akik keményen robotolnak egész nap azért, hogy ő a Facebook-on bármit kinyilváníthasson.
Ebből aztán automatikusan következne az, hogy egy felnőtt felhasználó már nyilván megfontoltabb, érettebb döntések meghozatalára képes személy, ám ez még véletlenül sem fedi (látva a Facebook megosztásokat) a valóságot.
A fent már említett idétlenségek megosztásán túl megszámlálhatatlanul sok esetben tapasztalom a "....hmmmmm, fincsi....." felirattal ellátott virtuális reggeli, ebéd és vacsorameghívásokat, ahol egy tányér (sokszor nem is olyan étvágygerjesztő látványt nyújtó) étel fotója látható azzal, hogy a felhasználó azt rögvest megeszi. De felmerül bennem a kérdés, ha az in put-ot megosztom, akkor miért nem osztom meg, az out put-ot is. Miért nem teszek fel egy ínycsiklandó fényképet a szaromról, hogy ez volt az a sajtos makaróni, amit öt-nyolc órával korábban láttatok és ami végül a vacsorámból maradt. Talán mert nem illik? Az lehet, de ugyanannyi lenne a szar megosztásának az értelme, mint korábban a tányér ételé volt. Vagyis semmi.
Ahogy annak sem, amikor valaki részegen fetrengett valahol és ezt lefotózták (nem nagy dicsőség), vagy ahogy annak sem sok, amikor ilyen-olyan beszerzéseinkről értekezünk. (Ékszer, híradástechnika, autó.) Hátha ellopja gyorsan valaki?! És lehet, hogy nem is tette volna meg, ha mondjuk nem szerez róla tudomást. A fórumok hivatásos trolljairól meg már ne is beszéljünk, akik csak azért szólnak hozzá bármihez, hogy az ott fórumozókat halálba idegesítsék alpári, bunkó, nem egyszer nyelvtanilag is totálisan helytelen hozzászólásaikkal.
Így azután el is jutottam oda, hogy feltegyem a végső kérdést: - van ennek az egésznek egyébként egyáltalán valami értelme? És a válasz: - hát úgy, ahogyan mi csináljuk, hát úgy bizony nem túl sok. Mert amikor ilyenek látok, olvasok, még a közösségi oldal következő megnyitásától is elmegy a kedvem. Elmegy, mert, ha kiakaszt, amit látok, akkor nem állom meg, hogy ne fogalmazzak (és tegyek közzé) -hozzáteszem: -nagyon kulturált- kritikát, mert akkor meg (mások szerint) csak egy troll vagyok, aki feleslegesen idegesít másokat. Pedig a trollok máshol vannak. Dislike. Valószínűsítem, hogy nem a Facebook-al van a baj, hanem velünk. Remélem segíthettem.








Megjegyzés küldése