2016. március 15., kedd

A március 15. időjárásáról......és valami másról is talán.

Hello kedves olvasó!

Nekem ma reggel,  amikor -mi sem természetesebb, hogy- bizony feltűztem a kokárdámat, melynek színei jól harmonizálnak nemzeti öntudatommal, melynek formája még mindig jól formálja magyarságtudatom, és mely kokárda függetlenül attól amit a tv-ből hallhatsz immáron két évtized óta mégis pártsemleges, a következő gondolatok töltötték ki az agyamat:

Volt idő, amikor a március 15-ék nem ilyen 'borús' időben teltek. Még emlékszem, amikor gyermekkoromban erre a napra keltünk.
A reggel szinte mindig lázas készülődéssel telt és igen, még ott van az orromban a még szinte forró, frissen keményre vasalt hófehér ing illata is, amit -persze csak szigorúan a reggeli után, hogy a kakaó még véletlenül se folyjék rá- az én édesanyám adott rám.
Ezután a előkészületek csúcspontjaként, mindig magam tűztem fel a kokárdát ingem bal oldalára ügyelve arra is, hogy össze ne gyűrjem a szép inget. Nem feledem az érzést. Még most is kiráz a hideg, amikor felidézem, hogy mindez nekem mit jelentett akkor.
Ha meg akarnám fogalmazni, úgy azt mondanám: - az óvodás koromtól belém táplált és ezért mélyen belém ivódott nemzeti öntudat, a forradalom hőseinek -akkor- százharminc évvel később is kijáró tisztelete, a szabadságharc katonáiról való megemlékezés lehetősége -legyen az egy egyszerű gyalogos, vagy a seregek tábornoka- mindig örömmel és büszkeséggel töltött el.
Ünnepelni mentünk akkor. Ünnepelni magyarságunkat, ünnepelni a hősöket és ünnepelni a szabadságharc durva leverése ellenére is kivívott jogokat. Ünnepelni hazánk egy olyan időszakát mely sokat, ha nem a legtöbbet adta és adja a mai napig is a magyaroknak, nekünk.
Ma reggel, pontosan százhatvannyolc évvel a forradalom után is az egyik első dolgom volt feltűzni a kokárdámat. Feltűzni annak ellenére, hogy nem is oly rég óta az egyik párt szerint az csak az ő privilégiuma csupán, hiszen a másik párt csupa hazaárulókból áll és -szintén az egyik párt szerint- ez a másik párt nem tűzheti magára a szabadságharc e jelképét.
Feltűztem a kokárdámat annak ellenére, hogy tudom: - ma a magyar pártok nem egy helyen ünneplik a magyarság e diadalát, hanem ki, hol mondja majd el, hogy mitől is csak az ő ünnepe ez a mai nap, és hogy az a mocskos hazaárulókból álló bagázs (a másik párt), mitől vált, válik méltatlanná a kokárda viselésére.
Feltűztem annak ellenére, hogy tudom: - e jeles nap délutánján meg tüntetések tömkelege veszi majd kezdetét sokat látott kis hazánk fővárosában és -bár ne legyen így- még az is lehetséges, hogy vagy a tüntetők, vagy pedig az ebben a bejegyzésben már említett 'egyik párt', az amelyik -saját maga szerint- egyedül jogosult a kokárda viselésére, végül kimutatja majd a foga fehérjét.
Feltűztem! Mert nem a Fidesz-KDNP-től, nem az MSZP-től, nem a Jobbiktól, nem az LMP-től, nem a DK-tól, nem a Liberálisoktól és nem a fene sem tudja milyen szerveződéstől, gittegylettől lettem, s vagyok magyar, hanem mert MAGYARNAK SZÜLETTEM, ÍGY ÉS EZÉRT EZ AZ ÉN ÜNNEPEM! A te ünneped! Mindenki ünnepe ebben az országban, aki magyar! Mindenki ünnepe, aki megtanulta és ezért tudja és érzi az 1848-1849-es Forradalom és Szabadságharc szellemét!
Néhány éve visszatérő jelleggel, amolyan hagyományőrzésként is talán (lásd csak ezt a hetet, vagy akár csak a tegnapi napot) a napsütést borongós, vagy akár hóeséssel is járó időjárás váltja fel.
Kicsit olyan, mintha a regnáló hatalom intézné így, nehogy baj legyen. Persze tudom, ehhez még a 'hatalomnak' sincs elég hatalma, de az tény, hogy régen jobb volt. Az idő legalábbis. Pedig az alant látható képek tanúbizonysága szerint bizony rég, (és nem is oly rég) tényleg elég volt csak egy ing, egy zakó március tizenötödikén.

Feltűztem a kokárdát! És tudom, hogy a képeken látható 'fiatalember' egykor ugyanazt érezte amit mind a mai napig én érzek, amikor ezt teszem.
Üzenem hát az akkor szabadságvágyó, és ezért az egykori regnáló hatalommal huszonhét éve még durván szembeforduló 'fiatalembernek' -mert ő egy hős................volt akkor-, hogy legyen nagyon kedves ma is emlékezni az első fotón történtekre, nehogy a történelem megismételje önmagát. Ma különösen remélem, hogy segíthettem!
Megjegyzés küldése