189. NAPIJÓ

2011. szeptember 27. Kedd

Bízni egy rövidesen bekövetkező jobb jövőben.

(Olyan mint az enyhe szellő  a forróságban:

-megcsillantja a reményt, hogy lesz még hűvösebb is.)

188. NAPIJÓ

2011. szeptember 26. Hétfő

A kapcsolatok!

(Azok az emberi kapcsolatok, amelyektől jól vagy,

amelyeket ápolsz, mert jól érzed magad

a kapcsolat másik végén élő, létező emberekkel.)

KETTÉSZAKADT ORSZÁGUNK SZOMBATON TOVÁBB HASADT!

Hello kedves olvasó!

Biodíszlet. Nagyon komoly!

Számolok, osztok szorzok. Folyamatosan azon töröm a fejem, hogy hogyan lehetne egy kicsivel jobb, kényelmesebb. Hogyan lehetne kevesebb a tartozás, a napi rezsi. A szolgáltatókkal rendszeresen új szerződéseket kötök, amennyiben alacsonyabb árért kínálják portékájukat, legyen az internet szolgáltatás, digitális tv, akármi.

Persze nem vagyok ezzel egyedül nyilván. Sok százezer ember, sok ezer család él ugyanígy, próbál talpon maradni, megpróbálja a feje fölött összecsapni készülő hullámok erejét megtörni. Praktikákkal, okos döntésekkel, takarékoskodással, túlórával, állásváltoztatással, bármivel, ami a családjának kedvez és ami a törvényesség, a jogszerűség határain belül helyezkedik el. 

Mondjuk én valahogy nem gondolkodom azon, hogy a nagy magyar szociális háló Forintjai, segélyek formájában rám hulljanak és gondolom a bérből élők nagyobbik többsége -hozzám hasonlóan- szintén nem. Ez persze nem valami magyar konok paraszt hozzáállás, én egyszerűen szégyellném magamat másokkal eltartatni, mert ilyennek neveltek. (És persze vannak "mások", akik a -semmittevésből sportot csinálva- ebből élnek. De az majd egy másik cikk lesz. Szerintem.)

Mielőtt azonban bárki lerasszistázna elmondom, ezidáig közel hatvanmillió forintot fizettem be a nagy kalapba adó és járulék formájában. Szép házam is lehetne ebből a pénzből, vagy sok minden másom, de nincs. Nem is sajnálom, hiszen az ország működéséhez, egészségügyéhez, oktatásához, kulturális életéhez, vagy éppen a közbiztonságához nekem is hozzá kellett, hozzá kell járulnom.

És nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem látnám nap, mint nap, hogy ezek a Forintok bizony nem éppen oda vándorolnak, ahová szántam őket. A néhány mondattal korábban említett "sportolók" ugyanis fényesen élnek, még a NAV "sem látja" őket, míg én a cikk elején vázolt módon osztok, szorzok abból a kevésből, ami a kötelezettségeim megfizetése után nekem, a családomnak marad. Az egészségügy ma nem a béka segge, hanem a Mariana árok alatt van. A családunkban élő idős emberek, nagymamák, nagypapák beszámolói alapján legalább is ez feltételezhető, mert milyen járóbeteg-ellátás az, ahol reggel nyolctól este hétig váratják a beteget? Megmondom: -semmilyen!! Aztán ott van a közbiztonság esetleg.

Az a közbiztonság, amely sem a választási ígéretben szereplő két hét alatt sem (Két hét? Ez vicc volt már akkor is!), sem pedig azóta nem javult, sőt: -a statisztikák szerint jelentősen romlott. A rendvédelemben dolgozók munkakörülményei elavultak, informatikai rendszerük olyannyira fejletlen, hogy bármelyik piti bűnöző magasabb szintű otthoni számítógéppel rendelkezik, felszereléseik életveszélyesek. Füstben eltévedt és megfulladt tűzoltók, kopott gumikkal halálba száguldó motoros rendőrök, rossz fékekkel felboruló mentőautók. Hogy csak a közeli múlt néhány eseményét említsem.

És így el is értem Orbán Viktor legújabb -egyébként erősen gondolatébresztő- mondataihoz, melyek éppen tegnap a rendőrség 1327 új tiszthelyettesének avatásán hangzottak el. Az origó munkatársának cikke szerint, idézem: -Orbán Viktor azt mondta, hogy a munkaképes, de nem dolgozó rendőröktől beszedendő adó teljes összegét a dolgozó rendőrök béremelésére fogják fordítani a jövőben. "Nem támogatjuk azt, hogy egészséges, életerős emberek hátat fordítsanak a munkának, és ne dolgozzanak."

Ez jó! Nagyon jó! Végre eljött az ideje, hogy kormány választ adjon a rendvédelem, a vegyipari dolgozók, a bányászati ágazat dolgozói, a mentősök és még sok-sok szakma korengedményes nyugdíjasainak ellenkezésére.

A gonoszsághoz mérhetetlen intelligenciával és persze kellő cinizmussal hozzá is fogott szeretett kormányunk ahhoz, hogy végre megossza a társadalom ezen ágát is. Hiszen, ha valóban így jár majd el a rendőrök esetében, akkor (ahogy a korábbi példák ezt már jól mutatják) így fog eljárni az összes többi területen is. Az új ellenséget ezúttal már nem csak a "zemberek", hanem a jövő rendőrei számára is kijelölte. Demagóg mondatai így végre eljutottak az ő fejeikbe is. E mondat azt sugallja, hogy a jövő -természetesen ezután is- elmaradó béremeléseiről, azok elmaradásáról majd nem a kormány, hanem a rendvédelmi (és egyéb ágazatok) nyugdíjasai tehetnek. Így, ezen az alapon majd jól lehet rájuk (is) haragudni. És, ha már majd mindenki mindenkire haragszik, akkor végleg ezzel lesz elfoglalva és nem azzal, amit a kormány tesz. Óriási! Tényleg nagyon nagy ötlet!

És bár kétségkívül okos, de sehová sem vezet, mert e szabályosan kettéosztott országban -rajtam kívül is- él még néhány ember, akik gondolkodnak is nemcsak hallgatják a hülyeséget. Egy mai cikkben olvastam: "Amit most látunk, azt egy Orwell nevű angol író már évtizedekkel ezelőtt megírta 1984 című könyvében és az Állatfarmban. Tessék kikeresni, elolvasni." (Pallagi Ferenc: Tízezer perc)

És csakugyan. Aki az említett műveket ismeri, az tudja miről is van szó.  A jövőre ismét sokkulcsossá (és igazán nyomon-követhetetlenné) váló adórendszer névleg ugyan egykulcsos és tizenhat százalékos marad, ám lesz, aki majd egy forintot míg mások két forintot fognak adózni azonos összegek után. (De a név marad, mert annak ellenére, hogy nem vált be, azért ez a rendszer a jó!? Ugye? )

A kormány általi: -"Az egykulcsos jó, a többkulcsos rossz." mondat ismételgetése csakugyan alkalmas arra, hogy sokszori ismételgetésével a "zemberek" el is higgyék ezt, de azok, akik gondolkodnak már régen tudják: -ez csak a kormány egyik elhibázott lépése a sok közül. (Ugyanis a minimálbér ugyanúgy 16%-ot adózik, mint havi kétmilliós nettó ÁLLAMI fizetés ugye.) A dízel jövedéki adójának emelése, a 27%-os ÁFA még csak most jönnek. Ez aztán az egyenlő teherviselés! Ezt nevezem!

De mindegy. A szeptember végére és október elejére tervezett, egyszer már betiltott, ám a (valóban független magyar) bíróság által mégis engedélyezett tüntetéssorozat végre talán majd hatást gyakorol a kormány eddigi ámokfutására. Ha máshogy nem, úgy a nemzetközi közvélemény útján. Mert ha ez így megy tovább, akkor ősszel nagyon nagy baj lesz. De szinte az is biztos, hogy a kormánynak nem csak néhány elégedetlen ember ülősztrájkjával kell majd szembesülnie! Ám ezt már nem én mondom, hanem bárki, akivel eddig beszéltem. A lassan mindenüktől megfosztott, meghasonult, csalódott "zemberek". Vigyázz magadra az őszön kedves olvasóm. Remélem segíthettem. 

187. NAPIJÓ

2011. szeptember 25. Vasárnap

A MEGOSZTÁS!

(A gondolatok, egy falat kenyér, a szeretet,

egy kis hely, vagy bármi jó megosztása másokkal.

Mert adni -nagyon is- jó.

