A kibaszott nagyképűség! Az!

Hello kedves olvasó!

Ezúttal -elvonatkoztatva a világban tapasztaltaktól- egy hazai jelenségre szeretném felhívni a figyelmedet. Mint azt sokan tudjátok, áldásos pénzkereső tevékenységem nem más, mint egy vidéki benzinkút pultja, ott álldogálok naphosszat, hogy a szegény emberek pénzét elvegyem.

Teszem is ezt nagy szorgalommal, hisz -mint oly sok mindent ezen a világon- úgy az üzemanyagot sem adják ingyen. Nálunk meg annyi van, hogyha egy kis pénzt hozol, még adunk is belőle. Amennyit csak akarsz!

Ilyen minőségemben viszont rengeteg alkalmam nyílik arra, hogy megfigyeljem az embereket. Nem könnyű velük bánni, de hát már megszoktam, hiszen (ha nem is ezen a poszton) de korábban is pont ugyanezt csináltam: - vagyis emberekkel foglalkoztam.

Emberekkel, akikre rendületlenül vigyorogni kell, ha azt szeretnéd, hogy a jövő héten is idejöjjenek tankolni. Ez a kereskedelem egyik, ha nem a legérdekesebb ága, miután itt aztán mindenféle népség megfordul.

Ide, a hatalmas Hummerével ugyanúgy betér a milliárdos, mint a kispénzű nyugdíjas a huszonkét éves, tizenötezer forintot érő, lámpa nélküli Suzuki Alto-jával, (száz és a halál közt) miután mindketten egyet akarnak: - benzint. Vagy gázolajat a dízel autókba ugye.

De nem csak az anyagi helyzetükben különbözőek. Más-más korúak, neműek, bőrszínűek, vallásúak, más-más kultúrkörből érkeznek hozzám (bár néhány 'kultúrkört' még csak nem is neveznék annak). Van, aki szándékosan aláz(-na, ha hagynám), már annyira gazdag és van ugyanebből az anyagi helyzettel rendelkezőből egészen normálisan viselkedő egyed is.

És hogyne lenne a bunkó, akinek minden szar, meg soha nem mér (nyilván!) rendesen a kútoszlop (ez a helyzet például független az anyagi helyzettől), meg van például a teljesen normális is, aki mondjuk tud köszönni, elköszönni meg még jattot is ad (borravalót, ha valaki így ismeri). Ha nem is sokat.

De, ami az emberek jelentős többségén jellemzően felfedezhető, az nem más, mint a képmutatás! Mintha Magyarországon mindenki szeretne egy kicsit többnek látszani, mint ami. Néhány -kifejezetten jó- példát is mondanék erre:

Van egy visszatérő vásárlónk. Ő a Mercedes gyár vadiúj ML típusával büszkélkedhet. (Sokmilliós városi terepjáró-fos, - a szerző.) Mindig elegáns, a cipője fényes, az öltönynadrágja és az inge vasalt, de valahogy soha nem sikerül neki a tankolása összegét a hat-hétszáz forint fölé 'belőni'.

Van egy másik. Az ő autója egy csillogó Jaguar XType (vagy mi a franc). Egy időben rendszeres vásárlónk volt. Minden alkalommal, amikor üzemanyagot vásárolt, előadott valamilyen sztorit. "....Viszem a műhelybe és nem akarom, hogy sok legyen benne...", ".....Fogyasztást mérek. ...", "......Habalahabalahabala...." - és ilyen szinte egyáltalán át nem látható indokokkal tankolt a Jaguarba 978.-Ftorintért, és hasonlóan kimagasló összegekért. 
A pénzt persze vagányan egy fényes csíptetőből vette elő és láthatóan igyekezett a nála lévő néhány ezer forintot a fém eszközbe mindig úgy elhelyezni, hogy az minél többnek tűnjön.

Persze ő is a jól öltözöttek kategóriáját gyarapította már, ha az jól öltözöttségnek számít, hogy valaki ötvenegynéhány éves fejjel (nyilván valami newlife, vagy kapuzárás előtti pánik projektbe kezdett éppen) tizenhat éves fiúnak öltözik.

Ami ezekben az emberekben szintén közös, az az, hogy nemcsak a jó minőségű ruhák mutatják meg mindenki másnak (mutatják a faszt), hogy ők honnan is jöttek, hanem a (férfiak esetében) viszonylag sok, jól látható aranyékszer is, amelyeket rendületlenül viseltek. Gyűrűk, karláncok, esetenként kutyaláncnak is beillő nyakláncok olyan szemekkel, hogy azokból (látszólag) egy is elég lenne a teljes államadósság felszámolására.

Ezekről a láncokról azért nem árt tudni azt is, hogy ezek úgynevezett fújt ékszerek, vagyis az adott ékszer láncszemei hártyavékony lemezből kialakított, üreges, külső felületén arannyal 'felfüstölt', a tömörség látszatát keltő, a valódi (tömör) arany értékének töredékéért beszerezhető bóvli szarok, bár némi értéket (ha mást nem, hát az ötvös munkájának árát) azért nyilván képviselnek. 
Hozzáteszem, ha ezek az ékszerek tömör aranyból készültek volna, akkor valószínűleg a gazdájuk reggelente az ágyból sem tudna kimászni. Vagy azért, mert nem bír a súllyal, vagy azért mert éjjel megfulladt.

Történt éppen ma, hogy betért hozzám egy ilyenforma aranyláncot (jól látható módon) viselő nyomorult, aki amúgy egy Audi A8-al jelent meg nálam, hogy kifizesse a tankolását. Mind az ötszázhuszonkettő forintot!

Szóval én ezt nem értem. Hogy minek ez a rongyrázás? Hogy minek ez a kibaszott arcoskodás? Hogy ki hiszi el egy-egy ilyen külsőség alapján, hogy az az ember pont az, mint amit mutat? Vagy csak én tudom, hogy kurvára nem az? Vagy csak nekem tűnik fel, aki a zsebükbe is belátok időnként?

Mert itt aztán tényleg szart sem ér a fux, meg a nagykocsi ugyebár. Szóval én ezt nem értem és már nem is akarom megérteni. Remélem ezúttal is segíthettem.

Ne légy az Iszlám Állam katonája!

Hello kedves olvasó!

Bizonyára már te is értesültél a 2015. november 13-án, pénteken az esti, éjszakai órákban véghez vitt párizsi terrorcselekmények történéseiről. 

Ha nem, -miután ez a blog nem egy hírportál- ezért röviden csak annyit, hogy nyolc fegyveres és bombákkal felszerelt öngyilkos merénylő, Párizs több kerületében, a francia - német barátságos mérkőzés stadionja előtt, egy metál koncert nézőterén, különböző kerületek nagy forgalmú helyein, kávéházak teraszán, az ott tartózkodókat felrobbantva, rájuk válogatás nélkül lövöldözve, egyszerre mintegy százötven embert megöltek, és még többeket megsebesítettek. Sokak állapota válságos. A terrorcselekményt végrehajtók (melynek elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára) mostanra mindannyian halottak maguk is. 

A sajtó és természetesen az internet is felrobbant a hírek hallatán. Biztonságpolitikai szakértők, a terrorelhárítás, a titkosszolgálatok emberei, vezető politikusok nyilatkozataitól hangos az éter. 

Én viszont találtam egy csendesen megbúvó rövid kis cikket, amely egy logikai csavarral mindent tökéletesen új, pengeéles és a lehető legjobb megvilágításba helyez. Kommentár nélkül és szó szerint (szerkesztve) idézném itt, a blogomban:

".....Menjünk szépen sorjában: miért történnek a terrortámadások? Mi ezeknek a célja?

Nyilván a félelem-és gyűlöletkeltés. Az, hogy ember embernek a farkasa legyen és folyamatos feszültségben éljünk. Mindenki, aki ezt támogatja, ezt gerjeszti, az Iszlám Állam céljainak megfelelően cselekszik, őket támogatja, őket erősíti. 

Miért támadtak ekkora erővel Európára éppen most? 

Mert vesztésben vannak. A párizsi borzalmak előtti napon a kurd csapatok hatalmas offenzívát hajtottak végre és nagy győzelmet arattak az Iszlám Állam felett Szíriában. Elkezdték érezni a vesztüket.

Mit csinálnak a terroristák, ha vesztésre állnak?

Nagy látványos akcióval próbálják egymásnak ugrasztani az embereket! Ha most elkezded gyűlölni, kirekeszteni, támadni a muzulmánokat, a menekülteket, annak természetes következménye, hogy ők is radikalizálódni fognak. 

Magyarul:

- minél több bántalmazás, támadás, lenézés, sérelem éri a muzulmánokat, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megkeserednek és ők is szélsőségessé válnak. És ez az Iszlám Állam célja!

EZÉRT kell megőrizned a nyugalmadat és a hidegvéred, a józan gondolkodásod! A gyűlöletet CSAK a szeretet győzheti le. Kard által vész, aki kardot ránt. (És itt kifogyott a közhelygyűjtemény, bocsánat.)

Már egy olyan komment is az Iszlám Állam malmára hajtja a vizet, amelyben minden arab, menekült vagy muzulmán kiirtását szorgalmazod. Ezen felül érzéketlen és embertelen is.

De, ha nem akarsz az Iszlám Állam magyar katonája lenni, akkor ne tégy általánosító kijelentéseket. Ne hergelj másokat. Ne szítsd tovább a tüzet!

Tenni akarsz? Állj be segítőnek, állj be katonának és harcolj, ossz élelmet, legyél -törvénytisztelő - polgárőr, vagy gárdista, vagy ami jól esik.

De KÉRLEK: - ne legyél a fűtött szobából ocsmányságokat kommentelő hangulatkeltő! ÉPÍTSÜNK! Ha már a fanatikusok ennyire rombolnak!....." (forrás: Seneca - Tudnodkell.info)

A TEMETÉS

Hello kedves olvasó!

Egy a Facebookon, a Göncz Árpád temetése kapcsán, a miniszterelnök megjelenése által okozott kavarodás okán (volt-e joga megjelenni ott Orbán Viktornak?) kirobbant méltatlan vitát olvasva született gondolataimat tárnám most elétek.

Orbán Viktor ma, most egy maga által kreált és úgyszintén általa Magyarországnak elnevezett ország miniszterelnöke, közszereplő. Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság Elnöke volt, két alkalommal.

Nincs a két ember közt sem politikai, sem ideológiai, sem emberi összefüggés. Már nincs. Sajnos nincs.

Viszont (és mindettől függetlenül) e temetésen ott volt a helye. El is ment, és pontosan úgy 'lépett fel' ott, ahogy az tőle elvárható volt. Mielőtt valaki kétkedni kezdene: - hosszú ideje sem a személyével, sem az általa képviselt politikával nem értek egyet, ugyanakkor meggyőződésem, hogy a miniszterelnöknek semmilyen más választása nem volt, minthogy elmegy, és részt vesz ezen a temetésen.

Nem értek egyet azzal a véleménnyel, miszerint nem jelenhetett meg, csak mint miniszterelnök, ugyanis Göncz Árpád, aki végakaratával felülírta az állami protokollt, egész egyszerűen nem tette ezt lehetővé. Sem Orbán Viktor számára, sem a regnáló hatalom bármely képviselője számára. Ez a nagyszerű ember nem fogadta el ezt a hatalmat és még halálában is átnézett rajta.

Szerénységével és intelligenciájával kizárta annak a lehetőségét, hogy a hatalom emberei egy állami temetést mint eszközt használjanak fel céljaikra. Így nem mondhatott hazug beszédet a Köztársaság Elnökének koporsója felett az elnök, a miniszterelnök, a legfőbb ügyész, vagy az országgyűlés elnöke. Sem.

Orbán Viktor így nem mint miniszterelnök, hanem CSAK mint egy közismert személy, mint egy közszereplő jelenhetett meg e helyen. És ez ugyanúgy történt meg az összes mostani 'közjogi méltóság' esetében is.

E rendkívüli helyzetet eredményező döntés, Göncz Árpád rendkívül intelligens és egyben utolsó olyan döntése volt, amely, ha csak egy órára is, de a temetés helyszínén létrehozta azt a demokratikus állapotot, amelyért ő egy életen át harcolt.

Elnök Úr! Köszönjük szépen!

Akik pedig (véleményüknek hangot adva, egy temetésen, Göncz Árpád temetésén Orbán Viktort gyalázva) nem tudtak e helyen a szájukra lakatot tenni, azoknak nem volt ott helyük, nem volt ott joguk megjelenni. Mindennek megvan a maga helye és ideje. Egy temetés helyszíne nagyon nem az a hely kérem.

Remélem -ha olvassák, ha szoktak időnként bármit is olvasni- ezeknek a bunkóknak is segíthettem.

HATVANEZER!

Hello kedves olvasó!

Sajnos azt a konkrét pillanatot, amikor ez megtörtént, nem sikerült elkapnom, de örömmel jelenthetem, hogy ezt is megértem (megértük) és hatvanezren lettünk. Azért ez egy kellemes szám. 

Köszönöm szépen az eddigi figyelmeteket, mind a hatvanezreteknek, remélem -bejegyzéseimmel, mind a hatvanezreteknek- ha kicsit is, de segíthettem.

MÚLT ÉS JÖVŐ

Hello kedves olvasó!

A minap felkeresett egy barátom. Hosszasan beszélgettünk (mint általában, úgy most is) erről, arról, a világ dolgairól. Néha viccesen néha véresen komolyan.  Egyszer, mintha csak úgy véletlenül került volna a kezébe, elővett két A4 lapot, tele betűvel: -"..... igaz is,....."- mondta "..........elolvasnád ezt nekem?.." - azzal a kezembe nyomta az 'írást'. 

Ki vagyok én, hogy véleményt alkossak, gondoltam, de persze, hogy elolvastam. Elolvastam és határozottan tetszett. Olyannyira, hogy szeretném, ha a fenti címen megalkotott és Holló Panna tollából származó sorokat ti magatok is látnátok. Mert nagyon jó!

Múlt és Jövő             Írta: Holló Panna

  

Patkó Károly: Fekvő női akt

"..........Én egy festmény vagyok. Naphosszat csak lógok. Leginkább a falon. Rajtam egy nő, ki vörös kanapéról fordult le éppen, arca meglepett, lábai szétterülve párnák közt, karjai pedig a szőnyegen. Nem is tudom pontosan, hogy én most ő vagyok e, esetleg az egész egyben. Elhihetik, sokat töprengtem ezen, volt rá időm. Mivel már sokféle választ sikerült találnom tengernyi időm alatt, ezt a témát meguntam. Végül is én nem igen változom. Azt hiszem önmagam számára nem vagyok túl érdekes. Így kezdtem el inkább a körülöttem történő dolgokra figyelni. Az embereket igen érdekesnek találtam. Kezdetben is ezt tettem, figyeltem alkotóm átható, koncentráló tekintetét, széles orrát, fakó zöld szemeit. Ahogy járt kelt, büszke mosolyát, miközben mutogatott mindenkinek, mesélt rólam, minden ecsetvonásom ismerve. Majd nem sokkal ez után mélyen elmerengtem az előzőleg említett témámról.

Észre se vettem, mikor elvittek s új falra kerültem. Bár nem bántam, szebb látvány fogadott. A régi, kupis, zsongó olykor kongó műterem helyett egy tiszta, ízlésesen berendezett, kedves nappaliban találtam magam. Olykor gyerekek szaladgáltak alattam, néztek s kérdezték a férfit, mi van rajtam, mit csinál az a néni. Ilyenkor az anyjuk rosszalló pillantásokat vetett rá, de a férfi egy meghitt mosollyal el is száműzte asszonya szemeiből az élt. Újra csillogó szemekkel néztek rám, mi egyebet kívánhatna még egy festmény?

A következő időszakban ismerkedtem meg az idővel. Láttam, ahogy a gyerekek nőttek, szüleik összementek. A vacsorákat, vendégeket, éjszaka beszöktetett lányokat, visító anyát és sarokban kuncogó apát, könnyeket s ünneptől ezer fényben csillogó szobát, plafont verdeső karácsonyfát. Munkába és iskolába siető reggeleket, fáradt, összebújós éjjeleket. Láttam azt is, az idő hogyan érhet véget egy ember számára.

A férfi köhögött, mindig is, de szép lassan egyre többet. Olykor már vörösen folyt végig lehelete karján. A nő félt, remegett, a gyerekek ekkor még semmit sem sejtettek. Végig néztem, ahogy tekintetükre kiült egyfajta homály, félelem, önmarcangolás. Erőltetett mosoly mik őszinték akarnak lenni. De a férfi már haldoklott. Fiai, hárman, mint mesebeli hercegek, mind másképp tettek. Elmenekült vagy épp a problémával - állítása szerin-szembenézett. A férfi és a nő sokat táncoltak előttem, ha nem volt otthon más. Összebújtak, legszívesebben bele egymásba, hogy ott legyen a másik, s ne tűnjön el. Ha lenne szívem, biztosan meg szakadt volna értük.

