2011. március 1., kedd

Törvényt alkotunk! avagy: Kit néznek ezek hülyének?

Hello kedves olvasó!


Na végre, végre, végre! Onnantól kezdve, hogy felröppent a hír, már alig vártam, hogy végre megkapjam azt a bizonyos levelet. És most eljött a pillanat! Megérkezett! És nem csak nekem, hanem az én kicsi feleségem nevére is bedobták ma, az enyémhez képest ugyan egy nap késéssel, de mégis azt a bizonyos, és oly régen várt borítékot! Maga a Magyar Köztársaság Kormánya írt mindkettőnknek! Micsoda megtiszteltetés!
Persze elég naivnak kellene lennem ahhoz, hogy elhiggyem, csak nekem, csak nekünk jött levél. Tudomásom szerint ez az írás megérkezett mindenkinek, így neked is kedves olvasó. Hogy-hogy melyik? Hát amelyikben megkérdezik a véleményedet az új alaptörvényről. Naaaa ne mond, hogy nem is tudtál róla?! Miután nem elektronikus kérdőívről beszélek, ezért nem tudjuk (utalva itt -persze rendkívül szerényen- a blog jelenlegi olvasottságára) mind a kétezer-kétszáz fejünket összedugni, hogy on-line alkotmányozzunk, de úgy gondoltam, majd megoldjuk valahogy ezt a kérdést az asszonnyal, bár először kissé szomorú voltam ezért. De aztán rájöttem, hogy talán ez mégsem országos, hanem egy igazi családi ügy, így hozzáláttunk az én kedves feleségemmel, hogy mi magunk alkossuk meg az új alaptörvényt. Csak mi ketten.
Már az első kérdések is lényegre törőnek tűntek, így sokat törtük a fejünket rajtuk. Fantasztikus volt törvénykezni. Bele is gondoltam mindjárt honatyáink és honanyáink helyzetébe és szinte már éreztem is a zsebemben azt a sok jó magyar Forintot. Na de semmi komolytalanság, ne kanyarodjunk el a lényegtől.
Meg kellett tárgyalnunk a tényleges életfogytiglan kérdését éppúgy, mint a természeti kincsek védelmét, vagy azt, hogy a nemzeti vagyon, a vízkészlet és az ország földjének védelme vajon szükséges-e, vagy sem. Ugyanígy vitatéma volt az, hogy egy parlamenti bizottság előtt kötelező legyen-e megjelenni, vagy sem, és hogy ennek elmaradása esetén vajon alkalmazzon-e szankciót az Országgyűlés adott bizottsága, vagy ne.
Az is nagyon fontosnak tűnt első olvasatra, hogy vállaljon-e kötelezettséget a jövő nemzedék érdekében a jelen politikusa, vagy ne, ahogy az sem volt egyszerű eldöntenünk, hogy politikusaink maximálják-e az államadósság plafonját, vagy engedjenek meg kivételeket a jövő kormányai számára extrém helyzetben.
Na megvitattuk rendesen.
Tudván, hogy egyszer megjön ez a levél, időt, pénzt és fáradtságot nem kímélve, heteken keresztül, napokon-és éjszakákon át folytattunk tárgyalásokat a feleségemmel. Nem számított sem a munkahelyünk befogadókészsége a kifogásra, hogy "de kérem én egész éjjel alkotmányoztam", sem pénz, sem idő.  Mindennek alaposan utánanéztünk mielőtt a döntéseinket meghoztuk volna. Tisztára mint az Országgyűlés! 
Sőt, függetlenül attól, hogy (ezek is) alapvető alkotmányos jogaink, de mi még az egészségünkkel és a testi épségünkkel sem törődtünk, amikor az otthoni éjszakai ülések szüneteiben, a házunk előtt cigarettázva (mert miniparlamentünk első ülésén betiltottuk a dohányzást a város teljes területén, kivéve a házunk előtti utcaszakaszt) az éppen elhaladó, üvöltöző részeg fiatalokat kérdeztük az egyes kérdések kapcsán az egyéni véleményükről, gondolván, hogy így is közelebb juthatunk a családi, alkotmányozási konszenzushoz. 
Sajnos az tapasztalt teljes értelmi hiányból, az abszolút buta tekintetekből nem sok következtetést tudtunk levonni azon kívül, hogy bár szavazatképes polgártársainkkal állunk szemben, azoknak éppen halvány fingjuk sincs még a kérdések értelméről sem. (Bár szerintem nagyon azt sem tudták, hogy hol vannak, így nagy csodákra egyébként sem számítottam.) És talán éppen ezért a hon egyszerű polgáraitól jött válaszra, miszerint az anyám egy kurva, és ők igazán megdugnák, már nem is reagáltam semmit, csak békésen cigarettázgattam tovább gondolván, hogy talán megúszhatnám az alkotmányozást anélkül, hogy agyonverjenek. Na mindegy. 
Az ilyen magasan szárnyaló tapasztalataink birtokában, a kuckónkba visszavonulva végre végleges és felelősségteljes döntéseket hozhattunk, hogy aztán azokat a sok-sok álmatlan éjszaka, a parázs viták, és az ezek miatt fellépő kéthetes mosolyszünet, valamint mindkettőnk munkahelyről való kirúgása után, ám ezek ellenére mégis elégedetten végre feladhassuk az előre bérmentesített borítékokban  a Kormányunk számára!
De félre a tréfát. Most komolyan. Szerintetek kit néznek ezek hülyének? Miután kiküldték ezt a levelet az egész ország számára, én azt feltételezem (bár nagyon nem szeretném, ha tényleg így lenne), hogy talán az egész országot?! Mert, ha csakugyan így van, akkor az félelmetes. 
Kapsz egy levelet. A feladó, idézem: Magyarország Kormánya. Majd apró betűkkel, szinte csak zárójelben a következő szöveg: megbízásából a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala. Vagyis egyáltalán nem a Kormány, pusztán egy nyilvántartó hivatal keresett meg téged és engem, de sokan ezt nyilván már el sem olvasták. A boríték bontása után Szájer József és Szili Katalin, mint felelős politikusok szólítanak meg, felkérve minket a cselekvésre.
És most következik a híres levél. Ebben, a fenti -nem teljes- felsorolásban, nyomtatott kérdéseken keresztül, a válaszok melletti piros négyzetbe x-elve adhatsz választ tíz-egynéhány olyan lényegtelen kérdésre, amelyre alapon amúgy is tudnád a választ és amely kérdéseket alapvetően is tartalmaznia kellene minden normális alaptörvénynek. Szerintem. Olyan kérdésekben várnak választ tőlünk, amelyekre jó érzésű ember csak egyféle választ ismer, így a kérdőívek felhasználását követően, a feltett kérdésekre adott válaszok már jó előre borítékolhatóak.
Emberek! Ismét fel kell tennem a kérdést. Kit néznek ezek hülyének? De tényleg. Az Alkotmány minden nemzet alaptörvénye, a legerősebb jogszabály, mely törvénynek minden mást alá kell rendelni. 
"Az Országgyűlés az Alkotmányban szabályozza a Magyar Köztársaság jogrendjét, az állampolgárok alapvető jogait és kötelezettségeit, meghatározza az államszervezetre vonatkozó alapvető szabályokat. Mivel az Alkotmány az állam legmagasabb szintű törvénye, egyetlen más jogszabály sem lehet ellentétes vele, efelett az Alkotmánybíróság őrködik."  (1949. évi XX. Tv. A Magyar Köztársaság Alkotmánya)
Én értem, hogy a magyar történelmi alkotmány után, amely a magyar szokásjogot kiegészítő királyi, és országgyűlési törvénykezés összessége volt, és amely Magyarországot az államalapítástól az 1848-as polgári törvénykezésig irányította, valamint Verbőczi István ún.: Hármaskönyvét, amely mindezt írásban is összefoglalta és bár törvénybe nem iktatták, azért 1848-ig alaptörvényként tekintettek rá, majd az ezeket követő 1949. évi XX. Törvényt, amely az 1936-os Szovjet Alkotmány fordítása volt, le kell cserélni egy új alaptörvényre, melyben az ezidáig általam még nem is említett Szent Korona Tan iránymutatásait is figyelembe kell majd venni. Én értem. 
Csak azt nem értem, hogy amikor egy többször módosított, tizenöt fejezetből, és hetvenkilenc cikkből álló törvény leváltásakor, a létrehozandó új (és gondolom hasonló terjedelmű) jogszabály megalkotása a cél, akkor miért van szükség arra, hogy a kormány (gondolom, hogy erre ismételten Forint-milliárdokat elköltve) kiküldjön egy olyan levelet, amelyben feltesz az ország polgárainak tíz-egynéhány (egyébként lényegében alapvető, és mindenki által érthető és megérthető) olyan kérdést, amelyet a polgár érzelmi és nem értelmi alapon fog eldönteni és semmilyen befolyással nincs (mert a kérdések csekély száma, a levél terjedelme miatt nem is lehet) az új Alkotmányra. Szóval még mindig nem értem, hogy kit néznek ezek hülyének? Egy dakota közmondás szerint csak a hülye indián a jó indián. Szerintem meg nem. Remélem segíthettem.
Megjegyzés küldése