Van az úgy........

Hello kedves olvasóm!

Van az úgy, hogy a kapott információ mellett nem tudsz -és van hogy NEM SZABAD- elmenni, annyira jó. Mint azt a napokban megírtam, újabban egy zárt facebook csoportban 'szoktam jönni' ÉLETKÉPEK című bejegyzésekkel (végül még kerekedik belőle akár egy minisorozat is), melyekben az idő egy-egy villanásnyi, ám annál viccesebb pillanatát zárom burokba, de pontosabb ha azt írom, hogy fogom el lepkehálóval) csak azért, hogy közreadhassam. Ám egy zárt csoport olvasóközönsége e gondolatok számára néha túl szűk helynek bizonyul, ezért adom közre itt is -szerkesztve- a rögzített pillanatot.Egy ma reggel történt és úgy általában a fejlődésről, a gazdaságról, szegénységről, ezek relativitásáról szóló beszélgetés foszlányai ezek:

Fiatal, a harmincas évei elején járó barátom, aki pár éve tulajdonol egy porfestő céget, a nulláról kezdte. Csendben építkezik, egyre több és komolyabb megrendeléssel bír, folyamatosan visszaforgat, fejleszt, új utakat, lehetőségeket keres. A cégbe ölt munka persze már most meghozta a gyümölcsét, mert -ha látványosan nem is-, de maga is gyarapszik, igaz szerényen, hiszen a vállalkozásfejlesztés rengeteg energiát, időt és pénzt emészt fel.  
Mai divatos kifejezéssel élve dinamikusan fejlődő, modern vállalkozás az övé, melyben vállalatirányítási trendek határozzák meg a folyamatokat, egy perc állásidő sincs, mindenütt rend és fegyelem honol, és melyben vadonatúj gépekkel és minőségi alapanyagokkal dolgoznak, ráadásul elfogadható árkategóriában állnak az ügyfeleik rendelkezésére, csillog-villog minden. És hogy mindezt hogyan is kell csinálni, ő is most tanulta, tanulja.

Az egyik ilyen 'útkeresés' során felvette a kapcsolatot egy régi galvanizáló céggel, akik a nyers munkadarabokon horganyozott felületet alakítanak ki. Amikor ott járt őszintén megdöbben a látottakon, hiszen az említett 'cég' -akik tulajdonképpen egy idős házaspár és néhány, már a kőműves segédmunkási beosztáshoz is túlságosan öreg és túlságosan alkoholista droid-, egy nagy, rendetlen és koszos telephelyen, ahol több volt a szemét, mint a berendezés, és ahol legalább száz éves technológiával állítanak elő negyvenéves ablakokhoz és ajtókhoz kilincseket és efféléket. ".....Jóvanakkó........" - gondolta, - "....sok dolgom ezekkel sem lesz....", majd egy néhány mondatos udvariassági beszélgetés után kedvesen bár, de otthagyta a tulajdonosokat, egy hatalmas szőkített kontyot viselő túlsminkelt fogatlan öregasszonyt és az őt koszos nadrágban fogadó, enyhén reszkető, ám annál húgyszagúbb -kissé demensnek látszó- bácsikát.

Ám nem sokkal később a sors mégis úgy hozta, hogy szüksége lett a fenti cég szolgálataira. Nem volt sürgős, így úgy gondolta elég lesz az is, ha csak felhívja a nénit, hogy időpontot egyeztessenek. Na ez volt az a pillanat, amikor DÖBBENET ÚR kihúzta maga után a kisszéket az arcára, hogy kiüljön oda. Meg is kapta a magáét:

 ".....- jól van na Sanyikám....." (a nevet persze megváltoztattam) ".......kell még három nap, hogy hazaérjünk Dubai-ból és akkó' tudok magával beszélni kedveském. ....."

Sanyi ezután még a telefont is elfelejtette letenni, csak bután bámulta a kijelzőt és közben ezt gondolta: ".....A kurva anyámat! B@zdmeg' ezek ott csapatnak Dubai-ban, nekem meg annyi pénzem sincs, hogy elmenjek a bót' előtt. Hát ahhoz is hitelt kellett felvennem, hogy Pestről Piliscsabára eljussak......"

Khmmmm...... Sohasem szabad lebecsülni senkit. Sem ellenfelet, sem leendő üzleti partnert, sem munkatársat, sem barátot. És igen: - olykor a látszat néha tényleg csal. Nem is akármekkorát. A történet kitalált, a kép illusztráció. Azt hiszem!? Remélem ma is segíthettem.