HORVÁTH DOMINIK EMLÉKÉRE

Hello kedves olvasó!

Ma, egy nagyon, de nagyon nem jó hírrel kell, hogy szembesítselek. Hogy, miért? Talán mert nem lehet elmenni mellette. Talán mert én legalább is nem tudtam, nem tudok. Ráadásul meg kell, hogy osszam veled is és a bejegyzés végén majd azt is megmondom, hogy miért.

"Kedden, (2014. augusztus 19-n) hajnali fél négykor meghalt Horváth Dominik, az a három éves győri kisfiú, aki bakancslistájával állt a média figyelmének középpontjában az elmúlt hónapokban.

Dominik rosszullétei tavaly tavasszal kezdődtek, majd a diagnózis után júliusban rákos daganatot távolítottak el az agyából. Akkor úgy tűnt, van remény a felépülésre, de állapota válságosra fordult, nem lehetett többé műteni. A szülőket felkészítették arra, hogy búcsúzzanak el a gyermektől.

A kisfiú édesanyja, Horváthné Bihari Rita ekkor fordult a nyilvánossághoz azzal, hogy az emberek segítsenek minél több élményt belezsúfolni Dominik hátramaradt, rövidke idejébe. A súlyos beteg kisfiú bakancslistáját a Facebookon tették közre.

Járt nála többek között a kézilabdázó Herr Orsolya, látogatást szerveztek neki a Barátok közt stúdiójába, elmehetett EuroDisneylandbe, ősszel ő adhatta meg a kezdőrúgást a győri ETO meccsén, és masinisztának állhatott egy nosztalgiavonaton. Hogy a kisfiú szülei mindezt bírják energiával és persze anyagilag, arról jó szándékú magánszemélyek, hírességek, egyesületek, szervezetek, szerkesztőségek gondoskodtak, de még a rendőrség és a MÁV is kivette a részét az élménygyűjtésből.

Dominik harmadik születésnapját Vérteskethelyen tartották, az eseményre százötven motoros ment el, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság pedig rendőrségi járművekkel vonult ki, mivel a kisfiú nagyon szerette az autókat és a motorokat. Az ország minden feléről, sőt, a határon túlról is odasereglett, könnyeikkel küszködő keménymotorosok sorfallal, motorbőgetéssel és ajándékokkal köszöntötték. A kisfiú és nővére, Viola (aki elől akkor még titkolták, hogy kisöccse halálos beteg) beszállhattak a szirénázó mentőautóba és addig körözhettek az egyenruhásokkal, amíg csak akartak.

Dominik rajongott a különféle járművekért, így rövidke élete utolsó hónapjaiban sok kívánsága teljesülhetett: utazott vonaton, repülőn, tűzoltó- és rendőrautón, gokarton és villamosvezetőként is kipróbálhatta magát. A kisfiú sorsa példátlan összefogásra sarkallta az embereket, és nem csak Magyarországon: ahogy az édesanya júniusban a Borsnak elmondta, szinte percenként csörgött a telefonja, jöttek a felajánlások többek közt Amerikából, Izraelből és Horvátországból is. A kisfiú halálhírét az édesanyja közölte a Facebookon: Dominik "ma 3 óra 38 perckor felment az angyalokhoz" - írta. (forrás: nol.hu, facebook: Horváthné Bihari Rita)

Amikor a Dominik halála előtti egy-két napban Facebook-omat böngésztem, egy mellbevágó információval kellett szembesülnöm. Dominik édesanyja tett egy rövid bejegyzést, miszerint sajnálja, hogy nem tudott az őt keresők irányába semmilyen módon reagálni, de, -mint írta- Dominik akkor már morfiumot kapott, nagy fájdalmai voltak. Nyilván egy anyának ilyenkor a gyermeke és nem a számítógép mellett a helye, ez érthető. De tudod elgondolkodtatott, hogy micsoda szív lakozhat az édesanyában, hogy még ő kér elnézést. 

