2010. december 16., csütörtök

G. Ákos!

Hello!
Az első tárgyalási nap
Én valahogy soha sem akartam megérteni ezt a hercehurcát a személyiségjogok körül. Érdekes, hogy mostanra például már G. ÁKOS-nak sincs teljes neve. Te biztosan tudod kedves olvasó, hogy kire gondolok, azonban, ha nem jut azonnal az eszedbe, hogy kiről lehet szó, akkor engedd meg, hogy emlékeztesselek. Kettőezer-kilenc novemberében ez fiú lőtte szerte szét a pécsi egyetem különböző szakokon tanuló hallgatóit, laborvezetőjét, egyéb alkalmazottját. Az egyik hallgató ekkor olyan súlyosan sérült (a boncolást végző orvosszakértő véleménye szerint is), hogy rajta már az azonnali orvosi beavatkozás sem tudott volna segíteni, míg további másik három embert súlyos életveszélyes, vagy súlyos állapotban szállítottak kórházba. Ő volt az a jó-szándékú, jóravaló, csendes srác, aki úgy volt a helyi lövészklub tagja, hogy közben kissé volt csak skizofrén, épp enyhén volt depressziós, vagy alig volt idegbeteg. Nem az én feladatom megítélni sem a fiú állapotát, sem tettének súlyát. Mindkettőre ott van a Magyar Köztársaság Bírósága, de véleményem nyilván lehet. 
Őrzők gyűrűjében
Amikor a sajtóból értesültem a fiatal gyógyszerészhallgató tettéről, majd később arról, ahogy az emberölést és a további sértettek megsebesítését végrehajtotta, bennem egy szenvtelen, hidegvérű gyilkos képe rajzolódott ki, aki (a fegyverrel rendelkező, ám egyébként pszichopata ember) hatalmának fitogtatása, felsőbbrendűségének  bizonyítása okán, ám végül is puszta élvezetből ölt és tett testi-lelki rokkanttá több embert. Nem tudom elképzelni, hogy mit élhetett át a helyszínen elhunyt fiatal srác! Az sem fér a fejembe, hogy mit érezhettek a további sértettek, vagy az egyébként még szintén a teremben tartózkodó huszonöt-huszonhét ember. Jómagam majd harminc évig fegyverforgatóként kerestem a kenyerem. A fegyver viselése olyan mindennapi rutin volt, mint könyvelőnek az adóbevallás elkészítése. A fegyver egy olyan eszköz, amellyel csínján kell bánni, mert bármit teszel, a bekövetkező "eredmény" (rossz szó, de a büntetőjogi értelemben vett eredmény sajnos mégiscsak eredmény) végleges, és visszafordíthatatlan, mint a halál. (És legtöbbször a bekövetkező eredmény maga a halál.) 
A vádlott testi épsége mindenek felett
Szóval nehezen hiszem el, hogy G. ÁKOS a most elkezdődött tárgyalássorozat folyamán (ahogy a büntető eljárás során végig) még mindig nem tesz vallomást, a tanúként meghallgatottakat unott arccal méri végig, semmilyen érzelmet nem tanúsít, így megbánást sem! Vagy azt, hogy a tanúk meghallgatása alatt csukott szemmel ül, esetleg jegyzetelget, vagy ne adj Isten: éppen ásítozik! Pedig ezek a tények. Merthogy ez van! A tárgyalásról olvasott összes információ szerint így viselkedik a mi G. ÁKOS-unk! Az a G. ÁKOS, aki gondolkodás nélkül adott le célzott lövéseket teljesen ártatlan emberekre, és közben mindenkinek a szemébe nézett, akire rálőtt, vagy akire ráfogta a fegyverét! Nyilván a tett kiváltotta érzelmekre, leginkább az áldozatainak a félelmére volt kíváncsi, mert tetszett neki, hogy félnek tőle. Most azt állítja, hogy csak a klinikán (az egyetemtől nem messze) döbbent rá -merthogy ő is lövéseket hallott- hogy valami rosszat tehetett, mert volt nála egy fegyver, ezért hívta a rendőrséget. Igen! Volt nála egy fegyver és további negyvenegy darab lőszer, ugye biztos, ami biztos! Micsoda briliáns védekezés! Fantasztikus! És ez az ember most nem rendelkezik beazonosítható névvel és nem járul hozzá, hogy az arcát fotózzák. Talán fél valamitől? Mert, ha igen, akkor mégsem olyan őrült, mint amilyennek szeretné, ha gondolnánk.
Nem járult hozzá a fotózáshoz
Nem vagyok szülője a halott hallgatónak. Szerencsémre és G. ÁKOS szerencséjére egyaránt. Bár nagy, kollégista fiam van, aki tulajdonképpen most lépett arra az útra, amit majd később nagybetűs életnek fog hívni, és ezért már féltem. És a kicsi-fiam  pedig még olyan kicsi, hogy pusztán már ezért féltem. Mert láthatod kedves olvasó, ma már nem kell az ember gyermekének mondjuk Bogotába, vagy Kolumbiába utaznia, hogy baj érje. Elég, ha csak bemegy reggel a suliba! És ma, Magyarországon (de bárhol Európában) ebben ez a félelmetes!
Megjegyzés küldése