A minap ment a polémia az egyik zárt Facebook-csoportban (melynek tagja vagyok) arról, hogy mi hat a nőre. Persze nem az átlagos -kedves és szép, családszerető és összetartó, anyaként is kiválóan helyt álló- nőről, hanem azokról a 'hölgyekről' folyt a csevej, akik a gazdag pasik felszedésében látják a karrier, a 'feljutás' lehetőségét. (Merthogy ugye fel kell jutni, semmi kétség. Az ő fejeikben legalább is ez a 'karrier' szinonimája.) Jómagam, szintén belegondoltam a 'vajnatimi-effektusba' és így 'jött ki' belőlem:
Ezt
most elképzeltem: - "...Este kellett mennem a randira. A puccos
belvárosi étteremben egy vacsora került annyiba mint a havi fizetésem.
Szerencsére a tulajdonosa általános iskolás osztálytársam, és
-ritka szerencse- megmaradt a barátság, pedig az a suli már nagyon régen
volt. Gondoltam szaván fogom a Gézát, aki egyszer tett egy olyan
felelőtlen kijelentést, hogy hozzá bármikor megyek, az nekem ingyen van.
Persze nem vagyok hülye, soha életemben nem éltem vissza az ilyen helyzetekkel (így még
egyszer sem jártam nála) és most is felhívtam őt, hogy áll-e még az
ígérete. Géza röhögve válaszolt, hogy hát persze, ne legyek már marha,
menjek végre el hozzá. Hát mentem...................
Aznap kicsit hamarabb, délután
háromkor végeztem a munkahelyemen a város ipari parkjában kialakított
autókozmetikában, ahol alkalmazottként dolgozom. Újabb véletlen: - éppen a Géza kocsiját kellett
kitakarítanom (és persze én 'álltam' a takarítás költségeit: - valamit
valamiért) így dupla szerencse, hogy Géza egy hónapos óriási fekete
Mercedes-ét én vittem vissza neki az étteremhez. Az érettségizős öltönyömet a múlt hónapban váltottam le egy újjal, mivel a nagymamám temetésén mégsem jelenhettem meg abban a világoskék színű, kétsoros, bokalengős nadrággal megáldott darabban, ami korábban mint öltöny szolgált, az elmúlt tizenöt évben. Csak egy színes nyakkendő kellett a fekete helyett, de azt meg 600.-Ft-ért vettem hazafelé a kínaiban.
Hát látnotok kellett volna a
csaj arcát, amikor a házuk előtt az esti szürkületben megjelentem a
fényesre polírozott Mergával, új öltönyben, kiborotválkozva. (Arra külön
ügyeltem, hogy a körmeim alól tökéletesen eltávolítsam a koszt.) Magamban már akkor majd' beszartam a röhögéstől, amikor a csajnak az arcán
látszott, hogy hogy nedvesedik át a bugyija. De ez semmi sem volt ahhoz
képest, amikor megálltunk az étterem előtt, ahol természetesen maga Géza
fogadott bennünket, bemutatkozva a csajnak, miszerint ő a tulajdonos és
megkérdezte, hogy leparkolhat-e a kocsival.
Nagyvonalú mozdulattal, bár
szépen megköszönve nyújtottam át az autó indító valamijét (a franc sem
tudja ezeknél a drága kocsiknál minek hívják.) Géza tekintete mindent elárult, de kellően palástolta az érzelmeit, inkább kicsit meghajolt előttünk, mielőtt arrébb állt volna a saját kocsijával. (Gondolom, így kerülte el, hogy idő előtt beleröhögjön a 'szituációba'.)
A kiszolgálás és a
vacsora minden elképzelésemet felülmúlta. Még annak ellenére is, hogy tudtam, Géza szólt az
alkalmazottainak a prominens vendégekről. Utólag mesélte el, hogy azt adta be a munkatársainak, hogy a csajjal étterem-kritikusok
vagyunk. A százezer forintot kissé meghaladó számlát valóban a ház állta, de Géza barátom -hogy adjon a helyzetnek még egy kis pikantériát- úgy intézte, hogy a számla egy kis elegáns bőr borítású mappában azért rövid időre az asztalra kerüljön, hátha a macska belenéz. Hát persze, hogy belenézett.
A nőstény az egyik ámulatból a
másikba esett. Már a házuk előtt olyan stílust vett fel, amitől normális
esetben hányok és úgy nézett ki, hogy tönkreverte volna a Miss
Plázacica Universe teljes mezőnyét. Amitől amúgy szintén hányok. Olyan
nyálas volt, hogy azt hittem ott, az étteremben 'lerendez', legalább
egyszer. Háromszor 'rendezett le', egyszer a mosdóban, egyszer az
étterem belső udvarán, amibe Géza egy kis parkot álmodott és egyszer az
asztal alatt. Ha azt mondom, hogy nem bírt magával annyira bejöttek
neki a külsőségek, hát nem esek túlzásba.
De igazából nem is erre voltam
kíváncsi. Sokkal inkább arra az arcra, amit majd akkor vág, amikor vége
a vacsorának. Nos, megkaptam azt is: - amikor a döbbenet kihúzta a
kisszéket, majd kiült az arcára az étteremhez közeli BKK
villamosmegállóban, hát az megfizethetetlen volt..."
Eddig az írás, ami komoly beszélgetést és sok nevetést 'hozott', egy viszont bizonyos: - tényleg van ilyen és nem volt túlzás 'vajnatimi-effektusnak' elneveznem azt. Remélem segíthettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése