2015. december 23., szerda

GRÉTI SZÜLETÉSÉRE!

Hello kedves olvasóm!

  Hát végre eljött az idő! Amikor ismét azt szeretném, "....hogy a világ lássa kincsemet..."!*  Ha te csak most, e sorok olvastán értesülsz e jó hírről, az sem baj, mert a legfontosabb (számomra), hogy értesülj! Az ember már csak ilyen. Vannak dolgok, melyekről mondjuk nem szeretünk beszélni és vannak olyan események, melyeket legszívesebben a Föld minden polgárának elmesélnénk! Nahát ez bizony pont egy ilyen esemény!
Történt, hogy már éppen cseperedni kezdett kisfiunk Keve, kinek világra jövetelét itt írtam meg, amikor Encike az én asszonykám, - aki egyébként a kisfiunk születésekor azt mondta, hogy most már ez így nagyon jól van (vagyis nem terveztünk még egy jövevényt) - mégis egy újabb gyermeken kezdte törni a fejét. 
Mondta így, meg mondta úgy és megvallom őszintén, jómagam nehezen álltam kötélnek lévén, nem én vagyok a környék legifjabb apukája, ám pont ez az érvem tört ketté önmagán, hiszen, ha belegondolsz: - minél tovább érvelek e gondolat mentén (ahogy megy az idő), úgy válik egyre értelmetlenebbé védekezésem, hisz egyikünk sem lesz fiatalabb. Hát belevágtunk.......................
 A kilenc hónap furcsamód oly gyorsan telt el, mintha csak néhány perc, jó esetleg néhány nap lett volna. Az Enci szólt, hogy "asszem' itt az idő", a szomszédaink egyben nagyon kedves barátaink - akik ekkor még csak a városban sem tartózkodtak -, Enikő hívószavára a családi rendezvényt is elhagyva -szinte hihetetlen- de pár perccel a telefonbeszélgetés után már kopogtattak az is ajtónkon. (Minicsoda, de tényleg, a mai napig sem értjük, hogy hogyan csinálták.) Ezután az egyik legjobb barátnő és az egyik legjobb barát már be is vették a lakást, hogy vigyázzanak az ekkor már alvó Kevére. 
 Így egyszer csak megint ott álltunk, szinte percre pontosan ugyanúgy, mint három és fél évvel ezelőtt Kevével, a kórház szülészetének "betegfelvételén" és már 'el is ragadta, be is szippantotta a rendszer' az Encót. Elő sem került sokáig......................
 Szerencsére az asszonyka másik legjobb barátnője nem sokkal később befutott, hogy aztán együtt csövezzük végig az éjszakát a 'váróban'. Volt röhögcse, beszélgetés, szelfizés amit akartok, elröppent az idő hajnali háromig, amikor is (kis fiaskó, de ez legyen a legnagyobb baj) az ismerős szülésznő, aki épp 'saját betegét' tolta az osztályra ránk kérdezett, hogy mivégre'. Csak így derült ki, hogy: 

JÁSZAI GRÉTA,
2015. december 07-én, 01:35 perckor
vált vadiúj Földlakóvá! 

 Vagyis: - megszületett! Ő és az Édesanyja is egészségesek, minden a maga sorában történt és hála Istennek most, amikor e bejegyzés készül az ilyenkor menetrend-szerűen érkező 'pocaktragédiákon' kívül nincs semmi baj.
  Mi férfiak szerintem az anyaság misztériumát soha az életben nem fogjuk tudni megérteni. Nem ismerjük a más állapotot, nem érezzük fejlődni magunkban azt az édes terhet. Nem tudjuk, hogy milyen, amikor belülről rúg bennünket meg a baba és azt meg aztán végképp nem tudjuk elképzelni, hogy a szüléssel járó fájdalom mekkora is lehet a valóságban. (Ráadásul tudom, hogy Gréta 'sokkal jobban fájt' Encikének, mint bármi a korábbi élete során.) Így ne járjon a szánk! Legyünk hálásak, amiért világra jöhettünk, és legyünk hálásak az anyának, aki vállalva e súlyos megpróbáltatásokkal is járó terhet, életet ad gyermekeinknek.
 Encike! Én nem tudom, hogy mit érzetél az elmúlt kilenc hónapban és azt még csak elképzelni sem tudom, hogy mit éreztél akkor, december hatodikán éjjel és hetedikén hajnalban! Csak halvány fogalmam van, vagy lehet a fájdalmaidról és gondolatban letérdelve ISMÉT örökre fejet hajtok előtted és az előtt, hogy egészségben kihordtad, majd életet adtál ezúttal Gréta-babának! Nagyon szépen köszönöm Drága Szerelmecském! És persze nagy-nagy hála és örök köszönet nektek is Era, Janó és Etike!

* (Shakespeare: 75. Szonett, Szabó Lőrinc fordításában)


Megjegyzés küldése