Szóval így a megosztás

-persze nem mindig facebook-os értelemben-

maga a gondoskodás.)

186. NAPIJÓ

2011. szeptember 24. Szombat

Néhány teljesen zavartalan és ezért kellemes óra

a gyermekeiddel!

(A mosolyuk maga a köszönet és ez mindent megér.)

185. NAPIJÓ

2011. szeptember 23. Péntek

Egy -éppen bárhol- üzemelő WIFI hot spot.

(Nem mondom, hogy a nyolcadik csoda,

vagy, hogy nem lehet élni nélküle, 

de sok mindent leegyszerűsít.)

184. NAPIJÓ

2011. szeptember 22. Csütörtök

Az Android 2.2-es operációs rendszer.

(Jó hülyén hangzik mi?

De megmagyarázom.

Az új mobilomban van ilyen cucc.

Amit ma kaptam.

Hát ez a mai NAPIJÓ.)

183. NAPIJÓ

2011. szeptember 21. Szerda

Az, amikor

-mégha csak apró lépésekkel is, de-

továbblépsz egy-egy problémán.

(De nem csak úgy,

hanem minden alkalommal

egy újabb megoldással a tarsolyodban.)

182. NAPIJÓ

2011. szeptember 20. Kedd

Az, ha képes vagy néha önmagadban is rendet tenni.

(Főleg, ha akarod is, hogy időnként ez megtörténjen veled.)

VÉGTÖRLESZTÉS

Hello kedves olvasó!

Szinte hallom a fejemben, amikor azt mondod: -na csodálkoztam volna, ha erről nem lett volna véleménye. És bizony nem tévedsz sokat, amikor ezt gondolod. Az ötletet tekintve egy jó barátom szavaival élve mondom: "-Hát gratulálok!"

Ő ezt persze olyan helyzetben használja (néha komolyan, néha félig viccesen), amikor a látott, vagy hallott dologról, eseményről megvan a maga véleménye. Hát gratulálok! A végtörlesztés lehetősége még szinte fel sem merült, máris jelentős kritika érte, ám az a baj, hogy nem csak itthonról.

Mert ugye, jelenleg a FIDESZ-KDNP szerint az MSZP, az elmúlt nyolc évvel a háta mögött (a FIDESZ bármely jelen intézkedésére) azt mond, amit akar. Az csak pusztába kiáltott szó -mondanám finoman-, de nem akarom, mert az a helyzet, hogy jobb ha azt mondom: -a FIDESZ nagyjából leszarja, hogy kinek, mi a véleménye arról, amit a kormány ma mond, vagy tesz.

Nem mondom, hogy osztom a kormánypárt véleményét, de az MSZP vonatkozásában talán még van is benne valami. A többi parlamenti párt is kardoskodhat, élen az LMP-vel, melynek tagjai akár ordíthatnák is televíziós nyilatkozataikat, annyira nem érdekel senkit hogy mit nyomnak. Mondom ezt azért, mert egyre inkább azt érzem, azt gondolom: -a FIDESZ-KDNP intézkedései (értsd: -összes eddigi tettei) ezidáig annak ellenére végrehajtásra kerültek, hogy sokszor ütköztek ellenállásba.

De idáig különösebben nem jöttek zavarba nemes kormányunk még nemesebb tagjai. Tették, teszik a dolgukat a legjobb tudásuk szerint. Csak az a baj (mondom én a nép hangja, aki nem politikus, nem jobb oldali közgazdász, vagy politikai elemző, csak egy gondolkodó ember), szóval az a baj, hogy ez a tudás, ez a legjobb tudás, ez most nem túl sok.

A rendszerváltást követő évek nehezek voltak. Ezt mindenki megértette és elfogadta. Igaz ugyan annyira nem, hogy a kormányzó MDF-et ez megmentse, de a taxisblokádot leszámítva nagyobb hőzöngés nem volt a türelemre intett nép körében. Aztán a kormányok egymást követve sem jobbítottak a helyzeten. A szocialista kormányzat pedig már odáig ment, hogy izomból kezdte lehúzogatni rólunk a bőrt.  

Ebből persze már tényleg elege lett a népnek, így 2006-ban csúnyán kiszaladt az utcára, hogy aztán bő nyolc hónapig ott is maradjon. Ezek az események, illetve az eseményeket követő gigakampány (a nyolc éve tartó kampány hajrája) ezután elsöpörte, szinte elfújta az MSZP hatalmát, és rendszerváltó pártokat tüntetett el a politikai fajanszban örökre. Követte mindezt aztán a kétharmados győzelem, amit -most már jól látom- a jövőben egyetlen egy pártnak sem volna szabad elérnie, egyetlen pártnak sem szabad megengedni. Mert ma nem elég, hogy egy történelmi viszonylatban is jelentősnek számító gazdasági válságot élünk meg, de mindezt a kormányzó párt leöntötte egy demokratikus mázzal is, hogy a napjainkban -egyébként a szemünk láttára- kibontakozó totális diktatúrát fedje valamivel, amíg bírja. Manapság alkotmányoznak kedvük szerint, mondvacsinált okokkal szakszervezeti vezetőket tartóztatnak le, nevetséges indokokkal (várhatóan hatalmas) tüntetések megtartását akadályozzák meg, súlyosan csorbítják a munkavállalói jogokat, képükre formázzák az (általuk) megtépázott jogosítványokkal bíró AB-t, és úgy általában mindenütt keresztbe tesznek nekem, nekünk kis embereknek.

Mindeközben a hatalmat támogató háttéremberek tovább gazdagodnak, a magas jövedelműek (például a 16%-os, egykulcsos adórendszerrel) még magasabb jövedelmekre tesznek úgy szert, hogy a minimálbér, vagy éppen a nyugdíj a jövőben adózni fog. A gázolaj jövedéki adója november elsejével lesz magasabb és ugye nem is kell említést tennem a 27%-os ÁFA-ról. Demagógiának tűnhet ahogy az eseményeket csokorba szedem és demagóg lehet a tálalás is, ám magam az érzelmekre ez esetben nem feltételezésekkel, féligazságokkal akarok hatni (ahogy kormányunk tette és teszi ma is), hanem a puszta tényeket közlöm, ha úgy tetszik az IGAZSÁGOT tálalom szinte időrendi sorrendben.

A kormány már korábban belecsípett az EU seggébe (egy demokráciában elképzelhetetlen) médiatörvénnyel, a nyugdíjbiztosítók államosításával, a visszamenőleges jogszabályalkotással, hogy csak néhány dolgot említsek. Ám a napokban bejelentett rögzített árfolyamon történő végtörlesztés lehetőségével a bankrendszer egészét forgatta fel. "Megérdemlik" mondhatnád, ám a pénzügyi befektető tegnaptól menekül Magyarországról. Ma olyan kockázatos Magyarországon befektetni, mint mondjuk Szomáliában. Ez nem túl jó hír, főleg, ha a mai svájci Frank, vagy Euro árfolyamokat nézem. Húsba-vágó híreket ont a televízió és a rádió, amikor erről beszél, mert a Forint ma akkorát zuhant, mint egy bezsírozott turistabusz szakadékban, hátszéllel. És ez -bevallom őszintén- fájt.

És akkor ebben a helyzetben jön elő nemes kormányunk a végtörlesztéssel. A rendezett anyagi helyzetben élők (milliókat nyerve az ügyleten) nyilván kifizetik devizahiteleiket, ám ez nem segít azokon, akik igazán bajban vannak. Azokon a bérből, fizetésből élők százezrein, akik rövidesen bukják az otthonukat, és családjukkal együtt lesznek kénytelenek a szociális lakótelepre, vagy az utcára költözni. Hihetetlen cinizmussal nyúlt a problémához a kormány és ezúttal is a vagyonosabbakon segít. Na meg azokon, akik sokadik generáció óta egyetlen legális jövedelemforrásként tekintenek a segélyre, amit a kormány még mindig bőszen oszt, a te adódból olvasóm.

A saját helyzetemet még ugyan nem látom kilátástalannak, hiszen -egyenlőre még- a saját lakásomban a saját számítógépemen firkálgatok és a saját internetes előfizetésem révén küldöm majd e cikket is el neked (és mindenki másnak is) kedves olvasó, de kezdek megijedni. Gondolkodj el te is ezen. Remélem segíthettem.

181. NAPIJÓ

2011. szeptember 19. Hétfő

Egy nagy pohár sör este a város

-hétfőn igen csendes- Fő terén!

(És utána még egy. De nem több, mert ez csak így jó.)

180. NAPIJÓ

2011. szeptember 18. Vasárnap

Végre beköltöztek a VV5 első lakói!

(És szinte biztos vagyok benne,

hogy azok közül, akik engem olvasnak:

-ezt tőlem, nekem az égvilágon senki nem hiszi el!)

És igen jól teszi, ha nem hiszi el!

179. NAPIJÓ

2011. szeptember 17. Szombat

Létezik önzetlen segítségnyújtás?

Természetesen igen.

A BARÁTAIM! ma -ismét- bebizonyították!

(Köszönöm nektek.)

178. NAPIJÓ

2011. szeptember 16. Péntek

Írni! Mindenről, mindenkinek, újra.

177. NAPIJÓ

2011. szeptember 15. Csütörtök

Az első fotó a 10 hete létező, 9 centiméteres

gyermekemről.

(Az lesz a legjobb, ha jövő héten beszkennelem.)

176. NAPIJÓ

2011. szeptember 14. Szerda

Ha lassan is, de múlni látszik

és nemsokára talán írhatok is róla.

9/11

Hello kedves olvasó!

A címet nem magyarázom, minek?! Inkább az eset hatásairól gondolkodtam el és ennek a végeredményét tárnám eléd. 

Sok-sok tévhit, érdekes gondolat, összeesküvés-elmélet, és sok egyéb elmélet is kering a történtekről. Sok nézőpontból közelíthető a téma és lehet gyűlölni az iszlámot ugyanúgy, mint az USA-t (meg szeretni is mindkettőt.) Van, aki manapság terrorizmust kiált már akkor is, ha meglát kijönni valakit egy szoláriumból, és bizony nem is oly rég Norvégiában a rendőr egyenruhába öltözött terrorista bármikor szembe jöhetett volna veled az utcán, ha már tőled tíz centiméterre lett volna, akkor sem ismerted volna fel, hogy nagy a baj.

A terrorizmus így egy olyan sokoldalú és sokarcú szörnyeteg, amely jelenség ellen nincs túl sok lehetőségünk. Bárhol, bármikor lecsaphat ránk, légy éppen az Amerikai Egyesült Államok területén, vagy mondjuk Nyíregyházán kedves olvasóm. A biztonsági szakértők legalább is ezt állítják (és meglehet: -igazuk is van).

2001. szeptember 11-én a new yorki Manhattan (ami, mondjuk a hetvenes, nyolcvanas évekhez képest napjainkban egy biztonságos város) egyik legbiztonságosabb környékének volt akkoriban mondható, a szokásos reggeli tempójában lüktetett, amikor becsapódott az első gép. Ez, a korabeli felvételeket látva óriási hatással volt az utca embereire, ám az igazi rémület nem ekkor lett úrrá a new yorkiakon, hiszen ekkor még a legtöbben balesetet sejtettek a történtek mögött és bár nagy sérülés keletkezett az épület homlokzatán, látszólag nem volt olyan nagy a baj.

Mikor azonban, nem sokkal később a második utasszállító is összeütközött a WTC ikertornyaival, szerintem már senki nem gondolta, hogy mindez a véletlen műve. Az információ pedig a fény sebességével jutott el a világ legeldugottabb zugaiba. A Pentagonba csapódó harmadik gép és a Capitolium-tól csupán néhány száz kilométerre, a pennsylvaniai Shanksville mellett, lezuhanó United 93-as járat megsemmisülésének ténye már egyértelművé tette, hogy egy olyan rendkívüli eseménysorozat tanúi vagyunk, amely események azelőtt soha nem történhettek meg békeidőben és az USA területén egyáltalán nem történt még ilyen.

Amerika ezután természetesen háborút hirdetett és több országban is éveken át küzdött a láthatatlan ellenséggel. Rezsimek dőltek meg, a hadi-és a (civil) biztonságtechnikai ipar fejlődésének határa még ma is a csillagos ég.

Az egypólusú világrend viszont azonnal megdőlt, hiszen az Egyesült Államok sebezhetetlenségébe vetett hit a WTC ikertornyainak leomlásával egy időben foszlott szét. 2001. szeptember 11. óta már senki sem gondolhatja komolyan, hogy egyetlen ország (lettlégyen az bármilyen hatalmas is) eldöntheti a világ dolgait. Osama bin Laden persze a világgazdaság összeomlását, totális káoszt, a nyugati világrend felbomlását várta tettétől, ám ez nem következett be, mert a vérprofin végrehajtott összehangolt támadássorozat nem kényszerítette térdre sem Amerika, sem pedig a nyugati világ gazdaságát.

Az eseménysorozatot és az azóta eltelt tíz év történéseit elemző biztonságpolitikai, katonai, gazdasági szakértők világszerte különböző elméleteket állítottak fel. Akkor dühösen, ma, tíz év távlatából elemző, sokszor számító módon. Új fogalmak jelentek meg. Olyanok, mint a terrorizmus "beárazása", hiszen korábban csak a természeti katasztrófák, üzemi, közlekedési balesetek anyagi, gazdasági hatásait lehetett tudományos, matematikai módszerekkel kiszámítani, egy ilyen esetre nem voltak képletek. 

Nekem, így tíz év elteltével azonban kicsit furcsa, hogy a legnagyobb figyelmet manapság a gazdasági hatások kapják. Hogy elemzők szerint a 2008-as válságnak, az ingatlan boom-nak valójában 2001. szeptember 11-e ágyazott meg. Így, bár Laden halott, tettével valahogy mégiscsak célt ért. De bármilyen is a gazdasági hatás, bármi ellen és/vagy -ért küzd az egyik, vagy a másik oldal, az ártatlanokról kevés szó esik.

Mert bárhogy kerestem a napi sajtóban, gazdasági magazinokban, elektronikus oldalakon, nagyon kevés anyagot találtam az egyénekről. Pedig lehet, hogy szívesebben olvastam volna a több száz méter magasból leugró John Smith-ről (értsd: -magyarul Kovács Jánosról, így bárkiről, aki akkor ott volt), aki a biztos halált választotta a lángok helyett (és 206 fő választotta ezt a "lehetőséget"), vagy a járatokon utazó gyermek érzéseiről, gondolatairól. Szívesebben vettem volna, ha nem a pénzről találok rengeteg anyagot, hanem azokról a hősökről, akik a lehetetlen is megpróbálták, csakhogy megmentsenek néhány életet. Engem jobban érdekelt volna a túlélőkkel, özvegyekkel, árvákkal forgatott riport, mint az, hogy a new yorki tőzsde cápái, spekulánsai a tőzsde ismételt nyitása utáni napokban önmérsékletet tanúsítottak, és nem kezdtek (még néhány napig) a helyzet adta lehetőségként szabad rablásba. Azt sem bántam volna, ha több cikk jelenik meg a "másik oldal" áldozatairól, Bagdad vagy Kabul árváiról, a gyermekekről, akiknek semmi közük ehhez az egészhez, hiszen az ő -gyermeki- világukban még nincs helye az ilyen mérvű erőszaknak, mégis -akarva, akaratlanul- mindennap belekeverednek.

Szóval bizony akkor és ott (és azóta folyamatosan) emberek ezrei haltak meg, emberek ezrei halnak, vagy nyomorodnak meg: -A semmiért! A semmiért mondom, mert nekem senki sem fogja tudni soha megmagyarázni, hogy egyesek miért ölnek meg a tévesen értelmezett vallásuk, vagy a társadalmi berendezkedésük -számomra láthatatlan- pajzsa mögé bújva és arra hivatkozással másokat. Más embereket! Fiatal életeket, nőket gyermekeket, civileket vagy éppen olyan katonákat, akik a hazájuktól több ezer kilométerre harcolnak a "hazájukért". Remélem gondolatot ébresztettem! Remélem segíthettem!

175. NAPIJÓ

2011. szeptember 13. Kedd

Amikor a munkáddal kapcsolatos nagyon nagy elhavazódásra számítasz reggel, de az vagy elmarad, vagy meglepően jól bírod.

174. NAPIJÓ

2011. szeptember 12. Hétfő

Egy borzasztóan  hosszú napban

például az a tudat a jó,

hogy valószínűleg ma igen hasznos voltál.

(És -nekem- nem nagyon számít,

hogy ezt mások -azok, akiknek ezt kell- értékelik-e, vagy sem,

a tudat bőven elég.)

173. NAPIJÓ

2011. szeptember 11. Vasárnap

Az, hogy lehet szépen emlékezni.

(És ma kell is.)

A KARÓRA

Hello kedves olvasó!

Egy picit elmaradtam, de mentségemre legyen mondva nyomós okkal, ám ez nem jelenti azt, hogy elmaradtak a gondolataim is. Azok manapság még nagyobb számban és sebességgel cikáznak a fejemben, mint eddig bármikor. Történt velem (velünk) pár esemény a nagyon közeli múltban (az elmúlt pár napban), amely dolgok egyszer írásra sarkalltak, ám ugyanakkor elvették a kedvem még attól is, hogy reggelenként felkeljek, de csak szépen sorjában mindent.

Először is, ahogy a 170. NAPIJÓ-ban elmésen megfogalmaztam: -elsején szülinapom volt. És ez tényleg lehet jó is. De valóban az? A negyvenegyedik szülinapját -szerintem- kellően szimplán éli meg az ember fia. Míg, amikor (ahogy Ákos is megénekli) negyven lettem, számvetést végeztem, összeszedtem a gondolataimat és hellyel-közzel felkészültem a következő negyvenre.
Nos ebből eziádig csupán egyetlen év telt el, így nem nagy durranás egy ilyen szülinap. Valami azonban mégis szöget ütött a fejembe: -ez pedig az idő múlása. Sok szempontból fontos, hogy mérjük az időt a perceket, az órákat, a napokat, az éveket. Először mindez azért fontos, mert az értelmünk kinyílását követően szinte várjuk a felnőtté válást. (Pedig most már tudjuk, tudom, hogy ezidáig talán gyermeknek volt a legjobb lenni.) Az iskoláink váltásakor meggyőződésünk, hogy a világ a miénk, annak mi vagyunk a közepe és minden csak rólunk szól. Persze előbb, vagy utóbb mindannyian rájövünk, hogy ez nem így van pontosan és erre különböző módokon reagálunk.
Van, aki küzd és sokan feladják. Aki küzd, hajt, hogy haladjon valamire az vagy túlzásba viszi és idő előtt kidől a sorból, (amikor is vagy meghal, vagy rabjává válik saját -anyagi- gazdagságának és szinte biztos, hogy egy kiállhatatlan, fösvény szar emberré válik) vagy, ha szerencséje van, idővel megtalálja az egyensúlyt a munka, a pénz, a javak és a család, így maga a boldogság között. Aki viszont már az elején feladja, az inni, drogozni kezd és ebbe süllyed el teljesen, esetleg öngyilkos lesz. (Ez utóbbiból sokat, túl sokat láttam, de szerencsére ők jóval kevesebben vannak, mint azok, akik "túlélik" a saját életüket.)
De akárhogy sikerül végül megélni az életedet, a mindennapjaidat egy biztos: -mindenhez idő kell! Néha néhány másodperc is számít, mint Lacinak (akiről önálló oldalon emlékeztem meg), de sok-sok folyamat megértéséhez évekre, évtizedekre van szükség. Ilyen az egyensúly is.
A szüleim mindketten több, mint tíz éve halottak már (igen fiatalon ragadta el mindkettejüket a halál), melyből persze egyértelműen következik, hogy az élet megértéséhez nem sok támaszom maradt, egyedül kellett boldogulnom a húszas éveim közepétől és így kicsit más minden. Nem kifejezetten jó. Kétszer váltam, melyet elsősorban annak köszönhetek, hogy elbillent a mérleg a munkám (munkáim, feladataim, vállalkozásaim, ötleteim) felé. A kőkemény hajtás persze meghozta a várt anyagi jólétet, de -mai szemmel visszatekintve- felborult értékítéletem nem a jó irányba terelt. Ne érts félre nem lettem kőgazdag nagyképű bunkó, csak túl sok energiát fektettem e jólét megteremtésébe. 
Ma már tudom, hogy mindez sehová sem vezet. Tudom, mert lényegesen szerényebb körülmények között élve, a határvonalat réges-rég meghúzva folyamatos az egyensúly. Sokkal jobban figyelek a környezetem rezdüléseire, ezért mondjuk mindennél fontosabb, hogy hogy érzi magát az állapotos feleségem, mint mondjuk az, hogy mennyit kerestem ma. (A tárgyakból annyi van, hogy ha egy kis pénzt viszel magaddal a boltba, még adnak is belőle.) 
A lakásod legyen lakható, az autód működjön, legyen biztonságos. Mindenből annyit végy, amennyire szükséged van, mindenért csak annyit fizess, amennyit az a dolog ér, egyetlen forinttal se többet. Mert semmi értelme, hogy a tiéd jobb, vagy éppen sokkal jobb legyen, mint a másé, ha az, amid van is jó. 
Az egyensúly megteremtésére pedig csak a fentiek betartásával tudsz majd törekedni, ha akarsz egyáltalán. Ám ennek felismerése nélkül e törekvés sem jöhet létre. A felismeréshez viszont idő, nagyon sok idő kell. Sokszor több, mint amennyi a rendelkezésedre áll, úgyhogy igyekezz kedves olvasó, ha jól akarod érezni magad. Ne mérd az időt, ne halogasd a jó döntéseket, mert sem te, sem senki más nem tudja, hogy mennyi van belőle. 
És, hogy kitérjek a címre végre: -a feleségem és a sógornőm egy karórával ajándékoztak meg a születésnapomon. Nagyon megörültem neki, mert imádom az órákat és van is belőlük néhány, ám valahogy igen rövid időt élnek meg nálam épen mert ezért, vagy azért, de valahogy mindig idő előtt tönkremennek. Utálok a tekintetemmel a környezetemben órákat keresni, ha tudni akarom, hogy éppen hány óra van. Rossz, ha vezetés közben kell ezért mondjuk a mobiltelefonod után kotorászni, mert egy karóra birtokában csak felemeled a kezed, rápillantasz és máris tudod, hogy mennyi az idő. Én meg valahogy szeretem tudni, akkor is ha sehová sem sietek. Hülye szokás. Abból az időből való, amikor még állandóan hajtottam. Ám, ha valahová időre kell menned, ha várnak rád és udvarias ember vagy, nem baj, ha rendelkezel egy karórával és időben érsz oda (bárhová).
Az életünk egyébként sem más, mint maga az idő. De sajnos nem rendelkezünk vele korlátlanul, és amíg e földön járunk sokszor kell beosztanunk, hogy jusson mindenre. A karóra birtokában ez persze jóval könnyebb, mert több feladatot, elintéznivalót lehet belesűríteni egy órába,  ha tudod, hogy mennyi van még hátra belőle.
De ugyanez az óra arra is alkalmas, hogy megmutassa: -mikor jön el az idő, hogy megállj. Figyelmeztet, hogy arra a napra már tedd félre a munkát, a kötelezettségeket, hogy átlépj a másik életedbe, ahol -ha tényleg szerencséd van- a magad kialakította harmónia vár. Ahol nem nyomaszt a világ egyetlen baromsága sem. Óra nélkül -nekem- nem megy ez sem. (Olyan jó ránézni a munkanap vége előtt úgy két perccel.) Az óra, amely arról tájékoztat, hogy most már indulnom kell (bármikor, bárhová mert alapvetően pontos ember hírében állok),  jelzi azt is, ha meg kell állnod. Már, ha észreveszed ezt. Örkény István mondta egyszer: "Tíz percet is lehet jól beosztani, és lehet rosszul harminc évet." Igyekezz hát kedves olvasóm jól beosztani azt, amid van. Mert igazából sohasem tudhatod, hogy mennyid van.  Hát ezért szeretem én a karórákat.  Kicsit kusza tudom, de remélem segíthettem.

172. NAPIJÓ

2011. szeptember 10. Szombat

Egy nehéz nap után picit bepálinkázni és ezután tervezni az estét.

(Nem rossz, nem rossz.)

171. NAPIJÓ

2011. szeptember 8. Csütörtök

Aki ismer bennünket, az tudja,

hogy miért is maradtak el a NAPIJÓ-k.

Nehéz annyi szenvedés láttán most jót találni.

(És megvallom, nagyon nem is kerestem.)

Ha csak nem azt, hogy ismét írok.

(Mert az meg egyébként jó.)

170. NAPIJÓ

2011. szeptember 1. Csütörtök

Ma 14:00-kor megszülettem!

(Mi más, mint ez!

Igaz, hogy nem most volt,

de ettől még ez nagyon jó dolog.)

169. NAPIJÓ

2011. augusztus 31. Szerda

Ha segíthetsz.

(Ha úgy érzed, segíteni tudsz

a lehető legrosszabb helyzetben is.)