Nyilván maga az ünnep (lévén egy fogalom) nem az, hiszen nem lehetnek érzései. De bizony vannak érzései mindenkinek, aki keresztény történelmi környezetben nőtt fel függetlenül attól, hogy mondjuk az előző huszonegy évet megelőzően Hazánk, jó negyven éven keresztül egy eleve halálra ítélt eszme, a szocializmus törvényei szerint létezett. Ám az eszme sem volt elég ahhoz, hogy elnyomja a keresztény vallással átitatott történelmi hagyományainkat, vagy a II. Világháború előtti majd ezer év beidegződéseit. De úgy vélem, hogy ma (és az elkövetkező néhány napban) az égvilágon semmi értelme vallásról, politikáról, ideológiákról értekezni. Még annak ellenére sem, hogy Olaszország pont ma pokolgépektől szenved, amit az ottani rendőrség szerint ökoterroristák helyeztek el, és robbantottak föl különböző országok római külképviseletein. Mint egy sci-fi, de tényleg. (Egyébként rövidesen ki akarom fejteni a véleményem az ökoterrorizmus értelmetlenségéről is.) 
Olvasom, hogy a nyugat-európai rendvédelmi szervek fokozott terrorveszélytől tartanak és nem is csodálkozom, hiszen a karácsony se nem muszlim, se nem zsidó ünnep. De nyilván nem Allah igazhitű követőitől kell tartanunk, hiszen a Korán nemhogy támogatja, de egyenes tiltja az öngyilkos merényletet és ezt minden muzulmán tudja. (Bár lehet, hogy a kelet terroristái nem olvasták a Koránt, vagy csak -és valószínűleg ez áll legközelebb az igazsághoz- sajátosan értelmezik saját Szent Könyvüket.)
És itt a furcsa csavar a mai nap gondolatmenetében. Bárhogy is el akartam kanyarodni mindenről, ami beárnyékolja a saját Szent Ünnepünket, a napi események a gondolataimat visszairányították önmagukra. Ahogy neked, kedves olvasó, úgy nekem is tudomásom van a világ nyomoráról. Kezdve a környezetemben élők kisebb-nagyobb lelki, testi, vagy szellemi bajaitól, egészen akár az egész Földet sújtó terrorizmusig.
De inkább mégis erőt veszek magamon, hogy végre írja arról is, amiről kellene: Nos Igen! A karácsony igen is boldog! Annak kell lennie! De ne érts félre kedves olvasó, nem valami félreértelmezett erőltetettség beszél belőlem. Ez egyszerűen más. Ez az életigenlés! Fontos, hogy szeressenek és, hogy szerethess, lett légyen szó szerelemről, barátságról, rokonaink szeretetéről. Nekem legalább is fontos, nagyon fontos. Néhányan az ismerőseim közül (ahogy mindannyiunkat) valószínűleg nagyon utálnak engem (bár e szent napon -és minden más napon is- bátran kijelenthetem, hogy nem sok okot adtam rá). Viszont jelen ismereteim szerint azok az emberek, akik közel állnak hozzám, bizonyára kedvelnek is, mert igyekszem (egyre inkább) úgy élni a mindennapjaimat, hogy erre méltó legyek. Hogy amikor tényleg el kell majd mennem, akkor magam mögött csak olyan embereket hagyjak, aki mosolyognak, ha az eszükbe jutok és akik büszkék lesznek majd rá, hogy ismertük egymást, hogy ismertek.
Hagyj nyomot magad után! Ez vezérel! Olyan nyomot hagyj, ami egyértelmű, jól olvasható és ami jó érzéseket kelt majd bárkiben, aki e jelek kutatására adja a fejét bármely korban. Igyekszem, hogy ez így történjék nap, mint nap. Ezt megerősítendő, egy idézetet szeretnék beszúrni ide: "Ne izgulj barátom! Az önfényezés azoknak probléma, akik nem teljesítenek. Te légy büszke arra, amit teszel! Kevés ember képes erre!" - melyet egy barátom nemrégiben írt nekem és a mindennapjaim, a munkáim, a blogom megalkotása és fenntartása, és úgy általában az eddig leélt éveim körüli gondolataimhoz fűzte hozzá. Áldott, békés boldog Karácsonyt hát neked, kedves olvasó és mindenkinek e Földön!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése