2014. április 23., szerda

PFLA Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia

Hello kedves olvasó!


Nehogy majd a PA-ban is így legyen
Bár a cím egy kissé mást sejtet, most mégsem a hangzatos nevű oskola lenne cikkem fő témája, hanem a hozzá szervesen kapcsolódó, és húsvét hétfőn felavatott Pancho Aréna.
A Puskás Ferenc becenevén elnevezett és szintén Felcsúton található, a közeli múltban elhunyt Makovecz Imre építész által megálmodott (valóban impozáns) labdarúgó létesítmény -véleményem szerint- nem lesz, mert nem lehet a minőségi magyar futball letéteményese. 
Egyszerűen azért nem, mert egy-egy új épülettől, néhány stadionfelújítástól, és további néhány stadion felépítésétől, (bármennyire is másképpen gondolja ezt szeretett vezérünk) még nem fognak jobban focizni azok, akik nagyon eddig sem hasítottak e sportágban.
Korábban láthattuk: - a foci Magyarországon is üzletté vált. A televíziós közvetítések jogát megvásárló globális médiacégek reklámbevételeiből sokszor, -magyar viszonylatban legalább is- agyonfizetett labdakergetők ímmel-ámmal futkároznak a pályán a mai napig. Klubok mennek csődbe az eredménytelenség okán, valamint mert a klubok szurkolótáboraiból(-ban) kialakult B-közepek viselkedése egy normális, fociszerető családapát mostanság már elriaszt attól, hogy meccsre menjen az asszonnyal, meg a gyerekekkel. (Nyilván nem akar meghalni egy jó meccs miatt sem, nem még, ha az a meccs ráadásul szar is.) 
Van itt péz' is kérem szépen
Szóval van itt gond kérem szépen. Hozzáteszem, hogy magam -ellentétben a miniszterelnök úrral- úgy viszonyulok a magyar futballhoz, mint a kurva templomhoz. Azon túl, hogy be nem mennék (egy meccsre) még csak nem is érdekel, hogy mi folyik ott. Vannak ugyan érdekes, a közvéleményt is érdeklő események a magyar fociban, csak kár, hogy manapság ezek inkább a világméretű (így kis hazánkba is eljutó) bundabotrány fejleményei, nem pedig egy-egy kiemelkedő eredmény.
Szóval nézem az átadót és eszembe jut, amikor a csilli-villi házaikból kommandósnak öltözött rendőrök, bilincsben húzzák ki, családjaik szeme láttára a dzsudzsásérós csalókat, akiknek (volt) van pofájuk magukat focistának, futballbírónak stb.... gondolni. Szóval nézem a zsír új aréna átadóját, a nagy örömködést, a vastagcsabát, a tűzijátékot, a néptáncosokat, az örömkönnyeket, a meghatódott miniszterelnököt (akinek saját parkolója van a stadion előtt, bár húsz méterre van attól a háza), a nem is olyan rég még Lázárral vitázó Csányit Orbán mellett, a nappal is kivilágított stadionbelsőt, a sok celebet, és nem találok szavakat. Egyszerűen szóhoz sem tudok jutni. No persze nem a meghatódottságtól, inkább felháborodásnak, dühnek, haragnak hívnám a feltoluló érzéseimet.
Elegáns. Ez tény.
Mert ugye, egy olyan országban, ahol a kórházi várólista öl, egy olyan országban, ahol a tanulók képzését, a tanárokat szándékosan lehetetlenítik el, egy olyan országban, ahol az idősek biztonsága (akár egészségügyileg, akár a közbiztonság szempontjából) senkit sem érdekel, egy olyan országban, ahol nem telik kórházra, rendőrségre, oktatásra, nyugdíjra, ahol az átlagember nap, nap után úgy csúszik le, hogy inkább hívnám azt zuhanásnak, egy olyan országban, ahol európai árakon vásárolhatsz balkáni bérekért, nem feltétlenül kellene Pancho Arénákat építeni. Nem, mert valahogy elgondolkodtat a hatalom töretlen cinizmusa, amikor ilyen építményeket látok.
A fiút a férfitől a játékainak
értéke különbözteti meg
Bár, egy olyan országban, ahol a magánnyugdíj-vagyont (hivatkozással azokra a rosszul gazdálkodó biztosítókra, amelyek az állami fiaskó után/és ellenére kiemelkedő eredményeket értek el) egyetlen tollvonással el lehet venni, egy olyan országban, ahol (akár az alkotmány megszüntetésével) visszamenőleges jogalkotás van, egy olyan országban, ahol a választási törvények átírásával lassan már két szavazattal is lehet kétharmad, egy olyan országban, ahol minden a regnáló hatalom bebetonozásáról szól, egy olyan országban, ahol az egyiket becsukják azért, amiért a másiknak még csak ejnye-bejnye sem (sőt előléptetés) jár, ott nagy valószínűséggel a hatalmon lévő ezt megteheti. 
Nagyobb, mint a falu
Magyarán azt épít amit akar. És főleg: -oda építi, ahová akarja. Mer' amúgy is nagyon kellett már nekünk egy aréna. Különösen Felcsútra kellett nagyon. Nagyobb, mint a falu. Remélem -ma is- segíthettem. (Ha másban nem is, hát abban, hogy elgondolkodj azon, amit most olvastál.)Megjegyzem: -nagyon az sem érdekel, hogy milyen pénzből épült, hiszen ezek mellett azért még említhetnénk a Fradi felújítást épp úgy, mint a debreceni stadiont, a 4-es metrót, a Várkert bazárt, akármit, ami a lakosság pénzéből nem a lakosság jólétét szolgálja -ma Magyarországon- közvetlenül.

Nincsenek megjegyzések: