Bocs a késésért (tényleg régen jártam itt), de az új blog (kattints és meglátod, meg a meló, meg a gyerekek, meg az asszony, meg a karácsony, meg a lófasz............ jó, jó tudom, nem kell megmagyarázni) elviszi minden időmet. Viszont mindezektől függetlenül ma szeretnék jelentkezni ezen a felületen (is) egy új írással, egy ÉLETKÉPPEL (ezen a címen futnak a hasonló bejegyzéseim egy zárt facebook csoportban), mely már a karácsony jegyében született. Csak, hogy a te hangulatodat is a megfelelő irányba terelhessem:
A mai történet helyszíne egy benzinkút. De nem ám akármilyen, hanem A BENZINKÚT! Ahol én 'nyomom' ugye, miután az írásból annyira nem könnyű öhöm....izé.....nehéz........nos, egyáltalán nem lehet megélni, de nem is ez a lényeg. Szóval! Jön a kútra a Mammer. Cuki, bírjuk, mindig soké' tankol. Bár most kicsit
visszafogottabb volt, de ez most mindegy is.
Készül a számlája,
kotorászik a táskában, miközben meséli, hogy kórházból jön -az emberét
viszi/hozza- "...ez ilyen......" - mondja. Lóvé kiszámol, tankolás kiüt,
számla a kézben, Mammer el. Vagyis mégsem, mert egy kedves(-nek szánt)
mosoly kíséretében átnyújt egy szaloncukrot és így kíván boldog
ünnepeket mondván, idén már nem jön.
Kedves gesztus. Olyan Mammeres.
Van ebben a melóban egy ilyen szakmai kifejezés, hogyaszongyja': -
"....hullámszerű forgalomnövekedés.....". Szinte csak a benzinkutakra
jellemző. Nálunk is ilyen, az emberek jönnek-mennek, egyszer csak miniszünet. No' mondok' magamnak: - megeszem én a cukorkámat. Bontom is a legnagyobb békességben
kifelé (dzsingülbellsz, meg minden), amikor látom ám, hogy Mammer (esetleg Papper, hogy a vércukor
szint rendben legyen), a szalon' felét már benyomta.
Vizuális
típusként egyből láttam magam előtt a képet, ahogy ül Mammer a kórház parkolójában a
hideg kocsiban (várja Pappert), mikor is kedve szottyan egy kis
édességre. Szalon' elő, kibont, majd nagy kéjjel -és komoly
összpontosítással, hogy a felső, már kissé sárgás fogsor ki ne pottyanjon- illeszti rá az
inkriminált bolti fogakat a CUKORKÁMRA! Majd mámorral harap (csücsörít), hogy az édesség
végre a szervezetébe juthasson. Ám a vércukor szintjére a Mammer is ügyel, így nem
eszi meg csak a felét és bár nyilván van több is nála, a maradékot
elcsomagolja.
Most ne menjünk bele a magyar egészségügy kritikus állapotának taglalásába (ez most nem az a poszt), de nyilván Papperre sokat kell várni, ám egyszer csak megérkezik. Verda rottyant, vásárlás megvolt, kórház megvolt, irány a kedvenc benzinkút, tankolás és haza.
".....Ok. Visszajáró a helyén, számlát megkaptam. Jaj, majd elfelejtettem: - adok én ennek a kedves fiatalembernek egy szaloncukrot. Mindig mosolyog, amikor jövök. ...."
Hát, valószínűleg nagyjából így történhetett, hogy b@sznád meg a kéjesen összenyalogatott és egyébként is csúnyán összenyomorgatott fél szaloncukrodat. De most tényleg? Ki tudja meddig mammogta? No persze ne ugassak én itt: -nekem semmi sejó'? Mert a jó szándék a lényeg ugye.
Hogy ismét egy klasszikust idézzek így, a végére (hát persze, hogy Raszjusát a Norbitból), "....Jó reggelt a f@szom!...." - ha legközelebb belépsz ide Mammer! Márpedig be fogsz! Pedig deszeretemééééééén' az édességet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése