2015. szeptember 14., hétfő

EURÓPAI KALIFÁTUS

Hello kedves olvasó!

A migrációval kapcsolatosan született sok-sok vélemény és ellenvélemény közt, mintegy hiánypótlásként gondoltam leírni a saját villanásaimat e téren. De, mert e blog mindig kicsit másként nyúlt eddig is (a mostanában szó szerint) az utcán heverésző témához, így nem lesz ez most sem másképpen. Bele is vágnék engedelmeddel:

Reggeli sétámat a Szulejmán téren kezdtem. A 2014-ben felújított tér -hátterében a több mint négy éve befejeződött egy éves polgárháború ellenére rendkívül jó állapotban megmaradt parlament épületével- impozáns látványt nyújtott az erre haladó, jobbára az arab országokból érkező turisták számára.

Maga az épület ugyan szomorú mementója maradt a belviszálynak, de a majdnem teljesen épen maradt (csak részben bedőlt) kupola, melyet minden oldaláról üveglapokkal fedett rozsdamentes acélváz tartott a helyén, amúgy kiegészítve a kupola maradványait, -egyfajta emlékműveként az egykor volt országgyűlésnek-, jól harmonizált a mindkét oldalára, a kupola magasságát másfélszer meghaladó, újonnan épített minaretekkel, melyekből most is jól hallhatóan szólt a müezzin éneke. 

Az ősz bedobta minden báját. Ezúttal, a kései szeptemberi hétfő ellenére kellemes meleggel és szikrázó napsütéssel ajándékozta meg a sétálók tömegét akik, mint valami jól szervezett hangyasereg, lassú sétával, ám fegyelmezetten haladtak a patika tisztaságú téren át a Víz-és Olajügyi Minisztérium (melyet valamikor Földművelésügyi Minisztériumként ismerhetett a korosabb olvasó) szintén pompásan felújított épülete, vagy a most is kettes számot viselő villamos megállója felől, a Parlament épülete felé.

Mint általában, úgy most is sokan voltak a téren, és még többen igyekeztek az épületbe, imára gyűlve, melynek modern építészeti megoldással pótolt kupolája felett aranyló hatalmas félhold szinte kiégette a rátekintő retináját.
Azonban a lenyűgöző látvány (és muszlim hitem) sem tudta feledtetni a hitetlenségemet. Ugyanis az egykori Országgyűlés ma mecsetként szolgáló épületének ablakaiból és a tér hatalmas országzászló rúdján lengedező különös -a magyar nemzeti színeket az Iszlám Állam zászlajával megosztó- lobogókat (no meg a Kossuth szobor talapzatán álló aranyozott Szulejmán szobrot) látva ismét eszembe jutottak azok az idők, amikor a Nagymecset még Országház, a keresztény vallású többség pedig szabad ember volt és nem a volt nyolcadik kerületben berendezett, hatméteres betonfalakkal körbevett gettó betegségektől, fegyveres leszámolásoktól, kivégzésektől, vagy a gettóban virágzó bűnözéstől tizedelt, éhező lakója.

Az igazi baj akkor történt, amikor 2016. augusztusában telítődtek a röszkei, bicskei, gyulai, budapesti, győri és soproni menekülttáborok, melyeket folyamatosan bővítettek, majd végképp beteltek. A tőlünk nyugatabbra elhelyezkedő országok már az év januárjában végképp lehúzták a rolót. Eltörölték a Schengeni Egyezményt, Ausztria (hasonlóan a többi európai országhoz) bravúros gyorsasággal emelt négy méter magas betonkerítést a magyar határra, örökre megszűnt a vasúti közlekedés, országokon átívelő személyszállító üzletága és Európa összes rendőre kizárólag a határait védte. 
Ám a korábbiakhoz képest, már nem gépkarabélyokkal, hanem tankokkal és egyéb nehézfegyverekkel kellett szembenéznie mindenkinek, aki ezen országok területére kívánt bejutni. Mindezek hatása borítékolható volt. 

A nagy tömegben érkezett, és kellően radikalizált fiatalok egyszerre nagy számban törtek ki a felsorolt táborokból, ám először nem a rendőrkapitányságokat, vagy a honvédség laktanyáit lepték el, hanem megtámadtak több nem, vagy csak rosszul őrzött vasúti csomópontot, ahol a vágányokon veszteglő vasúti konténerek egy meghatározott részét feltörve jutottak nagy mennyiségű kézifegyverhez, akna-és, rakétavetőhöz. 

A jelet azok az öngyilkos merénylők adták meg, akik egyszerre hajtottak végre robbantásokat a menekülttáborokban, és az összes határzónában úgy, hogy azzal a lehető legtöbb katonát, rendőrt sikerüljön megölni, vagy (és ez talán fontosabb cél volt) megsebesítve, harcképtelenné tenni őket.

A 'siker' nem maradt el. Csak ebben az egyetlen akcióban (melyet hasonló céllal a következő napokban még legalább húsz robbantás követett) közel 1600 rendőr, tűzoltó és katona esett el és megsebesítettek nagyjából 12.000 olyan embert, akik a rendvédelem, vagy a honvédség bármelyik egyenruháját viselték.

A merényletek másodlagos hatásai is azonnal érezhetőek voltak. Pánik és káosz uralkodott ezeken a pontokon, amely csak nőttön nőtt azok után, hogy az IS (jól szervezett, rádió-összeköttetéssel rendelkező, egymással jól kommunikáló, szervezett) fegyveresei rálőttek bárkire az égvilágon. Nem kímélve mentőst, terhes nőt, vagy kisgyermeket. 
Miután az ország rendvédelmét lefejezték, napok alatt foglalták el az összes nagyvárost, amelyekben azonnal bevezették saját 'közigazgatásukat', a saját 'jogrendszerüket' a saríát. A muftik első intézkedése az volt, hogy a közterületi holtak eltemetését másfél hónap időtartamra megtiltotta, hogy a hitetlenek okuljanak és belássák, haszontalan az ellenállás. 

Az elmúlt évtizedekben többször is felütötte a fejét több, a keresztények elnyomása ellen, vagy a muszlim világi kormányzásért fellépő lázadás, de minduntalan véres megtorlás követte azokat, mint a legutóbbi, egy éves polgárháború esetén is. (Így alakultak ki végül minden nagyvárosban a keresztény gettók is, mivel a muftik belátták, saría ide, saría oda egy egész országot nem lehet lemészárolni.) A többi már történelem.
Ma, 2165. szeptember 30-án, az Iszlám Magyar Köztársaság kikiáltásának 149. évfordulóján az ünnepségekre készülődve -a nagy (keresztény és világi muszlim) terrorfenyegetettség miatt- mindenütt az Európai Kalifátus Központi Rendőrségének katonáit és járőrautói lehet látni. 

Igazuk is van, jobb félni mint megijedni, hiszen jövőre lesz 150 éve, hogy már megint itt vannak. (Remélem e fantázia szülte írással is segíthettem.)










Megjegyzés küldése