2015. február 24., kedd

ACTION TERMINATOR FIVE!

Hello kedves olvasó!

A ma (a fejemben) felbukkant (ál)hírt mindenképpen olvasd el! Há' nagyon jó!


MEGJELENT A TERMINATOR V!
 
A filmet népszerűsíteni kívánó első plakátok egyikén a T2000-es és a T2015-ös modellek láthatóak, amint film producerének házában (mely épület a filmben is megjelenik majd), az egyetlen közös jelenetüket beszélik meg.
 
A trailerben is rövidesen látható akciójelenetben a rossz nyelvek szerint, a T2015-ös állítólag jobb kezében Andy Vajnával, míg a bal kezében, (őket egyszerre fogva) Vajna Tímeával és Szíjjártó Péterrel próbálja majd agyonverni a T2000-t. Mint megtudtuk, kevés sikerrel.
További információ is napvilágot látott, miszerint a mindent eldöntő csaták egyikében, megelégelve azt, hogy a korábbi években sokszor hozta őket kellemetlen helyzetbe, a T2015-öt, nagyjából ötezer dakota indián fogja megtámadni, revansot véve a sok, nem létező dakota közmondás idézéséért. Remélem (ha mással nem is, csak némi jókedvvel) de ezúttal is segíthettem.

Nincsenek megjegyzések: