2011. október 29., szombat

ValóVilág-2012 (Társadalomkritika. Első rész.)

Hello kedves olvasó!
Délután folyamán ismét kipattant egy újabb ötlet a fejemből és nem bírtam neki ellenállni, le kellett írnom. A THE SLIDER című sorozatom nyomán engedtem szabad folyást a gondolataimnak. Figyelem, az írásban szereplő személyek, helyek, szervek stb... kitaláltak. Bárminemű hasonlóság a valósággal, a véletlen műve. Íme:

Szinte még véget sem ért az RTL Klub hatalmas sikerrel vetített reality-jének legutolsó folyama, máris új évaddal borzolta fel a kedélyeket a szerkesztők hada. A gondolat, miszerint a sikert meg kell lovagolni, vagyis a meleg vasat ütni kell, jónak bizonyult, mert ismét komoly nézettségi adatokat produkáltak a valóságshow legújabb részei.
 A "villa" udvara
Persze a kereskedelmi televíziózás "nagyágyúi" semmit nem bíztak a véletlenre. Miután az eladott reklámidő a televízió legfőbb bevételi forrása, figyelemmel kellett lenniük az ár/érték arányokra is, így az egyik legmagasabb gyártási költséggel készülő műsor kiadásait durván lefaragták és ismét átalakították a műsor struktúráját. 
Bár az ötlet kiagyalói akkor még nem tudták, mégis ez az átalakítás ültette a legtöbb új nézőt a tv készülékek elé. Az ötlet alapja az volt, hogy ha reality, akkor legyen tényleg reality. A szerkesztők -szakítva az eddigi hagyományokkal- úgy döntöttek: -félredobják a jó öreg luxust. Először a villa épületét alakították át. A nagy külső kapun belépve az ember fia ugyanúgy a belső udvarra ért, ám ott már nyoma sem volt a szobabiciklis, jakuzzis, medencés látványnak.
A  medence helyén disznóól, műfüvet a kitaposott puszta föld váltotta fel. A "nyugiszoba" helyén nyári konyha (vagy kis konyha) állt -kinek hogy tetszik-, a raktárban spájz kialakítására került sor. (A spájzban pedig az évadra szűken elegendő mennyiségű tartós élelmiszert helyeztek el, némi borral, pálinkával.) Az épület falai pedig egy nagygazda tornácos, fehérre meszelt parasztházára emlékeztettek a leginkább.
A "villa" belső kialakítása is megváltozott. A fürdőszoba a vízöblítéses mellékhelyiséggel együtt eltűnt és az alapterület is nagyjából a felére csökkent. A fűtést búbos kemence, a főzés lehetőségét egy sparhelt szolgáltatta. Televíziós kapcsolat lehetőségét -a már megszokott szuper házimozirendszer helyett- egy kb.: húsz éves, színes Videoton Colorstar televízió szolgáltatta, míg a bútorok lelakott több tíz éves, foltos, szakadt, (és, bár ez a nézők szempontjából érdektelen, mégis leírom: -büdös), lomtalanításokból szerzett szocreál darabok voltak.
Nem volt ételrendelés (így étel kidobás sem), ezáltal megszűnt a pazarlás. Nemcsak az előre megállapított fejadagokat kellett beosztani, hanem a vizet, az energiát (áramot, tüzelőt) is. Pont úgy, mint a való világban. Némi "segély" járt a szereplőknek, és a többiek ellátása során végzett "munkájukkal" egy kis pénzt is kereshettek, de ennél több kedvezmény nem járt. Az így keresett pénzt a közösbe kellett bedobni és elosztani a játék teljes időtartama alatt. Hogy nem legyen mégsem olyan könnyű a megélhetés, a szerkesztők időnként teljesen kiürítették (vagy csak lezárták) a "spájzot", így volt, hogy napokig nem ettek, vagy éppen fűtöttek, világítottak a szereplők. A pénzen, horror árakon, kizárólag élelmiszert és szeszes italt vásárolhattak. Ismétlem: -pontosan úgy, mint a való világban. Lett is ebből sok-sok feszültség (mint, ahogy idekint is szokott lenni), de nem akarok úgy előre rohanni.
A szabályok is merőben másokká váltak. Most is csupán egyetlen ember nyerhetett és bizony ugyanabba a szuper luxusba csöppenhetett a műsor végén, csak most talán még meg is érdemelte a nyertes a nyereményét.  Ezúttal összesen nyolc szereplő juthatott be, így nagyjából felére csökkent az évad vetítése, így a játékidő is. De, -és most jön a lényeg- a legnagyobb változást a szabályosan megtartott casting-on bejutott szereplők okozták.
A beszavazó show-k a 2012-ben a még nagyjából várható eredmény hozták. Viktor, Tibor, János és Péter, akik az első három bejutó voltak, elsöprő (több mint kétharmados) többséggel jutottak a villába. Ám a szerkesztők -a korábbi szériákból szerzett tapasztalatok alapján, miszerint már a műsor kezdetekor klikkek alakulhatnak ki- kiegyenlítették a mezőnyt, így a második négy bejutó név szerint Gábor, Ferenc, Attila és Gordon voltak. A jó pszichológiával összeválogatott szereplőgárda persze nem okozott nagy meglepetést a kezdetektől tanúsított viselkedésével, bár voltak furcsa fordulatok.
VV Viktoron látszott: -nehezen viseli el, hogy csárdában több dudás is van. Az első részben azonnal maga köré gyűjtötte a neki szimpatikus személyeket, majd lehengerlő, már-már pszichotikus stílusával azonnal maga alá gyűrte őket. Kijelentette: -csapata az engedélye nélkül még egy ablakot sem nyithat ki a villában és elvárta, hogy döntéseit senki se kérdőjelezze meg. A "pártfegyelem" meg is hozta a kívánt eredményt.
VV Tibor folyamatos gyűjtögetésbe kezdett. Nehezen, de keresztül vitte az ún.: -közösségi adó tervét, mely szerint minden villalakó köteles a napi fejadagjának tartós részéből (lásd: -liszt, kolbász, tojás, bor, pálinka, cukor, só, fűszerek) egy azonos mennyiséget beadni egy úgynevezett tartalék alapba, melynek felhasználásáról később döntenek. (Nem sokkal később komoly gond is lett ebből, mert kiderült: -VV Viktor csúnyán felélte ezt a készletet. Igaz, ebből mások is részesültek.)
 A beszavazó show-ban
VV Péter a vezérnek lefeküdve egy érdekes magánszámba kezdett. Egy idő után ugyanis nemigen voltak önálló gondolatai, viszont VV Viktor mondatait képes volt bármikor, (még éjjel, álmából felverve is) szó szerint elismételni. A másik ilyen szokása az lett, hogy naponta többször (olykor még tíz-húsz alkalommal is) idézte a csapat vezérét, ha megkérték rá, ha nem.
VV János, -Péterrel ellentétben- bár maga is szerette és istenítette a vezért, azért (részben, vagy egészben) időnkét tudott önálló entitás is maradni. Ennek tanúbizonyságát is adta időnként a villában. (Nagyon keményen felidegesítve az idióta kérdésekre válaszoló, on-line szavazókat.) Ő például az első időktől folyamatosan azzal volt elfoglalva, hogy az ellenérdekelt csapat tagjait fikázza. (Ez nyilván nagyon jól ment VV Viktornak és VV Péternek is, de VV János főszerepet játszott e kérdésben.) Az első nagy húzásával még a nézettséget is erősen lehúzta, amikor egy egész szál lángolt kolbásszal a kezében, a hóna alatt pedig egy kiló friss kenyérrel -amelyekről nem lehetett tudni, hogy azokat honnan is szerezte- azt a kijelentést tette, hogy akinek nincs semmilyen, az annyit is ér. Később, a szerkesztők által meghatározott különböző feladatokban egymással versengők csapatok eredményeit akarta állandóan újraszámoltatni, majd a műsor előrehaladtával (nyilván a vezér sugallatára) odáig merészkedett, hogy kétségbe vonta a villában korábban készült felvételek valódiságát és állandó elszámoltatási lázban égett, ha az ellenérdekelt csapat bármely tagjának akár csak egyetlen többféleképpen is értelmezhető mondat elhagyta a száját.
VV Jani a bemutatkozó film felvételén
Persze az állandó (mondhatni szinte folyamatos) éhezés, az, hogy szinte mindig vakoskodtak, (hiszen nem volt mindig villanyáram), valamint az, hogy többnyire fáztak a villalakók (hiszen tüzelő sem jutott minden napra) elég hamar kikezdte a játékosok idegeit. Parázs viták alakultak ki akár egy fél kiló kenyér birtoklása felett is, és némelyek arra vetemedtek (ez a csapatok összetételétől eléggé független módon történt), hogy ezt-azt ellopjanak lakótársaiktól. Még azon is összevesztek, hogy ki takarítsa ki az udvari pottyantós mellékhelyiség derítőjét. Furcsa módon nem azon, hogy ki ne, hanem azon, hogy ki a soros, mivel a derítőből sok értékes dolog előkerült a játék folyamán.
Egyszer például egy, a VV János által a WC deszka alá felkötözött két kiló abárolt szalonna úgy került elő, hogy azt VV Attila találta meg, majd a játékosokat összehívva, ott mindenki előtt kérdezte be VV Jánost. Ehhez persze azt is tudni kell, hogy a szalonna egy héttel korábban tűnt el a spájzból és senki nem tudta, hogy ki vihette el. Sokáig a szerkesztőket vádolták, míg VV János jókat vigyorgott magában. Jani először persze tagadott, ám a szerkesztők -saját védelmük érdekében- beadták a "villa" Videoton tévéjén keresztül azt a felvételt, amin jól látható a lopás ténye. Ami igazán furcsa volt az az, hogy VV János ezután is tagadta tettét sőt, a másik csapatra fogta azt azzal, hogy valaki VV Jánosnak öltözve követte el a lopást, hogy őt beszennyezze, majd a villa tartalékának, az ólban a verseny elején elhelyezett négy disznónak az eltűnését kezdte firtatni. (Nyilván arról fogalma sem volt, hogy a vágósúlyban lévő állatok levágásával, vagyis munkával került hurka, kolbász a közös asztalra. Persze nyilván nem annyi, amennyinek az állatok méreteit és súlyát tekintve azokból ki kellett volna jönni.)
Ám minderről majd a következő részben fogok beszélni, ahol "az ellenérdekelt" csapat viselt dolgait és a VV Viktorékhoz való viszonyát is feltárom. Hidd el: -sok érdekes dolog történt a legújabb évad adásai során. Sok olyan dolog, amit el sem hinnél, de én megírom neked kedves olvasó. Remélem segíthettem. 

Nincsenek megjegyzések: