VÉRADÁS! Neked, hogy?

Hello kedves olvasóm!

Egy tegnap esti facebook hozzászólásom kerekedett ma reggelre önálló poszttá, melyben leírom a saját történetemet, ami kezdetben látszólag vidám, de annyira mégsem az. És neked, hogy? Történ veled is efféle, vagy csak én vagyok ekkora balfasz?

Rendszeresen adtam vért. Aztán, egy alkalommal a Dél-Pesti Kórházban valami nem jól sült el. Pedig olyan jól indult.  
Ment a marhaság, miközben sorban álltunk az előzetes vizsgálatokhoz, több barátommal. Az egyik évfolyamtársam (azelőtt és azóta is az egyik legjobb barátom) azt találta ki, hogy lecseréli a vizeletvételhez adott szimpla műanyag poharat egy ahhoz megszólalásig hasonló pohárra a büféből és teát tölt bele.
Miután végzett az előkészületekkel, csendben visszaállt a sorba a helyére, ám rövid idő elteltével elkezdett hőzöngeni. Hogy nehogymá' várakozzék itt, meg sorban álljon, mikor ő vért jött adni és még őt várakoztatják. 

"....El is megyek innen a faszomba!....." - mondta, majd ugyanazzal a lendülettel egy szuszra felhajtotta a teáját. 

Képzeljétek el az azonos küllemű, ám vizeletet tartalmazó poharakat szorongató tömeg arcát! Döbbenet! Szerencsére csak néhányan ájultak el.
 

Na, de félre a tréfát, rám került a sor. Felfekszek, tű bevezet, az átlátszó gumicső pirosodik, a zacskó lágyan hintázik a mérleg ide-oda hullámzó serpenyőjében. Mindeközben én vígan nézelődtem kifelé a szemközti ablakon.
Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az ablakból látható, vörös téglákból épített gyárkémény már nincs is ott, ahol korábban volt. Egyszerűen eltűnt. Mondom magamban ilyen nincs, de akkor meg az ablak tűnt el. Utána a szemközt fekvő srác arca, aztán a srác is.
 

Huhhh.....- gondoltam, itt baj lesz. Ekkor vett erőt rajtam némi émelygés, hogy azután mindent elsöprő rosszullétté váljék néhány másodperc alatt. Szóltam volna akkor már valakinek, de nemigen ment, mert egy hang nem jött ki a torkomon.
'Szerencsére' mindezzel együtt először a csuklóimat, aztán a karjaimat kezdte összehúzni egy elementáris erejű görcs de, hogy ne legyen elég, mindez a lábaimban folytatódott. Vélem, ott döglök meg, ha ekkor valakik (máig hálát érzek irántuk), nem avatkoznak be.
Ezek a valakik eltávolították a vérvételi szettet belőlem, felemeltek a lábamnál fogva, valaki lehúzta a nadrágomat (eszembe nem jutott akkor a saját szemérmem), hullott 'belőlem' a papírfecni, kulcscsomó, aprópénz szerte-szét, megint más egy rohadt nagy injekciót döfött belém, azután még egyet.
Na, nem sokkal később kicsit jobb lett. Pár percre rá (vagy órák múlva nem tudom, merthogy sokáig kellett feküdnöm ott) valaki felültetett és megkért, hogy igyak. Valami undorító keserű löttyöt, de nem bántam, mert tudtam, hogy talán annál is jobban leszek, mint ahogy a beavatkozás hatására lettem. Miután megittam, kezdtem el ismét látni. Elhihetitek, felemelő érzés volt.
 

Később elmagyarázták, hogy az efféle komplikáció időnként fellép a véradásokkor, ahogy elmondták azt is, hogy talán a nyomásváltozásra adott túlzott reakció a szervezet részéről, amely képes 'elérni' akár a keringés összeomlását is. Mondták: - közel jártam hozzá.
 

Fasza - gondoltam akkor(és így visszagondolva most is). Úgyhogy bárhogy szeretnék, de soha többé nem adhatok vért. 

És neked, hogy? Történ veled is efféle, vagy csak én vagyok ekkora balfasz? Írd ki magadból és remélem, hogy a felkéréssel és a történet megosztásával is segíthettem.