A test és a lélek

Hello kedves olvasó!

Igazából nem akartam ma este "tollat ragadni", mert kellően fárasztó napom volt (és komoly alváslemaradásban szenvedek, viszont általában este-éjszaka öntöm formába a gondolataimat), de amikor nemrég hazafelé autóztam, elgondolkodtam -úgy általában- az autóvezetés, a csúszós utak, a balesetek és az emberi test viszonylagos összefüggésein.

Nemrégen, egy ismeretterjesztő televíziós műsorban, amely az idegrendszerről szólt, képletesen mutatták be (nagyon jó animációval) egy helikopterpilóta testének működését. A férfi az Egyesült Államok Partiőrségének pilótájaként napi rendszerességgel (és így nyilván nagy rutinnal) szállt fel és mentette meg sok-sok ember életét azzal, hogy a járművét a bajba jutottak fölé irányította, és a legzordabb körülmények között is egy helyben tartotta, a mentés idején. Persze nekem, a nézőnek (és abszolút laikusnak) elmagyarázták, hogy ez a lehető legnehezebb feladat egy helikopterpilóta életében, és közben bemutatták, hogy a több tonnás légi jármű irányítását hogyan végzi egyszerre tudatosan és tudat alatt a pilóta. 

Ilyen tudat alatti tevékenység volt többek között az is, amikor a nagy viharban, fejét (és néha a felső testét is) ide oda forgatva, a személyzet többi tagjával és a légi irányítással folyamatosan kommunikálva arra már nem nagyon jutott ideje, hogy a helikoptert is irányítsa, de nem volt semmi gond, mert tanult képességeivel és reflexeivel, tomboló szélben, a test idegrendszerének önálló (automatikus) utasításai alapján mozdult a botkormány tartó kéz, és a pedálokat mozgató láb, (igen jól olvastad: - bizony a helikopterben vannak pedálok is, bár más céllal mint egy kocsiban) így a jármű attól függetlenül lebegett egy pont felett, hogy mit tett tudatosan, vagy tudat alatt annak irányítója.

Pontosan ilyen az autóvezetés is, hiszen az autó különálló részeit egyszerre kell kezelni ahhoz, hogy a kocsi a kívánt sebességgel és irányba haladjon, vagy időben álljon meg, ha arra van szükség. Eközben te, aki az autót vezeted, beszélgethetsz a melletted ülővel, rádiót hallgathatsz, telefonálhatsz (persze csak kihangosítón keresztül), vagy éppenséggel gyönyörködhetsz a táj szépségében és (jobb esetben) mindezekre még emlékezni is fogsz, mert az idegrendszered önálló működése, ha általában nem is írja fölül a tudatos cselekedeteidet, azért besegít itt-ott, ha kell. 

Így tesz például (a vezetés során sokszor előforduló) vészhelyzet észlelésekor is. A szemed látja a rendellenes helyzetet és ezt a képet az agyba továbbítja. Az agyad (a benned lévő tudás és tapasztalatok, tehát az ismereteid mennyiségének megfelelően) kiszámítja és megállapítja a helyzet elhárításához szükséges mozdulatok sorát és sebességét, majd e sorrendben utasítja a végtagjaid izomzatát a mozdulatok végrehajtására. Mindeközben adrenalint juttat a sejtjeidbe, hogy a szükséges reakcióidő ez által is lerövidüljön és "harcolj, vagy menekülj" utasítást ad, annak megfelelően, hogy a helyzet mit kíván. Ekkor hirtelen kormánymozdulatot teszel, fékezel és effélék, hogy aztán elkerülj -a pozitív reakcióid nélkül- egyértelműen bekövetkező autóbalesetet. Az agyad jó válaszokat adott és te nem sérültél meg. Egyszerű összefüggés, a tudatod és a tudatalattid megvéd. Biztosan jártál már te is így.

Mindazonáltal a test működésének egy apró szelete ez csupán, mégis mennyire csodálatos dolog. Agyunk minden eseményt, amely az életünk során velünk történt (így minden kimondott, vagy hallott szót, minden látott dolgot, vagyis tulajdonképpen minden másodpercet) eltárol. Egyes vélemények szerint, az egész életünkben még így is csupán tíz százalékát használjuk el a memóriakapacitásunknak, tehát vélhetőleg sokkal többre is képesek vagyunk, lehetnénk.

Sejtjeink a jó működés érdekében állandóan megújulnak, így a csontozatunk és szerveink átlagosan hét évente teljesen kicserélődnek. A fentiekből így simán következik, hogy az emberi test egy összetett, a lehető legfinomabban összeállított és beállított, nagyon bonyolult gép, amely egyetlen célra hivatott, hogy jól működjön. Hogy idővel mégis meghalunk? (Biztosan benned is felmerült most ez a kérdés.) Nos, igen, az ízületek megkopnak, látásunk megrövidül, a rövidtávú memóriánk (még átlagos esetben is) idős korra erősen leépül, a testrészeink és szerveink elhasználódnak és ez a folyamat pontosan addig tart, amíg a belső szervek szép lassan, a szolgálatot egymás után felmondva olyan mértékben használódnak el és állnak le, hogy a keringésünk összeomlik, a légzésünk leáll, vagyis meghalunk. Mindannyian.

De maghalunk-e valójában? Nagyon sok vallás, nagyon sok néphit különböző válaszokat ad e kérdésre, abban azonban nagyjából mind egyetért, hogy a létezik test és létezik a lélek is, melyek  csupán itt, e földi létben egyesülnek. Rövid időre. 

Abba (az idő rövidsége miatt) nem igen akarok belemenni, hogy mely vallások, mely módokon oldják meg e kérdést. Miután én magam felekezet nélküli vagyok (ugyanis a szüleim egy korábbi rendszerben -bár a párt tagjai nem voltak- nem tartották fontosnak, hogy megkereszteljenek, vagy bármely más vallás hívőjévé tegyenek) nem is járok sokat (semmilyen) templomba, pusztán az épületek szépsége iránti kíváncsiság vonz, vagy társadalmi események küldenek ilyen helyekre.

Nem is gondolom azt, hogy Isten (a római katolikus vallás Istene) lenne az én Istenem, de látod a mások vallása iránti tiszteletből (és mert így helyes) mégis nagybetűvel írtam le a szót, mert egyébként meg hiszek egy magasabb intelligenciában, és hiszek abban is, hogy a lelkünk (amely most például írásra késztet) az bennünk él. Mert e magasabb intelligencia, aki megalkotta azt a bonyolult gépet, amelynek egyetlen célja van, hogy jól működjön, mi-végre tette mindezt? 

Érdekes kérdés, hiszen nem hihetjük azt, hogy a puszta fajfenntartás volt a cél. Ennek így semmi értelme. Ezért arra a következtetésre jutottam(egyébként már nem most, hanem sok-sok évvel ezelőtt), hogy az az összehangoltan mégis nagyon finoman működő, összetett szerkezet, amely a mi testünk, nem jöhetett más céllal létre, minthogy befogadja, megörvendeztesse, jól tartsa a lelkünket. Mert igazán nem az a test vagyunk, amit te is látsz, ha a tükörbe nézel, vagy, ha jönnek szembe veled az utcán mások, hanem az a lélek, ami ott lakik benned, bennem, mindannyiunkban.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az (és ez a legújabb kori nyugati orvostudomány mai álláspontjával is egybecseng) hogy minden szervi bajnak valamilyen lelki probléma az alapja, és a súlyos lelki problémák először pszichikai, majd fizikai megbetegedésekhez vezetnek. (Nem is csoda, hogy ma Magyarországon oly magas a különböző daganatos, vagy szív-és érrendszeri megbetegedésben -viszonylag korán- elhunytak száma.) Beteg egy népség vagyunk manapság.

És így akár át is köthetek a lényegre. Tudom, hogy te is tele vagy problémákkal. Tudom, hogy a csekkek száma és a rajtuk szereplő összegek már önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy ne érzed jól magad, ahogy tudom az is, hogy egyikünk családi, mások anyagi, míg megint mások mondjuk különböző munkahelyi problémákkal küszködnek és arról már nem is beszélek, amikor mindez egyszerre van jelen az ember életében. De amikor a problémák elhatalmasodása kapcsán egy korábbi gondolatmenetemben azt írtam, hogy vigyázz, mert felemésztheted magad, akkor ezt komolyan is gondoltam.

Ha csak búslakodsz, és a sebeidet nyalogatod, akkor előbb, vagy utóbb szegény lelkednek (akkor már tőled függetlenül) majd csúnyán elege lesz ebből és megbetegszik. Tegyük fel, hogy szerencsére nem vagy hajlamos az öngyilkosságra. Semmi gond, a lelked ettől még kikívánkozik abból a helyzetből amibe te hoztad, így esetleg jól megbetegít, hogy lerövidítse földi tartózkodásodat, tartózkodását. Ám ez nemhogy cél, de még irány sem lehet. 

Ha az általában meglévő gondjaid ellenére jól vagy, az erős jellemre vall, olyanra, aki magától megbirkózik a problémáival. Olyanra, aki előre veszi a gondot és a hibát, hogy minél előbb megoldja, kijavítsa azt. 

Ám, ha nem vagy jól, akkor, miután elolvastad ezt az írást, állj föl a monitor elől, menj a tükörhöz és az arcodon lévő szemeid segítségével nézz magadba. Ne az arcot nézd, hanem azt, aki belül te vagy és gondolj egy olyan pillanatra, amikor a lehető legjobban érezted magad. Az teljesen mindegy, hogy két hete történt, vagy húsz évvel ezelőtt, mert ugyanúgy emlékszel rá mint a rosszra, és biztos vagyok benne, hogy sok ilyen jó időszaknak szeretnél még a részese lenni. 

Mert tested, az a bonyolult gép, (akiről csupán azt gondolod, hogy te vagy) csak azért jött létre, hogy te (aki e testben élsz) jól érezd magad. Nekem is sok idő kellett hozzá, hogy erre rájöjjek, de rájöttem és ez a lényeg. Remélem segíthettem.