Majd egy éjjelen váratlan kavarodás, rohangálás, telefonálás, sírás s félelem. A férfi nem jött többet elém, csillogó tekintete s meghitt mosolyának eltűnése, visszaszáműzte felesége szemébe az élt. Végül nem sokkal ez után elvittek. Fel, azt hiszem, egy padlásszobában vagyok. A földön, milyen megalázó… poros már a kanapém is. De várj… most történik valami.

Épp felemeltek s átvittek egy másik szobába, ez ugyan még mindig a padlás, és rumlis akár a műterem, de legalább a falon lógok. Ismerem ezt a csillogó, kék szempárt, akár a férfié ki már nincs… vagy nem is, inkább emlék egy gyermekről, hát ilyen nagyra nőttél? Köszönöm, ha te nem vagy, én nem fogom fel, hogy egy festmény is emlékezhet. Szóval ez most a te szobád? Egész szépen berendezkedtél, s engem még le is poroltál. Milyen jó fiú lettél, pedig nagy csibész voltál.

Emlékszem már.

A fiú, abban a szobában sokat tüsténkedett, pakolt, számomra ismeretlen gépeket szerelgetett. Szívesen nézem alacsony, de szálkás alakját, kamaszos báját, borzos haját, meghitten csillogó szemét. Bár ahogy látom egyre kisebb, bordáit unalmamban számolgatom. Zsebében apró tasak, benne fehér por ami orrában landol.

Sokat van itt egy lány, nevetgélő, tündér szoknyás. Szeret engem, sokat nézzük egymás szemét. Ő pedig mosolyog rám, mintha tudná, hogy látom. Ha lehetne, visszamosolyognék rá.

Most sír, a fiú pedig kiabál. Vádolják egymást majd magukat, a lány azt mondja, hogy a fiú haldoklik. Kéri, hogy dobja ki a tasakot benne porral, kéri, hogy inkább ölelje meg s legyenek boldogok. Kéri, hogy ne hagyja el, ne bántsa magát s pusztítsa testét, mert ez már mindenkinek fáj.

De a fiú nem hallgat rá, vitatkoznak, dulakodnak tovább, közben engem is levertek. Nagyot koppan keretem. Majd sötétség, csak a padló porszemeit látom.

Úgy érzem hosszú idő telt el, viszont most újra felemeltek. Látom a lányt, még is csak sok idő lehetett. Szeme fakón csillog, hasa nagy, hozzám ér ahogy vissza rak a falra.

Nem látom a fiút, gyertya ég a szobában, előtte kamaszos arcának mosolygó képe.

Értem, szóval vége.

De itt van előttem, ugyan még anyjában rejtőzve.

Látom a jövőt. ............."

Olvasom, s beleborzongok. Ha egy nagyon fiatal lány így 'lát', akkor nekem, nekünk, hogyan kellene látnunk? Nem tudom, de az biztos, hogy annál sokkal élesebben mint ahogy most látunk. Remélem -Pannának is- segíthettem.

Nyílt levél Vadai Ágnes képviselő asszonyhoz!

Tisztelt Képviselő Asszony!

Ön, a 2015. szeptember 16. napján felháborodottan adott hangot azon véleményének, miszerint embertelen dolog vízágyút és könnygázt alkalmazni nők, gyermekek ellen.
 

Ez tény és ezzel egyetértek, csak az a bajom, hogy Ön sem az előzményekről, sem pedig arról nem beszélt nyilatkozatában, hogy a Röszkénél lezárt határon rekedt és ezért egyre feszültebb hangulatban lévő menekültek -folyamatosan taktikát váltva- nőiket és gyermekeiket tolták a legelső sorokba, majd a férfiak végül a szögesdrótot és a lezárt kaput szétszaggatva támadtak hazánk Rendőrségére.

Ez pedig még finoman szólva is csúsztatás.

Nem beszélt arról, hogy mindeközben a menekültek egy agresszív csoportja, a szerb oldalon épületeket szétbontva nemcsak almákkal és vizes palackokkal, de botokkal, kövekkel és méretes betondarabokkal felfegyverkezve követte el ezt a támadást.

Nem beszélt arról, hogy ugyanezek az emberek felgyújtottak bármit, ami a kezük ügyébe került és gumiból, vagy műanyagból volt. Tudja a sűrű fekete füst egyrészt álcáz, másrészt a messze távolból is jól látható, jól megjelöli azt a helyet, ahol a támadás folyik, jelet adva más, hasonló szándékú embereknek.

Nem beszélt arról, hogy e sajnálatra méltó emberek közül ismeretlenek a szerb oldalról kisgyermekeket dobáltak át a kerítésen, akik a másik oldalon leesve olyan sérüléseket szenvedtek, hogy őket végül a mentők szállították el.

Nem beszélt arról, hogy minimum húsz fő sérültet regisztrált a magyar rendőrség a sorai közt. Ahogy főleg arról sem beszélt, hogy a tömeget hergelők későbbi elfogásakor a rendőrség közülük egy főt, terrorizmus elkövetésével gyanúsított személyként azonosított!

Ön nagyon sok mindenről nem beszélt és ez -mondom- minimum csúsztatás, de szerintem nyugodtan hívhatjuk demagógiának. Kérdezem: - kit, kiket képvisel Ön?

Tudja, én csak minden bevezető nélkül belöktem volna Önt közéjük akkor, amikor a legmérgesebbek, hogy lássa, megélje ezt is. Vélem, hogy ott sem a nyilatkozatában elhangzottak, sem hangosan előadott: "...segítség..." kiáltásai nem védték volna meg. Az égvilágon semmitől.
Meglehet, sőt tudom, mindez így kicsit erős, de akkor sem értek Önnel egyet, és ehhez, ha jól hiszem jogom van.

Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő, aki amúgy kellően politikamentesen szokta előadni az érveit (már úgy értem, hogy az aktuális belpolitikától mentesen) azt mondta, hogy megkísérelni erőszakkal bejutni egy országba -hozzáteszem: csak, mert épp erre vezet az útjuk, miközben a helyi törvények nem hatnak rájuk, a helyi hatóságok elvárásaira fittyet hánynak stb.....- az elfogadhatatlan.

És szerintem is az! Ahogy az is elfogadhatatlan lett volna, ha áttörnek egy kapun és egy kerítésen és mi -mondjuk- nem teszünk semmit.
Megmutatták az erejük egy részét. És mi is a miénket. Persze most lehet azzal jönni, hogy minek is a kerítés és blabla........de ez e pillanatban engem nem érdekel.

Mert, ha már ott van az a rohadt kerítés -ami nem mellékesen az államhatáron áll- és mi (tök mindegy, hogy milyen okból, de) nem akarjuk, hogy azon bejöjjön bárki, akkor nem akarjuk és kész.
Máshol, az úgynevezett regisztrációs pontokon, minden további nélkül bejöhet, ha akar. Csakhogy ahhoz regisztrálnia kell. Nem nagy ügy, a menekültek egy része mégsem akarja (már ennek a szabálynak sem) alávetni magát. Vajon miért nem?
 
Viszont, ha ez okból végül megtámadnak bennünket, mert ez történt, nem más, akkor pedig védekeznünk kell!
Védekeznünk kell, mert nincs más választásunk! Önök, akik most politikát csinálnak ebben az országban, Önök azok, akik nem hagytak más választást. Önök, politikusok mindannyian!

A véleményemet a kormányzó párt demagóg kommunikációja alakította ki? Bár létezik, de nem.

Azon túllépve, egyszerű alapvetéseket írtam le azzal, hogy tudom: - a kormányzópárt erős belpolitikai érdekei (is) ott álltak a háttérben, amikor döntéseiket meghozták, hiszen annál jobb ellenségkép, mint a félelmetes bevándorló amúgy nem is kell.

Ettől függetlenül azonban nem bánom, ha a hazánkba bármilyen okból érkező tudomásul veszi, hogy csak bizonyos szabályok betartása mellett léphet be és, ha e szabályok (például a regisztráció) betartására (amelyre nem mellékesen éppen az Európai Unió kötelez bennünket) nem képesek, vagy nem hajlandóak, akkor nincs belépés!

Támogatnunk kell őket? Bizony igen, alapvető emberiességi kötelességünk!

Jogaik vannak? Hát persze. Ahogy mindenkinek, aki a kötelezettségeinek már eleget tett! Engem az édesapám tanított erre!

 

Még egyszer kérdezem: - kit képvisel Ön? Mert engem bizonyosan nem.