2010. december 7., kedd

Egy komoly gondolat

Hello!


Nemrégiben bújtam az IWIW-et és egy rokonom (unokatesóm fiatalabb leánygyermekének) a lapján találtam egy idézetet. Nem nagyon akarok mások tollával ékeskedni, (ezért jelölöm legelőször a forrást, forrásokat, mert így illik ugye) de a blog célja, hogy megérintsen másokat. Ezért másoltam ma be ide e pár sort, hogy veletek is megoszthassam. 
Íme:


Nagyjából így néz ki
"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek - de kimondva jelentéktelenné válnak. 
Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. 
S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."


                                                                                                                                       Stephen King


Az egyik kedvenc (mellesleg a területén rendkívül sikeres) írómtól származó sorok ezek. Amiket általában ír, azok feszültséggel teli, rettenetesen izgalmas, fordulatokban, logikai csavarokban, megdöbbentő végkifejletekben gazdag írások, melyek a lehető legtávolabb állnak a fenti soroktól. Ezért ébresztettek bennem gondolatokat:
Az életben sem szebb
Az első, ami az eszembe jutott, az az, hogy e sorok írója milyen pontosan fogalmazta meg minden ember legféltettebb titkainak a helyét, és azt, ahogyan időnként kiadjuk, vagy ki akarjuk, ki szeretnénk adni e titkainkat. Csodával töltött el, hogy milyen pontosan találta el az érzést, ami e titkokat övezi és az érzést, hogy mennyire hidegen hagy másokat a mi bensőnk. Hogy mennyire idegenek vagyunk egymásnak. Sok öngyilkosság ilyen alapvető meg nem értésekből jön létre, bontakozik ki és kerül végrehajtásra.
Később persze mindenki másképp emlékszik, mindenki bujkál, mindenki megpróbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, és másokra mutogat. Ő, vagy ő (valaki más) tehet róla (nem pedig én).


Pedig, ha időnként meghallgatnánk egymást, egyszerűbb lenne a világ. Szerintem erről szólnak Stephen King gondolatébresztő szavai.
 A másik, ami az eszembe jutott, hogy ugyan mi sarkallhat egy fiatal lányt, hogy Stephen Kingtől (vagy bárkitől egyébként) e sorokat idézze. Remélem nincs semmi baj. Tudom, hogy az édesapja nemrégen (viszonylag fiatalon, súlyos betegen) halt meg. A pénz sem veti fel őket, bár ez - szerintem - nem számít egy dolgos, tisztességes, magyar családban. Gondolom az apa halála súlyosan megviselte őt, de remélem nincs semmi baj. De, hogy ne mutogassak másokra, ma meg is keresem (elektronikusan és csak az idézet miatt), hogy megkérdezzem: - nincs e baj? 
Hidd el kedves olvasó:      - Foglalkoznunk kell egymással. Mindig, mert kell, mert muszáj!
Megjegyzés küldése