Hello kedves olvasóm!

Fiatal, a harmincas évei elején járó barátom, aki pár
éve tulajdonol egy porfestő céget, a nulláról kezdte. Csendben
építkezik, egyre több és komolyabb megrendeléssel bír, folyamatosan
visszaforgat, fejleszt, új utakat, lehetőségeket keres. A cégbe
ölt munka persze már most meghozta a gyümölcsét, mert -ha látványosan
nem is-, de maga is gyarapszik, igaz szerényen, hiszen a
vállalkozásfejlesztés rengeteg energiát, időt és pénzt emészt fel.
Mai divatos kifejezéssel élve dinamikusan fejlődő, modern vállalkozás az övé, melyben vállalatirányítási trendek határozzák meg a folyamatokat, egy perc állásidő sincs, mindenütt rend és fegyelem honol, és melyben vadonatúj gépekkel és minőségi alapanyagokkal dolgoznak, ráadásul elfogadható árkategóriában állnak az ügyfeleik rendelkezésére, csillog-villog minden. És hogy mindezt hogyan is kell csinálni, ő is most tanulta, tanulja.
Mai divatos kifejezéssel élve dinamikusan fejlődő, modern vállalkozás az övé, melyben vállalatirányítási trendek határozzák meg a folyamatokat, egy perc állásidő sincs, mindenütt rend és fegyelem honol, és melyben vadonatúj gépekkel és minőségi alapanyagokkal dolgoznak, ráadásul elfogadható árkategóriában állnak az ügyfeleik rendelkezésére, csillog-villog minden. És hogy mindezt hogyan is kell csinálni, ő is most tanulta, tanulja.
Az egyik ilyen 'útkeresés' során felvette a kapcsolatot egy régi
galvanizáló céggel, akik a nyers munkadarabokon horganyozott felületet
alakítanak ki. Amikor ott járt őszintén megdöbben a látottakon, hiszen
az említett 'cég' -akik tulajdonképpen egy idős házaspár és néhány, már a
kőműves segédmunkási beosztáshoz is túlságosan öreg és túlságosan
alkoholista droid-, egy nagy, rendetlen és koszos telephelyen, ahol több
volt a szemét, mint a berendezés, és ahol legalább száz éves technológiával állítanak
elő negyvenéves ablakokhoz és ajtókhoz kilincseket és efféléket.
".....Jóvanakkó........" - gondolta, - "....sok dolgom ezekkel sem
lesz....", majd egy néhány mondatos udvariassági beszélgetés után kedvesen bár, de otthagyta a tulajdonosokat, egy hatalmas szőkített
kontyot viselő túlsminkelt fogatlan öregasszonyt és az őt koszos
nadrágban fogadó, enyhén reszkető, ám annál húgyszagúbb -kissé demensnek látszó-
bácsikát.

Ám nem sokkal később a sors mégis úgy hozta, hogy
szüksége lett a fenti cég szolgálataira. Nem volt sürgős, így úgy
gondolta elég lesz az is, ha csak felhívja a nénit, hogy időpontot
egyeztessenek. Na ez volt az a pillanat, amikor DÖBBENET ÚR kihúzta maga
után a kisszéket az arcára, hogy kiüljön oda. Meg is kapta a magáét:
".....- jól van na Sanyikám....." (a nevet persze megváltoztattam)
".......kell még három nap, hogy hazaérjünk Dubai-ból és akkó' tudok
magával beszélni kedveském. ....."
Sanyi ezután még a telefont
is elfelejtette letenni, csak bután bámulta a kijelzőt és közben ezt gondolta:
".....A kurva anyámat! B@zdmeg' ezek ott csapatnak Dubai-ban, nekem meg
annyi pénzem sincs, hogy elmenjek a bót' előtt. Hát ahhoz is hitelt
kellett felvennem, hogy Pestről Piliscsabára eljussak......"
Khmmmm...... Sohasem szabad lebecsülni senkit. Sem ellenfelet, sem leendő üzleti partnert, sem munkatársat, sem barátot. És igen: - olykor a látszat néha tényleg csal. Nem is akármekkorát. A történet kitalált, a kép illusztráció. Azt hiszem!? Remélem ma is segíthettem.