 
Másnap reggel azután bekövetkezett az, amit egyetlen szülőnek sem kívánok: -Horváth Dominik, a mosolygós, vidám, három éves szőke kisfiú végül meghalt. Bár nem volt szerencsém ismerni Őt, ennek ellenére mégis olyan elementáris erővel ütött mellbe a halálhíre, hogy azt nehezen tudnám szavakba önteni. Ilyenkor -bármilyen nehéz, vagy reménytelen is, de- bátorítani, vigasztalni kell a hátramaradottakat. Ez szinte lehetetlen amúgy de, miután a magam módján (elektronikus) kapcsolatban álltam a szülőkkel én, egy rövid üzenet formájában mégis megpróbáltam, mind a segítségnyújtás lehetőségének idején, mind pedig most, amikor -még leírni is szomorú képtelenség- már nincs Dominik.

És, hogy miért a blogbejegyzés, a megosztás? Mert lehet, hogy magad is gyermeket (kisgyermeket) nevelő szülő vagy. Arra kérlek hát, hogy a (nem túl nagy) fáradtságot véve ismerd meg Dominik rövid kis életének, betegsége alakulásának, a "bakancslista" állomásainak és fájdalmas halálának történetét. 
Arra kérlek, hogy értékeld amit olvastál, hallottál, vagy itt láttál. Arra kérlek, hogy nyisd fel a szemed és értsd is meg azt, amit itt megismertél. Végy példát a szülők -és DOMINIK- hősies magatartásából, a lehetetlent nem ismerő összefogásból, amely egy három éves kisfiú életének utolsó két hónapját tette széppé! Arra kérlek, hogy hallgass meg: 

Magam, aki (többek közt) egy valamivel több, mint két éves kisfiú édesapja vagyok, tegnaptól már nem tudok azzal a szemmel nézni a kisfiamra, ahogy azelőtt. Dominik életének története és tegnap bekövetkezett halálának híre valamit örökre eltört bennem. Már nem tudok elsiklani a fiam egy kérdése felett, már nem tudom felületesen látni az ő kis dolgait. Már nem lehetek eléggé fáradt, nyűgös, vagy ideges ahhoz, hogy ne ő legyen az első. Ne érts félre, nem kezdtem el teljes erőből elkényeztetni a gyermekemet, mert normális értelmes, értékes embert szeretnék nevelni belőle, de másképp látom tegnaptól őt. És, ha megy csupán halk szóval, és ha megy csupán értelmes érvekkel és válaszokkal, óvó, kedves gondoskodással, odafigyeléssel, és főleg figyelemmel? És, ha megy másképpen is, mint eddig, akkor pedig miért ne?

Dominik örökre kitörölhetetlen története megtanított arra, hogy minden körülmények közt jobb emberré kell, hogy váljak, különösen, ha a még nagyon-nagyon sok nevelést, tanítást, féltést és gondoskodást igénylő apró fiacskámról van szó. Ha érző lény vagy, Dominik története majd téged is erre tanít e poszt elolvasása és a teljes történet megismerése után. És, ha így lesz -mert így lesz tudom-, akkor ez a három éves kisfiú nem hiába ment fel tegnap az angyalok közé, mert (a szülein és az összefogásban résztvevőkön keresztül) emberségből, emberi tartásból, tisztességből, saját példáján pedig élni akarásból, az élet szeretetéből, vidámságból, egy kisfiú mosolyával, egy kisfiú őszinteségével adott leckét mindannyiunknak azzal, hogy létezett.

Fejet hajtva köszönöm meg ezt neked. Nyugodj békében kedves Dominik. Én, ismeretlenül, így búcsúzom tőled. Remélem segíthettem.

(E blogbejegyzést azért, hogy mindenki, mindenkor láthassa, önálló oldalként is megjelenítettem a főoldal után, életem legfontosabb eseményei közt. Még egyszer köszönöm Dominik!)