Mint ahogy az te is tudod, 2011. június 29-én, azaz szerdán, egész napos forgalomlassító demonstráció részesei lehettünk itt Gyöngyösön (is). A Független Rendőr Szakszervezet, valamint a LIGA Szakszervezetek szervezésében az ország negyvennégy pontján egy időben kezdték meg a szakszervezetek tagjai és szimpatizánsaik a demonstrációt.
Nyilván e postnak nem lehet az az igazi célja az, hogy részletes beszámolót adjon az eseményről, azért én dióhéjban mégis összefoglalnám, bár az esemény kiváltotta gondolatoknak -engedelmeddel- itt egy kicsit nagyobb teret adok, hogy mindenki megérthesse az igazi okokat és az igazi célokat, de ne rohanjunk ennyire előre.
Az eseménynek természetesen előzményei is vannak (bőven), így, ha lehet azokkal kezdeném. Korábban a LIGA Szakszervezetek több közszolgáltatás területén hirdettek sztrájkot, valamint ezekkel egy időben országos forgalomlassító demonstrációkat, tüntetéseket. A módosított sztrájktörvény értelmében azonban a munkavállalóknak a jogszerűen végrehajtható sztrájkok érdekében (milyen nevetséges és önmagának ellentmondó feltétel), a munkáltatóikkal egyezséget kellett volna kötniük, az úgynevezett elégséges szolgáltatás szintjéről. Miután olyan nincs, hogy mindenki beszünteti a munkát.
Sajnos azonban ezen egyezségek a szükséges időpontokig nem jöttek létre, így a sztrájkok végrehajtásától a különböző szakmákban dolgozók érdekvédői visszaléptek. Már ez is elgondolkodtató. A szükséges és elégséges szolgáltatások mértékéről való egyezkedés bármikor elhúzódhat a végtelenségig, ezért az adott időre bejelentett sztrájkok sorra meghiúsulhatnak a jövőben, azok végrehajtása nem lesz jogszerű és szinte biztos vagyok benne, hogy így a sztrájk fogalma ma Magyarországon felejtős, mert -mint oly sok dologban, úgy itt sem- azonos a mérce.
Értem én, hogy az élet nem állhat meg, de azt nem, hogy valaki, aki az érdekvédelem területén dolgozik, az a jövőben nem élhet az érdekvédelem drasztikusabb eszközeivel, mert bizonyos feltételek hiánya mellett azt számára nemhogy nem engedélyezi, hanem egyenes tiltja a törvény, így az érdekvédő nem csak erkölcsi, hanem anyagi és a jövőben (ne adj Isten) büntetőjogi felelősséggel is tartozik majd. (Na így legyen ma bárki Magyarországon szakszervezeti vezető.)
Marad hát a figyelemfelkeltés egyéb, mondjuk így: -kevésbé drasztikus módszere, a tüntetés, a demonstráció. A cikk címében fel is tettem a kérdést (a szkepticizmus talán kicsit érződött is belőle): Kell-e a forgalomlassító demonstráció?
Meg is adnám -ha lehet minél gyorsabban- a választ: -ilyen feltétel-rendszerben nemhogy kell, hanem kötelező! És egyáltalán nem vagyok szkeptikus!
A szerdai demonstrációt megelőző időszak (bő másfél-két hónap) egyre markánsabb és egyre nagyobb létszámú budapesti tüntetései, melyek később a vidéki nagyvárosokra is átterjedtek megmutatták, hogy a figyelemfelkeltés lassan eléri a célját! A június 6-án kezdődő folyamat ma is tart, azonban míg akkor "csupán" a rendvédelem szereplői vonultak követeléseikkel az utcára, addigra ma, az ország szakszervezeteinek jelentős része hallatta már a hangját!
A szemek, ha lassan is, de végre felnyílnak! Az országos médiákban egyre inkább a főbb hírek közt szereplő szakszervezeti nyilatkozatok, megmozdulások, sztrájkfelhívások, folyamatosan növekvő száma mutatja: -ébredezik az ország.
A választásokból hajrájából győztesen kikerülők győzelmi eufóriája lassan elillanni látszik. Már tort ültek a vesztesek felett és miután mostanra -ezért, vagy azért- de ül a fél volt kormány, már ez sem annyira érdekes. (Bár Gyurcsány Ferencet nagyon be akarják még csukni, ezzel is bebetonozva néhány újabb szavazatot a röpke három év múlva tartandó választásokra.)
A várt gazdasági növekedés elmaradni látszik, ahogy az egymillió új munkahely megteremtése sem jött még össze, valamint eltelt az a két hét is (réges-régen) amelynek a végére Pintér úr érezhető változásokat jövendölt a közbiztonság területén. És tetszik, vagy sem, de az biztos, hogy lassan elapadnak a "zemberek" zsebéből (is) kivett nyugdíj-megtakarítások milliárdjai.
Megjegyzem. -mondjuk erről kevesen fogunk tudni, mert az új médiatörvény hatálya alatt a két, vagy több oldalú tájékoztatás sem annyira divat manapság. Mi maradt hát?
Maradt -mint eszköz- a demagógia, bár Sztálin, vagy Adolf Hitler óta tudjuk, hogy ezzel ugyan lehet operálni, de csak ideig-óráig működik. Szóval hathatunk az előítéletes szavazóink (és úgy általában a nép) érzelmeire, kreálhatunk, majd nekiugraszthatjuk a kreált népharagot bármely csoportra, idővel mindenki rájön, MERT MINDENKINEK RÁ KELL JÖNNIE, hogy mindez csak máz, csak átverés!
Mert a politika így működik. És mert nem tudom, hogy ki fogja eloltani a tüzet, ki véd meg bennünket a bűnözőktől, vagy ki fog egyéb veszélyes szakmákat választani a jövőben? Talán a rendszeres Fidesz szavazó? A maga hatvanegy-néhány évével? Ki lesz tűzoltó, vegyész vagy bányász? Ki megy el rendőrnek, hogy majd pótolja azt a rengeteg kilátás nélküli fiatalt, akik a leszerelésen törik a fejüket? Ki lesz bányász, ha hatvankét évesen is le kell majd menni a tárnába? Ki akar buszvezető, vagy vasutas lenni? Hóban fagyban jeges utakon buszozni a semmibe hatvanévesen? Ki lesz mentős? Vajon hányan cipelnek majd egy hordágyat? Négyen, öten? Vagy leüli bármelyik most "mocskosrendőröző" annak a hatvanegy éves járőrnek a büntetését, aki a bankrabló helyett véletlenül a pénztáros kisasszonyt lőtte le?
Az a nagy helyzet, szóval az van, hogy a szakszervezetek sem tudják erre a választ. De meglehet, hogy talán azért nem, mert nincs adható értelmes válasz e kérdésekre. Mert egynémely szakmában egyszerűen nem lehet bizonyos kor után felelősséggel munkát vállalni. Vannak helyek, ahol nem azt kell eldönteni, hogy enyhén rózsaszínű, vagy mondjuk pasztell sárga legyen a nappali fala, hanem azt, hogy a döntésemmel életben hagyom-e a velem szemben álló (esetleg fekvő) ügyfelet, vagy sem. És lehet, hogy ilyen döntést nehezebb már meghozni a másodperc tört része alatt hatvanévesen.
Egy komolytalan ország nevetséges kormánya hozhatja csak ilyen kínos helyzetbe önmagát és ilyen hihetetlenül rossz helyzetbe a belső biztonság zálogát: -a saját rendvédelmét. Hát ez ellen küzd ma Magyarország szinte összes szakszervezete egyre markánsabban. Azért, hogy Bohócországban újra lehessen nevetni! Remélem segíthettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése