2011. szeptember 10., szombat

A KARÓRA

Hello kedves olvasó!
Egy picit elmaradtam, de mentségemre legyen mondva nyomós okkal, ám ez nem jelenti azt, hogy elmaradtak a gondolataim is. Azok manapság még nagyobb számban és sebességgel cikáznak a fejemben, mint eddig bármikor. Történt velem (velünk) pár esemény a nagyon közeli múltban (az elmúlt pár napban), amely dolgok egyszer írásra sarkalltak, ám ugyanakkor elvették a kedvem még attól is, hogy reggelenként felkeljek, de csak szépen sorjában mindent.
Először is, ahogy a 170. NAPIJÓ-ban elmésen megfogalmaztam: -elsején szülinapom volt. És ez tényleg lehet jó is. De valóban az? A negyvenegyedik szülinapját -szerintem- kellően szimplán éli meg az ember fia. Míg, amikor (ahogy Ákos is megénekli) negyven lettem, számvetést végeztem, összeszedtem a gondolataimat és hellyel-közzel felkészültem a következő negyvenre.
Nos ebből eziádig csupán egyetlen év telt el, így nem nagy durranás egy ilyen szülinap. Valami azonban mégis szöget ütött a fejembe: -ez pedig az idő múlása. Sok szempontból fontos, hogy mérjük az időt a perceket, az órákat, a napokat, az éveket. Először mindez azért fontos, mert az értelmünk kinyílását követően szinte várjuk a felnőtté válást. (Pedig most már tudjuk, tudom, hogy ezidáig talán gyermeknek volt a legjobb lenni.) Az iskoláink váltásakor meggyőződésünk, hogy a világ a miénk, annak mi vagyunk a közepe és minden csak rólunk szól. Persze előbb, vagy utóbb mindannyian rájövünk, hogy ez nem így van pontosan és erre különböző módokon reagálunk.
Van, aki küzd és sokan feladják. Aki küzd, hajt, hogy haladjon valamire az vagy túlzásba viszi és idő előtt kidől a sorból, (amikor is vagy meghal, vagy rabjává válik saját -anyagi- gazdagságának és szinte biztos, hogy egy kiállhatatlan, fösvény szar emberré válik) vagy, ha szerencséje van, idővel megtalálja az egyensúlyt a munka, a pénz, a javak és a család, így maga a boldogság között. Aki viszont már az elején feladja, az inni, drogozni kezd és ebbe süllyed el teljesen, esetleg öngyilkos lesz. (Ez utóbbiból sokat, túl sokat láttam, de szerencsére ők jóval kevesebben vannak, mint azok, akik "túlélik" a saját életüket.)
De akárhogy sikerül végül megélni az életedet, a mindennapjaidat egy biztos: -mindenhez idő kell! Néha néhány másodperc is számít, mint Lacinak (akiről önálló oldalon emlékeztem meg), de sok-sok folyamat megértéséhez évekre, évtizedekre van szükség. Ilyen az egyensúly is.
A szüleim mindketten több, mint tíz éve halottak már (igen fiatalon ragadta el mindkettejüket a halál), melyből persze egyértelműen következik, hogy az élet megértéséhez nem sok támaszom maradt, egyedül kellett boldogulnom a húszas éveim közepétől és így kicsit más minden. Nem kifejezetten jó. Kétszer váltam, melyet elsősorban annak köszönhetek, hogy elbillent a mérleg a munkám (munkáim, feladataim, vállalkozásaim, ötleteim) felé. A kőkemény hajtás persze meghozta a várt anyagi jólétet, de -mai szemmel visszatekintve- felborult értékítéletem nem a jó irányba terelt. Ne érts félre nem lettem kőgazdag nagyképű bunkó, csak túl sok energiát fektettem e jólét megteremtésébe. 
Ma már tudom, hogy mindez sehová sem vezet. Tudom, mert lényegesen szerényebb körülmények között élve, a határvonalat réges-rég meghúzva folyamatos az egyensúly. Sokkal jobban figyelek a környezetem rezdüléseire, ezért mondjuk mindennél fontosabb, hogy hogy érzi magát az állapotos feleségem, mint mondjuk az, hogy mennyit kerestem ma. (A tárgyakból annyi van, hogy ha egy kis pénzt viszel magaddal a boltba, még adnak is belőle.) 
A lakásod legyen lakható, az autód működjön, legyen biztonságos. Mindenből annyit végy, amennyire szükséged van, mindenért csak annyit fizess, amennyit az a dolog ér, egyetlen forinttal se többet. Mert semmi értelme, hogy a tiéd jobb, vagy éppen sokkal jobb legyen, mint a másé, ha az, amid van is jó. 
Az egyensúly megteremtésére pedig csak a fentiek betartásával tudsz majd törekedni, ha akarsz egyáltalán. Ám ennek felismerése nélkül e törekvés sem jöhet létre. A felismeréshez viszont idő, nagyon sok idő kell. Sokszor több, mint amennyi a rendelkezésedre áll, úgyhogy igyekezz kedves olvasó, ha jól akarod érezni magad. Ne mérd az időt, ne halogasd a jó döntéseket, mert sem te, sem senki más nem tudja, hogy mennyi van belőle. 
És, hogy kitérjek a címre végre: -a feleségem és a sógornőm egy karórával ajándékoztak meg a születésnapomon. Nagyon megörültem neki, mert imádom az órákat és van is belőlük néhány, ám valahogy igen rövid időt élnek meg nálam épen mert ezért, vagy azért, de valahogy mindig idő előtt tönkremennek. Utálok a tekintetemmel a környezetemben órákat keresni, ha tudni akarom, hogy éppen hány óra van. Rossz, ha vezetés közben kell ezért mondjuk a mobiltelefonod után kotorászni, mert egy karóra birtokában csak felemeled a kezed, rápillantasz és máris tudod, hogy mennyi az idő. Én meg valahogy szeretem tudni, akkor is ha sehová sem sietek. Hülye szokás. Abból az időből való, amikor még állandóan hajtottam. Ám, ha valahová időre kell menned, ha várnak rád és udvarias ember vagy, nem baj, ha rendelkezel egy karórával és időben érsz oda (bárhová).
Az életünk egyébként sem más, mint maga az idő. De sajnos nem rendelkezünk vele korlátlanul, és amíg e földön járunk sokszor kell beosztanunk, hogy jusson mindenre. A karóra birtokában ez persze jóval könnyebb, mert több feladatot, elintéznivalót lehet belesűríteni egy órába,  ha tudod, hogy mennyi van még hátra belőle.
De ugyanez az óra arra is alkalmas, hogy megmutassa: -mikor jön el az idő, hogy megállj. Figyelmeztet, hogy arra a napra már tedd félre a munkát, a kötelezettségeket, hogy átlépj a másik életedbe, ahol -ha tényleg szerencséd van- a magad kialakította harmónia vár. Ahol nem nyomaszt a világ egyetlen baromsága sem. Óra nélkül -nekem- nem megy ez sem. (Olyan jó ránézni a munkanap vége előtt úgy két perccel.) Az óra, amely arról tájékoztat, hogy most már indulnom kell (bármikor, bárhová mert alapvetően pontos ember hírében állok),  jelzi azt is, ha meg kell állnod. Már, ha észreveszed ezt. Örkény István mondta egyszer: "Tíz percet is lehet jól beosztani, és lehet rosszul harminc évet." Igyekezz hát kedves olvasóm jól beosztani azt, amid van. Mert igazából sohasem tudhatod, hogy mennyid van.  Hát ezért szeretem én a karórákat.  Kicsit kusza tudom, de remélem segíthettem.

Megjegyzés küldése