2016. január 6., szerda

Nem! Nem és nem......!

Hello kedves Olvasóm!

Bizonyára kis késéssel már te is értesültél arról -merthogy sem a német rendőrség, sem pedig a német sajtó! valahogy nem kívánta dokumentálni, közölni a hírt, tájékoztatni a lakosságot- miszerint migránsok jelentős csoportjai, bandákba verődve 90, azaz kilencven esetben követtek el különböző szexuális bűncselekményeket, szilveszter éjjelén németországi nagyvárosokban, továbbá ugyanezek az 'emberek' egy esetben meg is erőszakolták az áldozatot, valamint minden esetben ki is fosztották az a nőt, aki a karmaik közé került.
Beszédes a nagy esetszám és az is, hogy közel 1000, azaz egyezer fő! elkövetőről beszélünk, akik közül ezidáig 8, azaz nyolc főt sikerült azonosítania és elfognia a német rendőrségnek.

Elgondolkodtam mindezen. A liberális gondolkodásmód tette lehetővé a nagyszámú bevándorló beáramlását Németország területére és mindezt erőteljesen támogatta is az a (durva csúsztatásairól ezidáig is híres) liberális német sajtó, amely ma megpróbálja a végletekig elhallgatni az események ilyen jellegű fordulatát. Ezután merült fel bennem annak a gondolata, hogy eszerint (igaz ugyan, csak önmagát szabályozva) létezhet egyfajta cenzúra is ebben a sajtóban, amely (és itt a csúsztatás) minden alkalommal megmutatja, hogy milyen nagyszerű emberek is ezek a bevándorlók, és majd mekkora haszonra tesz szert a 'vérfrissüléssel' a német gazdaság, és hogy a beilleszkedést elősegítő intézkedések (szociális háló, nyelvoktatás stb.....), majd pikk-pakk integrálják a tengerről érkező és egész Kelet-Európát gyalog átszelő menekülteket ám, ugyanez a sajtó egyetlen szót sem közöl, ha baj van.

Arra a következtetésre jutottam, hogy a politikai korrektség ilyen mértékű gyakorlati alkalmazása vakká, süketté, de nem mondok nagyot azzal sem, ha azt állítom: - tökéletes hülyévé tette Európa és azon belül különösen Németország aktuális vezetőit. 
Ebben a megvilágításban kijelenthetem, hogy ez a gondolkodásmód, melyet magamban 'szélsőközpének' neveztem el, konkrétan életveszélyes! Ugyanis -és ezt az ember a saját egyszerű életében is megtapasztalhatja- a halogatás taktikájából eredő hallgatás, a probléma szőnyeg alá söprése, a fejek homokba dugása semmit nem fog megoldani.

A felsorakoztatott gazdasági és politikai eszközök (egyezség Törökországgal, pénzügyi segítségnyújtás Törökországnak, a közös határvédelem megerősítése) semmilyen eredményt nem hoztak!A bevándorlást sem a fenti módszerek, sem tél tábornok, sem pedig a háborgó tenger nem állította meg, de még csak nem is csökkentette.

Az 'eredmények' pedig jól láthatóak. Az év utolsó napjának eseményeit jómagam erődemonstrációként fogom fel. A szilveszter éjjelén, minden különösebb előképzettség, rákészülés vagy bármi nélkül összeverődött és nőket bántalmazó ezer fő ma már bármikor több tízezerré duzzadhat, ha kell napok alatt, ha kell, bármilyen célból. A nőket tárgyként, tulajdonként értékelő 'férfiak' tömegének csak ki kell jelölni az ellenséget és ezután 'ezek' ugyanezzel a vehemenciával vágnak le bárkit, mint egy birkát. Még komolyabb fegyverekre sincs szükségük mindehhez.

Henriette Reker, Köln polgármester asszonya az eseményeket követő első reakciójában nem az események elkövetőit ítéli el, hanem és erről bővebben itt olvashatsz viselkedési normákat ír elő! a kölni nők számára a közelgő karneváli idényre való tekintettel. Kérdezem én: - ez a normális reakció? Ez egy normális ember reakciója? Amikor azt nyilatkozta az egyik áldozat, hogy minden testnyílásában ujjak voltak?

Én, a családomat, a gyermekeimet, a napokban született pici lánykámat, a felségemet, a családom nő tagjait, a szűkebb és tágabb környezetemben élő nőket, a barátaimat, és az ismeretlen hölgyeket, Magyarország és Európa női lakosságát, a kultúránkat, a hagyományainkat, a magyarságomat féltve azt mondom: - NEM! NEM ÉS NEM........! 
Ez így már messze nem normális! Remélem segíthettem!

Nincsenek megjegyzések: