Úgy tűnik, lassan rá fogok szokni az azonnali reakcióra (ami, mondjuk a blog naprakészségén emel), de teszem ezt azért is, mert manapság tényleg nincs olyan nap, hogy valami felháborító, de minimum érdekes ne történne.
Így van ez egy általam, ma olvasott rövid cikkel is, amely elgondolkodtatott. Íme egy rövid részlet:
"......A Parlamentből a budai várnegyedbe költöztetné a kormányt Kerényi
Imre. A magyar kulturális értékek megőrzéséért és fejlesztéséért felelős
miniszterelnöki megbízott elképzelései szerint a Parlamentben
felszabaduló helyeket bárki kibérelhetné, így söröző, kápolna vagy
házasságkötő terem is lehet majd az épületben. ....." (forrás: origo)
Hát hol a jó büdös francban élünk, de tényleg? Kerényi Imre a magyar kulturális értékek megőrzéséért és fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott úgy tűnik valóban feltétel nélküli bizalmat élvez, mert ilyet ötletelni egyetlen józan gondolkodású, hasonló feladatok elvégzésért felelős szakember sem merne. Na nem azért mert Kerényi szakembernek mondható, vagy nem azért, mert egy diktatúrában nem ötletelünk, hanem azért mert a kulturális értékek megőrzése mentén gondolkodóknak nyilván eszükbe sem jutna sörözőt álmodni az ország házába.
Mondjuk Kerényitől nem szokatlan ez a megoldás, mert láthattuk és élvezhetjük is korábbi elképzeléseit. Az Alaptörvény díszpéldányaihoz rendelt festményektől (melyekből anno kiállítás is készült), az Alaptörvény asztalán át (melyeket ma minden önkormányzatnál megtalálhatunk), a budapesti Kossuth tér -Kerényi által megálmodott módon- történő rekonstrukcióján kersztül, a Nemzeti Könyvtár néven 300 millió forintért indított könyvsorozatig, Kerényi minden nagyobb elképzelését ezidáig rendre, mindenféle szakmai ellenállás nélkül valósíthatta meg.
Ezen a legújabb őrültségen mondjuk annyira már talán nem is csodálkozom. Nem csodálkozom, mert ebben a stadionépítgetős, a kulturát bekebelezős, a Nemzeti Színházat a kormányzat uralma alá terelős időkben, ahol csak az lesz az elfogadható, érdekes és értékes művészet, ami jobboldali, polgári és "nagyonnemzeti" (vagyis a Fidesznek tetsző), az ilyen elképzelésen már nem is illik csodálkozni.
Különösen akkor nem, ha a Kerényi által a nagy nyilvánosság számára jóként eladott festményekre gondolok. Az egyik interjúban Imrénk még azt is elmondta, hogy képekért fizetett pénz (húsz-millió forint, már a pontos összegre nem emlékszem) semmi, aprópénz (szó szerint) ahhoz képest amilyen kulturális értékkel e festmények bírnak. (Ja. A csikkzsebből, a bűvész cilinderéből, a semmiből előrángatott noname "művészek" meg megfestették Kerényi álmait.)
"..... Ez az épület olyan nagyszerű, hogy bármit teszünk be, garantált a siker -
idézte a Blikk Kerényi Imre Demokratának adott interjúját. ....." (forrás: origo)
Igen! Az épület valóban nagyszerű, bár úgy tűnik Kerényi Imrének mást nagyon nem is jelent, puszta sikerként éli meg a saját, über-fantasztikus ötletét. Az épület nagyszerű, de e tény huszadrangú lehet ahhoz képest, amelyet az épület építészei, az épület neve, története és történelme, az épület fontossága mesél, jelent számomra, számunkra, minden magyar ember számára! Mert ez kérem az ország háza! Mert ez kérem egy olyan épület, melyet, szinte a világon mindenhol Budapesttel, Magyarországgal azonosítanak, ha meglátják.
Kerényi úr! Ennyi erővel pénzváltót minden zsinagógába! Szabadtéri retro-diszkót az Erzsébet térre! Állatvásárt a Kossuth Lajos térre (disznószarral meg mindennel)! Kaszinót a Mátyás templomba! (Szegény Jézus. Biztosan sok a dolga, de majd jöhet megint felrugdosni a játékasztalokat, meg kiűzni a krupiékat.) Cirkuszt a Parlamentbe! (Ja. Bocs. Az már van.)
Ahogy a húsz-milliótól a háromszáz-millión át eljutottunk a mába (a kulturális csávó javaslatára költözik a kormány Budára, ami biztosan nem kettő ötvenbe kerül majd), úgy kezd hasonlatossá válni a Kerényi-feeling Paul Joseph Goebbels, a náci Németország propaganda-miniszterének sokszor megalomán (ezért Hitlernek igen tetsző) munkásságára. Tulajdonképpen a kormánynak tökéletesen mindegy, hogy Kerényi mit csinál, csak az valahol mindig fényezze a jelen hatalom nagyságát. Szokták mondani, hogy a divat ismétli önmagát. Úgy tűnik, hogy az agyak átmosására, a náci háborús retorikával ötvözött demagógiánál még nem talált ki jobbat a történelem. (Némely írásom után, úgy ahogy most is, lassan csakugyan azt gondolom, hogy na ezért most már tényleg lelőnek, de azért remélem segíthettem.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése